Eltelt másfél hét felváltva látogattak meg engem gyönyörűbbnél gyönyörűbb vámpírok általában kettesével. Ez azért volt rossz, mert mindig olyan párok jöttek, akik szerették egymást. Hiányzott Andy. Egy este egy nő jött hozzám egyedül gyönyörű hosszú szőke haja volt és olyan tökéletes arca, mint egy babának. De olyan volt, mint egy édesanya, aki a gyerekét óvja.
- Sammi! Te mióta vagy vámpír? - kérdeztem most már olyan természetességgel mintha csak az időről beszélgetnénk.
- Hát... 110 éves vagyok szóval 1900 óta. - mosolygott a saját korán és láttam a szemében, hogy felidézi a régi emlékeket.
- 110... akkor sok mindent átéltél. - fiatalabb, mint Andy gondoltam.
- hát igen... De most menj, fürödj meg. - mondta gondos anyaként. A kádban ülve nézegettem magamon a foltokat, amik mostanra sárgászöldes kékes színre változtak. Kinéztem az ablakon, mintha csak lenne ott valami, ami segít a halhatatlanságomon.
Napközben egyedül voltam, de éjszaka mindig ottmaradtak a vendégim. Így telt el még három idegesítő hét. Nem sokat ettem a Andy által vásárol ételek nagy részét ki kellett dobnom, mert még a hűtőben is megromlottak. Aznap éjjel megint Sammi volt a soros. Ő vigyázott rám.
- Vissza fog jönni - csitítgatott. Ki voltam készülve és már magamhoz képest is rosszul festettem.
- Több mint egy hónapja elment. - sírtam...
- Tudod, irigyellek - mosolygott Sammi minden együttérzéssel a szemében.
- Miért??? - annyira megdöbbentem. Hiszen Ő maga volt a tökéletes szépség.
- tudsz sírni. - mondta teljes komolysággal. Eszembe jutott Andy és amikor vér folyt könny helyett az arcán.
- te miért nem?
- Hát sírni éppen tudok de... olyankor csak a vér távozik a szervezetemből és ... Egy nagyobb sírás akár le is gyengíthet. - Megdöbbentem.
- téged ki változtatott át? És miért? - Sammi szeme összeszűkült a fájó emlékektől.
- Egy Boris nevű orosz vámpír volt. A nevemre sem emlékeztem, de szerettük egymást. De amikor átváltoztatott rájött, hogy nem akar engem többé. Vámpírként nem voltam neki olyan értékes, mint halandóként. Hát otthagyott egy hajón, ami hónapokig a tengeren sodródott. Majdnem belehaltam. Andy talált rám... - elmosolyodott. - megmentett.
- Nem értem... hogy, hogy nem emlékeztél??
- tudtam, hogy ez megragadja a figyelmedet. Az igazság az, hogy Borison kívül nem emlékszem semmire az életemből.
- és ezért nem akar engem... átváltoztatni? Mert akkor nem lennék neki érdekes többé?? - kérdeztem óvatosan.
- ugyan már... 110 év alatt nem láttam még Andyt ennyire szeretni valakit... Csak tudod... Ritka dolog az, hogy egy fajtankbeli tényleg tiszta szívből szeressen egy halandót.
- Szeret engem? - újra könnybe lábadt a szemem.
- te ugye, nem vagy teljesen épp eszű. - állapította meg Sammi. - azért ment el a vámpírtanácshoz hogy kérelmezze, hogy együtt lehessetek.
- de hát azt mondta, hogyha kiderülne, hogy én élek akkor megölnék. - fakadtam ki...
- hát az attól függ... - próbált nyugtatani, de láttam, hogy ő is meglepődik.
Éreztem, hogy azonnal tennem kell valamit. Hiszen nem ülhetek, otthon miközben Őt lehet, hogy már kivégezték miattam.
- Sammi... Oda kell mennünk. - követeltem.
- nem az... Lehetetlen...
- de ha valami baja lesz....
- nem vihetlek a vámpírtanács elé. Mi lesz, ha téged ölnek meg?
- gondolj Borisra... Emlékezz mit éreztél... kérlek .. muszáj tennem valami ....
– tudtam, hogy ez betalál...
- ne... Ne... Basszus... rendben van, de ha él .. akkor engem Ő fog megölni .... Akkor induljunk... én csak éjjel tudok utazni.
- még szerencse hogy itt vannak éjszakai repülők...
- na, mit gondolsz miért... - mosolygott...
- köszönöm.
A 22:20-as járattal mentünk, Erdélybe. Az útra nem emlékszem csak hogy Sammi ébresztett. 23:10re ott voltunk, Nem értettem, hogyan.
- Tudod éjszaka 99 %-ban csak vámpírok utaznak Te vagy az az 1% kb.
- el se hiszem... tele volt a gép ....
- vámpírokkal.
Az agyam már nem fogadta be az információkat. Túlfáradt voltam. Bementünk egy éjszakai autókölcsönzőbe, és ahogy sejtettem a legfeltűnőbb autóval száguldottunk bele az éjszakába. Arra számítottam, hogy majd egy romos Erdélyi Drakula kastélyba, egy régi elhagyatott helyre megyünk. Helyette egy fényűző szálló előtt álltunk meg. A bejárat előtt megvárták, amíg kiszállunk és elvitték az autót, mint a legnívósabb helyeken. Besétáltunk. Az előtérben hatalmas csillárok világították meg a bézs színű ülőgarnitúrákat aprónak tűnő asztalokkal, a hatalmas vöröses színű szőnyeggel. Egyszerre tűnt modernnek és antiknak az egész. Sammi vonult, mint egy királynő. Rettentően festhettem mellette, mert sokan megbámultak. Egyenesen a lifthez mentünk. Ott állt egy liftkezelő.
- jó estét hölgyeim. - ő is rettenetesen végigmért.
- lefelé 23. emelet. - mondta Sammi minden kedvesség nélkül. Biztos ő is észrevette a férfi bunkó tekintetét. A " mínusz" 23. emeletig eltelt vagy 3 perc, nagyon lassan ment a lift.
- végállomáááss - próbált viccelni a liftes. De Sammi úgy nézett rá mintha mindjárt neki ugrana, úgyhogy behúzott nyakkal eloldalgott.
- Most meg kell várnod itt. - mutatott Sammi egy bézs fotelre. Leültem. Rettenetesen sokáig lehetett bent abban a titokzatos szobában, mert világos volt, amikor fölébredtem. Tudtam, hogy mostantól este 7-8ig semmi esélyem rá hogy bárki is kijöjjön onnan. Felmentem a bárba gondoltam iszok egy kávét. Hívtam a liftet. Ekkor ért az első meglepetés. most nem volt a liftben senki. Mikor leértem a bárhoz akkor ért a második. Az előző napi tömeghez képest most senki nem volt az előtérben. Besétáltam a bárba és kértem egy kávét. A pultos úgy nézett mintha a dinkák bolygójáról jöttem volna miközben kiszolgált. A kávém hideg volt és szinte teljesen vizes. Megittam majd elindultam a lifthez. Visszamentem a "mínusz" 23. emeletre és visszaültem a "helyemre". Megint elaludtam. Mire fölébredtem már ment le a nap. Elszaladtam még egy kávéért ismét sem liftes, sem pedig emberek az előtérben. Visszafelé ugyancsak. Mire leértem már várt rám Sammi. Úgy nézett mintha kísértetet látna.
- te meg hol voltál?? - kérdezte
- kávé... - de nem tudtam befejezni, mert a nyakamba borult örömében.
- te nem vetted észre hogy itt nem egészséges dolog mászkálni??? Ez egy vámpírszálló.
- oh már értem az ürességet. - így érthető volt.
- gyere foglaltam egy szobát. - visszaszálltunk a liftbe és lementünk még két emeletet
- És Andy? - kérdeztem gyanakvóan...
- mindent elmondok bent. - felelte, amitől olyan ideges lettem, hogy remegni kezdett minden végtagom. Bementünk a szobába és leültem az ágyra. Sammi rám nézett és hirtelen megjelent az arcán egy anyás mosoly.
- ne aggódj. Nincs baj... de neked ...enned kéne. - Hívta a szobaszervizt. Fél órával később már előttem is volt kb. 10 féle különböző étel. Ettem egy keveset.
- jó most ettem... Mondj el mindent.
- hát Andy itt volt de meg akarták ölni amiért tudod hogy vámpír. Azt mondták, hogy át kell, hogy változtasson, ha veled akar maradni. Most épp a büntetését tölti, amit ezen felül kapott. 3 hónapig be lesz zárva... Sajnálom...
- Átváltoztatni? ... - de ő nem akar.
- Igen ezért kapta a büntetést, mert először nemet mondott és most nem tudják, hogy hihetnek-e neki.
- és most mi lesz? Itt maradunk?
- nem el kell mennünk Új-Zélandra.
- hovaaa??? - kiakadtam
- Tudod, akik valahonnan megtudják, hogy létezünk, azok számára van ott egy eldugott rezervátumszerűség. Ott fogsz élni a következő 3 hónapban.
- és te ott leszel? - kérdeztem.
- nem sajnálom... nem lehetek ott. - tényleg sajnálta.
- és mikor megyünk?
- most. 21:10 kor indul a gép - mosolya elárulta, hogy ismét a "vámpír légitársaság" gépével fogunk repülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése