8/7 Az őrület tetőfoka...

Az agyam leállt, miközben a saját bátyám belém hatolt, lassan kihúztam a kést a kezéből a következő pillanatban hörögve fordult le rólam... a kés célt ért... Fuldokolva röhögött... a földre ejtettem a kést.
- Megöltél...
- Ne David...
- NEM VAGYOK DAVID.... Cloud... megölted a bátyádat... de tőlem nem szabadulsz...
- Ne...
- A pokolban találkozunk Cloud...
David mosolygott, miközben összegörnyedve felém lépett, felvette a földről, majd belém mélyesztette a kést... és összeesett...
Zokogva rohantam le...
A ház előtt nem találtam senkit, éjszaka volt és esett... ennyi idő telt volna el... aztán megpillantottam a rendőröket, de elbújtam... nem tudom miért tettem... A telefon a remegő kezemben volt és tárcsáztam...
Az oldalam vérzett, zokogtam... Andy lassan vette fel...
- Sajnálom... - suttogtam a telefonba... sírva
- Cloud, hol vagy?
- Meghalt...
- ...
- Davidet megöltem... - nyögtem, majd a telefon kicsúszott a kezemből és összeestem a szakadó esőben...

Nem tudom mennyi idő telt el... de azt tudtam, hogy David halott, én öltem meg... Christine halott... David ölte meg... és egyedül vagyok...
Kórházban ébredtem.
- Miért? - suttogtam, mire a mellettem álló nővérke csendesen rám mosolygott...
- Örülök, hogy magához tért...
- Hogy kerültem ide?
- Én sajnos nem tudok semmit, azonnal szólok a doktor úrnak...
- Rendben... - csendesedtem el...
Órák teltek el talán... az oldalam húzódott, de jobban fájt, hogy elveszítettem mindent... egy orvos lépett be...
- Miss Black?
- ... igen...
- Nem is tudja mekkora szerencséje volt, hogy megtalálták a rendőrök...
- nem, nem érzem túl nagy szerencsének, igaza van...
- Pedig... mindenesetre... ha jobban érzi magát... Davis a szomszéd kórteremben fekszik... bemehetne hozzá mielőtt...
-... David él? - döbbenten néztem az orvosra....
- Igen... komoly műtéten esett át, de túlélte... továbbá amint felépül, kényszerkezelésre kell, hogy küldjük...
- Micsoda?
- Tudja a bátyjának súlyos tudathasadása van...
- Nem tudom, hogy ez mit jelent...
- Amikor elvesztették az édesanyjukat... David elzárta a fájdalmát, de kialakított egy másik személyiséget... a rendőrök évek óta keresik... tudja... több embert megölt... sajnálom...
Csak csendben ültem...
- Tudja... a pszichiátrián segítenek majd neki... túljutni ezen...
- A bátyám... megerőszakolt...
- Tudjuk... de tudja, az a másik... énje volt... Clausnak hívja... tudja miért?
Csak megráztam a fejemet...
- Rendben... most pihenjen... - egyedül hagyott...

Nem bírtam sokáig, lassan felálltam és az infúziós állványt magam előtt tolva... lassan átballagtam a szomszédos kórterem ajtaja előtt álltam. Remegett a lábam... a kezem a kilincsre vándorolt, de nem tudtam lenyomni a kilincset... az üvegen keresztül láttam, hogy orvosok állnak az ágy mellett... és hallottam, hogy beszélnek...
- Cloud... - hatalmasat sikítottam, annyira megijedtem a mögülem érkező hangtól... karok öleltek hátulról... Nem mertem megmozdulni, hirtelen minden elsötétült és újra a lakásomban voltam, David fölém hajolt én pedig nem tudtam sikítani...

Mikor újra magamnál voltam a kórterem fehér falain kívül Andy kék szemei meredtek rám...
- Hát te? - néztem rá döbbenten...
- Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem akartam...
- Te voltál... - suttogtam és újra remegni kezdtem...
- Cloud... meg kell nyugodnod... többet nem bánthat téged... - suttogta miközben az ágyam szélére ült és szorosan átölelt...
Sírni akartam, de ezúttal nem ment... csak meredten bámultam a fehér falat Andy válla fölött...
- Azt hittem, nem látlak többet...
- Én pedig attól féltem, hogy elveszítelek...
Egy nővérke törte meg a pillanatot...
- David magához tért... ha szeretne, most bemehet hozzá...
- És... most... magánál van?
- Teljes mértékben... saját maga... - miközben ezt mondta, lehajtotta a fejét...
- Rendben... - Andy a nyomomban volt, de az ajtóban megkértem, hogy ne jöjjön velem...
A bátyán lekötözve feküdt... az ablakon bámult kifelé...
- David...? - suttogtam
- Cloud... annyira sajnálom... - nem tudott rám nézni... csak bámult kifelé...
- Én sajnálom... észre kellett volna vennem... - Sírva az ágyára ültem... - nézz rám... nem haragszom...
- Nem tudok...
- De nem te voltál...- suttogtam...
- Hanem Claus? - láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán... - Hát nagy hírem van... Calus nem létezik... csak David, az elmebeteg...
- Ne mondd ezt...
- Menj innen... kérlek...
David nem szólalt meg többet... hiába próbálkoztam...
Két nappal később már nem volt a kórteremben... tudtam, hogy elvitték... és azt is... hogy nem akarja, hogy látogassam... A bátyám túlélte ugyan és Claust megöltem azon az éjszakán... de David egy része is elveszett... valahol a sötétben...

8/6 Mi történik itt?

Andy autója ott állt... ettől falnak megyek, hát ennek soha nincs dolga...
Ahogy felértem a kulcsommal kinyitottam az ajtót... Ott ültek a kanapén... Cloud Andyhez bújva aludt... Andy rám nézett...
- Most aludt el... - a szavakat, csak a szájával formálta, hogy a húgom ne keljen fel... bólintottam... jeleztem neki, hogy emelje fel... úgy tett.. nem néztem ki belőle...
Kinyitottam az ágyat... így végre mind elfértünk... Lefeküdtem, Andy mellém fektette a húgomat, de ő felébredt... és ránézett...
- Ne menj el... - felém csúszott, hogy Andy a másik oldalra odaférjen... pofátlanság...
Nem tudtam a húgommal lenni emiatt... a plafont bámultam, miközben folyamatosan Christine arca lebegett előttem... miért nem tudom kiverni a fejemből...
Mint egy éles kés... Cloud jéghideg keze a mellkasomra tévedt álmában... kicsit nyugodtabb lettem és elaludtam... újra Christine arcára ébredtem... futott... aztán elvágtam a torkát és mellé rogytam... én voltam... a gyilkos én voltam... a szemem kipattant... Andy és Cloud mellettem aludtak...

^_^Cloud^_^

Mikor magamhoz tértem a bátyám állt az ágy végében késsel a kezében... potyogtak a könnyei...

- sajnálom... - nyögte... Andy akkor ébredt, de magánál volt pillanatok alatt... maga után rántott... Dav pedig, mint egy vadász, rohant utánunk... nem volt saját maga... de én láttam a szemében a bátyámat...
Megtorpantam, pedig Andy minden erejével húzott maga után...
- Menj, kérlek... - engedtem el a kezét... a kettőnk között lévő ajtót becsuktam... Andy őrjöngve dörömbölt... de nem engedtem be... Hallottam, hogy telefonál... az ajtónak támaszkodva bőgtem... meg kell mentenem Davidet... saját magától...
- Megvagy... - David magához húzott... - most pedig velem jössz...
A karomnál fogva húzott a lépcsőházból vissza a lakásba... ennyi, most meg fogok halni, gondoltam...
- David, mi történik? - suttogtam....
- Nem David vagyok, hanem Claus... - nézett rám félszegen a bátyám testében lévő... valami...
- Claus?
- Miért? Nem ismersz meg?
Elkomolyodott...
- Pedig már találkoztunk szépségem... azon az éjszakán... amikor eljöttünk LA-be... és aznap, mikor meghalt az anyátok... David titokban tartott engem...
- Miről beszélsz? - neki estem... - David, tudom, hogy te vagy az... - Ellökött... a földön hasalva zokogtam...

"Nem David vagyok, hanem Claus..."

- NEM DAVID VAGYOK!!! David meghalt, mikor megölte azt a kis cafkát...
- Christine ... - döbbenten ültem fel... - ... te ölted meg....
- Nem, David volt... - egy pillanatra, mintha összezavarodott volna...
Döbbenetem nem múlt el... nem tudtam kihasználni zavartságát... elvesztem...
A földön ültem Rain az ölemben... nem tudtam mit tehetnék... David észhez kell hogy térjen....
- David... - suttogtam... - tudom, hogy hallasz...
- Próbálkozol szépségem... ??
Közelebb jött... Rain fújtatva elmenekült...
Letérdelt mellém a késsel a kezében és elkezdte simogatni a hajamat, közelebb hajolt, hogy megcsókoljon... nem mertem mozdulni... a saját bátyám a számra tapadt... nyelvével utat tört magának a számba... forgott velem a világ...
- Kívánlak Cloud... - suttogta... - évek óta erre várok....