05. Nomad...

Eltelt két hét. A rezervátum egy civilizálatlan helyen volt. A patakban mostunk és tábortűznél főztünk. Hatalmas katonai sátrakban laktunk. Tizenkét személyenként, koedukáltan. Nem szerettem itt lenni, de hamarosan összebarátkoztam egy fiatal zenésszel, aki vámpírtámadás áldozata volt ezért aztán nem is meséltem neki Andyről. Ha megkérdezte miért vagyok itt rendszerint eltereltem a témát így valószínűleg azt hitte, hogy annyira fájdalmas hogy nem akarok róla beszélni, egy idő után fel is adta. Jinxxnek hívták, se kutyája, se macskája, senkije nem volt. Ezen meglepődtem, mert egészen jóképű volt. Sajnáltam egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy Andyn és Sammin kívül nekem sincs senkim. Ha értem jönnek valaha.

Ahogy teltek a hetek egyre biztosabban éreztem, hogy Andy nem fog értem jönni, hiszen soha nem akart átváltoztatni.
Egy este ültünk a tűznél és azon gondoltam, hogy mindenről én tehetek. Ha én nem ragaszkodom annyira hozzá, hogy ugrásra készen vártam őt egy irodaház tetején akkor most boldogan élhetné az életét. Néztem az eget, mint azon az éjszakán, amikor Sammi ott volt velem. Megint vártam valami csodát az égből. De nem jött. Jinxx mellettem ült szótlanul és egy fa nyársat égetett a tűzben üresen.

- mire gondolsz? - kérdezte
- arra, hogy miért vagyok itt.
- hát igen azok a szemét vérszívók. - mosolyogtam egyet. A saját kis csendünket egy rettenetes sikoly kergette el. Az egyik sátorból jött. Mikor odaértünk szörnyű látvány fogadott. Egy nő, aki szökést tervezett napok óta, most fejjel lefelé lógott, és egy csepp vér sem folyt már elvágott torkából. Kivéreztették. Tudtuk, hogy nem a vámpírok tették, de mindenki rettegni kezdett. Pedig én tudtam, hogy csak magának köszönheti. Ha valaki meg akar szökni annak ez, lesz a vége. Most viszont többen is ezt tervezték. Voltak, akik azonnal elkezdtek pakolni. Jinxxel visszamentünk a tűzhöz. Tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége, de azt is tudtuk, hogy, ha mi nem szökünk, akkor nekünk nem eshet bántódásunk. Ahogy az emberek elkezdtek szétszéledni az erdőben, hirtelen minden felől repülő, démonszerű lények lepték el az eget. Tudtam, hogy most nem szabad megmozdulnunk. Jinxxel mozdulatlanul ültünk tovább, amikor egyszer csak leszállt elénk egy ilyen lény. Ha közelebbről nézte őket az ember, ezek a démonok rettenetesen néztek ki, a bőrük aszott volt és olyan szaguk volt mintha rohadnának. A koboldszerű füleik tépettek mint amikor valakit csúnyán megrágnak a patkányok. Apró fekete pontszerű szeme találkozott a tekintetemmel. közelebb hajolt, hogy megnézzen vagy megszagoljon. Száját kinyitotta mintha harapni vagy vicsorogni készülne. Éreztem, hogy Jinxx feszeng, de ő sem mozdul. A lény egészen közel volt hozzám, hirtelen hányinger kapott el a dögszagtól, ami körül lengte. Hirtelen, mint egy állat fülelni kezdett és elrohant. Jinxx leeresztett.

- Szerintem még, ne nyugodj meg túlságosan. - Ezek közül a lények közül 1-2 minden éjszaka körberepült itt, de most, hogy a tábor fele szökni készült előjöttek mindannyian. Megbeszéltük, hogy nem mozdulunk, amíg teljes nem lesz a csönd. De ez nem következett be. Két lény felénk repült és a vállunknál fogva fölkaptak minket. Ahogy az égben repültünk láttam, hogy nem csak mi jártunk így. A több száz fős táborból kb. 30-an hasonlóan repkedtünk önkényes pilótáinkkal. Azt gondoltam, hogy azért, hogy nehogy mi is szökni próbáljunk.

Úgy éreztem, hogy órák óta lógunk már a levegőben, amikor ereszkedni kezdtek szépen lassan egymás után, mint a vadászrepülők. Egy sziklás szigeten tettek le minket barlangokban kettesével. Olyan volt, mint egy hatalmas méhkaptár. Ahogy Jinxxel álltunk a 2 hatalmas lény mellett rájöttem valamire. Ezek párban élnek, mint a civilizált emberek. Ahogy a szemem megszokta a sötétséget körbenéztem a barlangban. Tűzrakó hely és egy fészek?

Ránéztem az általam nőneműnek hitt lényre.
- Megnézhetem? - kérdeztem a fészek felé mutatva.
A lény válaszképpen bólintott egyet. Ettől függetlenül óvatosan indultam el a hatalmas fészek felé és csak lassan rajzolódtak ki a szemem előtt a benne lévő óriási nálam nagyobb tojások. Nyeltem egy nagyot. Ezek vajon azért hoztak, hogy megetessenek a fiókáikkal. Rettenetes érzés fogott el, de tudtam, hogy innen úgy sem menekülhetünk. Ránéztem a hímre. Ő valami furcsa mosolyszerűvel reagált a megdöbbenésemre, amit a tojások okoztak.
- nem fogunk megölni titeket. - szólalt meg, mire Jinxx összerezzent. A hangja olyan volt mintha mindenhonnan az szólna. és rájöttem. Nem mozgott a szája. A gondolatainkban beszélt.
- mik vagytok ti? - kérdeztem óvatosan.
- marlánok. Mi is emberek voltunk egykor. De túl sok bűnt követtünk el ezért megharagudtak az istenek és ilyen... Szörnyű testbe zártak minket. A feleségem és én majdnem 500 éve élünk ezen a helyen. Csak dögökkel tudunk táplálkozni és a vámpírok elfogadtak minket ilyen alakban. Ezért elkezdtünk nekik dolgozni.
- és mi miért vagyunk most itt? - Jinxx is felbátorodott.
- hogy ne támadjanak meg titeket azok, akik az irtók.
- irtók???
- igen, mint a nőt a sátorban... Ha a vámpír szigetről valaki szökni próbál, akkor szokták küldeni az irtókat. Hiszen tudhatjátok, a titkot őrizni kell. Senki nem tudhat a létezésükről. Ahogyan a miénkről sem. És az irtókéról sem.
- Akik szökni próbáltak.... Mind.... Meghalnak? - kérdeztem újra a hímet.
- sajnos igen, de ahogyan ti is... ők is tudták, hogy a szigetről tilos a szökés. Sajnálom.
- A nevem Ella A férjem pedig Jake. - szólt közbe a nőnemű lény. - ti pedig Jinxx és..
- honnan? - kérdezte Jinxx
- nem csak ti halljátok a gondolatainkat. Ezek a barlangok varázslatosak. Itt mindenki hallja a másik gondolatát. És tényleg ahogy jobban odafigyeltem még Jinxx gondolatait is hallottam. Sejtettem, hogy ő is épp ezzel próbálkozik, úgyhogy annyira próbáltam nem Andyre gondolni amennyire csak az erőmből telt. Sikerült. Ella furcsán nézett rám. Ő tudta az igazat. De nem szólt egy szót sem. Inkább témát váltott.

- Nos, jókor érkeztetek. Ma ünnep lesz. Kétszer egy évben egy éjszaka erejéig visszakapjuk a testünket. Megnézhetitek a Változási ünnepet, ha szeretnétek. - Közben azon gondolkoztam, hogy vajon a többi kb. 30 menekült is ilyen jól kezeli- e a helyzetet mint mi.
- Természetesen ők is ott lesznek - válaszolt Jake a fel sem tett kérdésre. Pirkadt. A napfelkelte gyönyörű volt a barlangból nézve, de Ella és Jake a barlang mélyébe húzódtak a sugarak elől.
- Ti sem mehettek a napra?? - kérdeztem.
- De kimehetünk. Csak az olyan fájdalommal jár, mintha apró tűkkel szurkálnának minket.
- Ez szörnyű lehet. - gondolta Jinxx megértően, mire mind a ketten rávicsorítottak egy mosolyt.

A nap nagy részét a barlang bejárata előtti kis területen töltöttük, de egyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten tudtunk itt gondolkozni, mert itt még nem hallottuk egymást. Együtt néztük a naplementét és közben azon járt az eszem, hogy fogom- e még valaha látni Andyt.

- Ki az a Andy? - Kérdezte este a tűznél Ella
- Ő az én... nem is tudom.... - fanyar mosoly jelent meg a szám szélén.
- Ő a vámpírod? Szereted őt? - nem adta fel.
- Igen.... És igen - mosolyogtam tovább...
- nos, gyertek közelebb... - Szólt egy hang mindenki fejében. A vezetőjük egy mindegyiküknél nagyobb szárnyas lény volt. Arra tippeltem, hogy a koruktól függően változik a méretük. A tűz köré álltak, mi a vendégek pedig kicsit távolabb helyezkedtünk el, mint a moziban a nézők.

A következő pillanatban a tűz kilőtt a világűr felé és egy hatalmas tornádóként söpört végig a Marlánokon. Pillanatokon belül egy klánnyi gyönyörűbbnél gyönyörűbb ember állt előttünk mindegyiken szakadt ruhák. A nők és férfiak sokaságán még így is átláttam. Jake és Ella egymást ölelve álltak a tűz mellett. Jeke egy kicsit hasonlított Andyre. Haja hasonló fekete volt, de a szeme színe melegséget árasztó barna. A bőrük színe a szörnyalakjukhoz képest meglepően sötét volt. Még azt is megkockáztattam volna, hogy valamiféle őslakók voltak. Kivéve Jake. Az ő bőre sokkal világosabb volt mint a többieké. Az én sápadt bőrömhöz hasonlított.

Odajöttek hozzánk és megöleltek mindkettőnket.

- Ti mind olyan gyönyörűek vagytok akár a vámpírok. - mondtam meggondolatlanul, mire Jinxx felhorkant.
- Azok a vérszívók nem gyönyörűek... - morogta magának. Jake még mindig magára vonta a tekintetemet. Nem tudtam nem összehasonlítani Andyvel.
- Mondd Jake...
- majd később - mosolygott rám. Tudta, hogy mit akarok. Ez még jobban meglepett. Oda sétáltunk a tűz köré, ahol egy gyönyörű férfi elkezdett régi történeteket mesélni.

Ő volt a hatalmas Marlán még egy pár perce. Kiderült, hogy igazam volt a kor és a nagyság összefüggésének tekintetében. A férfiről egy olyan dolog derült ki, amit a vendégek közül valószínűleg csak én fogtam fel épp ésszel... Ő volt Káin. Igen az a Káin... aki megölte a saját testvérét a bibliai történet szerint.

Innentől kezdve a történetekből kiderül, hogy a több száz fős klánban vannak még olyan történelmi alakok, akikről az ember még azt sem feltételezné, hogy valóban létezett. Egy másik férfi, aki egy fa alatt ült egymagában kiderült, hogy ő Júdás.
Hihetetlen élmény volt látni, szinte lehetetlen elhinni, amit láthatunk.

Jake egyszer csak mögöttem termett... És karon fogott.
- Most kérdezz
- Miért vagytok ti itt?
- Hallottam a gondolataidat hát elmondok mindent az elejétől. Húsz éves volt az öcsém, amikor ez történt. Őt elragadta valamiféle lény, amiről akkor még nem tudtam micsoda. Mivel akkoriba korán házasodtak az emberek a feleségem és én elindultunk utána, hogy felkutassuk. Sokévnyi reménytelen kutatás után 6 évvel az eltűnése után találtunk nyomokat Erdélyben a Drakula kastélyban. De őt soha nem láthattuk többé. Akkor még nem volt meg a vámpírsziget, csak ez a barlanghegy. Drakula fölajánlott nekünk két lehetőséget mivel láttuk őt. Az egyik az volt, hogy ott helyben elfogyaszt minket. A másikat meglepetésnek mondta. Mi inkább azt választottuk. Akkor még azt hittük, hogy a halálnál minden jobb. Hát magához hívatta Káint, akit arra kényszerített, hogy mérgezzen meg minket a saját vérével. És így lettünk azok, amik ma is.
- A testvéred... Andy... - könnyek szöktek a szemembe...
- Igen. Minden ünnepkor... tehát a mai naphoz hasonló napokon Andy eljön ide és együtt ünnepel velünk... de most ... Küldött egy levelet. Amiben leírta, hogy te itt vagy és megkérte Káint, hogy személyesen én vigyázzak rád. Amíg ő vissza nem tér a...
- a büntetésről.... tudom ...
- igen. Saguna én elmondhatom neked, hogy a testvérem még soha senkit nem akart annyira megvédeni mindentől, mint téged. Azt hiszem a legritkább dolgot találta, meg amit csak találhat. Te vagy neki az, amit az emberek az igaz szerelemnek hívnak... - sétáltunk a parton távol mindentől. És a gondolataim kavarogtak a fejemben.
- És van rá lehetőségetek, hogy újra emberek legyetek? - ez volt az első dolog, ami most eszembe jutott.
- van... de azonnal meghalnánk a korunk miatt. De a gyermekeink... Nekik megvan az esélyük. 10 éves koráig minden itt születő gyermek halandó.
10 évesen, ha nem változnak át... de ilyenre még ... Nem volt példa. - szomorúan nézett a barlang felé.

- Vissza kell mennünk. - a visszaúton nem szólalt meg egyikünk sem.
Mi a vendégek újra elfoglaltuk a helyünket, ahogyan azt Káin tanácsolta. A tűz egyszer csak újra fellőtt az égbe majd hirtelen kialudt. A Marlánok helyén továbbra is emberek álltak. Ijedten. Még soha nem történt ilyen...