Minden napom egyforma volt, amióta azonban összefutottunk őrült nyomozásba kezdtem...
Újra látnom kell őt...
De a nyomozásom nem vezetett sehova, szó szerint a semmiből tűntek fel és hatalmas sikereket értek el...
- Mit kutatsz? - kérdezte a kolléganőm...
- Csak a Black Veil Brides anyagát néztem...
- Nemsokára megint bent lesznek...
- Interjú?
- Az... irtó dögösek nem?
- ... az... - suttogtam magam elé...
Aznap végig a folyosót bámultam...
- Háromra jönnek - nevetgélt a kolléganőm...
- Nem is... - elvörösödtem...
- Ne szédíts... olyan vagy mint egy tini...
- Nagyon vicces...
A három óra aznap olyan lassan jött el, mintha direkt nem telne az idő...
Egyedül ültem az irodában... egy alak jelent meg előttem... azt hiszem megőrültem...
- Mire készülsz Saguna?
- Maga meg... maga ki?
- Az Isten vagyok...
- Persze, ügyes trükk... elnézést, de dolgom van... nem tudom, hogy került ide... sajnálom...
Faképnél hagytam...
A folyosón újra és újra felbukkant, szinte futottam, egyenesen neki Andynek...
- Sajnálom...
- Ez valami szokás?
- Bocs, csak... - a földön ültünk... a szemébe néztem... a fejem éktelenül fájni kezdett, mintha baltával csapkodnák... de nem érdekelt. Csak bámultam a kék végtelenségbe... nem tudom mit gondolt, de ő sem mozdult... Ashley lépett oda...
- Haver... menni kéne...
- Ja persze... az... az interjú...
Felsegített a földről.
- Szeretnélek újra látni... - elővett egy papírt és felírta a számát... - hívj fel... kérlek...
Csak bólogattam...
Este a telefonommal a kezemben ültem... kicsöngött...
- Igen?
- Szia.. tudod én vagyok a lány, aki kétszer is fellökött...
- Istenem, de örülök, hogy felhívtál... tudunk találkozni?
- Most?
- Kérlek!
- Rendben...
Megadtam a címem és gyorsan felöltöztem... A ház előtt nyikorgó kerékkel állt meg és dudált... azonnal rohantam lefelé...
Beültünk egy kávézóba.
- Honnan ismerlek? - kérdezte amikor kihozták a kávénkat...
- Nem tudom... de én is ezt érzem...
- Hihetetlen... ahogy megláttalak tudtam, hogy valahol már láttalak... de ez... olyan más...
- Én is ezt érzem...
A szomszédos asztalnál ült egy férfi, ugyanaz, aki korábban az irodámban járt...
- Őt ismerem... ma bent volt az újságnál, azt mondta, hogy ő az Isten...
- Micsoda emberek vannak... - mosolygott rám... észvesztő érzés söpört végig rajtam... annyira szerettem volna, ha megcsókol...
- Maguk egymásnak lettek teremtve... - sétált el mellettünk az öreg...
Bár viccesnek tűnt, mégsem nevettünk rajta...
- Kicsit.. későre jár... - motyogtam zavaromban
- Hazaviszlek, de csak, ha megígéred, hogy találkozhatunk még...
- rendben - egyeztem bele mosolyogva...
A ház elé kísért. Az ajtóban egyik lábamról a másikra álltam... Talán be kéne hívnom, de mit gondolna rólam, ha ezt tenném... nem tudtam dönteni...
- Remélem nem miattam vagy ennyire ideges...
- Hát.. nem... - hazudtam...
- Akkor jó, mert én nagyon szeretnélek... - közelített és ajka az enyémre tapadt... - megcsókolni... - suttogta...
Azonnal összeestem a fájdalomtól, Andy is a földre rogyott... éreztem ahogy a fogaim előtörnek az ínyemből... Ő is a száját fogta fájdalmában.
Az emlékek elkezdtek visszafolyni a fejembe... úgy éreztem szétrobban...
Hirtelen múlt el a fájdalom... épp ahogy jött... Andy felült megfogta a kezemet és rám meredt...
- Te vagy... és én... mi... - nem találta a szavakat... közelebb hajolt és megcsókolt...
- Hé minden rendben? - kiabált oda egy fazon...
- Persze, csak leesett a kulcsom... - kiabáltam vissza akkor vettem észre, hogy az Isten az...
- De most már... vigyázzatok egymásra... - nevetett és eltűnt...
Andy telefonja szólalt meg...
- Igen... igen.... megtaláltam... biztos... majd megkérdezed te... - letette...
- Ashley volt... azt hiszem mindenki emlékszik... de azt senki nem tudja, hogy mi történt...
- Az Ördög műve... aznap, mikor új életet kezdtünk itt... elvett tőlünk mindent... az emlékeinket és egymást...
- Már nem számít... most már együtt maradunk...
- Örökké...
Ajkaink csókban forrtak össze...
- Örökké... - ismételte...
VÉGE
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: werewolf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: werewolf. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 21., vasárnap
20. Without memories...
Los Angeles valóban csodálatos volt. A ház amiben laktunk hatalmas.
- Tudod milyen fontos vagy nekem? - kérdezte Andy az ágyon ülve
- Nem... - mosolyogtam kacéran, mire elfintorodott... majd elnevette magát...
- Nagyon
- Remélem is... - ajkaim rátaláltak az övéire.
Andy halványan elmosolyodott és az ölébe húzta a lányt. Újra rátapadt Saguna szájára. Érezte, ahogy a lány kéjesen lejjebb nyomja a a csípőjét, felnyögött, mire Saguna játékosan mozogni kezdett rajta...
A vadállat kitörni készült belőle, a lány csípőjére tette kezeit és megállította kéjes mozgását.
Lehúzta a ruháját, majd belemarkolt a fenekébe, mire a lány felnyögött. Tombolt benne a vadállat, felállt, a lányt magán tartva, nekitámasztotta a falnak. A király újra akarta a testét és a királynő vérét is. Érezte a vér ízét a szájában, mintha a kedvenc édessége lenne... keményen belé hatolt, amikor Saguna az ő vérét vette. A testükön folyt a vér, a vágyik az égig szárnyaltak.
Lassan egymást harapdálva hajszolták a gyönyört...
- Hallottad, mit talált ki a bátyám? - kérdezte Andy felkönyökölve az ágyon
- Igen, egy zenekar... szerintem jó ötlet...
- Komolyan?
- Igen... biztos...
- Nem bánnád egyáltalán?
- Nem, szerintem ez egy nagyon jó ötlet és nem buknánk le... így kérdéses, hogy miből élünk... ilyen körülmények között...
- Igazad lehet...
- Naná... királynő vagyok... - nevettem...
- Elnézést felség...
Nevetve újra fölém került... arca hirtelen elkomorodott... és vágyakkal telítődött.
- Szeretlek...
- Én is, örökké...
Később egyedül maradtam, elment megbeszélni az új álcájuk részleteit a többiekkel...
A Sátán megjelent előttem...
- Ugye nem gondoltad, hogy megszabadulsz tőlem? - kérdezte...
- Nem, sejtettem, hogy még találkozunk...
- Akkor... azt is tudod, hogy most mi következik?
- Elveszed őt tőlem?
- Választhatsz... vagy elveszem őt... vagy csak az emlékeiket rólad... olyan életet kapnak, mint amilyen neked volt... azelőtt... és te is... nem lesztek többé vámpírok... ők máris híresek lesznek... te pedig... egy hétköznapi nő életét élheted... de nélküle... nem fogsz rá emlékezni, hogy együtt voltatok...
- Miért csinálod ezt?
- Egy csók... ennyi kell hozzá, hogy újra emlékezzetek mindannyian...
***
Félelmetes álomból ébredtem. fekete csuklyás lények üldöztek... fáradt voltam. Az újság ahol dolgoztam nemsokára nyit, indulnom kell dolgozni...
Farmert és pólót vettem, bár nem sokra emlékszem a múltamból, a baleset előttről, de azt tudom, hogy nem szeretem a kosztümöket...
Az irodámban ültem... az új szám címlapján az a zenekar virított... sóhajtottam... elképzeltem, hogyan csókolhat a címlap sztárja... kék szemei világítottak a papírról...
Olyan mintha ismerném a tekintetét...
Aznap az egyik kollégám interjút készít velük...
Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy egyenesen nekiszaladtam a folyosón...
- Sajnálom - kapartam össze a cuccaimat a földről... Felsegített...
Döbbenten álltunk egymással szembe egy pillanatig... így még ismerősebb... láttam a szemében, hogy ő is gondolkozik...
Idegenek... tovább sétáltunk, vissza- vissza nézve, de egy szót sem szóltunk... pedig egy csók... ez választott el az igazságtól... de ezt egyikünk sem tudta...
19. The last drop of blood...
A hatalmas dög előttünk állt, nyál folyt minden szájából a földre, ahol szétmarta azt...
Andy bár jobb "színben" volt, mégis alig állt a lábán... Nem tudnánk megküzdeni az állattal. Szétnéztem, mindenki szemében félelem...
- Mit teszel most? - Jelent meg a Sátán Cerberus hátán...
- Nem tudom...
- Jó lesz hamar kitalálni, mert a Szerelmedért, lassan feláldoztál már mindent...
Azt hittem csak én láttam őt ezúttal... Ahogy ott állt, nem tudtam mi tévő legyek...
Andy elengedte a kezemet és előre lépett... bicegett... a szinte fakasszemet nézett a savat nyáladzó állattal...
- Itt az ideje, hogy én hozzak áldozatot... másokért... - Ashley elkapott amikor Andy után vetettem volna magam...
Legnagyobb megdöbbenésünkre... Andy énekelni kezdett, mire a hatalmas kutya szemei lassan becsukódtak, végül hatalmas robajjal földet ért... békésen aludt...
Ashley elengedett végre és odarohanhattam Andy mellé aki folyamatosan énekelt... megfogta a kezem és maga után húzott, intve a többieknek, hogy kövessenek...
A Sátán mérges tekintete elárulta,hogy erre nem számított... végre kijutottunk...
A pokol kapuja bezárult mögöttünk, a végtelen jégmezőn át csúszkáltunk. A hullák meredten bámulták a lábnyomainkat a jégpáncél másik oldaláról, amíg el nem értük a lépcsőt. Végre kijutottunk. A szigeten még mindig csönd honolt...
Sikerült. Mind a szállodában álltunk, a trónteremben. A többiek szavazást tartottak... hol éljük tovább az életünket... végül Los Angeles állt nyerésre...
- Szerintem ez remek ötlet, végül is ott állandóan süt a nap... - fintorgott Jinxx...
- Ugyan, Saguna leveheti ezt az átkot, most már ő a királynő...
- A királyi család tagjaira amúgy sem hat... - mormogta maga elé Ashley...
- Ez remek... köszönjük... azzal előrébb vagyunk, hogy te nem égsz meg a napon... - vágta tarkón Sammi...
- Leveszem az átkot... de előbb... el kell intéznem valamit, ezúttal egyedül... - mondtam...
- Veled mehetek? - mosolygott rám Andy...
Elnevettem magam...
- Tudod mit, talán igazad van, jobb ha ketten megyünk...
Megcsókolt, a többiek a szállodában maradtak... mi pedig egy kentaurral útnak indultunk...
Nem kellett sok idő, megérkeztünk Izlandra... A kentaur elvágtatott az erdő felé, hogy ne lássák meg...
Andy még mindig nem értette, hogy mit keresünk Izlandon.
- De mikor mondod el?
- Meg fogod látni, de nem hiszem, hogy örülni fogsz, szóval ne készülj meglepetésre...
A klinika felé sétáltunk kézen fogva.
A kórterem ajtaja csukva volt, beléptünk... természetesen ott találtuk Drakula összeaszott testét... Andy mikor meglátta halványan elmosolyodott...
- Dühös vagy bátyám? - néztem Drakula szemébe...
Csak sziszegett...
- Leveszem a napfény átkot az új vámpírtanács tagjairól, de ehhez... szükségem van a véredre...
Meredten bámult előre... Egy csepp vér folyt végig az arcán... feladta... tudta, hogy azért jöttem, hogy ezúttal végezzek vele...
- Helen vár rád... - suttogtam a fülébe, mielőtt megharaptam...
A karomat fogta... és megesküdtem volna, hogy az utolsó pillanatban azt mondta...
- Köszönöm...
Andy bár jobb "színben" volt, mégis alig állt a lábán... Nem tudnánk megküzdeni az állattal. Szétnéztem, mindenki szemében félelem...
- Mit teszel most? - Jelent meg a Sátán Cerberus hátán...
- Nem tudom...
- Jó lesz hamar kitalálni, mert a Szerelmedért, lassan feláldoztál már mindent...
Azt hittem csak én láttam őt ezúttal... Ahogy ott állt, nem tudtam mi tévő legyek...
Andy elengedte a kezemet és előre lépett... bicegett... a szinte fakasszemet nézett a savat nyáladzó állattal...
- Itt az ideje, hogy én hozzak áldozatot... másokért... - Ashley elkapott amikor Andy után vetettem volna magam...
Legnagyobb megdöbbenésünkre... Andy énekelni kezdett, mire a hatalmas kutya szemei lassan becsukódtak, végül hatalmas robajjal földet ért... békésen aludt...
Ashley elengedett végre és odarohanhattam Andy mellé aki folyamatosan énekelt... megfogta a kezem és maga után húzott, intve a többieknek, hogy kövessenek...
A Sátán mérges tekintete elárulta,hogy erre nem számított... végre kijutottunk...
A pokol kapuja bezárult mögöttünk, a végtelen jégmezőn át csúszkáltunk. A hullák meredten bámulták a lábnyomainkat a jégpáncél másik oldaláról, amíg el nem értük a lépcsőt. Végre kijutottunk. A szigeten még mindig csönd honolt...
Sikerült. Mind a szállodában álltunk, a trónteremben. A többiek szavazást tartottak... hol éljük tovább az életünket... végül Los Angeles állt nyerésre...
- Szerintem ez remek ötlet, végül is ott állandóan süt a nap... - fintorgott Jinxx...
- Ugyan, Saguna leveheti ezt az átkot, most már ő a királynő...
- A királyi család tagjaira amúgy sem hat... - mormogta maga elé Ashley...
- Ez remek... köszönjük... azzal előrébb vagyunk, hogy te nem égsz meg a napon... - vágta tarkón Sammi...
- Leveszem az átkot... de előbb... el kell intéznem valamit, ezúttal egyedül... - mondtam...
- Veled mehetek? - mosolygott rám Andy...
Elnevettem magam...
- Tudod mit, talán igazad van, jobb ha ketten megyünk...
Megcsókolt, a többiek a szállodában maradtak... mi pedig egy kentaurral útnak indultunk...
Nem kellett sok idő, megérkeztünk Izlandra... A kentaur elvágtatott az erdő felé, hogy ne lássák meg...
Andy még mindig nem értette, hogy mit keresünk Izlandon.
- De mikor mondod el?
- Meg fogod látni, de nem hiszem, hogy örülni fogsz, szóval ne készülj meglepetésre...
A klinika felé sétáltunk kézen fogva.
A kórterem ajtaja csukva volt, beléptünk... természetesen ott találtuk Drakula összeaszott testét... Andy mikor meglátta halványan elmosolyodott...
- Dühös vagy bátyám? - néztem Drakula szemébe...
Csak sziszegett...
- Leveszem a napfény átkot az új vámpírtanács tagjairól, de ehhez... szükségem van a véredre...
Meredten bámult előre... Egy csepp vér folyt végig az arcán... feladta... tudta, hogy azért jöttem, hogy ezúttal végezzek vele...
- Helen vár rád... - suttogtam a fülébe, mielőtt megharaptam...
A karomat fogta... és megesküdtem volna, hogy az utolsó pillanatban azt mondta...
- Köszönöm...
2013. július 20., szombat
18. Self-devotion...
Bevágtattam a bárba, ahol ott találtam azokat, akiket a leginkább kerestem.
- Saguna! - ugrott a nyakamba Sammi
- Én is örülök, hogy látlak... - mosolyogtam rá. Jake Jinx és Chris az asztalnál ültek...
- Vissza kell mennünk a pokolba... Andy ott van. Miután megmentettük, új életet kezdünk... benne vagytok?
- Természetesen Felség... - hajolt meg előttem felpattanva Chris...
- Ezt... hagyd abba kérlek...
Jake megszervezte az utazást... Ellát és a babát elhozták a szigetről, de a szállóban őrizték a csöppséget, nehogy elszabaduljon. A többi marlán visszaváltozott, de őket életben tartotta a Drakula halálakor szerzett hatalmam... visszaadtam nekik az emberi élet lehetőségét....
- Pár óra és indulhatunk... - jött vissza Jake
- Köszönöm...
A farkasok szigete kihalt volt. Csendes és rémisztő... a pokolba vezető út, pedig talán rosszabb mint bármikor ezelőtt... Cerberus kapuja előtt álltunk... bentről dörmögő szuszogás hallatszott... Kis csapatunk csak ácsorgott...
- Ezúttal... nem szabad az utunk...
- Majd én... előre megyek... - Ashley hangja csapta meg a fülünket...
- Hát te?
- Utánatok jöttem... veletek tartok... és Saguna... szeretnék mindenért elnézést kérni tőled, amit korábban tettem...
- Akkor sem bízom benned... - sziszegtem...
- Megértem.
Az ajtó kinyílt, a hatalmas állat aludt.
Ashley előkapta a mobiltelefonját és egy halk zeneszó csapta meg a fülünket, mire a kutya meg sem rezzenve békésen aludt tovább...
- Nincs sok időnk... - mondta...
Azonnal rohanni kezdünk tovább. Ashley rám vigyorgott, mint aki háborút nyert... csak egy fintorral válaszoltam.
Az út végén a fagyás közeli állapot következett...
- Túl nagy a csend... - dideregtem...
- Ez a pokol... bulizó emberekre emlékszel? - kérdezte Chris...
Csúnyán néztem rá, mire elfordult...
A trónterem ajtaja nyitva volt. A Sátán a trónján ült és látszólag már várt ránk...
- Italt?
- Andy-t... - válaszoltam...
- Természetesen... Andrew...
Andy egy ezűst lánccal a nyaka körül egy irtó mellett sétált be... legyengülve, vérző sebekkel... ahogy az irtó elengedte máris összeesett... Felé indultam, de egy láthatatlan falba ütköztem... őrjöngő vadállatként néztem az ördögre...
- De van egy feltételem... természetesen... valamit valamiért...
- Mi az? - vicsorogtam
- Szükségem van egy lélekre... helyette...
Sammi és Jinxx egymást ölelték... Ashley Chris és Jake egymást méregették... persze azonnal előreléptem... de mielőtt magamra vállalhattam volna...
- Vigyen engem... majd én itt maradok... - Helen volt... ő is utánunk jött...
- De miért? - néztem rá... elkaptam a karját
- Már úgy sem maradt semmim... az egész életem a gonosz tettekről és a bátyádról szólt... most vége... de mégsem tudok élni... mert semmi nem lesz már a régi Drakula nélkül...
- Az exkirályné... felajánlja magát a katonából lett király helyett...
- Helen... nem muszáj... majd én... - mondtam
- Nem... nektek... együtt kell maradnotok. Új élet vár rátok...
- Köszönöm... - engedtem el a kezét... furcsa... de vércsepp könny folyt végig az arcomon...
Amint Helen átlépett a láthatatlan falon Andyhez rohantam, a lánc eltűnt a nyakáról, de nem mozdult... túl gyenge volt. Azonnal a csuklómba haraptam és a véremmel itattam...
- Távozhattok... - A Sátán gonosz vigyorral a szája sarkában eltűnt Helennel az oldalán...
Andy rám nézett... Kék szemei hálásan fúródtak a tekintetembe... Lassan visszanyerte az erejét és felállt. Amint képesek lettünk rá, elindultunk a kijárat felé...
Minden csendes és nyugodt volt, pont mint idefelé...
- Milyen csend van... - suttogta Sammi...
- Túlságosan is... - Ashley... - várjatok... nem szól a zene... kinél van telefon? Vagy Bármi... zene???
Mind a fejünket ráztuk...
Hangos morgás zavarta meg a beszélgetést. Ott álltunk szemtől szembe a hatalmas állat három fejével...
- Saguna! - ugrott a nyakamba Sammi
- Én is örülök, hogy látlak... - mosolyogtam rá. Jake Jinx és Chris az asztalnál ültek...
- Vissza kell mennünk a pokolba... Andy ott van. Miután megmentettük, új életet kezdünk... benne vagytok?
- Természetesen Felség... - hajolt meg előttem felpattanva Chris...
- Ezt... hagyd abba kérlek...
Jake megszervezte az utazást... Ellát és a babát elhozták a szigetről, de a szállóban őrizték a csöppséget, nehogy elszabaduljon. A többi marlán visszaváltozott, de őket életben tartotta a Drakula halálakor szerzett hatalmam... visszaadtam nekik az emberi élet lehetőségét....
- Pár óra és indulhatunk... - jött vissza Jake
- Köszönöm...
A farkasok szigete kihalt volt. Csendes és rémisztő... a pokolba vezető út, pedig talán rosszabb mint bármikor ezelőtt... Cerberus kapuja előtt álltunk... bentről dörmögő szuszogás hallatszott... Kis csapatunk csak ácsorgott...
- Ezúttal... nem szabad az utunk...
- Majd én... előre megyek... - Ashley hangja csapta meg a fülünket...
- Hát te?
- Utánatok jöttem... veletek tartok... és Saguna... szeretnék mindenért elnézést kérni tőled, amit korábban tettem...
- Akkor sem bízom benned... - sziszegtem...
- Megértem.
Az ajtó kinyílt, a hatalmas állat aludt.
Ashley előkapta a mobiltelefonját és egy halk zeneszó csapta meg a fülünket, mire a kutya meg sem rezzenve békésen aludt tovább...
- Nincs sok időnk... - mondta...
Azonnal rohanni kezdünk tovább. Ashley rám vigyorgott, mint aki háborút nyert... csak egy fintorral válaszoltam.
Az út végén a fagyás közeli állapot következett...
- Túl nagy a csend... - dideregtem...
- Ez a pokol... bulizó emberekre emlékszel? - kérdezte Chris...
Csúnyán néztem rá, mire elfordult...
A trónterem ajtaja nyitva volt. A Sátán a trónján ült és látszólag már várt ránk...
- Italt?
- Andy-t... - válaszoltam...
- Természetesen... Andrew...
Andy egy ezűst lánccal a nyaka körül egy irtó mellett sétált be... legyengülve, vérző sebekkel... ahogy az irtó elengedte máris összeesett... Felé indultam, de egy láthatatlan falba ütköztem... őrjöngő vadállatként néztem az ördögre...
- De van egy feltételem... természetesen... valamit valamiért...
- Mi az? - vicsorogtam
- Szükségem van egy lélekre... helyette...
Sammi és Jinxx egymást ölelték... Ashley Chris és Jake egymást méregették... persze azonnal előreléptem... de mielőtt magamra vállalhattam volna...
- Vigyen engem... majd én itt maradok... - Helen volt... ő is utánunk jött...
- De miért? - néztem rá... elkaptam a karját
- Már úgy sem maradt semmim... az egész életem a gonosz tettekről és a bátyádról szólt... most vége... de mégsem tudok élni... mert semmi nem lesz már a régi Drakula nélkül...
- Az exkirályné... felajánlja magát a katonából lett király helyett...
- Helen... nem muszáj... majd én... - mondtam
- Nem... nektek... együtt kell maradnotok. Új élet vár rátok...
- Köszönöm... - engedtem el a kezét... furcsa... de vércsepp könny folyt végig az arcomon...
Amint Helen átlépett a láthatatlan falon Andyhez rohantam, a lánc eltűnt a nyakáról, de nem mozdult... túl gyenge volt. Azonnal a csuklómba haraptam és a véremmel itattam...
- Távozhattok... - A Sátán gonosz vigyorral a szája sarkában eltűnt Helennel az oldalán...
Andy rám nézett... Kék szemei hálásan fúródtak a tekintetembe... Lassan visszanyerte az erejét és felállt. Amint képesek lettünk rá, elindultunk a kijárat felé...
Minden csendes és nyugodt volt, pont mint idefelé...
- Milyen csend van... - suttogta Sammi...
- Túlságosan is... - Ashley... - várjatok... nem szól a zene... kinél van telefon? Vagy Bármi... zene???
Mind a fejünket ráztuk...
Hangos morgás zavarta meg a beszélgetést. Ott álltunk szemtől szembe a hatalmas állat három fejével...
2013. július 19., péntek
17. The queen returns...
A kórteremben feküdtem, mintha mi sem történt volna... bátyám, az orvos álcájában belépett...
- Hogy vagyunk? - kérdezte...
- Én jól, de te már nem sokáig... - Ugrottam a torkának azonnal... a meglepetés ereje a segítségemre volt... a vére erősítve a szervezetemet áramlott a testembe...
- Biztos megölöd? - Állt mellettem hirtelen a Sátán...
- Hol van Andy? - kérdeztem
- Gyere érte... tudod hol találsz meg... de a bátyád dolgát... gondold át... többször nem eresztem el...
Az összeaszott testre néztem... még magánál volt, de épphogy csak egy apró pillanat választotta el a haláltól...
- Itt maradsz... - mondtam neki és bevágtam az ágyba... - Tudom, hogy csak az én véremtől épülnél fel... szánalmas vagy... a szememben egy senki... ha valaha elém kerülsz még egyszer... végzek veled...
Bátyám szeméből vér folyt...
A közeli kis faluba mentem először... ruhát és fuvart kerestem...
- Csak két nap múlva száll fel repülő... - vágta oda flegmán egy férfi...
- Biztos ez? - néztem mélyen a szemébe...
- Ne..nem... - dadogta...
- Mikor indul a repülő?
- Pár óra... - mondta megbabonázva. - addig be tud ülni a kocsmába...
- Köszönöm...
A kocsma büdös volt és természetesen az összes helyi bunkót rejtette... Drakula vére forrt bennem, hogy gyilkoljak pusztán kedvtelésből, de próbáltam ellenállni... egy darabig ment is, de aztán odalépett hozzám egy fickó... amolyan gusztustalan barom, se nőt se embert nem tisztelő fajta...
- Cicuskám, mi szél hozott közénk? - a kezét a combomra tette...
- Nem kéne... - sziszegtem rávillantva fogaimat...
Ez nagy hiba volt... percekkel később egy fegyverrel néztem farkas szemet...
- Tűnj el te démon...
- Másra sem vágyom... de ez egy köcsög sziget... - fakadtam ki... - és a repülőm még várat magára.
- Hát nem tudsz repülni? - röhögtek ostobán...
- De... azért ülök bunkókkal egy kocsmában, mert éhes vagyok... - ráugrottam a fegyvert tartó férfira és torkon haraptam... a vér folyt a számból mikor a többire néztem...
- Van még valakinek kérdése?
- ni... ni... nincs... - dadogták felváltva...
- Megölnétek a fajtámat?
A fejüket rázták, de tudtam, hogy hazudnak...
- Van egy klinika... nem messze innen... a hegyen... na azon a klinikán találtok egyet... egy aszott bőrű vénember... ő minden vámpírok atyja...
Szeretnétek megölni?
Még mindig a fejüket rázták, de tudtam, hogy vasvillával és fáklyákkal indulnak majd el, amint eltűntem...
A pilóta benyitott...
- Mehetünk kisasszony... veletek meg mi lett? - kérdezte barátait...
- Semmi... - rázták a fejüket engem bámulva...
- Menjünk... - pattantam fel és a férfiak felé kacsintottam... kitöröltem emlékeikből a klinikát...
Az ütött kopott repülő felszállt, nekem pedig, ha létezik, halálfélelmem volt a nyikorgó gépen... Erdélyig meg sem álltunk... a szálló tetején tette le a gépet a férfi...
- Most pedig... kifizetlek... - mosolyogtam rá... - gyere velem...
A férfi belépett velem a liftbe, amikor meglátta a mínusz -os emeleteket elkerekedett a szeme, de nem szólt semmit...
- Amikor először jártam itt... rettegtem... - szólaltam meg... - maga is fél?
- Kicsit...
- Nem kell... én vagyok itt a királynő... bízom magában, mert segített... - A trónterembe léptem vele... Ashley és Helen döbbenten nézték végig, ahogy a kincstárba lépek egy emberrel és egy kisebb vagyont bízok rá...
- Te hogy kerültél ide? - kérdezték, mikor az ember elment a zsákmányával és boldogságban úszva...
- Nem tetszik?
- Felség, elnézést... - meghajoltak... Ashley tekintete azonban sötét és gonosz volt...
- Drakula még él... mert megkíméltem az életét... ha csatlakoznátok szánalmas testéhez... Izlandon van... - direkt fellengzősen beszéltem, pedig nehezemre esett...
- Nem felség... veled maradnánk...
- Követnétek a pokolba?
- A katonáért? - Ugrott előre Ashley...
- Ő a királyod... - Ashley közelebb lépett... éreztem a leheletét a számon... édes volt számomra... de ellen tudtam állni neki...
- Biztos?
- Sajnálom... ha nem tetszik... elmehetsz... - fordítottam nekik hátat...
- Követünk... a pokolba is... - szólt végül utánam...
Elindultam megkeresni a többieket, akikben jobban bíztam...
- Hogy vagyunk? - kérdezte...
- Én jól, de te már nem sokáig... - Ugrottam a torkának azonnal... a meglepetés ereje a segítségemre volt... a vére erősítve a szervezetemet áramlott a testembe...
- Biztos megölöd? - Állt mellettem hirtelen a Sátán...
- Hol van Andy? - kérdeztem
- Gyere érte... tudod hol találsz meg... de a bátyád dolgát... gondold át... többször nem eresztem el...
Az összeaszott testre néztem... még magánál volt, de épphogy csak egy apró pillanat választotta el a haláltól...
- Itt maradsz... - mondtam neki és bevágtam az ágyba... - Tudom, hogy csak az én véremtől épülnél fel... szánalmas vagy... a szememben egy senki... ha valaha elém kerülsz még egyszer... végzek veled...
Bátyám szeméből vér folyt...
A közeli kis faluba mentem először... ruhát és fuvart kerestem...
- Csak két nap múlva száll fel repülő... - vágta oda flegmán egy férfi...
- Biztos ez? - néztem mélyen a szemébe...
- Ne..nem... - dadogta...
- Mikor indul a repülő?
- Pár óra... - mondta megbabonázva. - addig be tud ülni a kocsmába...
- Köszönöm...
A kocsma büdös volt és természetesen az összes helyi bunkót rejtette... Drakula vére forrt bennem, hogy gyilkoljak pusztán kedvtelésből, de próbáltam ellenállni... egy darabig ment is, de aztán odalépett hozzám egy fickó... amolyan gusztustalan barom, se nőt se embert nem tisztelő fajta...
- Cicuskám, mi szél hozott közénk? - a kezét a combomra tette...
- Nem kéne... - sziszegtem rávillantva fogaimat...
Ez nagy hiba volt... percekkel később egy fegyverrel néztem farkas szemet...
- Tűnj el te démon...
- Másra sem vágyom... de ez egy köcsög sziget... - fakadtam ki... - és a repülőm még várat magára.
- Hát nem tudsz repülni? - röhögtek ostobán...
- De... azért ülök bunkókkal egy kocsmában, mert éhes vagyok... - ráugrottam a fegyvert tartó férfira és torkon haraptam... a vér folyt a számból mikor a többire néztem...
- Van még valakinek kérdése?
- ni... ni... nincs... - dadogták felváltva...
- Megölnétek a fajtámat?
A fejüket rázták, de tudtam, hogy hazudnak...
- Van egy klinika... nem messze innen... a hegyen... na azon a klinikán találtok egyet... egy aszott bőrű vénember... ő minden vámpírok atyja...
Szeretnétek megölni?
Még mindig a fejüket rázták, de tudtam, hogy vasvillával és fáklyákkal indulnak majd el, amint eltűntem...
A pilóta benyitott...
- Mehetünk kisasszony... veletek meg mi lett? - kérdezte barátait...
- Semmi... - rázták a fejüket engem bámulva...
- Menjünk... - pattantam fel és a férfiak felé kacsintottam... kitöröltem emlékeikből a klinikát...
Az ütött kopott repülő felszállt, nekem pedig, ha létezik, halálfélelmem volt a nyikorgó gépen... Erdélyig meg sem álltunk... a szálló tetején tette le a gépet a férfi...
- Most pedig... kifizetlek... - mosolyogtam rá... - gyere velem...
A férfi belépett velem a liftbe, amikor meglátta a mínusz -os emeleteket elkerekedett a szeme, de nem szólt semmit...
- Amikor először jártam itt... rettegtem... - szólaltam meg... - maga is fél?
- Kicsit...
- Nem kell... én vagyok itt a királynő... bízom magában, mert segített... - A trónterembe léptem vele... Ashley és Helen döbbenten nézték végig, ahogy a kincstárba lépek egy emberrel és egy kisebb vagyont bízok rá...
- Te hogy kerültél ide? - kérdezték, mikor az ember elment a zsákmányával és boldogságban úszva...
- Nem tetszik?
- Felség, elnézést... - meghajoltak... Ashley tekintete azonban sötét és gonosz volt...
- Drakula még él... mert megkíméltem az életét... ha csatlakoznátok szánalmas testéhez... Izlandon van... - direkt fellengzősen beszéltem, pedig nehezemre esett...
- Nem felség... veled maradnánk...
- Követnétek a pokolba?
- A katonáért? - Ugrott előre Ashley...
- Ő a királyod... - Ashley közelebb lépett... éreztem a leheletét a számon... édes volt számomra... de ellen tudtam állni neki...
- Biztos?
- Sajnálom... ha nem tetszik... elmehetsz... - fordítottam nekik hátat...
- Követünk... a pokolba is... - szólt végül utánam...
Elindultam megkeresni a többieket, akikben jobban bíztam...
16. The Death would be better
Minden eltűnt... A hangok, a Sátán, Andy... minden... egyedül voltam és vártam a halált... Andy megmenekült... remélem...
Drakula lépett be...
- Megszökött a katonád... - sziszegte... - nem tudom, hogyan... de az biztos, hogy téged nem talál majd meg... soha...
A fejemben hallottam valami gonosz nevetést... mikor kinyitottam a szemem a kórház falai szinte rám zuhantak... A fejem nagyon fájt... de nem tudtam, hogy kerültem ide... sőt... semmi mást sem tudtam.
- Miss Saguna? - jött be egy orvos...
- Azt hiszem...
- Nem emlékszik? - kérdezte a furcsa kinézetű orvos... meglepően fiatalos megjelenésű, haja fehéren meredt az égnek. Magas és kifejezetten jóképű volt.
- Semmire... - néztem üresen magam elé...
- Rendben... súlyos balesetet szenvedett...
- Hogyan? - dadogtam... a fejemben éreztem az emlékek súlyát... de nem törtek elő... akárhogy is próbáltam felidézni...
- Ne izgassa fel magát... ez egy magán klinika... egy ismeretlen hozta önt ide... tudjuk, hogy vámpír... és ennek megfelelően látjuk el...
- Mi a fene?????
Szerettem volna szabadulni erről az őrült helyről...
- Nézze... egy tükröt tartott elém és felhúzta az ínyemet... szemfogaim valóban hegyesen meredeztek... bőröm mint egy halottnak... hajam pedig hófehér...
- Nahát... - néztem az orvosomra...
- Nagyon csinos... és hamar rendbe fog jönni...
- Köszönöm... azt hiszem...
- Pihenjen...
- Várjon... hol vagyunk?
- Izland... ez egy kis sziget....
- ... jó, ezt tudom... de hogy kerültem ide?
- Itt élt...
- Tudja mit? ... hagyjuk inkább megpróbálok visszaemlékezni...
Különös ismerős vigyorral bólintott, majd eltűnt a kórteremből...
Nem tudtam emlékezni... a fejem mintha beleszakadt volna, amikor megpróbáltam...
Az ágyon fekve szenvedtem...
Végül úgy döntöttem, hogy biztos vérre van szükségem ezért az ablakhoz léptem... odakint mindent hó takart...
Egy pillanatra elgondolkoztam a párkányon billegve, majd leugrottam. A három emelet után simán talpra érkeztem...
Szaladni kezdtem. A hó nem volt hideg...
Pár perc futás után egy síelőre lettem figyelmes... egyedül volt. valószínűleg eltévedt. Egy bucka mögé húzódtam, és vártam, hogy közelebb érjen.
Az áldozatom már mellettem is volt.
Egy pillanatig sem vártam. Azonnal ráugrottam, egy halk sikoly hagyta el a torkát, vére pedig vörösre színezte a havas tájat...
Csendben ültem a hulla mellett... aztán hirtelen a fejfájás előtört, mint egy hullám... azt hittem beleőrülök... az agyamba azonnal áramlottak az emlékképek... a szememből vércseppek törtek elő... sírtam...
A végtelenbe üvöltöttem a bánatomat és a kórház felé indultam... Most meg fogom ölni azt aki ezt tette velem... még, ha a bátyám is...
Drakula lépett be...
- Megszökött a katonád... - sziszegte... - nem tudom, hogyan... de az biztos, hogy téged nem talál majd meg... soha...
A fejemben hallottam valami gonosz nevetést... mikor kinyitottam a szemem a kórház falai szinte rám zuhantak... A fejem nagyon fájt... de nem tudtam, hogy kerültem ide... sőt... semmi mást sem tudtam.
- Miss Saguna? - jött be egy orvos...
- Azt hiszem...
- Nem emlékszik? - kérdezte a furcsa kinézetű orvos... meglepően fiatalos megjelenésű, haja fehéren meredt az égnek. Magas és kifejezetten jóképű volt.
- Semmire... - néztem üresen magam elé...
- Rendben... súlyos balesetet szenvedett...
- Hogyan? - dadogtam... a fejemben éreztem az emlékek súlyát... de nem törtek elő... akárhogy is próbáltam felidézni...
- Ne izgassa fel magát... ez egy magán klinika... egy ismeretlen hozta önt ide... tudjuk, hogy vámpír... és ennek megfelelően látjuk el...
- Mi a fene?????
Szerettem volna szabadulni erről az őrült helyről...
- Nézze... egy tükröt tartott elém és felhúzta az ínyemet... szemfogaim valóban hegyesen meredeztek... bőröm mint egy halottnak... hajam pedig hófehér...
- Nahát... - néztem az orvosomra...
- Nagyon csinos... és hamar rendbe fog jönni...
- Köszönöm... azt hiszem...
- Pihenjen...
- Várjon... hol vagyunk?
- Izland... ez egy kis sziget....
- ... jó, ezt tudom... de hogy kerültem ide?
- Itt élt...
- Tudja mit? ... hagyjuk inkább megpróbálok visszaemlékezni...
Különös ismerős vigyorral bólintott, majd eltűnt a kórteremből...
Nem tudtam emlékezni... a fejem mintha beleszakadt volna, amikor megpróbáltam...
Az ágyon fekve szenvedtem...
Végül úgy döntöttem, hogy biztos vérre van szükségem ezért az ablakhoz léptem... odakint mindent hó takart...
Egy pillanatra elgondolkoztam a párkányon billegve, majd leugrottam. A három emelet után simán talpra érkeztem...
Szaladni kezdtem. A hó nem volt hideg...
Pár perc futás után egy síelőre lettem figyelmes... egyedül volt. valószínűleg eltévedt. Egy bucka mögé húzódtam, és vártam, hogy közelebb érjen.
Az áldozatom már mellettem is volt.
Egy pillanatig sem vártam. Azonnal ráugrottam, egy halk sikoly hagyta el a torkát, vére pedig vörösre színezte a havas tájat...
Csendben ültem a hulla mellett... aztán hirtelen a fejfájás előtört, mint egy hullám... azt hittem beleőrülök... az agyamba azonnal áramlottak az emlékképek... a szememből vércseppek törtek elő... sírtam...
A végtelenbe üvöltöttem a bánatomat és a kórház felé indultam... Most meg fogom ölni azt aki ezt tette velem... még, ha a bátyám is...
15. Hell... alone
A pokol kapujától egy irtó kísért végig kettőnket az úton... Andy egy pillanatra sem engedte el a kezemet. A pokol mélyére vezető út sokkal hosszabb volt, mint gondoltam. Hol derékig hóban, hol rekkenő hőségben sétáltunk... végül eljutottunk az utolsó kapuhoz. Odabentről érezni lehetett a jeges hideg levegőt...
- Itt várjatok... - szólalt meg az arctalan irtó...
Vacogva álltunk...
- Nem is tudtam, hogy a vámpírok képesek fázni... - dideregtem...
- Eddig én sem...
Átölelt... épp megcsókolt volna, mikor kitárult az ajtó és jeges hófúvás tört elő a mélyből...
- Lépjetek elém... - dörögte egy végtelen hang...
Bent minden más volt... a hideg elmúlt, A falon végig tű égett, a terem közepén egy biliárd asztal állt... a bárpult mögött pedig egy démon ácsorgott... A szemben álló falon egy trónon ült maga az ördög... hát nem így képzeltem el... Mint egy vén rock zenész, hosszú hajjal, bőrszerkóban...
- Mit tehetek érted Királynőm? - kérdezte nyájasan...
Miután elmagyaráztam neki, hogy a háborút ellene a bátyám tervelte ki és mi nem óhajtjuk folytatni, végül csendre intett és hosszasan gondolkozni kezdett...
- Kíméljem meg az emberek a háború folytatásától... és adjam vissza a bátyád életét, holott ő tehet minderről?
- Igen...
- Hát... szerencséd, hogy imádom a vámpírokat... de ugye tudod, hogy a bátyád nem hagyja majd, hogy együtt legyetek...
- Talán az élete elég fizetség lesz neki... - feleltem...
- Rendben... szeretem az ilyen érdekes történeteket... kíváncsi vagyok a folytatásra... - nevetett... - most menjetek... a bátyád hamarosan a hoteletekben lesz...
Visszatértünk a többiekhez és elmeséltük, hogy mit történt... Helen a nyakamba ugrott örömében... Ashley viszont még mindig csak idegesen méregetett minket...
A szállodában végre kettesben lehettünk. Minden ilyen pillanatot kiélveztünk... de most nem tartott sokáig az örömünk.
- Visszatért a bátyád... - jött be Chris
A trónterembe siettünk... Drakula már a trónján ült...
- Megmentettél húgom... de az az érzésem, hogy hálát vársz...
- Szeretném, ha elengednél minket... és megígérnéd...
- Nem... nem hagysz el újra... - mennydörgése a fülemben csengett...
- Megmentettem az életedet...
- Hát ezért kár volt... zárjátok be őket... - parancsolta a katonáknak...
Azonnal ránk ugrottak...
A tömlöcben ücsörögtem a földön, láncaim nem engedtek mozogni... Nem lehetünk együtt... sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy bátyám ellenem fordul...
A Sátán megjelent előttem... megfogta az egyik láncot...
- Megérte?
- Meg... meg fogom oldani... - hazudtam, igazából elvesztettem a hitet, hogy valaha is kijutunk innen...
- Ha majd már feladtad... csak hívj... - nevetett bele az arcomba...
Rengeteg idő telt el... éhségem kínzott... a fogaim élesen vágtak a számba.
- Még mindig nem gondoltad meg magad? - jelent meg napi vendégem...
- Nem...
- Rendben... de csak hogy tudd a szerelmed haldoklik... - suttogta... ezúttal nem tűnt jókedvűnek...
- Mi?
- Hallgasd csak...
Jobban odafigyeltem, és már hallottam is... Andy elgyötört üvöltését... láncok csörögtek és csattanások hallatszottak... húsának égett szaga... ezüst...
- NEEEEEEEE - üvöltöttem...
- És most? Még mindig megoldod?
- Nem... mentsd meg őt... kérlek... - lehajtott fejjel zokogtam... vér könnyeim a padlót vörösre színezték...
Megszűntek a hangok... nem tudom, mit tett a Sátán... de Andy nem szenvedett...
- Itt várjatok... - szólalt meg az arctalan irtó...
Vacogva álltunk...
- Nem is tudtam, hogy a vámpírok képesek fázni... - dideregtem...
- Eddig én sem...
Átölelt... épp megcsókolt volna, mikor kitárult az ajtó és jeges hófúvás tört elő a mélyből...
- Lépjetek elém... - dörögte egy végtelen hang...
Bent minden más volt... a hideg elmúlt, A falon végig tű égett, a terem közepén egy biliárd asztal állt... a bárpult mögött pedig egy démon ácsorgott... A szemben álló falon egy trónon ült maga az ördög... hát nem így képzeltem el... Mint egy vén rock zenész, hosszú hajjal, bőrszerkóban...
- Mit tehetek érted Királynőm? - kérdezte nyájasan...
Miután elmagyaráztam neki, hogy a háborút ellene a bátyám tervelte ki és mi nem óhajtjuk folytatni, végül csendre intett és hosszasan gondolkozni kezdett...
- Kíméljem meg az emberek a háború folytatásától... és adjam vissza a bátyád életét, holott ő tehet minderről?
- Igen...
- Hát... szerencséd, hogy imádom a vámpírokat... de ugye tudod, hogy a bátyád nem hagyja majd, hogy együtt legyetek...
- Talán az élete elég fizetség lesz neki... - feleltem...
- Rendben... szeretem az ilyen érdekes történeteket... kíváncsi vagyok a folytatásra... - nevetett... - most menjetek... a bátyád hamarosan a hoteletekben lesz...
Visszatértünk a többiekhez és elmeséltük, hogy mit történt... Helen a nyakamba ugrott örömében... Ashley viszont még mindig csak idegesen méregetett minket...
A szállodában végre kettesben lehettünk. Minden ilyen pillanatot kiélveztünk... de most nem tartott sokáig az örömünk.
- Visszatért a bátyád... - jött be Chris
A trónterembe siettünk... Drakula már a trónján ült...
- Megmentettél húgom... de az az érzésem, hogy hálát vársz...
- Szeretném, ha elengednél minket... és megígérnéd...
- Nem... nem hagysz el újra... - mennydörgése a fülemben csengett...
- Megmentettem az életedet...
- Hát ezért kár volt... zárjátok be őket... - parancsolta a katonáknak...
Azonnal ránk ugrottak...
A tömlöcben ücsörögtem a földön, láncaim nem engedtek mozogni... Nem lehetünk együtt... sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy bátyám ellenem fordul...
A Sátán megjelent előttem... megfogta az egyik láncot...
- Megérte?
- Meg... meg fogom oldani... - hazudtam, igazából elvesztettem a hitet, hogy valaha is kijutunk innen...
- Ha majd már feladtad... csak hívj... - nevetett bele az arcomba...
Rengeteg idő telt el... éhségem kínzott... a fogaim élesen vágtak a számba.
- Még mindig nem gondoltad meg magad? - jelent meg napi vendégem...
- Nem...
- Rendben... de csak hogy tudd a szerelmed haldoklik... - suttogta... ezúttal nem tűnt jókedvűnek...
- Mi?
- Hallgasd csak...
Jobban odafigyeltem, és már hallottam is... Andy elgyötört üvöltését... láncok csörögtek és csattanások hallatszottak... húsának égett szaga... ezüst...
- NEEEEEEEE - üvöltöttem...
- És most? Még mindig megoldod?
- Nem... mentsd meg őt... kérlek... - lehajtott fejjel zokogtam... vér könnyeim a padlót vörösre színezték...
Megszűntek a hangok... nem tudom, mit tett a Sátán... de Andy nem szenvedett...
2013. július 18., csütörtök
14. Casualties...
A pokol kapuja kitárult, miután Drakulával hangosan felolvasunk egy ősi szöveget...
Andy szorosan mögöttem haladt, a lépcsősor végtelenül folyatódott a mélységbe, az angyalaink közül páran repülni kezdtek lefelé...
- Chris, mi lenne, ha levinnél minket? - néztem rá... mire bólintott... Andyt és engem is elbírt... iszonyatos ereje lehetett...
Drakula nem értékelte az ötletet, de ez már a tervünk része volt... Leértünk a következő kapuhoz... a jeleket elolvasva tudtam mi vár bent...
- Cerberus... - suttogtam Andynek... - a háromfejű kutya, a pokol őre...
- Felfogtam... sajnos... hogyan tovább? - érkezett le mellénk Jinxx és Sammi egy - egy angyallal...
- Bajban vagyunk... Drakula nem, de Helen sejt valamit, az előbb rágta a fülét, hogy ti valamit terveltek, persze az úr lekevert neki egyet... de jó lesz vigyázni... - hadarta Sammi Jinxx kezét szorongatva
- Rendben, akkor nyerjük meg neki ezt a háborút... - mosolygott rám Andy elszántan...
Bevártuk a sereget. Helen az arcát simogatva rondán méregetett... Ashley pedig mérgesen méregette Andyt
- Arról volt szó, hogy megvéded... nem arról, hogy bajba sodrod...
- Nem voltam bajban, és az én ötletem volt... Andy természetesen követett, hiszen ez a dolga...
A bátyám bólintott...
- És tudjuk mér mi van bent...?
- Persze... Cerberus - többen felszisszentek a tömegben... a katonák és a farkasok átváltozva előre vonultak... amikor kinyílt az ajtó berohantak és szembe találták magukat a nagy semmivel...
A kutya már vagy nem létezett, vagy csak nem volt a helyén...
Ahogy átvonultunk a némán égő tájon több irányból félelmet éreztem... és újabb sikolyok törték meg a néma csendet... ezek mindig abból az irányból törtek fel, amerre épp igyekeztünk... Hirtelen szárnyak csapkodására lettünk figyelmesek és pillanatokon belül körül vettek minket az irtók...
Mindenki fegyvert rántott...
A háború kezdetét vette a pokolban. Andy és Christian végig mellettem maradtak...
Futottunk kifelé, ugyan az irtók mind elbuktak, mi sem maradtunk sokan... a háború nem ért véget, de félbeszakadt... Drakulát megölték... a bátyám halott... és bár ez a terv része volt... mégis az egytlen valódi rokonom...
Andy, Jinxx, Sammi, Jake és pár marlán férfi, Chris még egy angyallal, Ashley és még pár farkas... Kain, Judas, Helen... pár katona és én... ennyien maradtuk... a különleges lények vagy elbuktak, vagy átálltak... mi pedig kevesen voltunk ahhoz, hogy háborút nyerjünk...
Az erdő felé futottunk a farkasok szigetén... Kergettek minket... A marklán férfiak, sorra lőtték ki nyilaikat, amik sorban célba találtak... A követőink lassan visszavonulót fújtak...
Mi ugyan megúsztuk, de mindenki rengeteget veszített...
A farkasok tüzet gyújtottak és halottaink emlékére táncoltak a tűz körül... szomorú volt... Andy mellettem ült. mind szörnyen nézhettünk ki... Ashley tekintete fúródott az enyémbe a tűz másik oldala felől...
- Mi lesz most? - kérdeztem...
- Te vagy a királyné... a maradék vámpírt a világon... meg kell védened...
- Mi lenne, ha inkább Ashley és Helen...
- Nem képesek rá... - telepedett le mellénk Judas - ... mindkettejük ereje Drakulából származott... most elvesztek... nem vezetők többé...
- De, ha én ezt nem akarom?
- Hiszen, most már bármit megtehetsz... a törvényeket te hozod... a katonák melletted állnak... és mindenki a parancsodra vár... és... Andrew a királyod lehet...
- Rendben... suttogtam a tűz felé...
- Meg kell győznöd a Sátánt... hogy állítsa le a háborút... különben az emberek veszélybe kerülnek a földön...
- Hogyan győzhetném meg?
- Mondd el, hogy mi történt... mondd el, hogy a bátyád erőltette a háborút, de most már halott... te vagy az új vezető és te a békére törekszel majd...
- Rendben...
Végül kettesben maradtunk...
- A királyom leszel? - kérdeztem Andytől...
- Örökké, ha ezzel melletted lehetek...
Megcsókolt...
- Lassan feljön a nap... kéne keresnünk valami búvóhelyet... - jött oda az egyik angyal... Chris épp egy sérült katonát ápolt...
Elindultunk. A farkasok segítségével hamar találtunk egy hatalmas barlangot...
- Itt jó lesz... hát pihenjünk... - mondta Andy...
- Máris mekkora a pofád... - hallottam Ashley sziszegését... de nem törődtem vele...
Helen egy sarokba húzódva szenvedett... elveszített mindent, ami több ezer éve az övé volt...
Andy szorosan mögöttem haladt, a lépcsősor végtelenül folyatódott a mélységbe, az angyalaink közül páran repülni kezdtek lefelé...
- Chris, mi lenne, ha levinnél minket? - néztem rá... mire bólintott... Andyt és engem is elbírt... iszonyatos ereje lehetett...
Drakula nem értékelte az ötletet, de ez már a tervünk része volt... Leértünk a következő kapuhoz... a jeleket elolvasva tudtam mi vár bent...
- Cerberus... - suttogtam Andynek... - a háromfejű kutya, a pokol őre...
- Felfogtam... sajnos... hogyan tovább? - érkezett le mellénk Jinxx és Sammi egy - egy angyallal...
- Bajban vagyunk... Drakula nem, de Helen sejt valamit, az előbb rágta a fülét, hogy ti valamit terveltek, persze az úr lekevert neki egyet... de jó lesz vigyázni... - hadarta Sammi Jinxx kezét szorongatva
- Rendben, akkor nyerjük meg neki ezt a háborút... - mosolygott rám Andy elszántan...
Bevártuk a sereget. Helen az arcát simogatva rondán méregetett... Ashley pedig mérgesen méregette Andyt
- Arról volt szó, hogy megvéded... nem arról, hogy bajba sodrod...
- Nem voltam bajban, és az én ötletem volt... Andy természetesen követett, hiszen ez a dolga...
A bátyám bólintott...
- És tudjuk mér mi van bent...?
- Persze... Cerberus - többen felszisszentek a tömegben... a katonák és a farkasok átváltozva előre vonultak... amikor kinyílt az ajtó berohantak és szembe találták magukat a nagy semmivel...
A kutya már vagy nem létezett, vagy csak nem volt a helyén...
Ahogy átvonultunk a némán égő tájon több irányból félelmet éreztem... és újabb sikolyok törték meg a néma csendet... ezek mindig abból az irányból törtek fel, amerre épp igyekeztünk... Hirtelen szárnyak csapkodására lettünk figyelmesek és pillanatokon belül körül vettek minket az irtók...
Mindenki fegyvert rántott...
A háború kezdetét vette a pokolban. Andy és Christian végig mellettem maradtak...
Futottunk kifelé, ugyan az irtók mind elbuktak, mi sem maradtunk sokan... a háború nem ért véget, de félbeszakadt... Drakulát megölték... a bátyám halott... és bár ez a terv része volt... mégis az egytlen valódi rokonom...
Andy, Jinxx, Sammi, Jake és pár marlán férfi, Chris még egy angyallal, Ashley és még pár farkas... Kain, Judas, Helen... pár katona és én... ennyien maradtuk... a különleges lények vagy elbuktak, vagy átálltak... mi pedig kevesen voltunk ahhoz, hogy háborút nyerjünk...
Az erdő felé futottunk a farkasok szigetén... Kergettek minket... A marklán férfiak, sorra lőtték ki nyilaikat, amik sorban célba találtak... A követőink lassan visszavonulót fújtak...
Mi ugyan megúsztuk, de mindenki rengeteget veszített...
A farkasok tüzet gyújtottak és halottaink emlékére táncoltak a tűz körül... szomorú volt... Andy mellettem ült. mind szörnyen nézhettünk ki... Ashley tekintete fúródott az enyémbe a tűz másik oldala felől...
- Mi lesz most? - kérdeztem...
- Te vagy a királyné... a maradék vámpírt a világon... meg kell védened...
- Mi lenne, ha inkább Ashley és Helen...
- Nem képesek rá... - telepedett le mellénk Judas - ... mindkettejük ereje Drakulából származott... most elvesztek... nem vezetők többé...
- De, ha én ezt nem akarom?
- Hiszen, most már bármit megtehetsz... a törvényeket te hozod... a katonák melletted állnak... és mindenki a parancsodra vár... és... Andrew a királyod lehet...
- Rendben... suttogtam a tűz felé...
- Meg kell győznöd a Sátánt... hogy állítsa le a háborút... különben az emberek veszélybe kerülnek a földön...
- Hogyan győzhetném meg?
- Mondd el, hogy mi történt... mondd el, hogy a bátyád erőltette a háborút, de most már halott... te vagy az új vezető és te a békére törekszel majd...
- Rendben...
Végül kettesben maradtunk...
- A királyom leszel? - kérdeztem Andytől...
- Örökké, ha ezzel melletted lehetek...
Megcsókolt...
- Lassan feljön a nap... kéne keresnünk valami búvóhelyet... - jött oda az egyik angyal... Chris épp egy sérült katonát ápolt...
Elindultunk. A farkasok segítségével hamar találtunk egy hatalmas barlangot...
- Itt jó lesz... hát pihenjünk... - mondta Andy...
- Máris mekkora a pofád... - hallottam Ashley sziszegését... de nem törődtem vele...
Helen egy sarokba húzódva szenvedett... elveszített mindent, ami több ezer éve az övé volt...
13. Hell...
A trónterem épp olyan varázslatos volt, mint előzőleg, mikor ott jártam, de ezúttal nem maradtunk ott. A vámpírtanács csatlakozott a stratégákhoz. Jinxx és Sammi egy sarokban ücsörögtek. Megváltozott, minden. Jinxx rám emelte tekintetét, szemei vörösen izzottak, mikor közelebb értem fejet hajtott, Sammi pedig meghajolt.
- ne vicceljetek – suttogtam oda. – a barátaim vagytok, Andynek és nekem nagyobb szükségünk van rátok, mint valaha.
- felség, szívesen segítünk, bármiről is legyen szó.
- rendben. Kell egy jó terv…
Halkan, suttogva elmeséltem nekik mindent, ami történt attól kezdve, hogy megtámadtak minket az irtók. Némán hallgattak. Addig a részig, amikor eljutottam Ashley aljas átváltoztatásához. Sammi felszisszent, amikor elmondtam, hogy a vérétől újra visszatértek az emlékeim.
- Kihasználta Andy szerelmét. Tudta, hogy megtenne bármit, hogy megmentsen téged.
- A HÁBORÚ EZENNEL KEZDETÉT VESZI! – mennydörgött Dracula hangja. – Mindenki készüljön fel.
Visszavonultunk átöltözni és felfegyverkezni. Bátyám puszta kézzel készült a harcba, de mi fegyvereket kaptunk, két kékes fényben csillogó katana. Ők lettek hű társaim. A hátamra erősítettem a tokot és határozott mozdulattal a tokba helyeztem a kardokat. Meglepően könnyen kezeltem őket. Emlékeimben élt, hogy valaha használtam őket, de ki tudja mikor volt már az…
- Nagyon jól áll önnek, felség. - Ashley alkalmatlankodott a szobámban.
- Jobb lenne, ha elmennél. Rettenetesen haragszom rád.
- Szerintem mind ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Vonzódsz hozzám és ez a kis katonád is tudja. Össze fog roppanni ennek a tehernek a súlya alatt. - amíg ezt mondta olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem édes illatát. A szája vonzotta az enyémet, de erőt vettem magamon. De ez olyan erőfeszítést kívánt tőlem, hogy előugrottak agyaraim. Ezt kihasználva rávicsorogtam a hercegre.
- Tűnj el! - sziszegtem. Hátamról előkaptam a két katanát és keresztben a torkának nyomtam. Kihasználva helyzeti előnyömet az ajtó felé tereltem.
- Tűnj innen és ne gyere a közelembe! - ezúttal csak suttogtam. Azt éreztem, hogy szívem majd ki ugrott a helyéről, pedig nem is dobogott…
- rendben - vigyorgott csibészesen… - tudod, hogy ez úgysem fog működni.
Miután elhagyta a szobát, a kardokat a földre ejtettem és hanyatt dobtam magam az ágyon. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de hamarosan újra hallottam, az ajtó nyílását.
- szerintem érthetően fogalmazok… megmondtam, hogy…
- rendben – Andy úgy mosolygott rám az ajtóból, hogy rögtön elolvadtam.
- nem neked szólt. Az ifjú herceget tettem lapátra az imént. – morogtam
Andy szeme hirtelen lángra lobbant. Most értettem meg, mennyire veszélyben érzi magát. Ashleynek igaza volt. Össze fog roppanni, ha nem tudom legyűrni a Ashley vére által okozott vonzalmamat.
- Mennünk kell - szólalt meg mikor elszállt a haragja. - indulunk - ölelt magához.
- Vigyázzunk egymásra! - suttogtam neki.
- Szeretlek Saguna! - megcsókolta a kezem. - és az életem árán is megvédenélek.
- én is téged… maradjunk közel egymáshoz, a tervünk nem egyszerű - suttogtam - ha lebukunk idő előtt…
Megrázta a fejét.
Elindultunk felfelé, hogy a földszintre kerüljünk. Az egész szálló telis tele volt a különböző klánok és csoportok különféle lényeivel. Drakula lépett elém Helennel, aki sokkal inkább öltözött bálba, mint háborúba. El is mosolyodtam rajta…
- Te így jössz? - kérdeztem kétkedve…
- soha nem öltöznék fel úgy, mint te… - végigmérte valóban hiányos, de legalább kényelmes harci öltözékemet.
- ejnye, Helen! Tudd, kivel beszélsz - Drakula felpofozta feleségét… csak miattam. Eddig jól hoztam a szerepet.
A tükör előtt állva rájöttem, hogy a korábbi énem egyetértett volna Helennel. Ahogy közelebb léptem egy érdekes felfedezést tettem. Korábban fekete hajam, mintha most őszülne…
- Bátyám, a hajam… korábban…
- hófehér volt, és most is az lesz, idővel… - Drakula az ujjai közé vette egy tincs hajamat és játszadozott vele.
- Húgom, induljunk, várnak a kentaurok.
A Hotel előtt a parkolóban szárnyas kentaurok hátán ültek a vámpír katonák. Én az Chrissel, a hűséges angyallal repültem, amit, cseppet sem bántam, a kentaurok nem tűntek túl barátságosnak.
Az irány, amerre repültünk, ismerős volt, pontosan arra haladunk amerről korábban érkeztünk, a vérfarkasok szigete felé. Ott leszálltunk a sziget közepén, ahol már vártak ránk a farkasok. Ez volt a találkozóhely. Mind ide jöttek, akik korábban a szállóban voltak és hozták a klánjaikat, alattvalóikat. A Marlán férfiak emberi alakban katonai felszereléssel, fegyverekkel érkeztek, angyalok seregével. Hatalmas szárnyasok, denevérek, sárkányok, olyan lények, melyeket még a hotelben sem láttam ezelőtt. Egy hatalmas barlang bejáratához közeledtünk.
A sötétségben is jól láttunk. Technikailag halott voltam, mégis féltem. Nálunk félelmetesebb lények létezhetnek? Nem hiszem.
Jó pár kilométernyi gyaloglás után Egy lépcső következett, ami meredeken vezetett lefelé. Rájöttem mitől féltem. A pokolba megyünk. Egyenesen… és a pokolban olyan dolgokat láthatok, ami rosszabb, mint a félelem…
Angyalom kísért végig és szorosan a nyomomban volt hűséges katonaként Andy is. Ahogy haladtunk lefelé, azt vártam, hogy melegebb lesz, de épp ellenkezőleg… Jeges táj várt minket, a lábunk alatt, mintha korcsolyapálya lett volna. Valaki hangosan puffant. Éktelen sikoly törte meg a csendet. De nem közülünk jött a hang, hanem a ránk váró táj felől...
Andy megszorította a kezemet, és úgy csúsztunk tovább a jégmezőn egy hatalmas kőkapu felé. Dracula valamit morgott a katonáról, meg hogy nem való ezt csinálni, de már nem érdekelt… a pokolban voltunk. Ennél rosszabb nem sok történhet, mint ezen a helyen. Andyvel elértük a kaput. Leláncolva, lelakatolva tartották, valami kék fény szűrődött ki a repedéseken. A vérfarkasok elénk sétáltak és fáklyákkal világítottak, hogy lássuk a kőbe vésett feliratokat. El tudtam olvasni, és Dracula is, de a többiek, csak meredten bámultak ránk. Ekkor tudatosult bennem… mi valóban a legősibb teremtményei vagyunk a földnek.
- ne vicceljetek – suttogtam oda. – a barátaim vagytok, Andynek és nekem nagyobb szükségünk van rátok, mint valaha.
- felség, szívesen segítünk, bármiről is legyen szó.
- rendben. Kell egy jó terv…
Halkan, suttogva elmeséltem nekik mindent, ami történt attól kezdve, hogy megtámadtak minket az irtók. Némán hallgattak. Addig a részig, amikor eljutottam Ashley aljas átváltoztatásához. Sammi felszisszent, amikor elmondtam, hogy a vérétől újra visszatértek az emlékeim.
- Kihasználta Andy szerelmét. Tudta, hogy megtenne bármit, hogy megmentsen téged.
- A HÁBORÚ EZENNEL KEZDETÉT VESZI! – mennydörgött Dracula hangja. – Mindenki készüljön fel.
Visszavonultunk átöltözni és felfegyverkezni. Bátyám puszta kézzel készült a harcba, de mi fegyvereket kaptunk, két kékes fényben csillogó katana. Ők lettek hű társaim. A hátamra erősítettem a tokot és határozott mozdulattal a tokba helyeztem a kardokat. Meglepően könnyen kezeltem őket. Emlékeimben élt, hogy valaha használtam őket, de ki tudja mikor volt már az…
- Nagyon jól áll önnek, felség. - Ashley alkalmatlankodott a szobámban.
- Jobb lenne, ha elmennél. Rettenetesen haragszom rád.
- Szerintem mind ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Vonzódsz hozzám és ez a kis katonád is tudja. Össze fog roppanni ennek a tehernek a súlya alatt. - amíg ezt mondta olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem édes illatát. A szája vonzotta az enyémet, de erőt vettem magamon. De ez olyan erőfeszítést kívánt tőlem, hogy előugrottak agyaraim. Ezt kihasználva rávicsorogtam a hercegre.
- Tűnj el! - sziszegtem. Hátamról előkaptam a két katanát és keresztben a torkának nyomtam. Kihasználva helyzeti előnyömet az ajtó felé tereltem.
- Tűnj innen és ne gyere a közelembe! - ezúttal csak suttogtam. Azt éreztem, hogy szívem majd ki ugrott a helyéről, pedig nem is dobogott…
- rendben - vigyorgott csibészesen… - tudod, hogy ez úgysem fog működni.
Miután elhagyta a szobát, a kardokat a földre ejtettem és hanyatt dobtam magam az ágyon. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de hamarosan újra hallottam, az ajtó nyílását.
- szerintem érthetően fogalmazok… megmondtam, hogy…
- rendben – Andy úgy mosolygott rám az ajtóból, hogy rögtön elolvadtam.
- nem neked szólt. Az ifjú herceget tettem lapátra az imént. – morogtam
Andy szeme hirtelen lángra lobbant. Most értettem meg, mennyire veszélyben érzi magát. Ashleynek igaza volt. Össze fog roppanni, ha nem tudom legyűrni a Ashley vére által okozott vonzalmamat.
- Mennünk kell - szólalt meg mikor elszállt a haragja. - indulunk - ölelt magához.
- Vigyázzunk egymásra! - suttogtam neki.
- Szeretlek Saguna! - megcsókolta a kezem. - és az életem árán is megvédenélek.
- én is téged… maradjunk közel egymáshoz, a tervünk nem egyszerű - suttogtam - ha lebukunk idő előtt…
Megrázta a fejét.
Elindultunk felfelé, hogy a földszintre kerüljünk. Az egész szálló telis tele volt a különböző klánok és csoportok különféle lényeivel. Drakula lépett elém Helennel, aki sokkal inkább öltözött bálba, mint háborúba. El is mosolyodtam rajta…
- Te így jössz? - kérdeztem kétkedve…
- soha nem öltöznék fel úgy, mint te… - végigmérte valóban hiányos, de legalább kényelmes harci öltözékemet.
- ejnye, Helen! Tudd, kivel beszélsz - Drakula felpofozta feleségét… csak miattam. Eddig jól hoztam a szerepet.
A tükör előtt állva rájöttem, hogy a korábbi énem egyetértett volna Helennel. Ahogy közelebb léptem egy érdekes felfedezést tettem. Korábban fekete hajam, mintha most őszülne…
- Bátyám, a hajam… korábban…
- hófehér volt, és most is az lesz, idővel… - Drakula az ujjai közé vette egy tincs hajamat és játszadozott vele.
- Húgom, induljunk, várnak a kentaurok.
A Hotel előtt a parkolóban szárnyas kentaurok hátán ültek a vámpír katonák. Én az Chrissel, a hűséges angyallal repültem, amit, cseppet sem bántam, a kentaurok nem tűntek túl barátságosnak.
Az irány, amerre repültünk, ismerős volt, pontosan arra haladunk amerről korábban érkeztünk, a vérfarkasok szigete felé. Ott leszálltunk a sziget közepén, ahol már vártak ránk a farkasok. Ez volt a találkozóhely. Mind ide jöttek, akik korábban a szállóban voltak és hozták a klánjaikat, alattvalóikat. A Marlán férfiak emberi alakban katonai felszereléssel, fegyverekkel érkeztek, angyalok seregével. Hatalmas szárnyasok, denevérek, sárkányok, olyan lények, melyeket még a hotelben sem láttam ezelőtt. Egy hatalmas barlang bejáratához közeledtünk.
A sötétségben is jól láttunk. Technikailag halott voltam, mégis féltem. Nálunk félelmetesebb lények létezhetnek? Nem hiszem.
Jó pár kilométernyi gyaloglás után Egy lépcső következett, ami meredeken vezetett lefelé. Rájöttem mitől féltem. A pokolba megyünk. Egyenesen… és a pokolban olyan dolgokat láthatok, ami rosszabb, mint a félelem…
Angyalom kísért végig és szorosan a nyomomban volt hűséges katonaként Andy is. Ahogy haladtunk lefelé, azt vártam, hogy melegebb lesz, de épp ellenkezőleg… Jeges táj várt minket, a lábunk alatt, mintha korcsolyapálya lett volna. Valaki hangosan puffant. Éktelen sikoly törte meg a csendet. De nem közülünk jött a hang, hanem a ránk váró táj felől...
Andy megszorította a kezemet, és úgy csúsztunk tovább a jégmezőn egy hatalmas kőkapu felé. Dracula valamit morgott a katonáról, meg hogy nem való ezt csinálni, de már nem érdekelt… a pokolban voltunk. Ennél rosszabb nem sok történhet, mint ezen a helyen. Andyvel elértük a kaput. Leláncolva, lelakatolva tartották, valami kék fény szűrődött ki a repedéseken. A vérfarkasok elénk sétáltak és fáklyákkal világítottak, hogy lássuk a kőbe vésett feliratokat. El tudtam olvasni, és Dracula is, de a többiek, csak meredten bámultak ránk. Ekkor tudatosult bennem… mi valóban a legősibb teremtményei vagyunk a földnek.
12. The plan...
Teljesen megváltozott minden. A színek, a szagok, az ott lévők… minden. Andy érintése meleg volt, az én testem, ha lehet „halottabb” volt, mint az övé. A Tróntermet berendezték az aula melletti nagyteremben, ahol eddig minden nap ás éjjel várakoztunk. Maszkabál készült. Drakula ült középen két oldalán Helen és én foglaltunk helyet. Helen mellett Ashley. Mellette a 2 testőr (akik szintén az uralkodói körbe tartoztak). Az angyalom akár egy szobor, állandóan a közelemben volt és Andy is lehajtott fejjel állt a trón mellett, amin ültem. Éreztem a szeretetét és éreztem minden gondolatát. (Nem, nem hallottam, éreztem). Éreztem, hogy fél, éreztem, hogy aggódik, éreztem, hogy nem akar elveszíteni.
- Szeretlek – suttogtam oda neki… fekete, ezüst maszkot viselt…
- Én is téged – épp hogy csak le tudtam olvasni a szájáról.
Drakula felállt. Mi is így tettünk. Rengeteg, maszkot viselő szempár meredt ránk… Mindenki meghajolt… Andy is. Borzalmas érzés volt.
- Gyermekeim! Testvéreim! Megtaláltuk rég elveszett ősi anyátokat, testvéreteket. Saguna vére oly ősi, mint az enyém, Ő a királynőtők, Helen ezzel átveszi a Királyné címet. Ashley a hercegünk továbbra is.
- akiből király lenne, ha elvenne engem – mormogtam hang nélkül magamban. Andy teste megfeszült. – csak vicceltem. Te leszel a király… - suttogtam felé…
- Most pedig, felállhattok, és megünnepeljük Sagunát! – folytatta a bátyám.
Táncolni kellett. Drakula és Helen nyitották a táncot, utána következett Ashley és aktuális vinnyogó „én-pótlója”, utánuk pedig mi Andyvel. Páran felháborodtak és morogtak, de mi nem foglalkoztunk vele.
Órákig tartott ez a filmbe illő jelenet, Maszkos sokaság ringott körbe-körbe, mint egy hatalmas színes festmény. A festmény közepén a Királynő és a hűséges katonája tervet szőttek, hogy hogyan lehetnének örökké együtt.
Suttognunk kellett, a vámpír fülek szinte mindent meghallanak, de a vámpír tud olyan halk lenni, hogy társai ne hallják. Az angyal - mint utóbb megtudtuk, Chirstian a neve, amit ki lehet mondani... - mellettünk állt akár egy testőr, beavatott volt… tudta, mit tervezünk. Csendben intett, hogy talán jobban tennénk, ha nem itt beszélgetnénk.
- Testvéreim! – dübörgött végig a tömegen Drakula hangja… - Az uralkodók távoznak, de megkérjük kedves vendégeinket, hogy érezzék jól magukat továbbra is. A szálloda portáján mindenki átveheti a neki szóló szoba kulcsát.
Felém biccentett, jelezve, hogy velük kell távoznom. Andy mosolyt erőltetett, elengedte a kezemet, az angyal karjára rakta, majd meghajolt.
- Felség! Köszönöm a táncot… - majdnem elsírtam magam...
Chris volt a hivatalos kíséretem. Andy pedig csak egy katona, aki az uralkodók után kullogott kettes sorban a többi katonával
A 23. emeletre mentünk, a katonák sorba álltak a lakosztály előtt. Most mehettem be először ebbe a különálló lakosztályba. Belülről egészen meglepő volt. egy barlangszerű, sötét folyosóra nyílt a szálloda ajtó, a folyosó végén egy hatalmas, terméskővel kirakott, szinte giccsesen díszes falú terembe létünk. Az egyik falnál terméskőből faragott trónszékek álltak. A terem közepén egy zöldes vizű tóban egy hatalmas, lángoló lótuszvirág volt, amelynek szirmai kékes- lilán izzottak és bevilágították az egész termet.
Gyönyörű volt. Helen kézen fogott és beráncigált a saját szobájába. Egy hosszú fehér ruhát aggatott rám és ő is hasonlót vett fel. Hajamba ezüstszínű tiarát tett majd ő is hasonlóan felöltözött. Amikor visszamentünk a terembe a családom többi tagja is fehérben volt és megértettem miért. A lótuszvirág fénye a fehér ruhák és a trónus olyan volt, mintha Ókori Istenek lennénk. Beleborzongtam, tudatosult bennem, hogy az emberekhez képes bizony azok is vagyunk.
- ez gyönyörű –suttogtam Drakulának.
- igen, és te ezt… itt hagytad… - szomorúan nézett rám.
- nem emlékszem miért… – elszégyelltem magam.
- nagyon régen történt, mikor még nem voltak rajtunk kívül… te úgy döntöttél, hogy élni akarsz, hogy ember akarsz lenni. Megkértél, hogy tegyem lehetővé számodra az életet, ami az embereknek normális. Ezért minden életedben 20 éves korodig éltél, utána új életet teremtettem neked. De ezúttal minden más volt. Eltűntél előlünk és nem találtunk. Ha Andy nincs, akkor még mindig keresnénk. Most pedig, a legjobbkor kerültél elő. A háborúban szükségünk van rád, ahogy minden természetfeletti lényre.
- itt vagyok – feleltem csendesen
Nem beszélgethettünk tovább. Vámpírok jöttek-mentek, hol büntetéssel gazdagodva, hol megúszva valamely hibás tettüket. Emberek jöttek, lett belőlük táplálék, új katona vagy személyzet. Bosszantott, hogy nem lehetek Andyvel. Hajnalodott. Lejárt a fogadó idő.
Helen intett felém, hogy most enyém a nappal. Elmehettem. Végre a magam ura voltam.
Egyenesen Andyvel közös lakosztályunk felé vettem az irányt, oldalamon Christiannal. Siettünk, hogy ne vegyenek észre, ha nem muszáj. Andy a redőnyökkel babrált, amikor odaértünk.
- Rettenetesen… hiányoztál - suttogtam miközben átölelt
- Te is nekem. Ezt nem tudom, meddig fogom bírni. – mosolygott rám. – borzalmas, hogy nem érhetek hozzád. – ujjait végigfuttatta a gerincem mentén, még most is beleborzongtam.
- Nem kell sokáig várni már a tervem tökéletes lesz.
- Ez a ruha… megvadít. Felség! Szabad egy táncra? – vigyorgott lükén Andy.
- ne hülyéskedj…
- nem is, - a vigyor eltűnt az arcáról és érzelmeiben megjelent valami olyan érzés, amit most éreztem így először. Új volt, hogy éreztem ezeket az érzelmi hullámokat, és Andy most küzdött magával. Kívánt engem… és olyan erőteljes volt ez az érzés, hogy azonnal a szájára tapadtam. Talán úgy csókolt, mint ezelőtt még soha, eddig úgy érintett, mint egy törékeny kincset, de most már nem kellett vigyáznia rám. Szeméből most jeges lángok lövelltek, levegőt vett, de ez a zihálás most inkább egy vadállat morgására hasonlított. Megmarkolta a fenekemet és megemelt, hogy a lábaimat a csípője köré csavarjam. Nem tartott meg, mint régen, csak a karjaimat fogta a fejem fölött a falnak szögezve a testemet. A ruhámat egyetlen mozdulattal semmisítette meg. (Helen meg fog ölni). Szabad kezével végigsimította a melleimet. Egy halk morgás csatlakozott az ő állatias hörgéséhez. Én voltam. Rám nézett, az érzelmei hullámoztak, szemfogai előtörtek ínyéből, ahogyan nekem is. Csókolt, kezei követeltek, lassan és forrón belém hatolt. Szinte minden lökésnél egyre jobban kapaszkodtunk egymásba… éreztem minden apró mozdulatát… éreztem minden gondolatát.
Andy ölelte a lányt. Érezni akarta, tudta, hogy mostantól megkaphatja minden téren maximálisan, nem kell többé vigyáznia, hogy eltöri a csontjait. Ez kicsit megijesztette. Mi lesz, ha Saguna már nem is akar vele lenni. De a lány úgy tapadt a szájára, mintha érezné gondolatait. Eddig is rettenetes vágy hajtotta, de ezúttal eluralkodtak rajta az állatias ösztönök. Szemfogai előbújtak rejtekükből, tekintetét a lányra emelte. Őt nézte. A hogy a falhoz nyomta a lány testét már érezte, hogy menten szétrobban, ha nem teheti magáévá. Egy határozott mozdulattal eltépte a lány ruháját. Végigsimította a melleit. Saguna csípőjét erősen a fiú ágyékának tolta. Akarta őt. Megszabadult maradék ruháitól és mélyen a lányba hatolt. Forró nedvesség öntötte el. Saguna sikoltott, vonaglott alatta. Olyan vággyal a szemeiben, melyek kielégíthetetlennek tűntek, ahogy a sajátjai is.
Összefonódva, egymás illatát beszívva szeretkezték végig a nappalt. Újra és újra a gyönyört hajszolva, melyet csak egymással élhettek át.
- szeretlek, örökre szeretni foglak – suttogta Andy mellkasába bújva a lány.
- én is szeretlek – ha lehet a fiú most még szorosabban tartotta, mint előtte. Pihentek egy keveset.
Saguna a saját ruháiba bújva naplementekor visszatért angyalával a 23. emeleti trónterembe.
- Szeretlek – suttogtam oda neki… fekete, ezüst maszkot viselt…
- Én is téged – épp hogy csak le tudtam olvasni a szájáról.
Drakula felállt. Mi is így tettünk. Rengeteg, maszkot viselő szempár meredt ránk… Mindenki meghajolt… Andy is. Borzalmas érzés volt.
- Gyermekeim! Testvéreim! Megtaláltuk rég elveszett ősi anyátokat, testvéreteket. Saguna vére oly ősi, mint az enyém, Ő a királynőtők, Helen ezzel átveszi a Királyné címet. Ashley a hercegünk továbbra is.
- akiből király lenne, ha elvenne engem – mormogtam hang nélkül magamban. Andy teste megfeszült. – csak vicceltem. Te leszel a király… - suttogtam felé…
- Most pedig, felállhattok, és megünnepeljük Sagunát! – folytatta a bátyám.
Táncolni kellett. Drakula és Helen nyitották a táncot, utána következett Ashley és aktuális vinnyogó „én-pótlója”, utánuk pedig mi Andyvel. Páran felháborodtak és morogtak, de mi nem foglalkoztunk vele.
Órákig tartott ez a filmbe illő jelenet, Maszkos sokaság ringott körbe-körbe, mint egy hatalmas színes festmény. A festmény közepén a Királynő és a hűséges katonája tervet szőttek, hogy hogyan lehetnének örökké együtt.
Suttognunk kellett, a vámpír fülek szinte mindent meghallanak, de a vámpír tud olyan halk lenni, hogy társai ne hallják. Az angyal - mint utóbb megtudtuk, Chirstian a neve, amit ki lehet mondani... - mellettünk állt akár egy testőr, beavatott volt… tudta, mit tervezünk. Csendben intett, hogy talán jobban tennénk, ha nem itt beszélgetnénk.
- Testvéreim! – dübörgött végig a tömegen Drakula hangja… - Az uralkodók távoznak, de megkérjük kedves vendégeinket, hogy érezzék jól magukat továbbra is. A szálloda portáján mindenki átveheti a neki szóló szoba kulcsát.
Felém biccentett, jelezve, hogy velük kell távoznom. Andy mosolyt erőltetett, elengedte a kezemet, az angyal karjára rakta, majd meghajolt.
- Felség! Köszönöm a táncot… - majdnem elsírtam magam...
Chris volt a hivatalos kíséretem. Andy pedig csak egy katona, aki az uralkodók után kullogott kettes sorban a többi katonával
A 23. emeletre mentünk, a katonák sorba álltak a lakosztály előtt. Most mehettem be először ebbe a különálló lakosztályba. Belülről egészen meglepő volt. egy barlangszerű, sötét folyosóra nyílt a szálloda ajtó, a folyosó végén egy hatalmas, terméskővel kirakott, szinte giccsesen díszes falú terembe létünk. Az egyik falnál terméskőből faragott trónszékek álltak. A terem közepén egy zöldes vizű tóban egy hatalmas, lángoló lótuszvirág volt, amelynek szirmai kékes- lilán izzottak és bevilágították az egész termet.
Gyönyörű volt. Helen kézen fogott és beráncigált a saját szobájába. Egy hosszú fehér ruhát aggatott rám és ő is hasonlót vett fel. Hajamba ezüstszínű tiarát tett majd ő is hasonlóan felöltözött. Amikor visszamentünk a terembe a családom többi tagja is fehérben volt és megértettem miért. A lótuszvirág fénye a fehér ruhák és a trónus olyan volt, mintha Ókori Istenek lennénk. Beleborzongtam, tudatosult bennem, hogy az emberekhez képes bizony azok is vagyunk.
- ez gyönyörű –suttogtam Drakulának.
- igen, és te ezt… itt hagytad… - szomorúan nézett rám.
- nem emlékszem miért… – elszégyelltem magam.
- nagyon régen történt, mikor még nem voltak rajtunk kívül… te úgy döntöttél, hogy élni akarsz, hogy ember akarsz lenni. Megkértél, hogy tegyem lehetővé számodra az életet, ami az embereknek normális. Ezért minden életedben 20 éves korodig éltél, utána új életet teremtettem neked. De ezúttal minden más volt. Eltűntél előlünk és nem találtunk. Ha Andy nincs, akkor még mindig keresnénk. Most pedig, a legjobbkor kerültél elő. A háborúban szükségünk van rád, ahogy minden természetfeletti lényre.
- itt vagyok – feleltem csendesen
Nem beszélgethettünk tovább. Vámpírok jöttek-mentek, hol büntetéssel gazdagodva, hol megúszva valamely hibás tettüket. Emberek jöttek, lett belőlük táplálék, új katona vagy személyzet. Bosszantott, hogy nem lehetek Andyvel. Hajnalodott. Lejárt a fogadó idő.
Helen intett felém, hogy most enyém a nappal. Elmehettem. Végre a magam ura voltam.
Egyenesen Andyvel közös lakosztályunk felé vettem az irányt, oldalamon Christiannal. Siettünk, hogy ne vegyenek észre, ha nem muszáj. Andy a redőnyökkel babrált, amikor odaértünk.
- Rettenetesen… hiányoztál - suttogtam miközben átölelt
- Te is nekem. Ezt nem tudom, meddig fogom bírni. – mosolygott rám. – borzalmas, hogy nem érhetek hozzád. – ujjait végigfuttatta a gerincem mentén, még most is beleborzongtam.
- Nem kell sokáig várni már a tervem tökéletes lesz.
- Ez a ruha… megvadít. Felség! Szabad egy táncra? – vigyorgott lükén Andy.
- ne hülyéskedj…
- nem is, - a vigyor eltűnt az arcáról és érzelmeiben megjelent valami olyan érzés, amit most éreztem így először. Új volt, hogy éreztem ezeket az érzelmi hullámokat, és Andy most küzdött magával. Kívánt engem… és olyan erőteljes volt ez az érzés, hogy azonnal a szájára tapadtam. Talán úgy csókolt, mint ezelőtt még soha, eddig úgy érintett, mint egy törékeny kincset, de most már nem kellett vigyáznia rám. Szeméből most jeges lángok lövelltek, levegőt vett, de ez a zihálás most inkább egy vadállat morgására hasonlított. Megmarkolta a fenekemet és megemelt, hogy a lábaimat a csípője köré csavarjam. Nem tartott meg, mint régen, csak a karjaimat fogta a fejem fölött a falnak szögezve a testemet. A ruhámat egyetlen mozdulattal semmisítette meg. (Helen meg fog ölni). Szabad kezével végigsimította a melleimet. Egy halk morgás csatlakozott az ő állatias hörgéséhez. Én voltam. Rám nézett, az érzelmei hullámoztak, szemfogai előtörtek ínyéből, ahogyan nekem is. Csókolt, kezei követeltek, lassan és forrón belém hatolt. Szinte minden lökésnél egyre jobban kapaszkodtunk egymásba… éreztem minden apró mozdulatát… éreztem minden gondolatát.
Andy ölelte a lányt. Érezni akarta, tudta, hogy mostantól megkaphatja minden téren maximálisan, nem kell többé vigyáznia, hogy eltöri a csontjait. Ez kicsit megijesztette. Mi lesz, ha Saguna már nem is akar vele lenni. De a lány úgy tapadt a szájára, mintha érezné gondolatait. Eddig is rettenetes vágy hajtotta, de ezúttal eluralkodtak rajta az állatias ösztönök. Szemfogai előbújtak rejtekükből, tekintetét a lányra emelte. Őt nézte. A hogy a falhoz nyomta a lány testét már érezte, hogy menten szétrobban, ha nem teheti magáévá. Egy határozott mozdulattal eltépte a lány ruháját. Végigsimította a melleit. Saguna csípőjét erősen a fiú ágyékának tolta. Akarta őt. Megszabadult maradék ruháitól és mélyen a lányba hatolt. Forró nedvesség öntötte el. Saguna sikoltott, vonaglott alatta. Olyan vággyal a szemeiben, melyek kielégíthetetlennek tűntek, ahogy a sajátjai is.
Összefonódva, egymás illatát beszívva szeretkezték végig a nappalt. Újra és újra a gyönyört hajszolva, melyet csak egymással élhettek át.
- szeretlek, örökre szeretni foglak – suttogta Andy mellkasába bújva a lány.
- én is szeretlek – ha lehet a fiú most még szorosabban tartotta, mint előtte. Pihentek egy keveset.
Saguna a saját ruháiba bújva naplementekor visszatért angyalával a 23. emeleti trónterembe.
11. Family ties...
Nem tudom mennyi idő telt el. Kinyitottam a szememet és Andy nézett rám. Mosolygott, de ez a mosoly más volt. A szeme most még kékebb a haja még feketébb a vonásai még gyönyörűbbek voltak, mint valaha.
- mi... Mi történt? - kérdeztem síri hangon.
- megtámadott titeket egy irtó. A célszemély nem te voltál.. de ... Ott voltál.
- Ashley...
- igen. Én... sajnálom, de csak ő tudott megmenteni. Az én vérem nem lett volna elég erős.... Hogy életben tartson. Így most lehet, hogy... választanod kell majd ... Mindig vonzani fog téged... és mindig érezni fogod, hogy vágysz rá ... Mert most... Kicsit hozzá is tartozol. ... - sírt... Vércsepp könnyei vonzottá a tekintetemet.
- én... szeretlek .... - mondtam bátorító hangon.
- Én is... örökké...de most. Enned kell... - mosolya fanyar volt és fájdalommal teli...- mennünk kell ... Vadászni...
- ölni fogunk? - kérdeztem nem minden gond nélkül, de mégis természetesen. Megrémített ez a természetesség. Nem éreztem mást csak a szerelmet. Andy és Ashley iránt kis különbséggel, ezen kívül semmit.
- igen. – Ledöbbenve ültem a kanapén. Nem voltam biztos benne, hogy mit kellene tennem, sőt abban sem, hogy éhesnek érzem e magam.
- nincs rá szükség. - Mondtam teljes meggyőződéssel. Andy szemei elkerekedtek.
- de hát…
- inkább meséld el nekem, hogy hogyan lettél vámpír.
- meséljek? Te nem vagy éhes? Mi a fene?
- Nagyon egyszerű testvérem. – lépett be Ashley nyeltem egyet, ami kifejezetten fájdalommal járt. Bugyuta emberi reflex, ahogy Andy mondta
- Mi ezen az egyszerű? – Andy döbbenten nézett rá.
- Ő nem újszülött. – Ashley mosolygott.
Ezt én sem értettem és Andy döbbenetét elnézve éppenséggel ő sem.
- Nos, akkor megmagyarázom. A vámpírtanács eredetileg 6 állandó tagból állt. A Király és a Felesége, a Hercegnő és a Herceg... vagyis én... és a két testőr. Saguna pontosan egyazon időben született Drakulával. Ők ketten testvérek voltak. Tehát ők a két uralkodó. A fiú dőzsölt a vérben és nemzett rengeteg gyermeket. De a lány sosem akart vért inni, ezért aki ebbe a kárhozatba teremtette őket megkönyörült rajta és elvette minden emlékezetét. Tíz éves testbe voltál zárva, újrakezdhetett mindent. A nevelő nagyapáddal egy kis faluban laktatok békében. Emberien viselkedtél csakhogy voltak jelek. A szemed színe változott a bőröd hófehér maradt a hajad színe pedig pár hónap alatt változott hófehérről feketévé. Mikor rájöttek, hogy valami nem stimmel a nagyapád házát felgyújtották a vámpírvadászok. Úgy intézték, hogy a nagyapád ne tudjon neked elmondani semmit.
Csakhogy közbe jött Andy barátunk. – Andy morgással jelezte jelenlétét. – Tehát Saguna több ezer éves és a vére olyan tiszta, mint Drakuláé. Nincs más a földön, aki hasonló lenne. Azzal hogy ivott a véremből, csak visszatért az erő, ami amúgy is benne élt. Olyan ez neki, mint egy ébredés. Mivel első vérű nincs szüksége vérre, csak, ritkán. Ha táplálkozni akarna, csak két módon teheti. Vagy szüzek, vagy bátyja vérével csillapíthatja éhségét. Persze pusztán szórakozásból is onthat vért és ihat is belőle, de értelme nincs. Ezért nem érzi szükségét, hogy táplálkozzon. Te Andy viszont akaratodon kívül is bűnös vagy! Ittál egy királyi vérből. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Apám.
Túl sok volt az információ.
Az agyam egyszerűen nem fogott fel semmit. Ashley elindult az ajtó felé, de megtorpant és gonosz mosolyra húzta száját.
- Ja Andy, ugye tudod, hogy a te véred is elég lett volna? – a mosolya lehervadt, amikor felé vetettem magam, mint egy pillantás alatt. Hiába volt minden. Minden erőm elhagyott mikor megéreztem a közelségét.
Túlságosan kimerült voltam a vitájukhoz. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen fáradt vámpír, de én vagyok az egyik legöregebb. Egészen pontosan második legöregebb.
Andy kitette Ashleyt a kérésemre (én nem tudtam volna és ezt Ashley is tudta). Leült a bézs fotelbe, míg én fel-alá járkáltam.
- én most azt hiszem nem értem mi is történik igazából. – fakadtam ki, a kezemben eltört egy hamutartó. Káromkodtam egy sort.
- Valami olyan történik, amihez én kevés vagyok. Azt hiszem értem, mi történt. Ashley magához akart láncolni. Túl értékes vagy a klánjuk számára és az „ifjú herceg” nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen értékes prédát kiengedjen a kezei közül.
- ennyire számítóak lennének?
Kinyújtotta a kezét én megfogtam és lesokkolt. Nem volt hideg.
Hiszen most már az enyém is olyan, mint az övé. Maga felé húzott, az ölébe ültetett és ölelt. Képes lettem volna így ülni az örökkévalóságig.
- Tudod, hogy bármit megtennék érted? – kérdezte olyan komolysággal, hogy az megrettentett. – De a mi kapcsolatunk innentől kezdve egy csatatér lesz. Olyan mintha a királynő szeretné egy katonáját.
- Nem vagyok királynő. – dacoltam – én ezt az egészet nem akarom. Csak veled lenni örökké. Nem számít, mit akar Drakula. Az én hatalmam is van akkora, mint az övé és ezt még előnyünkre tudjuk fordítani.
- igazad lehet. – ujjait az állam alá helyezte közelebb húzott és megcsókolt. Ez az érzéki csók egy pillantás alatt vágyakozó, követelő csókba csapott át.
De most nem hagytam magam.
- Elmeséled?
- na, de mit? – szemei mohón fürkészték ajkamat éreztem, hogy akar engem. Sokkal több dolgot érzékeltem, mint előtte. Például éreztem, hogy mikor felém hajol, minden alkalommal előtte vesz egy levegőt, éreztem, ahogy megfeszül azért, hogy hozzám érhessen. Ez fordítva is igaz volt. Az összes testemben lévő izommozgásokat külön-külön éreztem. És éreztem, ahogyan a feleslegessé vált reflexeimtől megszabadulok szépen lassan. Egy ideje nem vettem levegőt csak, ha Andy a közelemben volt. Ez is furcsa volt.
- meséld el, kérlek, hogy hogyan lettél vámpír! – mondtam újra és újra.
- a testvéremmel és a feleségével éltem egy kis városban. Imádtak minket a helyiek, mindenkinek segítettünk annak ellenére, hogy tehetős családból származtunk.
- Hercegek voltatok? – mosolyogtam, amíg választ nem adott.
- igen. Egy éjszaka hírt kaptunk a szomszédos faluból, hogy állattámadások voltak arrafelé és vigyázzunk. Persze mi nem vigyáztunk, sőt belerohantunk a veszélybe. Kivont karddal rohantunk az addig sosem látott lények felé. Irtók voltak, akik akkor még a vámpírokat szolgálták és nem a sátánt. A vámpíroknak gyűjtöttek zsákmányt. Hónapokig harcoltunk velük, bár értelme nem volt. Emberek ezreit mészárolták le és rabolták el. – miközben mesélt a tekintete üres lett, de egy apró vércsepp gördült ki a szeméből. Elragadták az emlékek.
- Nappal próbáltunk támadni éveken át mert ezek a lények csak éjjel jöttek elő, de hiába kerestük őket nappal nem találtuk. Aztán egy éjjelen nem csak ezek a furcsa csuklyás lények jöttek, hanem 4 nagyon furcsa ember is. Gyönyörűek voltak az emberi szememnek. Kecsesen siklottak felénk. Katonáinkat elvarázsolták. Természetesen a vámpírtanács volt. A vezetőkkel akartak beszélni így eléjük álltam. (korábban a bátyámmal megegyeztünk ebben, hiszen neki már ott volt a felesége.) Reméltem, hogy meg tudunk velük egyezni. A vezérük (Drakula) oda lépett hozzám és elbájolni próbált. Megpróbált rávenni, hogy adjam neki a katonáimat. Nem sikerült a terve az agyam kitaszította az ő erőit és ez lenyűgözte. Gyakran előfordul ilyen. Akiket a teremtő vámpírnak szánt azokat így jelölte meg. Féltem. Soha nem repültem még azelőtt és jobban féltem a magasban mikor az irtó elragadott, mint attól, hogy mi fog történni.
- Te hogy-hogy emlékszel mindenre és Sammi pedig nem?
- az élmény annyira erős volt, hogy emlékeket hagyott. ahogyan neked is felszínre fognak jönni a dolgok. Sammit rengeteg negatívum érte közvetlenül a változás után. Ezért ő nem emlékszik a halandóságára.
Drakula rontott be a szobába.
- Húgom! Tényleg te vagy? – léptem egyet felé és éreztem a családi kötődést. Ez a vámpír kínozta azt, aki a legfontosabb nekem, most még is úgy öleltük egymást, mint akik örökké így élnek majd. Akár egy nagycsalád. – annyi ideje kerestünk már... Csatlakozz a háborúban bátyádhoz!
- Legyen így – jött felém Helen tapsikolva
- Mi legyen a te sorsod? – Nézett Ashley Andyre.
- Meg se próbáld... Ashley...- suttogtam, közben halk, morgó hang hallatszott, meglepődtem, de én voltam.
Drakula csapata és Andy között álltam. A családom és a szerelmem... és a családom tagjai között ott állt Ashley. Akit szívből gyűlölni akartam, de nem ment.
Soha többé nem tudtam őt utálni és ezért rettenetesen dühös voltam, vadászatra vágytam és vérre. Ölni akart valami bennem.
Egy terv formálódott az agyamban.
- Szeretném, ha leállnátok, Andy az én katonám, hűséges a királynőjéhez. És hűséges a királyához is. Ashley… szeretném, ha belátnád, hogy nincs okod… semmiféle bosszúra.
- Igaza van fiam… - szólt csendesen a bátyám. – Ez a fiú az élete árán is megvédte a húgomat, ezen túl is csak ezt várjuk tőle. – kacsintott Andy felé - most mehetünk.
- mi... Mi történt? - kérdeztem síri hangon.
- megtámadott titeket egy irtó. A célszemély nem te voltál.. de ... Ott voltál.
- Ashley...
- igen. Én... sajnálom, de csak ő tudott megmenteni. Az én vérem nem lett volna elég erős.... Hogy életben tartson. Így most lehet, hogy... választanod kell majd ... Mindig vonzani fog téged... és mindig érezni fogod, hogy vágysz rá ... Mert most... Kicsit hozzá is tartozol. ... - sírt... Vércsepp könnyei vonzottá a tekintetemet.
- én... szeretlek .... - mondtam bátorító hangon.
- Én is... örökké...de most. Enned kell... - mosolya fanyar volt és fájdalommal teli...- mennünk kell ... Vadászni...
- ölni fogunk? - kérdeztem nem minden gond nélkül, de mégis természetesen. Megrémített ez a természetesség. Nem éreztem mást csak a szerelmet. Andy és Ashley iránt kis különbséggel, ezen kívül semmit.
- igen. – Ledöbbenve ültem a kanapén. Nem voltam biztos benne, hogy mit kellene tennem, sőt abban sem, hogy éhesnek érzem e magam.
- nincs rá szükség. - Mondtam teljes meggyőződéssel. Andy szemei elkerekedtek.
- de hát…
- inkább meséld el nekem, hogy hogyan lettél vámpír.
- meséljek? Te nem vagy éhes? Mi a fene?
- Nagyon egyszerű testvérem. – lépett be Ashley nyeltem egyet, ami kifejezetten fájdalommal járt. Bugyuta emberi reflex, ahogy Andy mondta
- Mi ezen az egyszerű? – Andy döbbenten nézett rá.
- Ő nem újszülött. – Ashley mosolygott.
Ezt én sem értettem és Andy döbbenetét elnézve éppenséggel ő sem.
- Nos, akkor megmagyarázom. A vámpírtanács eredetileg 6 állandó tagból állt. A Király és a Felesége, a Hercegnő és a Herceg... vagyis én... és a két testőr. Saguna pontosan egyazon időben született Drakulával. Ők ketten testvérek voltak. Tehát ők a két uralkodó. A fiú dőzsölt a vérben és nemzett rengeteg gyermeket. De a lány sosem akart vért inni, ezért aki ebbe a kárhozatba teremtette őket megkönyörült rajta és elvette minden emlékezetét. Tíz éves testbe voltál zárva, újrakezdhetett mindent. A nevelő nagyapáddal egy kis faluban laktatok békében. Emberien viselkedtél csakhogy voltak jelek. A szemed színe változott a bőröd hófehér maradt a hajad színe pedig pár hónap alatt változott hófehérről feketévé. Mikor rájöttek, hogy valami nem stimmel a nagyapád házát felgyújtották a vámpírvadászok. Úgy intézték, hogy a nagyapád ne tudjon neked elmondani semmit.
Csakhogy közbe jött Andy barátunk. – Andy morgással jelezte jelenlétét. – Tehát Saguna több ezer éves és a vére olyan tiszta, mint Drakuláé. Nincs más a földön, aki hasonló lenne. Azzal hogy ivott a véremből, csak visszatért az erő, ami amúgy is benne élt. Olyan ez neki, mint egy ébredés. Mivel első vérű nincs szüksége vérre, csak, ritkán. Ha táplálkozni akarna, csak két módon teheti. Vagy szüzek, vagy bátyja vérével csillapíthatja éhségét. Persze pusztán szórakozásból is onthat vért és ihat is belőle, de értelme nincs. Ezért nem érzi szükségét, hogy táplálkozzon. Te Andy viszont akaratodon kívül is bűnös vagy! Ittál egy királyi vérből. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Apám.
Túl sok volt az információ.
Az agyam egyszerűen nem fogott fel semmit. Ashley elindult az ajtó felé, de megtorpant és gonosz mosolyra húzta száját.
- Ja Andy, ugye tudod, hogy a te véred is elég lett volna? – a mosolya lehervadt, amikor felé vetettem magam, mint egy pillantás alatt. Hiába volt minden. Minden erőm elhagyott mikor megéreztem a közelségét.
Túlságosan kimerült voltam a vitájukhoz. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen fáradt vámpír, de én vagyok az egyik legöregebb. Egészen pontosan második legöregebb.
Andy kitette Ashleyt a kérésemre (én nem tudtam volna és ezt Ashley is tudta). Leült a bézs fotelbe, míg én fel-alá járkáltam.
- én most azt hiszem nem értem mi is történik igazából. – fakadtam ki, a kezemben eltört egy hamutartó. Káromkodtam egy sort.
- Valami olyan történik, amihez én kevés vagyok. Azt hiszem értem, mi történt. Ashley magához akart láncolni. Túl értékes vagy a klánjuk számára és az „ifjú herceg” nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen értékes prédát kiengedjen a kezei közül.
- ennyire számítóak lennének?
Kinyújtotta a kezét én megfogtam és lesokkolt. Nem volt hideg.
Hiszen most már az enyém is olyan, mint az övé. Maga felé húzott, az ölébe ültetett és ölelt. Képes lettem volna így ülni az örökkévalóságig.
- Tudod, hogy bármit megtennék érted? – kérdezte olyan komolysággal, hogy az megrettentett. – De a mi kapcsolatunk innentől kezdve egy csatatér lesz. Olyan mintha a királynő szeretné egy katonáját.
- Nem vagyok királynő. – dacoltam – én ezt az egészet nem akarom. Csak veled lenni örökké. Nem számít, mit akar Drakula. Az én hatalmam is van akkora, mint az övé és ezt még előnyünkre tudjuk fordítani.
- igazad lehet. – ujjait az állam alá helyezte közelebb húzott és megcsókolt. Ez az érzéki csók egy pillantás alatt vágyakozó, követelő csókba csapott át.
De most nem hagytam magam.
- Elmeséled?
- na, de mit? – szemei mohón fürkészték ajkamat éreztem, hogy akar engem. Sokkal több dolgot érzékeltem, mint előtte. Például éreztem, hogy mikor felém hajol, minden alkalommal előtte vesz egy levegőt, éreztem, ahogy megfeszül azért, hogy hozzám érhessen. Ez fordítva is igaz volt. Az összes testemben lévő izommozgásokat külön-külön éreztem. És éreztem, ahogyan a feleslegessé vált reflexeimtől megszabadulok szépen lassan. Egy ideje nem vettem levegőt csak, ha Andy a közelemben volt. Ez is furcsa volt.
- meséld el, kérlek, hogy hogyan lettél vámpír! – mondtam újra és újra.
- a testvéremmel és a feleségével éltem egy kis városban. Imádtak minket a helyiek, mindenkinek segítettünk annak ellenére, hogy tehetős családból származtunk.
- Hercegek voltatok? – mosolyogtam, amíg választ nem adott.
- igen. Egy éjszaka hírt kaptunk a szomszédos faluból, hogy állattámadások voltak arrafelé és vigyázzunk. Persze mi nem vigyáztunk, sőt belerohantunk a veszélybe. Kivont karddal rohantunk az addig sosem látott lények felé. Irtók voltak, akik akkor még a vámpírokat szolgálták és nem a sátánt. A vámpíroknak gyűjtöttek zsákmányt. Hónapokig harcoltunk velük, bár értelme nem volt. Emberek ezreit mészárolták le és rabolták el. – miközben mesélt a tekintete üres lett, de egy apró vércsepp gördült ki a szeméből. Elragadták az emlékek.
- Nappal próbáltunk támadni éveken át mert ezek a lények csak éjjel jöttek elő, de hiába kerestük őket nappal nem találtuk. Aztán egy éjjelen nem csak ezek a furcsa csuklyás lények jöttek, hanem 4 nagyon furcsa ember is. Gyönyörűek voltak az emberi szememnek. Kecsesen siklottak felénk. Katonáinkat elvarázsolták. Természetesen a vámpírtanács volt. A vezetőkkel akartak beszélni így eléjük álltam. (korábban a bátyámmal megegyeztünk ebben, hiszen neki már ott volt a felesége.) Reméltem, hogy meg tudunk velük egyezni. A vezérük (Drakula) oda lépett hozzám és elbájolni próbált. Megpróbált rávenni, hogy adjam neki a katonáimat. Nem sikerült a terve az agyam kitaszította az ő erőit és ez lenyűgözte. Gyakran előfordul ilyen. Akiket a teremtő vámpírnak szánt azokat így jelölte meg. Féltem. Soha nem repültem még azelőtt és jobban féltem a magasban mikor az irtó elragadott, mint attól, hogy mi fog történni.
- Te hogy-hogy emlékszel mindenre és Sammi pedig nem?
- az élmény annyira erős volt, hogy emlékeket hagyott. ahogyan neked is felszínre fognak jönni a dolgok. Sammit rengeteg negatívum érte közvetlenül a változás után. Ezért ő nem emlékszik a halandóságára.
Drakula rontott be a szobába.
- Húgom! Tényleg te vagy? – léptem egyet felé és éreztem a családi kötődést. Ez a vámpír kínozta azt, aki a legfontosabb nekem, most még is úgy öleltük egymást, mint akik örökké így élnek majd. Akár egy nagycsalád. – annyi ideje kerestünk már... Csatlakozz a háborúban bátyádhoz!
- Legyen így – jött felém Helen tapsikolva
- Mi legyen a te sorsod? – Nézett Ashley Andyre.
- Meg se próbáld... Ashley...- suttogtam, közben halk, morgó hang hallatszott, meglepődtem, de én voltam.
Drakula csapata és Andy között álltam. A családom és a szerelmem... és a családom tagjai között ott állt Ashley. Akit szívből gyűlölni akartam, de nem ment.
Soha többé nem tudtam őt utálni és ezért rettenetesen dühös voltam, vadászatra vágytam és vérre. Ölni akart valami bennem.
Egy terv formálódott az agyamban.
- Szeretném, ha leállnátok, Andy az én katonám, hűséges a királynőjéhez. És hűséges a királyához is. Ashley… szeretném, ha belátnád, hogy nincs okod… semmiféle bosszúra.
- Igaza van fiam… - szólt csendesen a bátyám. – Ez a fiú az élete árán is megvédte a húgomat, ezen túl is csak ezt várjuk tőle. – kacsintott Andy felé - most mehetünk.
10. The change horror...
Lerohantunk Ashleyvel a lépcsőn. A főteremben volt egy két új vendég. Én leültem a bézs kanapéra Ashley pedig mellettem foglalt helyet. Azzal viccelődött, hogy mivel ő a vámpírok hercege most azt hiszik, mi vagyunk a hercegi pár. Kezdtem érezni, hogy közeledik hozzám. És ez megijesztett.
Kettesben ücsörögtünk és nevetgéltünk a napközbeni csínytevéseinken mikor az üvegajtó kitárult egy fekete repülő ló ugrott be egy az álmaimból kísértő csuklyás alakkal a hátán.... aztán egy villámszerű lökés .... És minden elsötétült....
...
...
... Talán meghaltam.... Milyen furcsa... a hely ahol voltam éles színekkel teli, de nyugodt hely. Gyönyörű és megnyugtató. ... Hallom Andy hangját... és éles fájdalmat .... Aztán megint semmit.
... Ashley hangja.... - De az én vérem megmenthetné.... Andy én szeretem őt.... te nem akarod, hogy megmeneküljön?
... .... Andy morog... Már hogyne akarnám.... de elveszíteni sem akarom ... És a te véred.... Hozzád köti majd... de .....csináld ... - mondta Andy lemondóan. Többet nem is akartam hallani ebből…
.... Meleg vér folyt le a torkomon...
...
... Visszakerültem a nyugodt helyre.... egy folyó ... Híddal.... és a híd két végén .... Andy... és Ashley ... Mindkettő csodás.... Andy vakító jelenség világos bőre és fekete haja ... a csókjai a szája ... Egy csepp vért láttam a szemében... Sír....
.... a másik oldalon ... Ashley... Fekete hajtincsei alól vibráló szemeivel csak engem néz.... Vár rám.... Egész testemben vonzz magához.... csókja édes ....
...
...
Nem... Én Andyt szeretem... hiszen mindig is rá vágytam ... De Ashley annyira kedves... És... azt hiszem, már őt is szeretem .... Vágyom rá is....
...
...
...
Ég mindenem.... Fájnak a végtagjaim... Andy és Ashley is mellettem van ... Nem tudok most rájuk gondolni.... a fájdalom ... Rettenetes.... Mintha a darabjaim széthullanának... mintha kis darabonként ... Elégnék....
.....
...
..
.
Nem érzek semmit. Nem tudom mennyi ideje tar, de azt hiszem meghaltam. Isten és a Sátán most sakkoznak velem, hogy hova kerüljek, hiszen minden emberi szabályt megszegtem.
Majd a Sátán oldalán harcolok a barátaim ellen... hirtelen minden ismerősöm arca előttem pergett ... Ashley és Andy arca állandóak voltak az agyamban.... Vajon mi változott?
Ashley vére.... A miatt vagyok életben.... ha még élek .. ez köt hozzá? Csak ez.... Szeretem őt a vére miatt ... bár nem egészen annyira, mint Andyt.... aki sírt a híd egyik végén ... Mert tudja...
Szétszakadok, a fájdalomtól. Testileg is, megint de most lelkileg is szakadni vágyom. hogy mindkettőjükkel együtt lehessek
... ... ... Megint rettenetesen fáj.... minden ..... Nem tudok mozdulni ....
Kettesben ücsörögtünk és nevetgéltünk a napközbeni csínytevéseinken mikor az üvegajtó kitárult egy fekete repülő ló ugrott be egy az álmaimból kísértő csuklyás alakkal a hátán.... aztán egy villámszerű lökés .... És minden elsötétült....
...
...
... Talán meghaltam.... Milyen furcsa... a hely ahol voltam éles színekkel teli, de nyugodt hely. Gyönyörű és megnyugtató. ... Hallom Andy hangját... és éles fájdalmat .... Aztán megint semmit.
... Ashley hangja.... - De az én vérem megmenthetné.... Andy én szeretem őt.... te nem akarod, hogy megmeneküljön?
... .... Andy morog... Már hogyne akarnám.... de elveszíteni sem akarom ... És a te véred.... Hozzád köti majd... de .....csináld ... - mondta Andy lemondóan. Többet nem is akartam hallani ebből…
.... Meleg vér folyt le a torkomon...
...
... Visszakerültem a nyugodt helyre.... egy folyó ... Híddal.... és a híd két végén .... Andy... és Ashley ... Mindkettő csodás.... Andy vakító jelenség világos bőre és fekete haja ... a csókjai a szája ... Egy csepp vért láttam a szemében... Sír....
.... a másik oldalon ... Ashley... Fekete hajtincsei alól vibráló szemeivel csak engem néz.... Vár rám.... Egész testemben vonzz magához.... csókja édes ....
...
...
Nem... Én Andyt szeretem... hiszen mindig is rá vágytam ... De Ashley annyira kedves... És... azt hiszem, már őt is szeretem .... Vágyom rá is....
...
...
...
Ég mindenem.... Fájnak a végtagjaim... Andy és Ashley is mellettem van ... Nem tudok most rájuk gondolni.... a fájdalom ... Rettenetes.... Mintha a darabjaim széthullanának... mintha kis darabonként ... Elégnék....
.....
...
..
.
Nem érzek semmit. Nem tudom mennyi ideje tar, de azt hiszem meghaltam. Isten és a Sátán most sakkoznak velem, hogy hova kerüljek, hiszen minden emberi szabályt megszegtem.
Majd a Sátán oldalán harcolok a barátaim ellen... hirtelen minden ismerősöm arca előttem pergett ... Ashley és Andy arca állandóak voltak az agyamban.... Vajon mi változott?
Ashley vére.... A miatt vagyok életben.... ha még élek .. ez köt hozzá? Csak ez.... Szeretem őt a vére miatt ... bár nem egészen annyira, mint Andyt.... aki sírt a híd egyik végén ... Mert tudja...
Szétszakadok, a fájdalomtól. Testileg is, megint de most lelkileg is szakadni vágyom. hogy mindkettőjükkel együtt lehessek
... ... ... Megint rettenetesen fáj.... minden ..... Nem tudok mozdulni ....
09. Daylight...
A kanapén ébredtem. Félig Ashley ölében. Ettől úgy meglepődtem, hogy rögtön felpattantam.
- ne.. ne ... Ne haragudj.. - dadogtam.
- ugyan. Nem így aludtál el. - mosolygott - Én vettelek az ölembe. Fáztál. És Andy apámmal van elfoglalva, csend volt.
- ne.. ne ... Ne haragudj.. - dadogtam.
- ugyan. Nem így aludtál el. - mosolygott - Én vettelek az ölembe. Fáztál. És Andy apámmal van elfoglalva, csend volt.
A stratégák átvonultak a bárba. A hatalmas teremben ketten voltunk meg az angyalom. Minket nézett. Küldtem felé egy mosolyt. Viszonozta, de nem volt túl meggyőző. Éreztem, hogy rám vigyáz. Valaki parancsba adta neki.
Andy? Nem.. Azt nem hiszem... Ashleynél jobban senkivel nem lehetnék biztonságban a vámpírok közül. De hát akkor ki? Nem foglalkozhattam a kérdéssel túl, sokáig mert Ashley megkért, hogy kísérjem el őt a bárba. Kaptam az alkalmon, legalább láthatom Andyt és ihatok egy szörnyű ízű kávét. A pultosok már kezdtek megszokni. Most már én voltam az egyetlen halandó az egész szállodában.
Andy? Nem.. Azt nem hiszem... Ashleynél jobban senkivel nem lehetnék biztonságban a vámpírok közül. De hát akkor ki? Nem foglalkozhattam a kérdéssel túl, sokáig mert Ashley megkért, hogy kísérjem el őt a bárba. Kaptam az alkalmon, legalább láthatom Andyt és ihatok egy szörnyű ízű kávét. A pultosok már kezdtek megszokni. Most már én voltam az egyetlen halandó az egész szállodában.
Jinxx... azóta még nem láttam és Ashley szerint egy darabig még nem is fogom... hiszen az én emberi vérem az ő fiatal vámpír szervezetének olyan mintha a drogos elé letennénk egy zacskó amfetamint. Rögtön megtámadna.
Ahogy beléptünk Andy rám mosolygott, ugyan de vissza is fordult rögtön a hatalmas asztalhoz, amit körbeültek a tanács tagjai és a különböző lények vezetői. Mindegyikük szép volt, körülöttem mindenki olyan különleges és gyönyörű volt...csak én nem. Ashley beszélgetett velem, de nem tudtam koncentrálni. Mint minden nap most is úgy döntöttem, hogy lemegyek.. ilyenkor megfürödtem és rendbe szedtem magam .. Sammi minden nap új ruhával lepett meg .. bár őt sosem láttam mióta Jinxxet átváltoztatta ...Nem sokat voltam ezen a napon sem fönt. A liftet vártam, amikor egy csapat vámpír csatlakozott hozzám, úgy döntöttem nem megyek velük. Vártam még egy liftet. Káin állt mellém, a semmiből termett ott.
- Új vendégek jönnek... - mondta
- ne menjek le? - kérdeztem reflexből.
- nem azért mondtam. De meglepő lesz az biztos. - elképzelni se tudtam mit jelen ez Káin szájából. Olyan éjjel 1-2 felé ültem az angyallal a főteremben. És a meglepő szó nem elég arra, amit láttam. Hatalmas denevérek repültek felénk és mindegyik cipelt egy-egy alakot. Az angyal kinyitotta a terem hatalmas üveg ajtaját és ezek pontosan tizenhárman berepültek a hatalmas állatokkal. 13 boszorkány és varázsló jött segíteni nekünk. 13 külön államból jöttek. Ahogy egyszerre beszéltek hirtelen mintha Bábelben lettem volna. De az angyal tudta kezelni őket. Megnyugodtak nagyjából és követelték, hogy Drakula fogadja őket. A 13 hatalmas denevér úgy állt a terem közepén mintha szelíd hátas lovak lennének.
- Megnézhetem közelebbről? - súgtam az angyalnak.
- nyugodtan... Akár meg is simogathatod... olyanok, mint a kezes bárányok - mosolygott az angyal, de egy állandó szoborszerűség most sem múlt el az arcáról. Közelebb léptem egy általam kisebbnek vélt denevérhez. Az szinte csaholva dugta kutyafejét a kezem alá. Erre persze mind a 13 azt akarta, hogy őt simogassam.
- Ha eldobok egy botot, azt is visszahozzátok?? - kérdeztem cinikusan.
- Minden bizonnyal visszahoznák. - hallottam a "tömeg" mögül Andy hangját. Könnybe lábadt a szemem. Már napok óta nem szólt hozzám... Kimásztam a denevérek szorításából és Andyvel találtam szembe magam. Átölelt. Vett egy mély levegőt. Ritkán tette ezt. Mármint a levegővétel volt ritka.
- Jönnek még páran. Olyan dolgok is lesznek itt, amikre oda kell, hogy figyelj. - kezdte mondani
- igen?
- Jönnek sárkányok, varázslók mindenféle olyan lény, amiről nem tudtál semmit. És lassan itt az időd... - szinte ki sem nyitotta a száját mikor ezt súgta. A szemem elkerekedett, pedig már vártam ezt... Mennyire vártam már... Egy vörös vércsepp folyt le az arcán.
- nem akarom ezt tenni veled. - hangja olyan volt mint egy kisfiúnak akinek elvették a kedvenc játékát.
- de muszáj lesz. - mondtam tárgyilagosan. - ezért kerültél mostanában?
- azt hiszem igen. - megcsókolt.
- mikor jönnek? - kérdeztem bár nem ezt akartam kérdezni és ezt ő is tudta.
- alig 2 nap alatt minden előkészületet befejezünk, addigra mindenki itt lesz.
- és én is már...
- igen...- Ashley lépett a szobába. Mosolyogva jött felénk, de láttam valami furcsát a szemében. Ha nem lenne lehetetlen, féltékenységnek véltem volna.
- Andy, apám vár rád. - mondta. Az angyalom is megjelent. Mintha nem is engem követne, hanem Ashleyt. Káin is bejött szólni valamit az angyalnak. Furcsa volt, Láthatóan parancsot adott.
- Andy, Ashley! Jönnek a sárkánylovasok. - kifelé mutatott. Az ég teljesen sötét volt. Aztán mintegy szempillantás alatt a teremben termett 4 hatalmas égszínkék sárkány. Hátukon lovasaik indiánszerű embereknek tűntek, de mindegyikük legalább 2 és fél méter magas volt. Üdvözölték vendéglátóikat majd bevonultak a bárba, ami már inkább volt stratégiai központ. Átszaladtam én is, de csak kértem egy kávét majd a teremben a bézskanapén ülve vártam a további csodák érkezését. Jöttek is szép sorban. A legtöbbjük varázsló és boszorkány volt különböző csoda lények hátán. De érkezett 3 angyal szerű lény is akik az angyalom mellé álltak mint a szobrok és fogadták a további vendégeket.
Reggel ébredtem. Természetesen teljesen egyedül. A vámpírok bujkáltak a szobákban. a többi lény nem tudom hol volt. Volt időm gondolkozni. Vajon, hogy fogjuk megismerni az Irtókat, hiszen közöttünk is vannak bukott angyalok. Olyanok, akik nem álltak a Sátán szolgálatába, de Isten kitaszította őket a mennyből. Az én angyal testőröm is ilyen volt. És azok is, akik sorban érkeztek mostanában. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ki akartam deríteni kinek a parancsára őriz engem az angyal. És főleg mikor Ashley a közelben van. Talán mégiscsak Andy... de Káin adja a parancsokat ezeknek az angyaloknak. Ez sem tiszta... Hiszen Káin a Marlánok vezetője is. Vagy ezek a bukott angyalok, mint Marlánok lennének?
És az emberiség mit sem tud róla hogy mi vár rájuk. Hihetetlen. Én vagyok az egyetlen ember, aki itt lehet. Hogy hiányzik most Jinxx. Magányos vagyok ezeken a reggeleken egyedül.
Újabb gondolatsor következett. Már én sem sokáig vagyok ember. Vártam a percet.
Hirtelen felkaptam a fejemet. Egy árnyék... felemeltem a hamutartót, ami mellettem volt és elindultam az árnyék után. Bár ha az árnyék valamelyik lényhez tartozik, akkor semmit nem érek szokássá vált fegyveremmel. Ahogy rohantam a folyosón hirtelen beleütköztem az árnyék tulajdonosába. Ashley volt az. Szemei villogtak rám. Fekete haja pedig az arcába lógott. Megdöbbenésem nyugalomba csapott át.
- le fogsz ütni? - kérdezte, mire leengedtem a hamutartót szorító kezemet.
- te hogy-hogy itt kint vagy? - kérdeztem.
- nekem nem árt a fény... túl öreg vagyok. - mosolygott.
- és hova mész? - kérdeztem zavartan.
- nem tudom, imádok mászkálni. - kicsit olyan volt, mint egy kamasz fiú. - velem tartasz? - mosolya olyan volt mintha egész nap gyakorolna a tükör előtt, tökéletes. Elméláztam ezen miközben kézen fogott és húzott maga után. Olyanok voltunk, mint két rossz gyerek. Lifteztünk aztán végigrohantunk az emeleteken. Nem emlékszem rá, hogy mikor nevettem ennyit utoljára. Felelőtlenek voltunk ugyanis nem vettük észre, hogy esteledik... Elkezdtek előjönni rejtekükből a többiek. Pár idősebb vámpír rosszallóan nézett ránk, de minket ez nem érdekelt. Szaladtunk lefelé a lépcsőn. Ashley a kezemet fogva húzott maga után. Egészen addig, amíg bele nem futottunk a liftnél Andybe és Drakulába, akik épp mentek a bárba. Andy dühösen morgott Ashleyre.
- Andy – mosolyom elvette figyelmét Ashleyről. Ez volt a szerencse. Fáradtak voltunk mindannyian.
- Szerelmem. – megcsókolt, ami láthatóan rettenetesen bosszantotta Ashleyt. Andy és Drakula a többi stratégával a bárba vonult. Búcsúzóul Andy még odamorgott Ashleynek és engem szájon csókolt, hogy bizonyítsa, az övé vagyok. Drakula pedig megdorgálta kicsit Ashleyt a viselkedéséért. Majd eltűntek szem elől.
Ahogy beléptünk Andy rám mosolygott, ugyan de vissza is fordult rögtön a hatalmas asztalhoz, amit körbeültek a tanács tagjai és a különböző lények vezetői. Mindegyikük szép volt, körülöttem mindenki olyan különleges és gyönyörű volt...csak én nem. Ashley beszélgetett velem, de nem tudtam koncentrálni. Mint minden nap most is úgy döntöttem, hogy lemegyek.. ilyenkor megfürödtem és rendbe szedtem magam .. Sammi minden nap új ruhával lepett meg .. bár őt sosem láttam mióta Jinxxet átváltoztatta ...Nem sokat voltam ezen a napon sem fönt. A liftet vártam, amikor egy csapat vámpír csatlakozott hozzám, úgy döntöttem nem megyek velük. Vártam még egy liftet. Káin állt mellém, a semmiből termett ott.
- Új vendégek jönnek... - mondta
- ne menjek le? - kérdeztem reflexből.
- nem azért mondtam. De meglepő lesz az biztos. - elképzelni se tudtam mit jelen ez Káin szájából. Olyan éjjel 1-2 felé ültem az angyallal a főteremben. És a meglepő szó nem elég arra, amit láttam. Hatalmas denevérek repültek felénk és mindegyik cipelt egy-egy alakot. Az angyal kinyitotta a terem hatalmas üveg ajtaját és ezek pontosan tizenhárman berepültek a hatalmas állatokkal. 13 boszorkány és varázsló jött segíteni nekünk. 13 külön államból jöttek. Ahogy egyszerre beszéltek hirtelen mintha Bábelben lettem volna. De az angyal tudta kezelni őket. Megnyugodtak nagyjából és követelték, hogy Drakula fogadja őket. A 13 hatalmas denevér úgy állt a terem közepén mintha szelíd hátas lovak lennének.
- Megnézhetem közelebbről? - súgtam az angyalnak.
- nyugodtan... Akár meg is simogathatod... olyanok, mint a kezes bárányok - mosolygott az angyal, de egy állandó szoborszerűség most sem múlt el az arcáról. Közelebb léptem egy általam kisebbnek vélt denevérhez. Az szinte csaholva dugta kutyafejét a kezem alá. Erre persze mind a 13 azt akarta, hogy őt simogassam.
- Ha eldobok egy botot, azt is visszahozzátok?? - kérdeztem cinikusan.
- Minden bizonnyal visszahoznák. - hallottam a "tömeg" mögül Andy hangját. Könnybe lábadt a szemem. Már napok óta nem szólt hozzám... Kimásztam a denevérek szorításából és Andyvel találtam szembe magam. Átölelt. Vett egy mély levegőt. Ritkán tette ezt. Mármint a levegővétel volt ritka.
- Jönnek még páran. Olyan dolgok is lesznek itt, amikre oda kell, hogy figyelj. - kezdte mondani
- igen?
- Jönnek sárkányok, varázslók mindenféle olyan lény, amiről nem tudtál semmit. És lassan itt az időd... - szinte ki sem nyitotta a száját mikor ezt súgta. A szemem elkerekedett, pedig már vártam ezt... Mennyire vártam már... Egy vörös vércsepp folyt le az arcán.
- nem akarom ezt tenni veled. - hangja olyan volt mint egy kisfiúnak akinek elvették a kedvenc játékát.
- de muszáj lesz. - mondtam tárgyilagosan. - ezért kerültél mostanában?
- azt hiszem igen. - megcsókolt.
- mikor jönnek? - kérdeztem bár nem ezt akartam kérdezni és ezt ő is tudta.
- alig 2 nap alatt minden előkészületet befejezünk, addigra mindenki itt lesz.
- és én is már...
- igen...- Ashley lépett a szobába. Mosolyogva jött felénk, de láttam valami furcsát a szemében. Ha nem lenne lehetetlen, féltékenységnek véltem volna.
- Andy, apám vár rád. - mondta. Az angyalom is megjelent. Mintha nem is engem követne, hanem Ashleyt. Káin is bejött szólni valamit az angyalnak. Furcsa volt, Láthatóan parancsot adott.
- Andy, Ashley! Jönnek a sárkánylovasok. - kifelé mutatott. Az ég teljesen sötét volt. Aztán mintegy szempillantás alatt a teremben termett 4 hatalmas égszínkék sárkány. Hátukon lovasaik indiánszerű embereknek tűntek, de mindegyikük legalább 2 és fél méter magas volt. Üdvözölték vendéglátóikat majd bevonultak a bárba, ami már inkább volt stratégiai központ. Átszaladtam én is, de csak kértem egy kávét majd a teremben a bézskanapén ülve vártam a további csodák érkezését. Jöttek is szép sorban. A legtöbbjük varázsló és boszorkány volt különböző csoda lények hátán. De érkezett 3 angyal szerű lény is akik az angyalom mellé álltak mint a szobrok és fogadták a további vendégeket.
Reggel ébredtem. Természetesen teljesen egyedül. A vámpírok bujkáltak a szobákban. a többi lény nem tudom hol volt. Volt időm gondolkozni. Vajon, hogy fogjuk megismerni az Irtókat, hiszen közöttünk is vannak bukott angyalok. Olyanok, akik nem álltak a Sátán szolgálatába, de Isten kitaszította őket a mennyből. Az én angyal testőröm is ilyen volt. És azok is, akik sorban érkeztek mostanában. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ki akartam deríteni kinek a parancsára őriz engem az angyal. És főleg mikor Ashley a közelben van. Talán mégiscsak Andy... de Káin adja a parancsokat ezeknek az angyaloknak. Ez sem tiszta... Hiszen Káin a Marlánok vezetője is. Vagy ezek a bukott angyalok, mint Marlánok lennének?
És az emberiség mit sem tud róla hogy mi vár rájuk. Hihetetlen. Én vagyok az egyetlen ember, aki itt lehet. Hogy hiányzik most Jinxx. Magányos vagyok ezeken a reggeleken egyedül.
Újabb gondolatsor következett. Már én sem sokáig vagyok ember. Vártam a percet.
Hirtelen felkaptam a fejemet. Egy árnyék... felemeltem a hamutartót, ami mellettem volt és elindultam az árnyék után. Bár ha az árnyék valamelyik lényhez tartozik, akkor semmit nem érek szokássá vált fegyveremmel. Ahogy rohantam a folyosón hirtelen beleütköztem az árnyék tulajdonosába. Ashley volt az. Szemei villogtak rám. Fekete haja pedig az arcába lógott. Megdöbbenésem nyugalomba csapott át.
- le fogsz ütni? - kérdezte, mire leengedtem a hamutartót szorító kezemet.
- te hogy-hogy itt kint vagy? - kérdeztem.
- nekem nem árt a fény... túl öreg vagyok. - mosolygott.
- és hova mész? - kérdeztem zavartan.
- nem tudom, imádok mászkálni. - kicsit olyan volt, mint egy kamasz fiú. - velem tartasz? - mosolya olyan volt mintha egész nap gyakorolna a tükör előtt, tökéletes. Elméláztam ezen miközben kézen fogott és húzott maga után. Olyanok voltunk, mint két rossz gyerek. Lifteztünk aztán végigrohantunk az emeleteken. Nem emlékszem rá, hogy mikor nevettem ennyit utoljára. Felelőtlenek voltunk ugyanis nem vettük észre, hogy esteledik... Elkezdtek előjönni rejtekükből a többiek. Pár idősebb vámpír rosszallóan nézett ránk, de minket ez nem érdekelt. Szaladtunk lefelé a lépcsőn. Ashley a kezemet fogva húzott maga után. Egészen addig, amíg bele nem futottunk a liftnél Andybe és Drakulába, akik épp mentek a bárba. Andy dühösen morgott Ashleyre.
- Andy – mosolyom elvette figyelmét Ashleyről. Ez volt a szerencse. Fáradtak voltunk mindannyian.
- Szerelmem. – megcsókolt, ami láthatóan rettenetesen bosszantotta Ashleyt. Andy és Drakula a többi stratégával a bárba vonult. Búcsúzóul Andy még odamorgott Ashleynek és engem szájon csókolt, hogy bizonyítsa, az övé vagyok. Drakula pedig megdorgálta kicsit Ashleyt a viselkedéséért. Majd eltűntek szem elől.
08. Masquerade...
Az éjszaka további részét a hotel előterében töltöttük. Mikor Jinxx és Sammi megérkeztek Jinxx egy mindent tudó mosolyt küldött felém. Nem haragudott rám.
Több mint 20 klánnyi Marlán és körülbelül 100 farkas érkezett. A vámpírtanács is várható volt, hogy megjelenik. Rettegtem tőlük és haragudtam is amiért Andyt bezárták. Az, hogy engem száműztek a szigetre nem volt fájdalmas, de tudtam, hogy Andy táplálék nélkül volt három hónapig.
Számítottam rá, hogy odajönnek hozzám is. Így is lett. A vámpírtanács 5 állandó tagból állt. Már meg sem lepődtem, hogy vezetőjük maga Drakula volt. Fiatalos megjelenésű, haja fehéren meredt az égnek. Magas és kifejezetten jóképű volt. Oldalán egy vörös hajú nő lépkedett, aki olyan volt mintha kilépett volna egy magazinból. Még két férfi követte őket szorosan közrezárva ötödik tagjukat, aki egy nő volt, ha jól láttam. A két férfi szinte egyforma. Megesküdtem volna, hogy testvérek. Mindketten elegáns öltönyt viseltek. Fekete hajuk az égnek meredt pont, mint Drakuláé. Ahogy jobban megnéztem hármukat még az öltönyük is egyforma volt. A nő vörös hajjal - később kiderült számomra, hogy Helen - egy gyönyörű fekete estélyi ruhát viselt.
Ahogy közeledtek felém akkor tűnt fel, miért őrizhetik olyan nagyon a másik nőt. Hát nem nő volt. Egy fiatal fiú. A bőre hófehér, a haja feketébb minden létező feketénél hasonlóan hordta, mint Andy. Mind az négyüknek meglepő zöld szemeik voltak, kivéve a srácnak... Ahogy odaértek Andy meghajolt engem is magával rántva.
- Áá Andrew kedves - mondta a vörös nő mire legszívesebben úgy morogtam volna, ahogyan Andy szokott.
- Helen. - kezet csókolt. Tudtam, hogy nem emelkedhetek föl, amíg nem szólítanak meg. Fájt a hátam.
Andrew - szólt Drakula, olyan hangja volt, mint egy mennydörgés. - remélem, tartod magad a megállapodásunkhoz, ami a hölgyet illeti. - a franc még mindig nem szólított meg.
- Saguna - egy gyermeki hang szólt. - Nézz, rám kérlek. - fölemelkedtem és ott álltam azzal a fiatal fiúval szemben, akit úgy óvtak.
- a nevem Ashley. - mutatkozott be mintha bájcsevej kezdődne közöttünk. - Elkísérnél engem a bárba? - kérdezte. Testőrei láthatóan feszengtek az ötlettől, de nem szóltak.
- Természetesen. - Andy halkan morgott.
- Testvérem kérlek. - mondta a fiú olyan halkan, hogy alig hallottam. Andy bólintott. Elindultunk a bár felé, a testőrök a nyomunkban.
- Ti maradjatok, vigyázzatok a szüleimre. - fordult feléjük Ashley.
- Parancsára uram - zengte a két testőr egyszerre. Majd visszafordultak. Ahogy odanéztem láttam, hogy Andy, Drakula és Helen a vendégek fogadásával foglalkoznak.
A bárban nem voltak túl sokan. Leültünk egy asztalhoz. Feszengtem.
- Kérlek, nyugodj meg. - mosolygott Ashley.
- a szüleid? - kérdeztem felbátorodva.
- Nos, igazából öregebb vagyok Helennél. Én vagyok Drakula első gyermeke. Engem változtatott át elsőnek. Mikor Helent átváltoztatta olyan volt mintha a szüleim lennének. De Drakula és köztem nincs sok korkülönbség. Pár hónap és néhány emberi év az én javamra, mivel ő sosem volt halandó. Hogyan találtad Andyt? – kérdezz-feleleket kezdett játszani. - és légy őszinte kérlek.
Több mint 20 klánnyi Marlán és körülbelül 100 farkas érkezett. A vámpírtanács is várható volt, hogy megjelenik. Rettegtem tőlük és haragudtam is amiért Andyt bezárták. Az, hogy engem száműztek a szigetre nem volt fájdalmas, de tudtam, hogy Andy táplálék nélkül volt három hónapig.
Számítottam rá, hogy odajönnek hozzám is. Így is lett. A vámpírtanács 5 állandó tagból állt. Már meg sem lepődtem, hogy vezetőjük maga Drakula volt. Fiatalos megjelenésű, haja fehéren meredt az égnek. Magas és kifejezetten jóképű volt. Oldalán egy vörös hajú nő lépkedett, aki olyan volt mintha kilépett volna egy magazinból. Még két férfi követte őket szorosan közrezárva ötödik tagjukat, aki egy nő volt, ha jól láttam. A két férfi szinte egyforma. Megesküdtem volna, hogy testvérek. Mindketten elegáns öltönyt viseltek. Fekete hajuk az égnek meredt pont, mint Drakuláé. Ahogy jobban megnéztem hármukat még az öltönyük is egyforma volt. A nő vörös hajjal - később kiderült számomra, hogy Helen - egy gyönyörű fekete estélyi ruhát viselt.
Ahogy közeledtek felém akkor tűnt fel, miért őrizhetik olyan nagyon a másik nőt. Hát nem nő volt. Egy fiatal fiú. A bőre hófehér, a haja feketébb minden létező feketénél hasonlóan hordta, mint Andy. Mind az négyüknek meglepő zöld szemeik voltak, kivéve a srácnak... Ahogy odaértek Andy meghajolt engem is magával rántva.
- Áá Andrew kedves - mondta a vörös nő mire legszívesebben úgy morogtam volna, ahogyan Andy szokott.
- Helen. - kezet csókolt. Tudtam, hogy nem emelkedhetek föl, amíg nem szólítanak meg. Fájt a hátam.
Andrew - szólt Drakula, olyan hangja volt, mint egy mennydörgés. - remélem, tartod magad a megállapodásunkhoz, ami a hölgyet illeti. - a franc még mindig nem szólított meg.
- Saguna - egy gyermeki hang szólt. - Nézz, rám kérlek. - fölemelkedtem és ott álltam azzal a fiatal fiúval szemben, akit úgy óvtak.
- a nevem Ashley. - mutatkozott be mintha bájcsevej kezdődne közöttünk. - Elkísérnél engem a bárba? - kérdezte. Testőrei láthatóan feszengtek az ötlettől, de nem szóltak.
- Természetesen. - Andy halkan morgott.
- Testvérem kérlek. - mondta a fiú olyan halkan, hogy alig hallottam. Andy bólintott. Elindultunk a bár felé, a testőrök a nyomunkban.
- Ti maradjatok, vigyázzatok a szüleimre. - fordult feléjük Ashley.
- Parancsára uram - zengte a két testőr egyszerre. Majd visszafordultak. Ahogy odanéztem láttam, hogy Andy, Drakula és Helen a vendégek fogadásával foglalkoznak.
A bárban nem voltak túl sokan. Leültünk egy asztalhoz. Feszengtem.
- Kérlek, nyugodj meg. - mosolygott Ashley.
- a szüleid? - kérdeztem felbátorodva.
- Nos, igazából öregebb vagyok Helennél. Én vagyok Drakula első gyermeke. Engem változtatott át elsőnek. Mikor Helent átváltoztatta olyan volt mintha a szüleim lennének. De Drakula és köztem nincs sok korkülönbség. Pár hónap és néhány emberi év az én javamra, mivel ő sosem volt halandó. Hogyan találtad Andyt? – kérdezz-feleleket kezdett játszani. - és légy őszinte kérlek.
- Meg... meg mentett engem ... Többször is - suttogtam.
- Elmondta neked, hogy én mellette álltam? - kérdezte kedvesen.
- Nem, de miért? - nem értettem.
- Mert a tiétekhez hasonló szerelem nem túl gyakori. Sőt mondhatnám, hogy szinte egyedi. Én egész életemben maximum 20 évesnek néztem ki és ez nem is fog megváltozni. A tini lányok körében mindig nagy feltűnést keltettem az utcán, de ők évezredekkel fiatalabbak nálam. Nem tudnak hatni rám. De az emberek olyan gyönyörűek. Vágyom a társaságukra. És egész életemben kerestem a szerelmet. Egy halandó szerelmét. De máig nem leltem olyat, aki hosszú távon érdekelne. Ezért állok ki azok mellett a testvéreim mellett, akik olyan szerencsések, mint Andy. Bár ilyen ragaszkodást még soha senkinél nem láttam. A szüleim olyan dolgokat ajánlottak föl neki, amiért mások már rég meggondolták volna magukat. De ő kitartott. Veled akart lenni.
- Értem. De hiszen Andy is csak 20 éves, remélem, egyszer megtalálod a szerelmet Ashley. - szemei elkerekedtek.
- még soha egyetlen egy halandó sem és halhatatlan sem kívánta ezt nekem. Köszönöm.
- Hát nincs mit.
- Menjünk vissza.
Többen voltak a teremben, mint mikor kimentünk onnan. Andy éppen bájcsevegett több idősebbnek tűnő vámpírral. Nem mentem oda zavarni inkább megálltam csöndesen egy sarokban a falnak támaszkodva. Ashley néha felém nézett és mosolyogva beszélgetett tovább. Ez volt a dolguk. hirtelen nagyon kívülállónak éreztem magam. Nem tartoztam még ide. Jinxx lépett mellém. Úgy éreztem hasonló dolgok zajlanak benne is.
- Saguna. Ugye tudod, hogy elmondhattad volna. Hamarosan mind a ketten ide fogunk tartozni.
- Tudom Jinxx. De nem tudtam hogyan reagálnál. Ez nem egy hétköznapi dolog...
- Hát az biztos. - Úgy éreztem, órákig beszélgettünk hasonló dolgokról mikor hirtelen Drakula egy mikrofonba kezdett beszélni. Fel sem tűnt, hogy milyen sokan voltunk itt. Időközben a világ minden tájáról érkeztek Marlánok, Farkasok, Angyal szerű lények és természetesen vámpírok. Rengetegen. Nomádok, Előkelők. Ahogy körbenéztem olyan volt, mint egy leírhatatlanul furcsa álom és egy maszkabál keveréke.
- Üdvözlök mindenkit és köszönöm nektek a támogatást. - kezdte Drakula. Közben mellé ért még 3 lény. Egy a farkasok, egy a marlánok és egy az angyalok vezetője. A farkas férfit ismertem Káin állt még ott természetesen. Ahogy észrevette, hogy nézem rám mosolygott. Viszonoztam.
Drakula ismertette mindenkivel az esélyeket. Stratégiákat eszeltek ki és mivel Jinxxen és rajtam kívül mindenki halhatatlan volt a teremben ez így ment 3-4 napig. Mi ülve aludtunk, amikor nem bírtuk tovább. Andy a 3-4 nap alatt alig jött felém. Tudta, hogy az övé vagyok. Én pedig tudtam, hogy kerüli az átváltozásom témáját.
Az 5. napon Sammi Jinxxhez lépett és közölte, hogy itt az idő.. így búcsút vettem a most utoljára emberi Jinxxtől majd magam maradtam a bézs kanapén. Kicsit féltem ettől a magányos helyzettől. De nem tartott sokáig. Ashley ült le mellém. De nem szólalt meg csak ült ott. Olyan volt mintha kimerült volna.
- Elmondta neked, hogy én mellette álltam? - kérdezte kedvesen.
- Nem, de miért? - nem értettem.
- Mert a tiétekhez hasonló szerelem nem túl gyakori. Sőt mondhatnám, hogy szinte egyedi. Én egész életemben maximum 20 évesnek néztem ki és ez nem is fog megváltozni. A tini lányok körében mindig nagy feltűnést keltettem az utcán, de ők évezredekkel fiatalabbak nálam. Nem tudnak hatni rám. De az emberek olyan gyönyörűek. Vágyom a társaságukra. És egész életemben kerestem a szerelmet. Egy halandó szerelmét. De máig nem leltem olyat, aki hosszú távon érdekelne. Ezért állok ki azok mellett a testvéreim mellett, akik olyan szerencsések, mint Andy. Bár ilyen ragaszkodást még soha senkinél nem láttam. A szüleim olyan dolgokat ajánlottak föl neki, amiért mások már rég meggondolták volna magukat. De ő kitartott. Veled akart lenni.
- Értem. De hiszen Andy is csak 20 éves, remélem, egyszer megtalálod a szerelmet Ashley. - szemei elkerekedtek.
- még soha egyetlen egy halandó sem és halhatatlan sem kívánta ezt nekem. Köszönöm.
- Hát nincs mit.
- Menjünk vissza.
Többen voltak a teremben, mint mikor kimentünk onnan. Andy éppen bájcsevegett több idősebbnek tűnő vámpírral. Nem mentem oda zavarni inkább megálltam csöndesen egy sarokban a falnak támaszkodva. Ashley néha felém nézett és mosolyogva beszélgetett tovább. Ez volt a dolguk. hirtelen nagyon kívülállónak éreztem magam. Nem tartoztam még ide. Jinxx lépett mellém. Úgy éreztem hasonló dolgok zajlanak benne is.
- Saguna. Ugye tudod, hogy elmondhattad volna. Hamarosan mind a ketten ide fogunk tartozni.
- Tudom Jinxx. De nem tudtam hogyan reagálnál. Ez nem egy hétköznapi dolog...
- Hát az biztos. - Úgy éreztem, órákig beszélgettünk hasonló dolgokról mikor hirtelen Drakula egy mikrofonba kezdett beszélni. Fel sem tűnt, hogy milyen sokan voltunk itt. Időközben a világ minden tájáról érkeztek Marlánok, Farkasok, Angyal szerű lények és természetesen vámpírok. Rengetegen. Nomádok, Előkelők. Ahogy körbenéztem olyan volt, mint egy leírhatatlanul furcsa álom és egy maszkabál keveréke.
- Üdvözlök mindenkit és köszönöm nektek a támogatást. - kezdte Drakula. Közben mellé ért még 3 lény. Egy a farkasok, egy a marlánok és egy az angyalok vezetője. A farkas férfit ismertem Káin állt még ott természetesen. Ahogy észrevette, hogy nézem rám mosolygott. Viszonoztam.
Drakula ismertette mindenkivel az esélyeket. Stratégiákat eszeltek ki és mivel Jinxxen és rajtam kívül mindenki halhatatlan volt a teremben ez így ment 3-4 napig. Mi ülve aludtunk, amikor nem bírtuk tovább. Andy a 3-4 nap alatt alig jött felém. Tudta, hogy az övé vagyok. Én pedig tudtam, hogy kerüli az átváltozásom témáját.
Az 5. napon Sammi Jinxxhez lépett és közölte, hogy itt az idő.. így búcsút vettem a most utoljára emberi Jinxxtől majd magam maradtam a bézs kanapén. Kicsit féltem ettől a magányos helyzettől. De nem tartott sokáig. Ashley ült le mellém. De nem szólalt meg csak ült ott. Olyan volt mintha kimerült volna.
07. See you again...
A két nap gyorsabban telt el, mint hittem. Az angyalom megbeszélte a farkasokkal, hogy támogatnak minket a háborúban.
Naplementekor elindultunk Erdély felé.
A hotel tetején szálltunk le, mint egy előkelő helikopter. Csak most nem vártak fotósok. Ahogy elindultunk a lift felé, szívem szerint rohantam volna... de nem lehetett.
A lift megállt a - 23.emeleten kiszálltunk. Az angyal mondani akarta, hogy üljek le... De mosolyogva, magamtól elindultam a bézs kanapé felé. Az angyal felém küldött egy búcsúmosolyt. Úgy sejtettem nem látjuk egymást egy darabig. Bement az ominózus szobába. A két napos repülés után most nem vágytam másra csak egy kiadós fürdésre, és most még azzal a vízkávéval is beértem volna, amit itt szolgálnak fel, de nem akartam mozdulni csak végre látni Andyt. Pár órával később egy londiner lépett oda hozzám.
- Maga Saguna? Sammi várja magát a 25. emeleten. Fölálltam és a lifthez rohantam a 25. en Sammi a nyakamba borult.
- annyira hiányoztál és aggódtam is érted. - mondta halkan. - Gyere, le kell fürdened. És vettem neked új ruhákat. - mutatott a törzsi szerelésemre. Mosolyogtam.
- rendben. - Amikor végre a zuhany alatt álltam úgy tűnt mintha a hideg patakban fürdés csak egy rossz álom lett volna. Felöltöztem. Sammi egy fekete miniszoknyát és egy hozzá illő fekete szaggatott felsőt hozott be nekem.
- Ez komoly? - kérdeztem magamat nézve a tükörben.
- Igen, kifejezetten jól áll. Ráadásul úgy kell, hogy kinézz, mint egy vámpír fanatikus.
- na, jó. cipőt is kapok, vagy mostantól mezítláb kell járnom? - mosolyogtam, mire Sammi hangosan elkezdett kacagni. Elővett még egy necc harisnyát és egy magas szárú bakancsot. Fölvettem. Úgy festettem, mint egy punk. Valahol mélyen még tetszett is, de ezt magamnak sem ismertem volna be. Nem szóltam egy szót sem. A hajamat 2 órán át bontogattam mire sikerült kifésülnöm belőle az őserdő és a barlang nyomait.
- Kész vagyok. - mondtam és belenéztem a tükörbe. Jaj... A szemem olyan volt mintha egy éve nem aludtam volna... a sötét karikák most jobban látszottak, mint valaha. És az arccsontjaim tisztán kivehetőek voltak. Régen nem ettem. Gondoltam. De most csak Andyvel akartam foglalkozni. Vajon mikor jön? Rágyujtottam.
- Annyira jól áll neked ez a ruha... - mondta Sammi kicsit szomorkásan. - kár hogy nem marad majd belőle semmi, ha...- huncut villanást láttam a szemében.
Kopogtak. A szívem elkezdett kalapálni és éreztem, hogy menten elájulok. De nem Andy volt. A hotel séfje jött föl és hozott nekem egy tányér meleg levest.
- Köszönjük - mondta Sammi majd rám nézett mikor becsukta az ajtót. - Ezt a séfet a szálló csak a te kedvedért vette föl. - mosolygott.
Sammi.. én találkoztam egy férfival ... És szeretném tudni, hogy ő jól van-e? - Sammi, ha nem lett volna falfehér megesküdtem volna, hogy elpirul.
- Ami azt illeti, Jinxx itt van a szállóban és én magam gondoskodtam róla, hogy megváltozzon a vámpírokról kialakult véleménye. - kicsit kiakadtam... De örültem is. - Úgyhogy ha nem haragszol én most megyek is... edd meg a levest. Andy hamar itt lesz, csak vadásznia kell. - Sammi elment én pedig az ágyhoz sétáltam miután befejeztem az evést.
Ledőltem és közben találtam egy doboz cigarettát az éjjeliszekrényben.
- Végre egy jó hír. - rágyújtottam újra 3 hónapja majdnem, hogy másodszor. Vártam egy darabig... Azután elnyomott az álom. Mikor fölébredtem már késő éjszaka volt. Andy egy fotelban ült és engem nézett. Ahogy fölültem már mellettem ült és olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem, meg fog ölni, de így azt sem bántam volna. Hosszú percekig nem szólunk semmit, csak öleltük egymást. Végül én törtem meg a csöndet.
- sajnálom. - meghökkenve nézett rám.
- mégis mit?
- hogy ennyi gondot okoztam. - mosolyogni próbáltam, de patakzani kezdtek a könnyek a szememből.
- de, hát te nem tehetsz semmiről. Én vagyok az oka, hogy veszélyben voltál. Végig. - tiltakozni akartam, de nem hagyta. Megcsókolt.
Naplementekor elindultunk Erdély felé.
A hotel tetején szálltunk le, mint egy előkelő helikopter. Csak most nem vártak fotósok. Ahogy elindultunk a lift felé, szívem szerint rohantam volna... de nem lehetett.
A lift megállt a - 23.emeleten kiszálltunk. Az angyal mondani akarta, hogy üljek le... De mosolyogva, magamtól elindultam a bézs kanapé felé. Az angyal felém küldött egy búcsúmosolyt. Úgy sejtettem nem látjuk egymást egy darabig. Bement az ominózus szobába. A két napos repülés után most nem vágytam másra csak egy kiadós fürdésre, és most még azzal a vízkávéval is beértem volna, amit itt szolgálnak fel, de nem akartam mozdulni csak végre látni Andyt. Pár órával később egy londiner lépett oda hozzám.
- Maga Saguna? Sammi várja magát a 25. emeleten. Fölálltam és a lifthez rohantam a 25. en Sammi a nyakamba borult.
- annyira hiányoztál és aggódtam is érted. - mondta halkan. - Gyere, le kell fürdened. És vettem neked új ruhákat. - mutatott a törzsi szerelésemre. Mosolyogtam.
- rendben. - Amikor végre a zuhany alatt álltam úgy tűnt mintha a hideg patakban fürdés csak egy rossz álom lett volna. Felöltöztem. Sammi egy fekete miniszoknyát és egy hozzá illő fekete szaggatott felsőt hozott be nekem.
- Ez komoly? - kérdeztem magamat nézve a tükörben.
- Igen, kifejezetten jól áll. Ráadásul úgy kell, hogy kinézz, mint egy vámpír fanatikus.
- na, jó. cipőt is kapok, vagy mostantól mezítláb kell járnom? - mosolyogtam, mire Sammi hangosan elkezdett kacagni. Elővett még egy necc harisnyát és egy magas szárú bakancsot. Fölvettem. Úgy festettem, mint egy punk. Valahol mélyen még tetszett is, de ezt magamnak sem ismertem volna be. Nem szóltam egy szót sem. A hajamat 2 órán át bontogattam mire sikerült kifésülnöm belőle az őserdő és a barlang nyomait.
- Kész vagyok. - mondtam és belenéztem a tükörbe. Jaj... A szemem olyan volt mintha egy éve nem aludtam volna... a sötét karikák most jobban látszottak, mint valaha. És az arccsontjaim tisztán kivehetőek voltak. Régen nem ettem. Gondoltam. De most csak Andyvel akartam foglalkozni. Vajon mikor jön? Rágyujtottam.
- Annyira jól áll neked ez a ruha... - mondta Sammi kicsit szomorkásan. - kár hogy nem marad majd belőle semmi, ha...- huncut villanást láttam a szemében.
Kopogtak. A szívem elkezdett kalapálni és éreztem, hogy menten elájulok. De nem Andy volt. A hotel séfje jött föl és hozott nekem egy tányér meleg levest.
- Köszönjük - mondta Sammi majd rám nézett mikor becsukta az ajtót. - Ezt a séfet a szálló csak a te kedvedért vette föl. - mosolygott.
Sammi.. én találkoztam egy férfival ... És szeretném tudni, hogy ő jól van-e? - Sammi, ha nem lett volna falfehér megesküdtem volna, hogy elpirul.
- Ami azt illeti, Jinxx itt van a szállóban és én magam gondoskodtam róla, hogy megváltozzon a vámpírokról kialakult véleménye. - kicsit kiakadtam... De örültem is. - Úgyhogy ha nem haragszol én most megyek is... edd meg a levest. Andy hamar itt lesz, csak vadásznia kell. - Sammi elment én pedig az ágyhoz sétáltam miután befejeztem az evést.
Ledőltem és közben találtam egy doboz cigarettát az éjjeliszekrényben.
- Végre egy jó hír. - rágyújtottam újra 3 hónapja majdnem, hogy másodszor. Vártam egy darabig... Azután elnyomott az álom. Mikor fölébredtem már késő éjszaka volt. Andy egy fotelban ült és engem nézett. Ahogy fölültem már mellettem ült és olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem, meg fog ölni, de így azt sem bántam volna. Hosszú percekig nem szólunk semmit, csak öleltük egymást. Végül én törtem meg a csöndet.
- sajnálom. - meghökkenve nézett rám.
- mégis mit?
- hogy ennyi gondot okoztam. - mosolyogni próbáltam, de patakzani kezdtek a könnyek a szememből.
- de, hát te nem tehetsz semmiről. Én vagyok az oka, hogy veszélyben voltál. Végig. - tiltakozni akartam, de nem hagyta. Megcsókolt.
Szenvedélyesebben, mint bármikor eddig. Éreztem, hogy erre várt az elmúlt hónapok alatt. Kezei követelően siklottak a ruhám alá
- várj! - kiáltottam. Fölálltam mellőle és elkezdtem vetkőzni, persze ezt örömmel vette
- tudod Sammi... megöl, ha elszakítod. - mosolyogtam és lassú vetkőzésbe kezdtem... Hallottam a jól ismert morgását. A fölsőt a földre dobtam utána a szoknya csúszott le a lábamról minden hang nélkül. Kiléptem belőle. Ott álltam a bakancsomban, a necc combfixemben és egy fekete bugyiban. Nem bírta tovább.. felugrott az ágyról és előttem állt magához szorított.
- olyan szép vagy. - mondta, ezt nehezen tudtam elképzelni az elmúlt hónapok után. Fölemelt, hogy a kezeimet a nyakára a lábaimat pedig a derekára tudjam fonni. Megint a falhoz nyomott, de most sokkal óvatosabb volt, mint először. Megint láttam a tüzet vöröslő szemében. Elfordította a fejét, de én a hajába túrtam...
- várj! - kiáltottam. Fölálltam mellőle és elkezdtem vetkőzni, persze ezt örömmel vette
- tudod Sammi... megöl, ha elszakítod. - mosolyogtam és lassú vetkőzésbe kezdtem... Hallottam a jól ismert morgását. A fölsőt a földre dobtam utána a szoknya csúszott le a lábamról minden hang nélkül. Kiléptem belőle. Ott álltam a bakancsomban, a necc combfixemben és egy fekete bugyiban. Nem bírta tovább.. felugrott az ágyról és előttem állt magához szorított.
- olyan szép vagy. - mondta, ezt nehezen tudtam elképzelni az elmúlt hónapok után. Fölemelt, hogy a kezeimet a nyakára a lábaimat pedig a derekára tudjam fonni. Megint a falhoz nyomott, de most sokkal óvatosabb volt, mint először. Megint láttam a tüzet vöröslő szemében. Elfordította a fejét, de én a hajába túrtam...
- Nem kell visszafognod magad... kérlek... - Fogai karcolták a bőrömet, majd lassan harapott meg...
Kezeivel tartott, és még jobban szorított a falhoz... a végére vad és szenvedélyes lett, de ezúttal mégis minden sokkal jobb volt, mint először. Egyszerre feszült meg a testünk a gyönyör hullámaitól. Ez az érzés leírhatatlan.
Ezúttal nem ájultam el. Egy bézs fotelben ültük ruhátlanul. A vérem végigfolyt a testemen elérve az ő csodás bőrét. Sajnos emberi érzékeim nem hagytak magamra, fázni kezdtem jeges érintésétől, így egy takarót rakott kettőnk közé.
Ez egy olyan éjszaka volt, amit soha nem akartam elfelejteni.
Még akkor, is mosolyogtam, amikor megérkeztek az első Marlán emberek. Őket az általam ismert farkas törzsek követték.
Tudtam, hogy hamarosan elkezdődik a háború. És én meg akartam védeni Andyt.
Ezúttal nem ájultam el. Egy bézs fotelben ültük ruhátlanul. A vérem végigfolyt a testemen elérve az ő csodás bőrét. Sajnos emberi érzékeim nem hagytak magamra, fázni kezdtem jeges érintésétől, így egy takarót rakott kettőnk közé.
Ez egy olyan éjszaka volt, amit soha nem akartam elfelejteni.
Még akkor, is mosolyogtam, amikor megérkeztek az első Marlán emberek. Őket az általam ismert farkas törzsek követték.
Tudtam, hogy hamarosan elkezdődik a háború. És én meg akartam védeni Andyt.
2013. július 17., szerda
06. Angel...
Hirtelen fülsüketítő hangra lett mindenki figyelmes. Majd ismét csönd. A férfi Marlán emberek elkezdtek hihetetlen gyorsasággal barlangjaik felé mászni, míg Ella könnyektől fuldokolva más Marlán asszonyokkal együtt csak ideges álltak. Meg akartam kérdezni, de nem kellett... Hirtelen hangos babasírás hallatszott majdnem minden barlangból. Eliza a többi Marlán nővel együtt boldogan zokogott tovább... Megszülettek! énekelték.
Hirtelen Júdás mellettem állt és kért, hogy menjek kicsit vele... Jinxx nem túl lelkesen, de bólintott...
- Tessék... - kérdeztem mikor odébb sétáltunk.
- Én nagyon rég óta itt élek, mint tudod... és még sohasem történt itt ilyen dolog, hogy a váltóünnepen szülessenek meg a gyermekek. Soha... De most... El kell, vigyünk titeket innen. Mert a gyermekek... Ragadozók.... Olyanok, mint a kifejlett Oroszlánok.
- Hova megyünk?? - egy másik klánhoz.... megnézzük, hogy ott mi a helyzet ... ha ott minden rendben, akkor Én ott maradok veletek, amíg kell.
- és ha nincs minden rendben?? Akkor?? - kérdeztem... hirtelen egy másik férfi lépett mellénk. Ő is kicsit világosabb bőrű volt, mint a többiek.
- Indulnotok kell Júdás... de Sagunát én viszem ... Neki sietnie kell... Jönnek az irtók. Vidd azt a zenészt.... mutatott Jinxxre ...
- Rendben. Saguna... vigyázz magadra. - mosolygott rám ez a történelmi alak... amint hátat fordított láttam, hogy az öregebb Marlánok (Káin és Júdás) nem teljesen alakulnak vissza, emberi alakban, ugyan de hatalmas szárnyaik a hátukra feszülve pihentek. Hihetetlen volt.
Hirtelen Júdás mellettem állt és kért, hogy menjek kicsit vele... Jinxx nem túl lelkesen, de bólintott...
- Tessék... - kérdeztem mikor odébb sétáltunk.
- Én nagyon rég óta itt élek, mint tudod... és még sohasem történt itt ilyen dolog, hogy a váltóünnepen szülessenek meg a gyermekek. Soha... De most... El kell, vigyünk titeket innen. Mert a gyermekek... Ragadozók.... Olyanok, mint a kifejlett Oroszlánok.
- Hova megyünk?? - egy másik klánhoz.... megnézzük, hogy ott mi a helyzet ... ha ott minden rendben, akkor Én ott maradok veletek, amíg kell.
- és ha nincs minden rendben?? Akkor?? - kérdeztem... hirtelen egy másik férfi lépett mellénk. Ő is kicsit világosabb bőrű volt, mint a többiek.
- Indulnotok kell Júdás... de Sagunát én viszem ... Neki sietnie kell... Jönnek az irtók. Vidd azt a zenészt.... mutatott Jinxxre ...
- Rendben. Saguna... vigyázz magadra. - mosolygott rám ez a történelmi alak... amint hátat fordított láttam, hogy az öregebb Marlánok (Káin és Júdás) nem teljesen alakulnak vissza, emberi alakban, ugyan de hatalmas szárnyaik a hátukra feszülve pihentek. Hihetetlen volt.
A kísérőmről nem derült ki egyelőre semmi azon kívül, hogy a szava majdnem olyan nagy volt, mint Káinnak... olyan helyettes féle lehetett. A nevét nem jegyeztem meg, mert kimondhatatlan volt... de az kiderült számomra, hogy ő egy bukott angyal, aki azért van itt, mert anno kiállt Káin mellett. Istennel szemben - ez kicsit olyan volt mintha valaki viccelne, mert soha nem hittem el hogy létezik egy "felsőbb hatalom". De most, hogy láttam egy csomó olyan dolgot, amiben eddig sosem hittem... Hát már semmin nem csodálkoztam. Legalábbis azt hittem.
A következő egy órában a névtelen megmentőm karjaiban repülhettem ugyanis mivel ő bukott angyal ezért neki „emberi alakjában” is volt szárnya nem csak a kora miatt. Pont, mint a filmekben az angyaloknak csak neki fekete és vörös színben játszott... Mintha véres lett volna. Egész úton nem szólt hozzám. Ő nem volt túl kedves, de védelmező. Leszálltunk egy szigeten, de, ahogy betettük a lábunkat meghallottuk a gyereksírást. Repültünk is tovább.
A következő 4 szigeten szintén nem jártunk sikerrel. Az angyal megunta szerintem, mert egy olyan szigetre vitt, ahol nem volt senki rajtunk kívül, első ránézésre. Tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk arról, hogy miben más egy angyalnak, mint egy halandónak. Az angyal szívesen beszélt mindenről... még Istenről is .... Érdekes dolgokat mesélt és ott a tűz mintha táncolt volna a meséjére. Elaludtam. Eltelhetett pár óra, amikor arra ébredtem, hogy émelygek. Amint kinyílt a szemem, tudtam, hogy miért. Újra repültünk.
- mennyit aludtam? - kérdeztem
- úgy 4-5 órát. - felelte és éreztem, ahogy körbe- körbe repül a sziget fölött.
- baj van?
- valami van ezen a szigeten. És nem közülünk való.
- biztos vérfarkasok- jegyeztem meg epésen. Rossz kedvem volt és féltem is.
- igazad lehet - felelte olyan komolysággal, hogy remegni kezdtem a félelemtől... Lejjebb ereszkedett és egy csapat férfit láttam a sziget egyik rétjének szélén állni. Ahogy megláttak minket már át is változtak emberszerűen két lábon álló, de szőrös és farkas pofájú lényekké. Hosszú karjaik voltak, éles karmaik. A vezetőjük intett az angyalnak, hogy ereszkedjen le hozzájuk. és az a legnagyobb megdöbbenésemre, úgy tett. A szívem majd ki ugrott. Bár sejtettem, hogy ha az angyalom leszáll hozzájuk, akkor nem fognak veszélyt jelenteni.
- Üdvözöllek titeket Róma fiai - mondta az angyal.... már meg sem lepődtem, amikor közölte a két legnagyobb farkas, hogy ők Romulusz és Rémusz leszármazottai.
Körbevezettek minket a faluban ahol laktak, de végig megőrizték farkas alakjukat. Ezt én a bizalmatlanság jelének tekintettem, de aztán az angyal elmagyarázta, hogy ők meztelenek emberként.
Étellel kínáltak minket, amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert ez szokás volt náluk. Amíg körbeültük a tüzet próbáltam emlékezni rá, hogy mi is történt ez alatt a pár hét alatt. Teljesen megfordult velem a világ. Amikről eddig azt hittem mese vagy tévedés, az most mind igaznak bizonyult. Olyan dolgokat láthattam, amikről az átlagembereknek fogalmuk sincs életeken át. A nagyapámra gondoltam, hogy vajon feltűnt-e neki hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Nem valószínű. Hiszen egyszer kétszer már arra sem emlékezett, hogy én ki vagyok. Elhessegettem a gondolatot, hogy talán már nem is él. Fáradtnak éreztem magam és most először azt éreztem, hogy az angyallal tényleg biztonságban vagyok. Elnyomott az álom.
Mikor fölébredtem minden más volt, mint előző éjjel. Az angyal ugyan ott ült, mint este, de most nem voltak láthatóak a szárnyai és mosolyogva beszélgetett egy felöltözött férfival, aki ma már emberként ült és hallgatta az angyalomat. Mosolygott közben és bólogatott. Hirtelen mind a ketten felém néztek. Az angyal intett, hogy menjek oda. Mikor mellé ültem tovább folytatta a mesélést a farkas fiúnak arról, hogy hogyan éltek néhány száz évvel ezelőtt.
Lesétáltam a patakhoz, hogy fürödni tudjak végre. A parton levetkőztem és berohantam a jéghideg vízbe, ami most jól esett. Megnéztem, hogy elmúltak-e már a foltjaim, amikor újakat fedeztem fel magamon. A Marlánoknál a sziklás részen a mászástól horzsolásokkal lettem gazdagabb. A vállaim véraláfutásokkal voltak tele a sok repülés-cipeléstől. De Andy nyomai már sehol nem voltak. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi idő telt el. Nagyon hiányzott. És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog még közeledik.
A parton megjelent egy mosolygós farkas feleség. Hozott nekem ruhákat. Bőrből készültek mintha a Nagyapám szüleinek a ruháit láttam volna. Az én ruháimat elvitte. Kimásztam és fölvettem a ruhát, furcsa volt, de kényelmes. A nő elvitte a cipőmet is, de nem hozott mást helyette, így mezítláb kellett vissza ugra-bugrálnom az erdőbe. Az angyal, amikor meglátott mosolygott rajtam. Nem tudtam, hogy miért, amíg észre nem vettem, hogy az ő lábán sincs cipő.
- Nem fogják visszaadni - most már nevetett.
- na, ne. - mondtam és tovább ugráltam nehogy belelépjek valamibe.
- Mennyi ideje vagyunk úton? - kérdeztem az angyaltól.
- 2 hét volt mire a vámpírszigetről a barlangszigetre vittünk titeket. Persze majdnem végig aludtatok. Mi ketten pedig 6 hete vagyunk folyamatosan úton. Előtte másfél hónapig voltál a szigeten.
- az pont 3 hónap? - kérdeztem megrettenve.
- majdnem.
- és Andy hogy fog megtalálni engem? - kérdeztem.
- nem fog. Vissza kell, hogy vigyelek Erdélybe és ott fogtok találkozni.
- mikor indulunk? - felvidultam.
- 3 nap múlva, amikor megy le a nap. - belenézett a semmibe. - de vigyáznunk kell. Háború készül. A szököttek miatt. Az irtók mindenkit el akarnak pusztítani, ezért intézték úgy, hogy a Marlánok ne változzanak vissza, hogy ne tudjanak segíteni a harcban.
- Kik azok az irtók? - kérdeztem gyanakodva...
- A bukott angyalok, akik magát az ördögöt szolgálják. Lelkeket gyűjtenek a Sátánnak.
- Sátán - ismételtem miközben az agyam összerakta a képet. Hiszen, ha Isten van, akkor Sátánnak is lennie kell. Ésszerű.
- Igen... - ránézett az összekészített tűzifákra és egy tekintettel meggyújtotta azt.
Felpattantam ijedtemben, de visszarántott maga mellé és mosolygott rám.
- nyugalom. - nem féltem csak meglepődtem.
Mivel megint fáradt voltam ezért összekucorodtam a földön és el is aludtam. Mikor egy pár órával később fölkeltem a tűz lobogott és hatalmas farkasemberek ugráltak körülötte. Félelmetes és gyönyörű látvány volt egyszerre. Felültem és megborzongtam. Az angyal egyik szárnyával betakarta a hátamat.
- hideg az éjszaka.
- igen, mert elvették a ruháimat. - mosolyogtam...
- na, igen... - az angyal is mosolygott. Nem beszéltünk többet. Én azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha elindultunk. Ő pedig táplálta a tüzet a tekintetével...
A következő egy órában a névtelen megmentőm karjaiban repülhettem ugyanis mivel ő bukott angyal ezért neki „emberi alakjában” is volt szárnya nem csak a kora miatt. Pont, mint a filmekben az angyaloknak csak neki fekete és vörös színben játszott... Mintha véres lett volna. Egész úton nem szólt hozzám. Ő nem volt túl kedves, de védelmező. Leszálltunk egy szigeten, de, ahogy betettük a lábunkat meghallottuk a gyereksírást. Repültünk is tovább.
A következő 4 szigeten szintén nem jártunk sikerrel. Az angyal megunta szerintem, mert egy olyan szigetre vitt, ahol nem volt senki rajtunk kívül, első ránézésre. Tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk arról, hogy miben más egy angyalnak, mint egy halandónak. Az angyal szívesen beszélt mindenről... még Istenről is .... Érdekes dolgokat mesélt és ott a tűz mintha táncolt volna a meséjére. Elaludtam. Eltelhetett pár óra, amikor arra ébredtem, hogy émelygek. Amint kinyílt a szemem, tudtam, hogy miért. Újra repültünk.
- mennyit aludtam? - kérdeztem
- úgy 4-5 órát. - felelte és éreztem, ahogy körbe- körbe repül a sziget fölött.
- baj van?
- valami van ezen a szigeten. És nem közülünk való.
- biztos vérfarkasok- jegyeztem meg epésen. Rossz kedvem volt és féltem is.
- igazad lehet - felelte olyan komolysággal, hogy remegni kezdtem a félelemtől... Lejjebb ereszkedett és egy csapat férfit láttam a sziget egyik rétjének szélén állni. Ahogy megláttak minket már át is változtak emberszerűen két lábon álló, de szőrös és farkas pofájú lényekké. Hosszú karjaik voltak, éles karmaik. A vezetőjük intett az angyalnak, hogy ereszkedjen le hozzájuk. és az a legnagyobb megdöbbenésemre, úgy tett. A szívem majd ki ugrott. Bár sejtettem, hogy ha az angyalom leszáll hozzájuk, akkor nem fognak veszélyt jelenteni.
- Üdvözöllek titeket Róma fiai - mondta az angyal.... már meg sem lepődtem, amikor közölte a két legnagyobb farkas, hogy ők Romulusz és Rémusz leszármazottai.
Körbevezettek minket a faluban ahol laktak, de végig megőrizték farkas alakjukat. Ezt én a bizalmatlanság jelének tekintettem, de aztán az angyal elmagyarázta, hogy ők meztelenek emberként.
Étellel kínáltak minket, amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert ez szokás volt náluk. Amíg körbeültük a tüzet próbáltam emlékezni rá, hogy mi is történt ez alatt a pár hét alatt. Teljesen megfordult velem a világ. Amikről eddig azt hittem mese vagy tévedés, az most mind igaznak bizonyult. Olyan dolgokat láthattam, amikről az átlagembereknek fogalmuk sincs életeken át. A nagyapámra gondoltam, hogy vajon feltűnt-e neki hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Nem valószínű. Hiszen egyszer kétszer már arra sem emlékezett, hogy én ki vagyok. Elhessegettem a gondolatot, hogy talán már nem is él. Fáradtnak éreztem magam és most először azt éreztem, hogy az angyallal tényleg biztonságban vagyok. Elnyomott az álom.
Mikor fölébredtem minden más volt, mint előző éjjel. Az angyal ugyan ott ült, mint este, de most nem voltak láthatóak a szárnyai és mosolyogva beszélgetett egy felöltözött férfival, aki ma már emberként ült és hallgatta az angyalomat. Mosolygott közben és bólogatott. Hirtelen mind a ketten felém néztek. Az angyal intett, hogy menjek oda. Mikor mellé ültem tovább folytatta a mesélést a farkas fiúnak arról, hogy hogyan éltek néhány száz évvel ezelőtt.
Lesétáltam a patakhoz, hogy fürödni tudjak végre. A parton levetkőztem és berohantam a jéghideg vízbe, ami most jól esett. Megnéztem, hogy elmúltak-e már a foltjaim, amikor újakat fedeztem fel magamon. A Marlánoknál a sziklás részen a mászástól horzsolásokkal lettem gazdagabb. A vállaim véraláfutásokkal voltak tele a sok repülés-cipeléstől. De Andy nyomai már sehol nem voltak. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi idő telt el. Nagyon hiányzott. És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog még közeledik.
A parton megjelent egy mosolygós farkas feleség. Hozott nekem ruhákat. Bőrből készültek mintha a Nagyapám szüleinek a ruháit láttam volna. Az én ruháimat elvitte. Kimásztam és fölvettem a ruhát, furcsa volt, de kényelmes. A nő elvitte a cipőmet is, de nem hozott mást helyette, így mezítláb kellett vissza ugra-bugrálnom az erdőbe. Az angyal, amikor meglátott mosolygott rajtam. Nem tudtam, hogy miért, amíg észre nem vettem, hogy az ő lábán sincs cipő.
- Nem fogják visszaadni - most már nevetett.
- na, ne. - mondtam és tovább ugráltam nehogy belelépjek valamibe.
- Mennyi ideje vagyunk úton? - kérdeztem az angyaltól.
- 2 hét volt mire a vámpírszigetről a barlangszigetre vittünk titeket. Persze majdnem végig aludtatok. Mi ketten pedig 6 hete vagyunk folyamatosan úton. Előtte másfél hónapig voltál a szigeten.
- az pont 3 hónap? - kérdeztem megrettenve.
- majdnem.
- és Andy hogy fog megtalálni engem? - kérdeztem.
- nem fog. Vissza kell, hogy vigyelek Erdélybe és ott fogtok találkozni.
- mikor indulunk? - felvidultam.
- 3 nap múlva, amikor megy le a nap. - belenézett a semmibe. - de vigyáznunk kell. Háború készül. A szököttek miatt. Az irtók mindenkit el akarnak pusztítani, ezért intézték úgy, hogy a Marlánok ne változzanak vissza, hogy ne tudjanak segíteni a harcban.
- Kik azok az irtók? - kérdeztem gyanakodva...
- A bukott angyalok, akik magát az ördögöt szolgálják. Lelkeket gyűjtenek a Sátánnak.
- Sátán - ismételtem miközben az agyam összerakta a képet. Hiszen, ha Isten van, akkor Sátánnak is lennie kell. Ésszerű.
- Igen... - ránézett az összekészített tűzifákra és egy tekintettel meggyújtotta azt.
Felpattantam ijedtemben, de visszarántott maga mellé és mosolygott rám.
- nyugalom. - nem féltem csak meglepődtem.
Mivel megint fáradt voltam ezért összekucorodtam a földön és el is aludtam. Mikor egy pár órával később fölkeltem a tűz lobogott és hatalmas farkasemberek ugráltak körülötte. Félelmetes és gyönyörű látvány volt egyszerre. Felültem és megborzongtam. Az angyal egyik szárnyával betakarta a hátamat.
- hideg az éjszaka.
- igen, mert elvették a ruháimat. - mosolyogtam...
- na, igen... - az angyal is mosolygott. Nem beszéltünk többet. Én azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha elindultunk. Ő pedig táplálta a tüzet a tekintetével...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)