- Jó estét - köszönt feléjük az ápolónő...
- Uram, maga, hogy került ide?
Sandy érezte, hogy legördül egy hatalmas kő a szívéről... Tehát más is látja Andy-t...
- A feleségemért jöttem... - mosolygott úgy, hogy a nővérke majdnem ledobta a bugyiját...
- Tökéletes pár... - ámuldozott végül....- maga nem Sandy Anderson, az írónő?
- de...
- És ön pedig a könyveinek főhőse... pedig azt hinné az ember, hogy ilyen férfi... nem létezik... - Andy büszkén kihúzta magát... mire a lány csak elmosolyodott...
- Köszönjük a bókokat... - suttogta mély karcos hangján a fiú...
A vörös hajú ápolónő majdnem leolvadt a lábairól. Andy tájékoztatta, hogy elutaznak és mindennél jobban figyeljen a kómában lévő gyerekre.
A nő végig a hipnotikus szemekbe bámult. Tudta, hogy mi a dolga...
- Elég lett volna megkérni... - morogta a lány bosszúsan, már a vonaton ülve...
- Már századszor mondom, hogy sajnálom, de így biztosabb, tudok rá figyelni, mert látom a gondolatait...
- Olyan tulajdonságaid vannak, amiket nem én írtam neked...
- Tudod a halálod előtti pillanatban szólítottál és valamilyen erő visszaküldött a földre...
- Várj... vissza? Hát nem én alkottalak?
- Nem teljesen... Tudod a fantáziád nagyon erős... bele tudtam kapcsolódni a gondolataidba, tudtalak segíteni a karakterem megformálásában, a külsőmet ugyan te találtad ki, de a belsőm... sokkal régebbi... és a sajátom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése