Hirtelen Júdás mellettem állt és kért, hogy menjek kicsit vele... Jinxx nem túl lelkesen, de bólintott...
- Tessék... - kérdeztem mikor odébb sétáltunk.
- Én nagyon rég óta itt élek, mint tudod... és még sohasem történt itt ilyen dolog, hogy a váltóünnepen szülessenek meg a gyermekek. Soha... De most... El kell, vigyünk titeket innen. Mert a gyermekek... Ragadozók.... Olyanok, mint a kifejlett Oroszlánok.
- Hova megyünk?? - egy másik klánhoz.... megnézzük, hogy ott mi a helyzet ... ha ott minden rendben, akkor Én ott maradok veletek, amíg kell.
- és ha nincs minden rendben?? Akkor?? - kérdeztem... hirtelen egy másik férfi lépett mellénk. Ő is kicsit világosabb bőrű volt, mint a többiek.
- Indulnotok kell Júdás... de Sagunát én viszem ... Neki sietnie kell... Jönnek az irtók. Vidd azt a zenészt.... mutatott Jinxxre ...
- Rendben. Saguna... vigyázz magadra. - mosolygott rám ez a történelmi alak... amint hátat fordított láttam, hogy az öregebb Marlánok (Káin és Júdás) nem teljesen alakulnak vissza, emberi alakban, ugyan de hatalmas szárnyaik a hátukra feszülve pihentek. Hihetetlen volt.
A kísérőmről nem derült ki egyelőre semmi azon kívül, hogy a szava majdnem olyan nagy volt, mint Káinnak... olyan helyettes féle lehetett. A nevét nem jegyeztem meg, mert kimondhatatlan volt... de az kiderült számomra, hogy ő egy bukott angyal, aki azért van itt, mert anno kiállt Káin mellett. Istennel szemben - ez kicsit olyan volt mintha valaki viccelne, mert soha nem hittem el hogy létezik egy "felsőbb hatalom". De most, hogy láttam egy csomó olyan dolgot, amiben eddig sosem hittem... Hát már semmin nem csodálkoztam. Legalábbis azt hittem.
A következő egy órában a névtelen megmentőm karjaiban repülhettem ugyanis mivel ő bukott angyal ezért neki „emberi alakjában” is volt szárnya nem csak a kora miatt. Pont, mint a filmekben az angyaloknak csak neki fekete és vörös színben játszott... Mintha véres lett volna. Egész úton nem szólt hozzám. Ő nem volt túl kedves, de védelmező. Leszálltunk egy szigeten, de, ahogy betettük a lábunkat meghallottuk a gyereksírást. Repültünk is tovább.
A következő 4 szigeten szintén nem jártunk sikerrel. Az angyal megunta szerintem, mert egy olyan szigetre vitt, ahol nem volt senki rajtunk kívül, első ránézésre. Tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk arról, hogy miben más egy angyalnak, mint egy halandónak. Az angyal szívesen beszélt mindenről... még Istenről is .... Érdekes dolgokat mesélt és ott a tűz mintha táncolt volna a meséjére. Elaludtam. Eltelhetett pár óra, amikor arra ébredtem, hogy émelygek. Amint kinyílt a szemem, tudtam, hogy miért. Újra repültünk.
- mennyit aludtam? - kérdeztem
- úgy 4-5 órát. - felelte és éreztem, ahogy körbe- körbe repül a sziget fölött.
- baj van?
- valami van ezen a szigeten. És nem közülünk való.
- biztos vérfarkasok- jegyeztem meg epésen. Rossz kedvem volt és féltem is.
- igazad lehet - felelte olyan komolysággal, hogy remegni kezdtem a félelemtől... Lejjebb ereszkedett és egy csapat férfit láttam a sziget egyik rétjének szélén állni. Ahogy megláttak minket már át is változtak emberszerűen két lábon álló, de szőrös és farkas pofájú lényekké. Hosszú karjaik voltak, éles karmaik. A vezetőjük intett az angyalnak, hogy ereszkedjen le hozzájuk. és az a legnagyobb megdöbbenésemre, úgy tett. A szívem majd ki ugrott. Bár sejtettem, hogy ha az angyalom leszáll hozzájuk, akkor nem fognak veszélyt jelenteni.
- Üdvözöllek titeket Róma fiai - mondta az angyal.... már meg sem lepődtem, amikor közölte a két legnagyobb farkas, hogy ők Romulusz és Rémusz leszármazottai.
Körbevezettek minket a faluban ahol laktak, de végig megőrizték farkas alakjukat. Ezt én a bizalmatlanság jelének tekintettem, de aztán az angyal elmagyarázta, hogy ők meztelenek emberként.
Étellel kínáltak minket, amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert ez szokás volt náluk. Amíg körbeültük a tüzet próbáltam emlékezni rá, hogy mi is történt ez alatt a pár hét alatt. Teljesen megfordult velem a világ. Amikről eddig azt hittem mese vagy tévedés, az most mind igaznak bizonyult. Olyan dolgokat láthattam, amikről az átlagembereknek fogalmuk sincs életeken át. A nagyapámra gondoltam, hogy vajon feltűnt-e neki hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Nem valószínű. Hiszen egyszer kétszer már arra sem emlékezett, hogy én ki vagyok. Elhessegettem a gondolatot, hogy talán már nem is él. Fáradtnak éreztem magam és most először azt éreztem, hogy az angyallal tényleg biztonságban vagyok. Elnyomott az álom.
Mikor fölébredtem minden más volt, mint előző éjjel. Az angyal ugyan ott ült, mint este, de most nem voltak láthatóak a szárnyai és mosolyogva beszélgetett egy felöltözött férfival, aki ma már emberként ült és hallgatta az angyalomat. Mosolygott közben és bólogatott. Hirtelen mind a ketten felém néztek. Az angyal intett, hogy menjek oda. Mikor mellé ültem tovább folytatta a mesélést a farkas fiúnak arról, hogy hogyan éltek néhány száz évvel ezelőtt.
Lesétáltam a patakhoz, hogy fürödni tudjak végre. A parton levetkőztem és berohantam a jéghideg vízbe, ami most jól esett. Megnéztem, hogy elmúltak-e már a foltjaim, amikor újakat fedeztem fel magamon. A Marlánoknál a sziklás részen a mászástól horzsolásokkal lettem gazdagabb. A vállaim véraláfutásokkal voltak tele a sok repülés-cipeléstől. De Andy nyomai már sehol nem voltak. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi idő telt el. Nagyon hiányzott. És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog még közeledik.
A parton megjelent egy mosolygós farkas feleség. Hozott nekem ruhákat. Bőrből készültek mintha a Nagyapám szüleinek a ruháit láttam volna. Az én ruháimat elvitte. Kimásztam és fölvettem a ruhát, furcsa volt, de kényelmes. A nő elvitte a cipőmet is, de nem hozott mást helyette, így mezítláb kellett vissza ugra-bugrálnom az erdőbe. Az angyal, amikor meglátott mosolygott rajtam. Nem tudtam, hogy miért, amíg észre nem vettem, hogy az ő lábán sincs cipő.
- Nem fogják visszaadni - most már nevetett.
- na, ne. - mondtam és tovább ugráltam nehogy belelépjek valamibe.
- Mennyi ideje vagyunk úton? - kérdeztem az angyaltól.
- 2 hét volt mire a vámpírszigetről a barlangszigetre vittünk titeket. Persze majdnem végig aludtatok. Mi ketten pedig 6 hete vagyunk folyamatosan úton. Előtte másfél hónapig voltál a szigeten.
- az pont 3 hónap? - kérdeztem megrettenve.
- majdnem.
- és Andy hogy fog megtalálni engem? - kérdeztem.
- nem fog. Vissza kell, hogy vigyelek Erdélybe és ott fogtok találkozni.
- mikor indulunk? - felvidultam.
- 3 nap múlva, amikor megy le a nap. - belenézett a semmibe. - de vigyáznunk kell. Háború készül. A szököttek miatt. Az irtók mindenkit el akarnak pusztítani, ezért intézték úgy, hogy a Marlánok ne változzanak vissza, hogy ne tudjanak segíteni a harcban.
- Kik azok az irtók? - kérdeztem gyanakodva...
- A bukott angyalok, akik magát az ördögöt szolgálják. Lelkeket gyűjtenek a Sátánnak.
- Sátán - ismételtem miközben az agyam összerakta a képet. Hiszen, ha Isten van, akkor Sátánnak is lennie kell. Ésszerű.
- Igen... - ránézett az összekészített tűzifákra és egy tekintettel meggyújtotta azt.
Felpattantam ijedtemben, de visszarántott maga mellé és mosolygott rám.
- nyugalom. - nem féltem csak meglepődtem.
Mivel megint fáradt voltam ezért összekucorodtam a földön és el is aludtam. Mikor egy pár órával később fölkeltem a tűz lobogott és hatalmas farkasemberek ugráltak körülötte. Félelmetes és gyönyörű látvány volt egyszerre. Felültem és megborzongtam. Az angyal egyik szárnyával betakarta a hátamat.
- hideg az éjszaka.
- igen, mert elvették a ruháimat. - mosolyogtam...
- na, igen... - az angyal is mosolygott. Nem beszéltünk többet. Én azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha elindultunk. Ő pedig táplálta a tüzet a tekintetével...
A következő egy órában a névtelen megmentőm karjaiban repülhettem ugyanis mivel ő bukott angyal ezért neki „emberi alakjában” is volt szárnya nem csak a kora miatt. Pont, mint a filmekben az angyaloknak csak neki fekete és vörös színben játszott... Mintha véres lett volna. Egész úton nem szólt hozzám. Ő nem volt túl kedves, de védelmező. Leszálltunk egy szigeten, de, ahogy betettük a lábunkat meghallottuk a gyereksírást. Repültünk is tovább.
A következő 4 szigeten szintén nem jártunk sikerrel. Az angyal megunta szerintem, mert egy olyan szigetre vitt, ahol nem volt senki rajtunk kívül, első ránézésre. Tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk arról, hogy miben más egy angyalnak, mint egy halandónak. Az angyal szívesen beszélt mindenről... még Istenről is .... Érdekes dolgokat mesélt és ott a tűz mintha táncolt volna a meséjére. Elaludtam. Eltelhetett pár óra, amikor arra ébredtem, hogy émelygek. Amint kinyílt a szemem, tudtam, hogy miért. Újra repültünk.
- mennyit aludtam? - kérdeztem
- úgy 4-5 órát. - felelte és éreztem, ahogy körbe- körbe repül a sziget fölött.
- baj van?
- valami van ezen a szigeten. És nem közülünk való.
- biztos vérfarkasok- jegyeztem meg epésen. Rossz kedvem volt és féltem is.
- igazad lehet - felelte olyan komolysággal, hogy remegni kezdtem a félelemtől... Lejjebb ereszkedett és egy csapat férfit láttam a sziget egyik rétjének szélén állni. Ahogy megláttak minket már át is változtak emberszerűen két lábon álló, de szőrös és farkas pofájú lényekké. Hosszú karjaik voltak, éles karmaik. A vezetőjük intett az angyalnak, hogy ereszkedjen le hozzájuk. és az a legnagyobb megdöbbenésemre, úgy tett. A szívem majd ki ugrott. Bár sejtettem, hogy ha az angyalom leszáll hozzájuk, akkor nem fognak veszélyt jelenteni.
- Üdvözöllek titeket Róma fiai - mondta az angyal.... már meg sem lepődtem, amikor közölte a két legnagyobb farkas, hogy ők Romulusz és Rémusz leszármazottai.
Körbevezettek minket a faluban ahol laktak, de végig megőrizték farkas alakjukat. Ezt én a bizalmatlanság jelének tekintettem, de aztán az angyal elmagyarázta, hogy ők meztelenek emberként.
Étellel kínáltak minket, amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert ez szokás volt náluk. Amíg körbeültük a tüzet próbáltam emlékezni rá, hogy mi is történt ez alatt a pár hét alatt. Teljesen megfordult velem a világ. Amikről eddig azt hittem mese vagy tévedés, az most mind igaznak bizonyult. Olyan dolgokat láthattam, amikről az átlagembereknek fogalmuk sincs életeken át. A nagyapámra gondoltam, hogy vajon feltűnt-e neki hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Nem valószínű. Hiszen egyszer kétszer már arra sem emlékezett, hogy én ki vagyok. Elhessegettem a gondolatot, hogy talán már nem is él. Fáradtnak éreztem magam és most először azt éreztem, hogy az angyallal tényleg biztonságban vagyok. Elnyomott az álom.
Mikor fölébredtem minden más volt, mint előző éjjel. Az angyal ugyan ott ült, mint este, de most nem voltak láthatóak a szárnyai és mosolyogva beszélgetett egy felöltözött férfival, aki ma már emberként ült és hallgatta az angyalomat. Mosolygott közben és bólogatott. Hirtelen mind a ketten felém néztek. Az angyal intett, hogy menjek oda. Mikor mellé ültem tovább folytatta a mesélést a farkas fiúnak arról, hogy hogyan éltek néhány száz évvel ezelőtt.
Lesétáltam a patakhoz, hogy fürödni tudjak végre. A parton levetkőztem és berohantam a jéghideg vízbe, ami most jól esett. Megnéztem, hogy elmúltak-e már a foltjaim, amikor újakat fedeztem fel magamon. A Marlánoknál a sziklás részen a mászástól horzsolásokkal lettem gazdagabb. A vállaim véraláfutásokkal voltak tele a sok repülés-cipeléstől. De Andy nyomai már sehol nem voltak. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi idő telt el. Nagyon hiányzott. És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog még közeledik.
A parton megjelent egy mosolygós farkas feleség. Hozott nekem ruhákat. Bőrből készültek mintha a Nagyapám szüleinek a ruháit láttam volna. Az én ruháimat elvitte. Kimásztam és fölvettem a ruhát, furcsa volt, de kényelmes. A nő elvitte a cipőmet is, de nem hozott mást helyette, így mezítláb kellett vissza ugra-bugrálnom az erdőbe. Az angyal, amikor meglátott mosolygott rajtam. Nem tudtam, hogy miért, amíg észre nem vettem, hogy az ő lábán sincs cipő.
- Nem fogják visszaadni - most már nevetett.
- na, ne. - mondtam és tovább ugráltam nehogy belelépjek valamibe.
- Mennyi ideje vagyunk úton? - kérdeztem az angyaltól.
- 2 hét volt mire a vámpírszigetről a barlangszigetre vittünk titeket. Persze majdnem végig aludtatok. Mi ketten pedig 6 hete vagyunk folyamatosan úton. Előtte másfél hónapig voltál a szigeten.
- az pont 3 hónap? - kérdeztem megrettenve.
- majdnem.
- és Andy hogy fog megtalálni engem? - kérdeztem.
- nem fog. Vissza kell, hogy vigyelek Erdélybe és ott fogtok találkozni.
- mikor indulunk? - felvidultam.
- 3 nap múlva, amikor megy le a nap. - belenézett a semmibe. - de vigyáznunk kell. Háború készül. A szököttek miatt. Az irtók mindenkit el akarnak pusztítani, ezért intézték úgy, hogy a Marlánok ne változzanak vissza, hogy ne tudjanak segíteni a harcban.
- Kik azok az irtók? - kérdeztem gyanakodva...
- A bukott angyalok, akik magát az ördögöt szolgálják. Lelkeket gyűjtenek a Sátánnak.
- Sátán - ismételtem miközben az agyam összerakta a képet. Hiszen, ha Isten van, akkor Sátánnak is lennie kell. Ésszerű.
- Igen... - ránézett az összekészített tűzifákra és egy tekintettel meggyújtotta azt.
Felpattantam ijedtemben, de visszarántott maga mellé és mosolygott rám.
- nyugalom. - nem féltem csak meglepődtem.
Mivel megint fáradt voltam ezért összekucorodtam a földön és el is aludtam. Mikor egy pár órával később fölkeltem a tűz lobogott és hatalmas farkasemberek ugráltak körülötte. Félelmetes és gyönyörű látvány volt egyszerre. Felültem és megborzongtam. Az angyal egyik szárnyával betakarta a hátamat.
- hideg az éjszaka.
- igen, mert elvették a ruháimat. - mosolyogtam...
- na, igen... - az angyal is mosolygott. Nem beszéltünk többet. Én azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha elindultunk. Ő pedig táplálta a tüzet a tekintetével...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése