14. Casualties...

A pokol kapuja kitárult, miután Drakulával hangosan felolvasunk egy ősi szöveget...
Andy szorosan mögöttem haladt, a lépcsősor végtelenül folyatódott a mélységbe, az angyalaink közül páran repülni kezdtek lefelé...
- Chris, mi lenne, ha levinnél minket? - néztem rá... mire bólintott... Andyt és engem is elbírt... iszonyatos ereje lehetett...
Drakula nem értékelte az ötletet, de ez már a tervünk része volt... Leértünk a következő kapuhoz... a jeleket elolvasva tudtam mi vár bent...
- Cerberus... - suttogtam Andynek... - a háromfejű kutya, a pokol őre...
- Felfogtam... sajnos... hogyan tovább? - érkezett le mellénk Jinxx és Sammi egy - egy angyallal...
- Bajban vagyunk... Drakula nem, de Helen sejt valamit, az előbb rágta a fülét, hogy ti valamit terveltek, persze az úr lekevert neki egyet... de jó lesz vigyázni... - hadarta Sammi Jinxx kezét szorongatva
- Rendben, akkor nyerjük meg neki ezt a háborút... - mosolygott rám Andy elszántan...
Bevártuk a sereget. Helen az arcát simogatva rondán méregetett... Ashley pedig mérgesen méregette Andyt
- Arról volt szó, hogy megvéded... nem arról, hogy bajba sodrod...
- Nem voltam bajban, és az én ötletem volt... Andy természetesen követett, hiszen ez a dolga...
A bátyám bólintott...
- És tudjuk mér mi van bent...?
- Persze... Cerberus - többen felszisszentek a tömegben... a katonák és a farkasok átváltozva előre vonultak... amikor kinyílt az ajtó berohantak és szembe találták magukat a nagy semmivel...
A kutya már vagy nem létezett, vagy csak nem volt a helyén...
Ahogy átvonultunk a némán égő tájon több irányból félelmet éreztem... és újabb sikolyok törték meg a néma csendet... ezek mindig abból az irányból törtek fel, amerre épp igyekeztünk... Hirtelen szárnyak csapkodására lettünk figyelmesek és pillanatokon belül körül vettek minket az irtók...
Mindenki fegyvert rántott...
A háború kezdetét vette a pokolban. Andy és Christian végig mellettem maradtak...

Futottunk kifelé, ugyan az irtók mind elbuktak, mi sem maradtunk sokan... a háború nem ért véget, de félbeszakadt... Drakulát megölték... a bátyám halott... és bár ez a terv része volt... mégis az egytlen valódi rokonom...

Andy, Jinxx, Sammi, Jake és pár marlán férfi, Chris még egy angyallal, Ashley és még pár farkas... Kain, Judas, Helen... pár katona és én... ennyien maradtuk... a különleges lények vagy elbuktak, vagy átálltak... mi pedig kevesen voltunk ahhoz, hogy háborút nyerjünk...
Az erdő felé futottunk a farkasok szigetén... Kergettek minket... A marklán férfiak, sorra lőtték ki nyilaikat, amik sorban célba találtak... A követőink lassan visszavonulót fújtak...
Mi ugyan megúsztuk, de mindenki rengeteget veszített...

A farkasok tüzet gyújtottak és halottaink emlékére táncoltak a tűz körül... szomorú volt... Andy mellettem ült. mind szörnyen nézhettünk ki... Ashley tekintete fúródott az enyémbe a tűz másik oldala felől...

- Mi lesz most? - kérdeztem...
- Te vagy a királyné... a maradék vámpírt a világon... meg kell védened...
- Mi lenne, ha inkább Ashley és Helen...
- Nem képesek rá... - telepedett le mellénk Judas - ... mindkettejük ereje Drakulából származott... most elvesztek... nem vezetők többé...
- De, ha én ezt nem akarom?
- Hiszen, most már bármit megtehetsz... a törvényeket te hozod... a katonák melletted állnak... és mindenki a parancsodra vár... és... Andrew a királyod lehet...
- Rendben... suttogtam a tűz felé...
- Meg kell győznöd a Sátánt... hogy állítsa le a háborút... különben az emberek veszélybe kerülnek a földön...
- Hogyan győzhetném meg?
- Mondd el, hogy mi történt... mondd el, hogy a bátyád erőltette a háborút, de most már halott... te vagy az új vezető és te a békére törekszel majd...
- Rendben...

Végül kettesben maradtunk...
- A királyom leszel? - kérdeztem Andytől...
- Örökké, ha ezzel melletted lehetek...
Megcsókolt...
- Lassan feljön a nap... kéne keresnünk valami búvóhelyet... - jött oda az egyik angyal... Chris épp egy sérült katonát ápolt...
Elindultunk. A farkasok segítségével hamar találtunk egy hatalmas barlangot...
- Itt jó lesz... hát pihenjünk... - mondta Andy...
- Máris mekkora a pofád... - hallottam Ashley sziszegését... de nem törődtem vele...
Helen egy sarokba húzódva szenvedett... elveszített mindent, ami több ezer éve az övé volt...