2013. július 18., csütörtök

13. Hell...

A trónterem épp olyan varázslatos volt, mint előzőleg, mikor ott jártam, de ezúttal nem maradtunk ott. A vámpírtanács csatlakozott a stratégákhoz. Jinxx és Sammi egy sarokban ücsörögtek. Megváltozott, minden. Jinxx rám emelte tekintetét, szemei vörösen izzottak, mikor közelebb értem fejet hajtott, Sammi pedig meghajolt.
- ne vicceljetek – suttogtam oda. – a barátaim vagytok, Andynek és nekem nagyobb szükségünk van rátok, mint valaha.
- felség, szívesen segítünk, bármiről is legyen szó.
- rendben. Kell egy jó terv…

Halkan, suttogva elmeséltem nekik mindent, ami történt attól kezdve, hogy megtámadtak minket az irtók. Némán hallgattak. Addig a részig, amikor eljutottam Ashley aljas átváltoztatásához. Sammi felszisszent, amikor elmondtam, hogy a vérétől újra visszatértek az emlékeim.
- Kihasználta Andy szerelmét. Tudta, hogy megtenne bármit, hogy megmentsen téged.

- A HÁBORÚ EZENNEL KEZDETÉT VESZI! – mennydörgött Dracula hangja. – Mindenki készüljön fel.

Visszavonultunk átöltözni és felfegyverkezni. Bátyám puszta kézzel készült a harcba, de mi fegyvereket kaptunk, két kékes fényben csillogó katana. Ők lettek hű társaim. A hátamra erősítettem a tokot és határozott mozdulattal a tokba helyeztem a kardokat. Meglepően könnyen kezeltem őket. Emlékeimben élt, hogy valaha használtam őket, de ki tudja mikor volt már az…
- Nagyon jól áll önnek, felség. - Ashley alkalmatlankodott a szobámban.
- Jobb lenne, ha elmennél. Rettenetesen haragszom rád.
- Szerintem mind ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Vonzódsz hozzám és ez a kis katonád is tudja. Össze fog roppanni ennek a tehernek a súlya alatt. - amíg ezt mondta olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem édes illatát. A szája vonzotta az enyémet, de erőt vettem magamon. De ez olyan erőfeszítést kívánt tőlem, hogy előugrottak agyaraim. Ezt kihasználva rávicsorogtam a hercegre.

- Tűnj el! - sziszegtem. Hátamról előkaptam a két katanát és keresztben a torkának nyomtam. Kihasználva helyzeti előnyömet az ajtó felé tereltem.
- Tűnj innen és ne gyere a közelembe! - ezúttal csak suttogtam. Azt éreztem, hogy szívem majd ki ugrott a helyéről, pedig nem is dobogott…
- rendben - vigyorgott csibészesen… - tudod, hogy ez úgysem fog működni.

Miután elhagyta a szobát, a kardokat a földre ejtettem és hanyatt dobtam magam az ágyon. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de hamarosan újra hallottam, az ajtó nyílását.
- szerintem érthetően fogalmazok… megmondtam, hogy…
- rendben – Andy úgy mosolygott rám az ajtóból, hogy rögtön elolvadtam.
- nem neked szólt. Az ifjú herceget tettem lapátra az imént. – morogtam

Andy szeme hirtelen lángra lobbant. Most értettem meg, mennyire veszélyben érzi magát. Ashleynek igaza volt. Össze fog roppanni, ha nem tudom legyűrni a Ashley vére által okozott vonzalmamat.
- Mennünk kell - szólalt meg mikor elszállt a haragja. - indulunk - ölelt magához.
- Vigyázzunk egymásra! - suttogtam neki.
- Szeretlek Saguna! - megcsókolta a kezem. - és az életem árán is megvédenélek.
- én is téged… maradjunk közel egymáshoz, a tervünk nem egyszerű - suttogtam - ha lebukunk idő előtt…
Megrázta a fejét.

Elindultunk felfelé, hogy a földszintre kerüljünk. Az egész szálló telis tele volt a különböző klánok és csoportok különféle lényeivel. Drakula lépett elém Helennel, aki sokkal inkább öltözött bálba, mint háborúba. El is mosolyodtam rajta…
- Te így jössz? - kérdeztem kétkedve…
- soha nem öltöznék fel úgy, mint te… - végigmérte valóban hiányos, de legalább kényelmes harci öltözékemet.
- ejnye, Helen! Tudd, kivel beszélsz - Drakula felpofozta feleségét… csak miattam. Eddig jól hoztam a szerepet.

A tükör előtt állva rájöttem, hogy a korábbi énem egyetértett volna Helennel. Ahogy közelebb léptem egy érdekes felfedezést tettem. Korábban fekete hajam, mintha most őszülne…
- Bátyám, a hajam… korábban…
- hófehér volt, és most is az lesz, idővel… - Drakula az ujjai közé vette egy tincs hajamat és játszadozott vele.
- Húgom, induljunk, várnak a kentaurok.

A Hotel előtt a parkolóban szárnyas kentaurok hátán ültek a vámpír katonák. Én az Chrissel, a hűséges angyallal repültem, amit, cseppet sem bántam, a kentaurok nem tűntek túl barátságosnak.
Az irány, amerre repültünk, ismerős volt, pontosan arra haladunk amerről korábban érkeztünk, a vérfarkasok szigete felé. Ott leszálltunk a sziget közepén, ahol már vártak ránk a farkasok. Ez volt a találkozóhely. Mind ide jöttek, akik korábban a szállóban voltak és hozták a klánjaikat, alattvalóikat. A Marlán férfiak emberi alakban katonai felszereléssel, fegyverekkel érkeztek, angyalok seregével. Hatalmas szárnyasok, denevérek, sárkányok, olyan lények, melyeket még a hotelben sem láttam ezelőtt. Egy hatalmas barlang bejáratához közeledtünk.

A sötétségben is jól láttunk. Technikailag halott voltam, mégis féltem. Nálunk félelmetesebb lények létezhetnek? Nem hiszem.
Jó pár kilométernyi gyaloglás után Egy lépcső következett, ami meredeken vezetett lefelé. Rájöttem mitől féltem. A pokolba megyünk. Egyenesen… és a pokolban olyan dolgokat láthatok, ami rosszabb, mint a félelem…
Angyalom kísért végig és szorosan a nyomomban volt hűséges katonaként Andy is. Ahogy haladtunk lefelé, azt vártam, hogy melegebb lesz, de épp ellenkezőleg… Jeges táj várt minket, a lábunk alatt, mintha korcsolyapálya lett volna. Valaki hangosan puffant. Éktelen sikoly törte meg a csendet. De nem közülünk jött a hang, hanem a ránk váró táj felől...
Andy megszorította a kezemet, és úgy csúsztunk tovább a jégmezőn egy hatalmas kőkapu felé. Dracula valamit morgott a katonáról, meg hogy nem való ezt csinálni, de már nem érdekelt… a pokolban voltunk. Ennél rosszabb nem sok történhet, mint ezen a helyen. Andyvel elértük a kaput. Leláncolva, lelakatolva tartották, valami kék fény szűrődött ki a repedéseken. A vérfarkasok elénk sétáltak és fáklyákkal világítottak, hogy lássuk a kőbe vésett feliratokat. El tudtam olvasni, és Dracula is, de a többiek, csak meredten bámultak ránk. Ekkor tudatosult bennem… mi valóban a legősibb teremtményei vagyunk a földnek.

Posta

Sziasztok, remélem eddig tetszik a sztori, mostantól kicsit lassabb lesz... sorry ezért...
Köszönöm, hogy olvastok!

12. The plan...

Teljesen megváltozott minden. A színek, a szagok, az ott lévők… minden. Andy érintése meleg volt, az én testem, ha lehet „halottabb” volt, mint az övé. A Tróntermet berendezték az aula melletti nagyteremben, ahol eddig minden nap ás éjjel várakoztunk. Maszkabál készült. Drakula ült középen két oldalán Helen és én foglaltunk helyet. Helen mellett Ashley. Mellette a 2 testőr (akik szintén az uralkodói körbe tartoztak). Az angyalom akár egy szobor, állandóan a közelemben volt és Andy is lehajtott fejjel állt a trón mellett, amin ültem. Éreztem a szeretetét és éreztem minden gondolatát. (Nem, nem hallottam, éreztem). Éreztem, hogy fél, éreztem, hogy aggódik, éreztem, hogy nem akar elveszíteni.

- Szeretlek – suttogtam oda neki… fekete, ezüst maszkot viselt…
- Én is téged – épp hogy csak le tudtam olvasni a szájáról.

Drakula felállt. Mi is így tettünk. Rengeteg, maszkot viselő szempár meredt ránk… Mindenki meghajolt… Andy is. Borzalmas érzés volt.

- Gyermekeim! Testvéreim! Megtaláltuk rég elveszett ősi anyátokat, testvéreteket. Saguna vére oly ősi, mint az enyém, Ő a királynőtők, Helen ezzel átveszi a Királyné címet. Ashley a hercegünk továbbra is.
- akiből király lenne, ha elvenne engem – mormogtam hang nélkül magamban. Andy teste megfeszült. – csak vicceltem. Te leszel a király… - suttogtam felé…
- Most pedig, felállhattok, és megünnepeljük Sagunát! – folytatta a bátyám.

Táncolni kellett. Drakula és Helen nyitották a táncot, utána következett Ashley és aktuális vinnyogó „én-pótlója”, utánuk pedig mi Andyvel. Páran felháborodtak és morogtak, de mi nem foglalkoztunk vele.
Órákig tartott ez a filmbe illő jelenet, Maszkos sokaság ringott körbe-körbe, mint egy hatalmas színes festmény. A festmény közepén a Királynő és a hűséges katonája tervet szőttek, hogy hogyan lehetnének örökké együtt.
Suttognunk kellett, a vámpír fülek szinte mindent meghallanak, de a vámpír tud olyan halk lenni, hogy társai ne hallják. Az angyal - mint utóbb megtudtuk, Chirstian a neve, amit ki lehet mondani... - mellettünk állt akár egy testőr, beavatott volt… tudta, mit tervezünk. Csendben intett, hogy talán jobban tennénk, ha nem itt beszélgetnénk.

- Testvéreim! – dübörgött végig a tömegen Drakula hangja… - Az uralkodók távoznak, de megkérjük kedves vendégeinket, hogy érezzék jól magukat továbbra is. A szálloda portáján mindenki átveheti a neki szóló szoba kulcsát.
Felém biccentett, jelezve, hogy velük kell távoznom. Andy mosolyt erőltetett, elengedte a kezemet, az angyal karjára rakta, majd meghajolt.
- Felség! Köszönöm a táncot… - majdnem elsírtam magam...
Chris volt a hivatalos kíséretem. Andy pedig csak egy katona, aki az uralkodók után kullogott kettes sorban a többi katonával

A 23. emeletre mentünk, a katonák sorba álltak a lakosztály előtt. Most mehettem be először ebbe a különálló lakosztályba. Belülről egészen meglepő volt. egy barlangszerű, sötét folyosóra nyílt a szálloda ajtó, a folyosó végén egy hatalmas, terméskővel kirakott, szinte giccsesen díszes falú terembe létünk. Az egyik falnál terméskőből faragott trónszékek álltak. A terem közepén egy zöldes vizű tóban egy hatalmas, lángoló lótuszvirág volt, amelynek szirmai kékes- lilán izzottak és bevilágították az egész termet.

Gyönyörű volt. Helen kézen fogott és beráncigált a saját szobájába. Egy hosszú fehér ruhát aggatott rám és ő is hasonlót vett fel. Hajamba ezüstszínű tiarát tett majd ő is hasonlóan felöltözött. Amikor visszamentünk a terembe a családom többi tagja is fehérben volt és megértettem miért. A lótuszvirág fénye a fehér ruhák és a trónus olyan volt, mintha Ókori Istenek lennénk. Beleborzongtam, tudatosult bennem, hogy az emberekhez képes bizony azok is vagyunk.

- ez gyönyörű –suttogtam Drakulának.
- igen, és te ezt… itt hagytad… - szomorúan nézett rám.
- nem emlékszem miért… – elszégyelltem magam.
- nagyon régen történt, mikor még nem voltak rajtunk kívül… te úgy döntöttél, hogy élni akarsz, hogy ember akarsz lenni. Megkértél, hogy tegyem lehetővé számodra az életet, ami az embereknek normális. Ezért minden életedben 20 éves korodig éltél, utána új életet teremtettem neked. De ezúttal minden más volt. Eltűntél előlünk és nem találtunk. Ha Andy nincs, akkor még mindig keresnénk. Most pedig, a legjobbkor kerültél elő. A háborúban szükségünk van rád, ahogy minden természetfeletti lényre.

- itt vagyok – feleltem csendesen

Nem beszélgethettünk tovább. Vámpírok jöttek-mentek, hol büntetéssel gazdagodva, hol megúszva valamely hibás tettüket. Emberek jöttek, lett belőlük táplálék, új katona vagy személyzet. Bosszantott, hogy nem lehetek Andyvel. Hajnalodott. Lejárt a fogadó idő.
Helen intett felém, hogy most enyém a nappal. Elmehettem. Végre a magam ura voltam.

Egyenesen Andyvel közös lakosztályunk felé vettem az irányt, oldalamon Christiannal. Siettünk, hogy ne vegyenek észre, ha nem muszáj. Andy a redőnyökkel babrált, amikor odaértünk.

- Rettenetesen… hiányoztál - suttogtam miközben átölelt
- Te is nekem. Ezt nem tudom, meddig fogom bírni. – mosolygott rám. – borzalmas, hogy nem érhetek hozzád. – ujjait végigfuttatta a gerincem mentén, még most is beleborzongtam.
- Nem kell sokáig várni már a tervem tökéletes lesz.
- Ez a ruha… megvadít. Felség! Szabad egy táncra? – vigyorgott lükén Andy.
- ne hülyéskedj…
- nem is, - a vigyor eltűnt az arcáról és érzelmeiben megjelent valami olyan érzés, amit most éreztem így először. Új volt, hogy éreztem ezeket az érzelmi hullámokat, és Andy most küzdött magával. Kívánt engem… és olyan erőteljes volt ez az érzés, hogy azonnal a szájára tapadtam. Talán úgy csókolt, mint ezelőtt még soha, eddig úgy érintett, mint egy törékeny kincset, de most már nem kellett vigyáznia rám. Szeméből most jeges lángok lövelltek, levegőt vett, de ez a zihálás most inkább egy vadállat morgására hasonlított. Megmarkolta a fenekemet és megemelt, hogy a lábaimat a csípője köré csavarjam. Nem tartott meg, mint régen, csak a karjaimat fogta a fejem fölött a falnak szögezve a testemet. A ruhámat egyetlen mozdulattal semmisítette meg. (Helen meg fog ölni). Szabad kezével végigsimította a melleimet. Egy halk morgás csatlakozott az ő állatias hörgéséhez. Én voltam. Rám nézett, az érzelmei hullámoztak, szemfogai előtörtek ínyéből, ahogyan nekem is. Csókolt, kezei követeltek, lassan és forrón belém hatolt. Szinte minden lökésnél egyre jobban kapaszkodtunk egymásba… éreztem minden apró mozdulatát… éreztem minden gondolatát.

Andy ölelte a lányt. Érezni akarta, tudta, hogy mostantól megkaphatja minden téren maximálisan, nem kell többé vigyáznia, hogy eltöri a csontjait. Ez kicsit megijesztette. Mi lesz, ha Saguna már nem is akar vele lenni. De a lány úgy tapadt a szájára, mintha érezné gondolatait. Eddig is rettenetes vágy hajtotta, de ezúttal eluralkodtak rajta az állatias ösztönök. Szemfogai előbújtak rejtekükből, tekintetét a lányra emelte. Őt nézte. A hogy a falhoz nyomta a lány testét már érezte, hogy menten szétrobban, ha nem teheti magáévá. Egy határozott mozdulattal eltépte a lány ruháját. Végigsimította a melleit. Saguna csípőjét erősen a fiú ágyékának tolta. Akarta őt. Megszabadult maradék ruháitól és mélyen a lányba hatolt. Forró nedvesség öntötte el. Saguna sikoltott, vonaglott alatta. Olyan vággyal a szemeiben, melyek kielégíthetetlennek tűntek, ahogy a sajátjai is.

Összefonódva, egymás illatát beszívva szeretkezték végig a nappalt. Újra és újra a gyönyört hajszolva, melyet csak egymással élhettek át.

- szeretlek, örökre szeretni foglak – suttogta Andy mellkasába bújva a lány.
- én is szeretlek – ha lehet a fiú most még szorosabban tartotta, mint előtte. Pihentek egy keveset.
Saguna a saját ruháiba bújva naplementekor visszatért angyalával a 23. emeleti trónterembe.

11. Family ties...

Nem tudom mennyi idő telt el. Kinyitottam a szememet és Andy nézett rám. Mosolygott, de ez a mosoly más volt. A szeme most még kékebb a haja még feketébb a vonásai még gyönyörűbbek voltak, mint valaha.
- mi... Mi történt? - kérdeztem síri hangon.
- megtámadott titeket egy irtó. A célszemély nem te voltál.. de ... Ott voltál.

- Ashley...

- igen. Én... sajnálom, de csak ő tudott megmenteni. Az én vérem nem lett volna elég erős.... Hogy életben tartson. Így most lehet, hogy... választanod kell majd ... Mindig vonzani fog téged... és mindig érezni fogod, hogy vágysz rá ... Mert most... Kicsit hozzá is tartozol. ... - sírt... Vércsepp könnyei vonzottá a tekintetemet.

- én... szeretlek .... - mondtam bátorító hangon.
- Én is... örökké...de most. Enned kell... - mosolya fanyar volt és fájdalommal teli...- mennünk kell ... Vadászni...
- ölni fogunk? - kérdeztem nem minden gond nélkül, de mégis természetesen. Megrémített ez a természetesség. Nem éreztem mást csak a szerelmet. Andy és Ashley iránt kis különbséggel, ezen kívül semmit.

- igen. – Ledöbbenve ültem a kanapén. Nem voltam biztos benne, hogy mit kellene tennem, sőt abban sem, hogy éhesnek érzem e magam.
- nincs rá szükség. - Mondtam teljes meggyőződéssel. Andy szemei elkerekedtek.
- de hát…
- inkább meséld el nekem, hogy hogyan lettél vámpír.
- meséljek? Te nem vagy éhes? Mi a fene?
- Nagyon egyszerű testvérem. – lépett be Ashley nyeltem egyet, ami kifejezetten fájdalommal járt. Bugyuta emberi reflex, ahogy Andy mondta

- Mi ezen az egyszerű? – Andy döbbenten nézett rá.
- Ő nem újszülött. – Ashley mosolygott.

Ezt én sem értettem és Andy döbbenetét elnézve éppenséggel ő sem.

- Nos, akkor megmagyarázom. A vámpírtanács eredetileg 6 állandó tagból állt. A Király és a Felesége, a Hercegnő és a Herceg... vagyis én... és a két testőr. Saguna pontosan egyazon időben született Drakulával. Ők ketten testvérek voltak. Tehát ők a két uralkodó. A fiú dőzsölt a vérben és nemzett rengeteg gyermeket. De a lány sosem akart vért inni, ezért aki ebbe a kárhozatba teremtette őket megkönyörült rajta és elvette minden emlékezetét. Tíz éves testbe voltál zárva, újrakezdhetett mindent. A nevelő nagyapáddal egy kis faluban laktatok békében. Emberien viselkedtél csakhogy voltak jelek. A szemed színe változott a bőröd hófehér maradt a hajad színe pedig pár hónap alatt változott hófehérről feketévé. Mikor rájöttek, hogy valami nem stimmel a nagyapád házát felgyújtották a vámpírvadászok. Úgy intézték, hogy a nagyapád ne tudjon neked elmondani semmit.

Csakhogy közbe jött Andy barátunk. – Andy morgással jelezte jelenlétét. – Tehát Saguna több ezer éves és a vére olyan tiszta, mint Drakuláé. Nincs más a földön, aki hasonló lenne. Azzal hogy ivott a véremből, csak visszatért az erő, ami amúgy is benne élt. Olyan ez neki, mint egy ébredés. Mivel első vérű nincs szüksége vérre, csak, ritkán. Ha táplálkozni akarna, csak két módon teheti. Vagy szüzek, vagy bátyja vérével csillapíthatja éhségét. Persze pusztán szórakozásból is onthat vért és ihat is belőle, de értelme nincs. Ezért nem érzi szükségét, hogy táplálkozzon. Te Andy viszont akaratodon kívül is bűnös vagy! Ittál egy királyi vérből. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Apám.

Túl sok volt az információ.

Az agyam egyszerűen nem fogott fel semmit. Ashley elindult az ajtó felé, de megtorpant és gonosz mosolyra húzta száját.

- Ja Andy, ugye tudod, hogy a te véred is elég lett volna? – a mosolya lehervadt, amikor felé vetettem magam, mint egy pillantás alatt. Hiába volt minden. Minden erőm elhagyott mikor megéreztem a közelségét.

Túlságosan kimerült voltam a vitájukhoz. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen fáradt vámpír, de én vagyok az egyik legöregebb. Egészen pontosan második legöregebb.

Andy kitette Ashleyt a kérésemre (én nem tudtam volna és ezt Ashley is tudta). Leült a bézs fotelbe, míg én fel-alá járkáltam.

- én most azt hiszem nem értem mi is történik igazából. – fakadtam ki, a kezemben eltört egy hamutartó. Káromkodtam egy sort.
- Valami olyan történik, amihez én kevés vagyok. Azt hiszem értem, mi történt. Ashley magához akart láncolni. Túl értékes vagy a klánjuk számára és az „ifjú herceg” nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen értékes prédát kiengedjen a kezei közül.

- ennyire számítóak lennének?

Kinyújtotta a kezét én megfogtam és lesokkolt. Nem volt hideg.
Hiszen most már az enyém is olyan, mint az övé. Maga felé húzott, az ölébe ültetett és ölelt. Képes lettem volna így ülni az örökkévalóságig.
- Tudod, hogy bármit megtennék érted? – kérdezte olyan komolysággal, hogy az megrettentett. – De a mi kapcsolatunk innentől kezdve egy csatatér lesz. Olyan mintha a királynő szeretné egy katonáját.
- Nem vagyok királynő. – dacoltam – én ezt az egészet nem akarom. Csak veled lenni örökké. Nem számít, mit akar Drakula. Az én hatalmam is van akkora, mint az övé és ezt még előnyünkre tudjuk fordítani.
- igazad lehet. – ujjait az állam alá helyezte közelebb húzott és megcsókolt. Ez az érzéki csók egy pillantás alatt vágyakozó, követelő csókba csapott át.

De most nem hagytam magam.

- Elmeséled?
- na, de mit? – szemei mohón fürkészték ajkamat éreztem, hogy akar engem. Sokkal több dolgot érzékeltem, mint előtte. Például éreztem, hogy mikor felém hajol, minden alkalommal előtte vesz egy levegőt, éreztem, ahogy megfeszül azért, hogy hozzám érhessen. Ez fordítva is igaz volt. Az összes testemben lévő izommozgásokat külön-külön éreztem. És éreztem, ahogyan a feleslegessé vált reflexeimtől megszabadulok szépen lassan. Egy ideje nem vettem levegőt csak, ha Andy a közelemben volt. Ez is furcsa volt.

- meséld el, kérlek, hogy hogyan lettél vámpír! – mondtam újra és újra.
- a testvéremmel és a feleségével éltem egy kis városban. Imádtak minket a helyiek, mindenkinek segítettünk annak ellenére, hogy tehetős családból származtunk.
- Hercegek voltatok? – mosolyogtam, amíg választ nem adott.
- igen. Egy éjszaka hírt kaptunk a szomszédos faluból, hogy állattámadások voltak arrafelé és vigyázzunk. Persze mi nem vigyáztunk, sőt belerohantunk a veszélybe. Kivont karddal rohantunk az addig sosem látott lények felé. Irtók voltak, akik akkor még a vámpírokat szolgálták és nem a sátánt. A vámpíroknak gyűjtöttek zsákmányt. Hónapokig harcoltunk velük, bár értelme nem volt. Emberek ezreit mészárolták le és rabolták el. – miközben mesélt a tekintete üres lett, de egy apró vércsepp gördült ki a szeméből. Elragadták az emlékek.

- Nappal próbáltunk támadni éveken át mert ezek a lények csak éjjel jöttek elő, de hiába kerestük őket nappal nem találtuk. Aztán egy éjjelen nem csak ezek a furcsa csuklyás lények jöttek, hanem 4 nagyon furcsa ember is. Gyönyörűek voltak az emberi szememnek. Kecsesen siklottak felénk. Katonáinkat elvarázsolták. Természetesen a vámpírtanács volt. A vezetőkkel akartak beszélni így eléjük álltam. (korábban a bátyámmal megegyeztünk ebben, hiszen neki már ott volt a felesége.) Reméltem, hogy meg tudunk velük egyezni. A vezérük (Drakula) oda lépett hozzám és elbájolni próbált. Megpróbált rávenni, hogy adjam neki a katonáimat. Nem sikerült a terve az agyam kitaszította az ő erőit és ez lenyűgözte. Gyakran előfordul ilyen. Akiket a teremtő vámpírnak szánt azokat így jelölte meg. Féltem. Soha nem repültem még azelőtt és jobban féltem a magasban mikor az irtó elragadott, mint attól, hogy mi fog történni.

- Te hogy-hogy emlékszel mindenre és Sammi pedig nem?

- az élmény annyira erős volt, hogy emlékeket hagyott. ahogyan neked is felszínre fognak jönni a dolgok. Sammit rengeteg negatívum érte közvetlenül a változás után. Ezért ő nem emlékszik a halandóságára.
Drakula rontott be a szobába.
- Húgom! Tényleg te vagy? – léptem egyet felé és éreztem a családi kötődést. Ez a vámpír kínozta azt, aki a legfontosabb nekem, most még is úgy öleltük egymást, mint akik örökké így élnek majd. Akár egy nagycsalád. – annyi ideje kerestünk már... Csatlakozz a háborúban bátyádhoz!

- Legyen így – jött felém Helen tapsikolva
- Mi legyen a te sorsod? – Nézett Ashley Andyre.
- Meg se próbáld... Ashley...- suttogtam, közben halk, morgó hang hallatszott, meglepődtem, de én voltam.

Drakula csapata és Andy között álltam. A családom és a szerelmem... és a családom tagjai között ott állt Ashley. Akit szívből gyűlölni akartam, de nem ment.
Soha többé nem tudtam őt utálni és ezért rettenetesen dühös voltam, vadászatra vágytam és vérre. Ölni akart valami bennem.
Egy terv formálódott az agyamban.

- Szeretném, ha leállnátok, Andy az én katonám, hűséges a királynőjéhez. És hűséges a királyához is. Ashley… szeretném, ha belátnád, hogy nincs okod… semmiféle bosszúra.
- Igaza van fiam… - szólt csendesen a bátyám. – Ez a fiú az élete árán is megvédte a húgomat, ezen túl is csak ezt várjuk tőle. – kacsintott Andy felé - most mehetünk.

10. The change horror...

Lerohantunk Ashleyvel a lépcsőn. A főteremben volt egy két új vendég. Én leültem a bézs kanapéra Ashley pedig mellettem foglalt helyet. Azzal viccelődött, hogy mivel ő a vámpírok hercege most azt hiszik, mi vagyunk a hercegi pár. Kezdtem érezni, hogy közeledik hozzám. És ez megijesztett.

Kettesben ücsörögtünk és nevetgéltünk a napközbeni csínytevéseinken mikor az üvegajtó kitárult egy fekete repülő ló ugrott be egy az álmaimból kísértő csuklyás alakkal a hátán.... aztán egy villámszerű lökés .... És minden elsötétült....

...

...

... Talán meghaltam.... Milyen furcsa... a hely ahol voltam éles színekkel teli, de nyugodt hely. Gyönyörű és megnyugtató. ... Hallom Andy hangját... és éles fájdalmat .... Aztán megint semmit.



... Ashley hangja.... - De az én vérem megmenthetné.... Andy én szeretem őt.... te nem akarod, hogy megmeneküljön?



... .... Andy morog... Már hogyne akarnám.... de elveszíteni sem akarom ... És a te véred.... Hozzád köti majd... de .....csináld ... - mondta Andy lemondóan. Többet nem is akartam hallani ebből…



.... Meleg vér folyt le a torkomon...

...

... Visszakerültem a nyugodt helyre.... egy folyó ... Híddal.... és a híd két végén .... Andy... és Ashley ... Mindkettő csodás.... Andy vakító jelenség világos bőre és fekete haja ... a csókjai a szája ... Egy csepp vért láttam a szemében... Sír....



.... a másik oldalon ... Ashley... Fekete hajtincsei alól vibráló szemeivel csak engem néz.... Vár rám.... Egész testemben vonzz magához.... csókja édes ....

...

...

Nem... Én Andyt szeretem... hiszen mindig is rá vágytam ... De Ashley annyira kedves... És... azt hiszem, már őt is szeretem .... Vágyom rá is....

...

...

...

Ég mindenem.... Fájnak a végtagjaim... Andy és Ashley is mellettem van ... Nem tudok most rájuk gondolni.... a fájdalom ... Rettenetes.... Mintha a darabjaim széthullanának... mintha kis darabonként ... Elégnék....



.....

...

..

.



Nem érzek semmit. Nem tudom mennyi ideje tar, de azt hiszem meghaltam. Isten és a Sátán most sakkoznak velem, hogy hova kerüljek, hiszen minden emberi szabályt megszegtem.

Majd a Sátán oldalán harcolok a barátaim ellen... hirtelen minden ismerősöm arca előttem pergett ... Ashley és Andy arca állandóak voltak az agyamban.... Vajon mi változott?

Ashley vére.... A miatt vagyok életben.... ha még élek .. ez köt hozzá? Csak ez.... Szeretem őt a vére miatt ... bár nem egészen annyira, mint Andyt.... aki sírt a híd egyik végén ... Mert tudja...


Szétszakadok, a fájdalomtól. Testileg is, megint de most lelkileg is szakadni vágyom. hogy mindkettőjükkel együtt lehessek


... ... ... Megint rettenetesen fáj.... minden ..... Nem tudok mozdulni ....

09. Daylight...

A kanapén ébredtem. Félig Ashley ölében. Ettől úgy meglepődtem, hogy rögtön felpattantam.
- ne.. ne ... Ne haragudj.. - dadogtam.
- ugyan. Nem így aludtál el. - mosolygott - Én vettelek az ölembe. Fáztál. És Andy apámmal van elfoglalva, csend volt. 
A stratégák átvonultak a bárba. A hatalmas teremben ketten voltunk meg az angyalom. Minket nézett. Küldtem felé egy mosolyt. Viszonozta, de nem volt túl meggyőző. Éreztem, hogy rám vigyáz. Valaki parancsba adta neki.

Andy? Nem.. Azt nem hiszem... Ashleynél jobban senkivel nem lehetnék biztonságban a vámpírok közül. De hát akkor ki? Nem foglalkozhattam a kérdéssel túl, sokáig mert Ashley megkért, hogy kísérjem el őt a bárba. Kaptam az alkalmon, legalább láthatom Andyt és ihatok egy szörnyű ízű kávét. A pultosok már kezdtek megszokni. Most már én voltam az egyetlen halandó az egész szállodában. 
Jinxx... azóta még nem láttam és Ashley szerint egy darabig még nem is fogom... hiszen az én emberi vérem az ő fiatal vámpír szervezetének olyan mintha a drogos elé letennénk egy zacskó amfetamint. Rögtön megtámadna.

Ahogy beléptünk Andy rám mosolygott, ugyan de vissza is fordult rögtön a hatalmas asztalhoz, amit körbeültek a tanács tagjai és a különböző lények vezetői. Mindegyikük szép volt, körülöttem mindenki olyan különleges és gyönyörű volt...csak én nem. Ashley beszélgetett velem, de nem tudtam koncentrálni. Mint minden nap most is úgy döntöttem, hogy lemegyek.. ilyenkor megfürödtem és rendbe szedtem magam .. Sammi minden nap új ruhával lepett meg .. bár őt sosem láttam mióta Jinxxet átváltoztatta ...Nem sokat voltam ezen a napon sem fönt. A liftet vártam, amikor egy csapat vámpír csatlakozott hozzám, úgy döntöttem nem megyek velük. Vártam még egy liftet. Káin állt mellém, a semmiből termett ott.

- Új vendégek jönnek... - mondta
- ne menjek le? - kérdeztem reflexből.
- nem azért mondtam. De meglepő lesz az biztos. - elképzelni se tudtam mit jelen ez Káin szájából. Olyan éjjel 1-2 felé ültem az angyallal a főteremben. És a meglepő szó nem elég arra, amit láttam. Hatalmas denevérek repültek felénk és mindegyik cipelt egy-egy alakot. Az angyal kinyitotta a terem hatalmas üveg ajtaját és ezek pontosan tizenhárman berepültek a hatalmas állatokkal. 13 boszorkány és varázsló jött segíteni nekünk. 13 külön államból jöttek. Ahogy egyszerre beszéltek hirtelen mintha Bábelben lettem volna. De az angyal tudta kezelni őket. Megnyugodtak nagyjából és követelték, hogy Drakula fogadja őket. A 13 hatalmas denevér úgy állt a terem közepén mintha szelíd hátas lovak lennének.

- Megnézhetem közelebbről? - súgtam az angyalnak.
- nyugodtan... Akár meg is simogathatod... olyanok, mint a kezes bárányok - mosolygott az angyal, de egy állandó szoborszerűség most sem múlt el az arcáról. Közelebb léptem egy általam kisebbnek vélt denevérhez. Az szinte csaholva dugta kutyafejét a kezem alá. Erre persze mind a 13 azt akarta, hogy őt simogassam.

- Ha eldobok egy botot, azt is visszahozzátok?? - kérdeztem cinikusan.
- Minden bizonnyal visszahoznák. - hallottam a "tömeg" mögül Andy hangját. Könnybe lábadt a szemem. Már napok óta nem szólt hozzám... Kimásztam a denevérek szorításából és Andyvel találtam szembe magam. Átölelt. Vett egy mély levegőt. Ritkán tette ezt. Mármint a levegővétel volt ritka.

- Jönnek még páran. Olyan dolgok is lesznek itt, amikre oda kell, hogy figyelj. - kezdte mondani
- igen?
- Jönnek sárkányok, varázslók mindenféle olyan lény, amiről nem tudtál semmit. És lassan itt az időd... - szinte ki sem nyitotta a száját mikor ezt súgta. A szemem elkerekedett, pedig már vártam ezt... Mennyire vártam már... Egy vörös vércsepp folyt le az arcán.
- nem akarom ezt tenni veled. - hangja olyan volt mint egy kisfiúnak akinek elvették a kedvenc játékát.
- de muszáj lesz. - mondtam tárgyilagosan. - ezért kerültél mostanában?
- azt hiszem igen. - megcsókolt.
- mikor jönnek? - kérdeztem bár nem ezt akartam kérdezni és ezt ő is tudta.
- alig 2 nap alatt minden előkészületet befejezünk, addigra mindenki itt lesz.
- és én is már...
- igen...- Ashley lépett a szobába. Mosolyogva jött felénk, de láttam valami furcsát a szemében. Ha nem lenne lehetetlen, féltékenységnek véltem volna.

- Andy, apám vár rád. - mondta. Az angyalom is megjelent. Mintha nem is engem követne, hanem Ashleyt. Káin is bejött szólni valamit az angyalnak. Furcsa volt, Láthatóan parancsot adott.
- Andy, Ashley! Jönnek a sárkánylovasok. - kifelé mutatott. Az ég teljesen sötét volt. Aztán mintegy szempillantás alatt a teremben termett 4 hatalmas égszínkék sárkány. Hátukon lovasaik indiánszerű embereknek tűntek, de mindegyikük legalább 2 és fél méter magas volt. Üdvözölték vendéglátóikat majd bevonultak a bárba, ami már inkább volt stratégiai központ. Átszaladtam én is, de csak kértem egy kávét majd a teremben a bézskanapén ülve vártam a további csodák érkezését. Jöttek is szép sorban. A legtöbbjük varázsló és boszorkány volt különböző csoda lények hátán. De érkezett 3 angyal szerű lény is akik az angyalom mellé álltak mint a szobrok és fogadták a további vendégeket.

Reggel ébredtem. Természetesen teljesen egyedül. A vámpírok bujkáltak a szobákban. a többi lény nem tudom hol volt. Volt időm gondolkozni. Vajon, hogy fogjuk megismerni az Irtókat, hiszen közöttünk is vannak bukott angyalok. Olyanok, akik nem álltak a Sátán szolgálatába, de Isten kitaszította őket a mennyből. Az én angyal testőröm is ilyen volt. És azok is, akik sorban érkeztek mostanában. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ki akartam deríteni kinek a parancsára őriz engem az angyal. És főleg mikor Ashley a közelben van. Talán mégiscsak Andy... de Káin adja a parancsokat ezeknek az angyaloknak. Ez sem tiszta... Hiszen Káin a Marlánok vezetője is. Vagy ezek a bukott angyalok, mint Marlánok lennének?

És az emberiség mit sem tud róla hogy mi vár rájuk. Hihetetlen. Én vagyok az egyetlen ember, aki itt lehet. Hogy hiányzik most Jinxx. Magányos vagyok ezeken a reggeleken egyedül.

Újabb gondolatsor következett. Már én sem sokáig vagyok ember. Vártam a percet.

Hirtelen felkaptam a fejemet. Egy árnyék... felemeltem a hamutartót, ami mellettem volt és elindultam az árnyék után. Bár ha az árnyék valamelyik lényhez tartozik, akkor semmit nem érek szokássá vált fegyveremmel. Ahogy rohantam a folyosón hirtelen beleütköztem az árnyék tulajdonosába. Ashley volt az. Szemei villogtak rám. Fekete haja pedig az arcába lógott. Megdöbbenésem nyugalomba csapott át.

- le fogsz ütni? - kérdezte, mire leengedtem a hamutartót szorító kezemet.
- te hogy-hogy itt kint vagy? - kérdeztem.
- nekem nem árt a fény... túl öreg vagyok. - mosolygott.
- és hova mész? - kérdeztem zavartan.
- nem tudom, imádok mászkálni. - kicsit olyan volt, mint egy kamasz fiú. - velem tartasz? - mosolya olyan volt mintha egész nap gyakorolna a tükör előtt, tökéletes. Elméláztam ezen miközben kézen fogott és húzott maga után. Olyanok voltunk, mint két rossz gyerek. Lifteztünk aztán végigrohantunk az emeleteken. Nem emlékszem rá, hogy mikor nevettem ennyit utoljára. Felelőtlenek voltunk ugyanis nem vettük észre, hogy esteledik... Elkezdtek előjönni rejtekükből a többiek. Pár idősebb vámpír rosszallóan nézett ránk, de minket ez nem érdekelt. Szaladtunk lefelé a lépcsőn. Ashley a kezemet fogva húzott maga után. Egészen addig, amíg bele nem futottunk a liftnél Andybe és Drakulába, akik épp mentek a bárba. Andy dühösen morgott Ashleyre.

- Andy – mosolyom elvette figyelmét Ashleyről. Ez volt a szerencse. Fáradtak voltunk mindannyian.
- Szerelmem. – megcsókolt, ami láthatóan rettenetesen bosszantotta Ashleyt. Andy és Drakula a többi stratégával a bárba vonult. Búcsúzóul Andy még odamorgott Ashleynek és engem szájon csókolt, hogy bizonyítsa, az övé vagyok. Drakula pedig megdorgálta kicsit Ashleyt a viselkedéséért. Majd eltűntek szem elől.

08. Masquerade...

Az éjszaka további részét a hotel előterében töltöttük. Mikor Jinxx és Sammi megérkeztek Jinxx egy mindent tudó mosolyt küldött felém. Nem haragudott rám.
Több mint 20 klánnyi Marlán és körülbelül 100 farkas érkezett. A vámpírtanács is várható volt, hogy megjelenik. Rettegtem tőlük és haragudtam is amiért Andyt bezárták. Az, hogy engem száműztek a szigetre nem volt fájdalmas, de tudtam, hogy Andy táplálék nélkül volt három hónapig.
Számítottam rá, hogy odajönnek hozzám is. Így is lett. A vámpírtanács 5 állandó tagból állt. Már meg sem lepődtem, hogy vezetőjük maga Drakula volt. Fiatalos megjelenésű, haja fehéren meredt az égnek. Magas és kifejezetten jóképű volt. Oldalán egy vörös hajú nő lépkedett, aki olyan volt mintha kilépett volna egy magazinból. Még két férfi követte őket szorosan közrezárva ötödik tagjukat, aki egy nő volt, ha jól láttam. A két férfi szinte egyforma. Megesküdtem volna, hogy testvérek. Mindketten elegáns öltönyt viseltek. Fekete hajuk az égnek meredt pont, mint Drakuláé. Ahogy jobban megnéztem hármukat még az öltönyük is egyforma volt. A nő vörös hajjal - később kiderült számomra, hogy Helen - egy gyönyörű fekete estélyi ruhát viselt.

Ahogy közeledtek felém akkor tűnt fel, miért őrizhetik olyan nagyon a másik nőt. Hát nem nő volt. Egy fiatal fiú. A bőre hófehér, a haja feketébb minden létező feketénél hasonlóan hordta, mint Andy. Mind az négyüknek meglepő zöld szemeik voltak, kivéve a srácnak... Ahogy odaértek Andy meghajolt engem is magával rántva.

- Áá Andrew kedves - mondta a vörös nő mire legszívesebben úgy morogtam volna, ahogyan Andy szokott.
- Helen. - kezet csókolt. Tudtam, hogy nem emelkedhetek föl, amíg nem szólítanak meg. Fájt a hátam.
Andrew - szólt Drakula, olyan hangja volt, mint egy mennydörgés. - remélem, tartod magad a megállapodásunkhoz, ami a hölgyet illeti. - a franc még mindig nem szólított meg.
- Saguna - egy gyermeki hang szólt. - Nézz, rám kérlek. - fölemelkedtem és ott álltam azzal a fiatal fiúval szemben, akit úgy óvtak.
- a nevem Ashley. - mutatkozott be mintha bájcsevej kezdődne közöttünk. - Elkísérnél engem a bárba? - kérdezte. Testőrei láthatóan feszengtek az ötlettől, de nem szóltak.
- Természetesen. - Andy halkan morgott.
- Testvérem kérlek. - mondta a fiú olyan halkan, hogy alig hallottam. Andy bólintott. Elindultunk a bár felé, a testőrök a nyomunkban.
- Ti maradjatok, vigyázzatok a szüleimre. - fordult feléjük Ashley.
- Parancsára uram - zengte a két testőr egyszerre. Majd visszafordultak. Ahogy odanéztem láttam, hogy Andy, Drakula és Helen a vendégek fogadásával foglalkoznak.

A bárban nem voltak túl sokan. Leültünk egy asztalhoz. Feszengtem.
- Kérlek, nyugodj meg. - mosolygott Ashley.
- a szüleid? - kérdeztem felbátorodva.
- Nos, igazából öregebb vagyok Helennél. Én vagyok Drakula első gyermeke. Engem változtatott át elsőnek. Mikor Helent átváltoztatta olyan volt mintha a szüleim lennének. De Drakula és köztem nincs sok korkülönbség. Pár hónap és néhány emberi év az én javamra, mivel ő sosem volt halandó. Hogyan találtad Andyt? – kérdezz-feleleket kezdett játszani. - és légy őszinte kérlek.
- Meg... meg mentett engem ... Többször is - suttogtam.
- Elmondta neked, hogy én mellette álltam? - kérdezte kedvesen.
- Nem, de miért? - nem értettem.
- Mert a tiétekhez hasonló szerelem nem túl gyakori. Sőt mondhatnám, hogy szinte egyedi. Én egész életemben maximum 20 évesnek néztem ki és ez nem is fog megváltozni. A tini lányok körében mindig nagy feltűnést keltettem az utcán, de ők évezredekkel fiatalabbak nálam. Nem tudnak hatni rám. De az emberek olyan gyönyörűek. Vágyom a társaságukra. És egész életemben kerestem a szerelmet. Egy halandó szerelmét. De máig nem leltem olyat, aki hosszú távon érdekelne. Ezért állok ki azok mellett a testvéreim mellett, akik olyan szerencsések, mint Andy. Bár ilyen ragaszkodást még soha senkinél nem láttam. A szüleim olyan dolgokat ajánlottak föl neki, amiért mások már rég meggondolták volna magukat. De ő kitartott. Veled akart lenni.

- Értem. De hiszen Andy is csak 20 éves, remélem, egyszer megtalálod a szerelmet Ashley. - szemei elkerekedtek.
- még soha egyetlen egy halandó sem és halhatatlan sem kívánta ezt nekem. Köszönöm.
- Hát nincs mit.
- Menjünk vissza.

Többen voltak a teremben, mint mikor kimentünk onnan. Andy éppen bájcsevegett több idősebbnek tűnő vámpírral. Nem mentem oda zavarni inkább megálltam csöndesen egy sarokban a falnak támaszkodva. Ashley néha felém nézett és mosolyogva beszélgetett tovább. Ez volt a dolguk. hirtelen nagyon kívülállónak éreztem magam. Nem tartoztam még ide. Jinxx lépett mellém. Úgy éreztem hasonló dolgok zajlanak benne is.

- Saguna. Ugye tudod, hogy elmondhattad volna. Hamarosan mind a ketten ide fogunk tartozni.
- Tudom Jinxx. De nem tudtam hogyan reagálnál. Ez nem egy hétköznapi dolog...
- Hát az biztos. - Úgy éreztem, órákig beszélgettünk hasonló dolgokról mikor hirtelen Drakula egy mikrofonba kezdett beszélni. Fel sem tűnt, hogy milyen sokan voltunk itt. Időközben a világ minden tájáról érkeztek Marlánok, Farkasok, Angyal szerű lények és természetesen vámpírok. Rengetegen. Nomádok, Előkelők. Ahogy körbenéztem olyan volt, mint egy leírhatatlanul furcsa álom és egy maszkabál keveréke.

- Üdvözlök mindenkit és köszönöm nektek a támogatást. - kezdte Drakula. Közben mellé ért még 3 lény. Egy a farkasok, egy a marlánok és egy az angyalok vezetője. A farkas férfit ismertem Káin állt még ott természetesen. Ahogy észrevette, hogy nézem rám mosolygott. Viszonoztam.
Drakula ismertette mindenkivel az esélyeket. Stratégiákat eszeltek ki és mivel Jinxxen és rajtam kívül mindenki halhatatlan volt a teremben ez így ment 3-4 napig. Mi ülve aludtunk, amikor nem bírtuk tovább. Andy a 3-4 nap alatt alig jött felém. Tudta, hogy az övé vagyok. Én pedig tudtam, hogy kerüli az átváltozásom témáját.
Az 5. napon Sammi Jinxxhez lépett és közölte, hogy itt az idő.. így búcsút vettem a most utoljára emberi Jinxxtől majd magam maradtam a bézs kanapén. Kicsit féltem ettől a magányos helyzettől. De nem tartott sokáig. Ashley ült le mellém. De nem szólalt meg csak ült ott. Olyan volt mintha kimerült volna.