Teljesen megváltozott minden. A színek, a szagok, az ott lévők… minden. Andy érintése meleg volt, az én testem, ha lehet „halottabb” volt, mint az övé. A Tróntermet berendezték az aula melletti nagyteremben, ahol eddig minden nap ás éjjel várakoztunk. Maszkabál készült. Drakula ült középen két oldalán Helen és én foglaltunk helyet. Helen mellett Ashley. Mellette a 2 testőr (akik szintén az uralkodói körbe tartoztak). Az angyalom akár egy szobor, állandóan a közelemben volt és Andy is lehajtott fejjel állt a trón mellett, amin ültem. Éreztem a szeretetét és éreztem minden gondolatát. (Nem, nem hallottam, éreztem). Éreztem, hogy fél, éreztem, hogy aggódik, éreztem, hogy nem akar elveszíteni.
- Szeretlek – suttogtam oda neki… fekete, ezüst maszkot viselt…
- Én is téged – épp hogy csak le tudtam olvasni a szájáról.
Drakula felállt. Mi is így tettünk. Rengeteg, maszkot viselő szempár meredt ránk… Mindenki meghajolt… Andy is. Borzalmas érzés volt.
- Gyermekeim! Testvéreim! Megtaláltuk rég elveszett ősi anyátokat, testvéreteket. Saguna vére oly ősi, mint az enyém, Ő a királynőtők, Helen ezzel átveszi a Királyné címet. Ashley a hercegünk továbbra is.
- akiből király lenne, ha elvenne engem – mormogtam hang nélkül magamban. Andy teste megfeszült. – csak vicceltem. Te leszel a király… - suttogtam felé…
- Most pedig, felállhattok, és megünnepeljük Sagunát! – folytatta a bátyám.
Táncolni kellett. Drakula és Helen nyitották a táncot, utána következett Ashley és aktuális vinnyogó „én-pótlója”, utánuk pedig mi Andyvel. Páran felháborodtak és morogtak, de mi nem foglalkoztunk vele.
Órákig tartott ez a filmbe illő jelenet, Maszkos sokaság ringott körbe-körbe, mint egy hatalmas színes festmény. A festmény közepén a Királynő és a hűséges katonája tervet szőttek, hogy hogyan lehetnének örökké együtt.
Suttognunk kellett, a vámpír fülek szinte mindent meghallanak, de a vámpír tud olyan halk lenni, hogy társai ne hallják. Az angyal - mint utóbb megtudtuk, Chirstian a neve, amit ki lehet mondani... - mellettünk állt akár egy testőr, beavatott volt… tudta, mit tervezünk. Csendben intett, hogy talán jobban tennénk, ha nem itt beszélgetnénk.
- Testvéreim! – dübörgött végig a tömegen Drakula hangja… - Az uralkodók távoznak, de megkérjük kedves vendégeinket, hogy érezzék jól magukat továbbra is. A szálloda portáján mindenki átveheti a neki szóló szoba kulcsát.
Felém biccentett, jelezve, hogy velük kell távoznom. Andy mosolyt erőltetett, elengedte a kezemet, az angyal karjára rakta, majd meghajolt.
- Felség! Köszönöm a táncot… - majdnem elsírtam magam...
Chris volt a hivatalos kíséretem. Andy pedig csak egy katona, aki az uralkodók után kullogott kettes sorban a többi katonával
A 23. emeletre mentünk, a katonák sorba álltak a lakosztály előtt. Most mehettem be először ebbe a különálló lakosztályba. Belülről egészen meglepő volt. egy barlangszerű, sötét folyosóra nyílt a szálloda ajtó, a folyosó végén egy hatalmas, terméskővel kirakott, szinte giccsesen díszes falú terembe létünk. Az egyik falnál terméskőből faragott trónszékek álltak. A terem közepén egy zöldes vizű tóban egy hatalmas, lángoló lótuszvirág volt, amelynek szirmai kékes- lilán izzottak és bevilágították az egész termet.
Gyönyörű volt. Helen kézen fogott és beráncigált a saját szobájába. Egy hosszú fehér ruhát aggatott rám és ő is hasonlót vett fel. Hajamba ezüstszínű tiarát tett majd ő is hasonlóan felöltözött. Amikor visszamentünk a terembe a családom többi tagja is fehérben volt és megértettem miért. A lótuszvirág fénye a fehér ruhák és a trónus olyan volt, mintha Ókori Istenek lennénk. Beleborzongtam, tudatosult bennem, hogy az emberekhez képes bizony azok is vagyunk.
- ez gyönyörű –suttogtam Drakulának.
- igen, és te ezt… itt hagytad… - szomorúan nézett rám.
- nem emlékszem miért… – elszégyelltem magam.
- nagyon régen történt, mikor még nem voltak rajtunk kívül… te úgy döntöttél, hogy élni akarsz, hogy ember akarsz lenni. Megkértél, hogy tegyem lehetővé számodra az életet, ami az embereknek normális. Ezért minden életedben 20 éves korodig éltél, utána új életet teremtettem neked. De ezúttal minden más volt. Eltűntél előlünk és nem találtunk. Ha Andy nincs, akkor még mindig keresnénk. Most pedig, a legjobbkor kerültél elő. A háborúban szükségünk van rád, ahogy minden természetfeletti lényre.
- itt vagyok – feleltem csendesen
Nem beszélgethettünk tovább. Vámpírok jöttek-mentek, hol büntetéssel gazdagodva, hol megúszva valamely hibás tettüket. Emberek jöttek, lett belőlük táplálék, új katona vagy személyzet. Bosszantott, hogy nem lehetek Andyvel. Hajnalodott. Lejárt a fogadó idő.
Helen intett felém, hogy most enyém a nappal. Elmehettem. Végre a magam ura voltam.
Egyenesen Andyvel közös lakosztályunk felé vettem az irányt, oldalamon Christiannal. Siettünk, hogy ne vegyenek észre, ha nem muszáj. Andy a redőnyökkel babrált, amikor odaértünk.
- Rettenetesen… hiányoztál - suttogtam miközben átölelt
- Te is nekem. Ezt nem tudom, meddig fogom bírni. – mosolygott rám. – borzalmas, hogy nem érhetek hozzád. – ujjait végigfuttatta a gerincem mentén, még most is beleborzongtam.
- Nem kell sokáig várni már a tervem tökéletes lesz.
- Ez a ruha… megvadít. Felség! Szabad egy táncra? – vigyorgott lükén Andy.
- ne hülyéskedj…
- nem is, - a vigyor eltűnt az arcáról és érzelmeiben megjelent valami olyan érzés, amit most éreztem így először. Új volt, hogy éreztem ezeket az érzelmi hullámokat, és Andy most küzdött magával. Kívánt engem… és olyan erőteljes volt ez az érzés, hogy azonnal a szájára tapadtam. Talán úgy csókolt, mint ezelőtt még soha, eddig úgy érintett, mint egy törékeny kincset, de most már nem kellett vigyáznia rám. Szeméből most jeges lángok lövelltek, levegőt vett, de ez a zihálás most inkább egy vadállat morgására hasonlított. Megmarkolta a fenekemet és megemelt, hogy a lábaimat a csípője köré csavarjam. Nem tartott meg, mint régen, csak a karjaimat fogta a fejem fölött a falnak szögezve a testemet. A ruhámat egyetlen mozdulattal semmisítette meg. (Helen meg fog ölni). Szabad kezével végigsimította a melleimet. Egy halk morgás csatlakozott az ő állatias hörgéséhez. Én voltam. Rám nézett, az érzelmei hullámoztak, szemfogai előtörtek ínyéből, ahogyan nekem is. Csókolt, kezei követeltek, lassan és forrón belém hatolt. Szinte minden lökésnél egyre jobban kapaszkodtunk egymásba… éreztem minden apró mozdulatát… éreztem minden gondolatát.
Andy ölelte a lányt. Érezni akarta, tudta, hogy mostantól megkaphatja minden téren maximálisan, nem kell többé vigyáznia, hogy eltöri a csontjait. Ez kicsit megijesztette. Mi lesz, ha Saguna már nem is akar vele lenni. De a lány úgy tapadt a szájára, mintha érezné gondolatait. Eddig is rettenetes vágy hajtotta, de ezúttal eluralkodtak rajta az állatias ösztönök. Szemfogai előbújtak rejtekükből, tekintetét a lányra emelte. Őt nézte. A hogy a falhoz nyomta a lány testét már érezte, hogy menten szétrobban, ha nem teheti magáévá. Egy határozott mozdulattal eltépte a lány ruháját. Végigsimította a melleit. Saguna csípőjét erősen a fiú ágyékának tolta. Akarta őt. Megszabadult maradék ruháitól és mélyen a lányba hatolt. Forró nedvesség öntötte el. Saguna sikoltott, vonaglott alatta. Olyan vággyal a szemeiben, melyek kielégíthetetlennek tűntek, ahogy a sajátjai is.
Összefonódva, egymás illatát beszívva szeretkezték végig a nappalt. Újra és újra a gyönyört hajszolva, melyet csak egymással élhettek át.
- szeretlek, örökre szeretni foglak – suttogta Andy mellkasába bújva a lány.
- én is szeretlek – ha lehet a fiú most még szorosabban tartotta, mint előtte. Pihentek egy keveset.
Saguna a saját ruháiba bújva naplementekor visszatért angyalával a 23. emeleti trónterembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése