20. Without memories...

Los Angeles valóban csodálatos volt. A ház amiben laktunk hatalmas. 

- Tudod milyen fontos vagy nekem? - kérdezte Andy az ágyon ülve

- Nem... - mosolyogtam kacéran, mire elfintorodott... majd elnevette magát...

- Nagyon

- Remélem is... - ajkaim rátaláltak az övéire. 

Andy halványan elmosolyodott és az ölébe húzta a lányt. Újra rátapadt Saguna szájára. Érezte, ahogy a lány kéjesen lejjebb nyomja a a csípőjét, felnyögött, mire Saguna játékosan mozogni kezdett rajta...

A vadállat kitörni készült belőle, a lány csípőjére tette kezeit és megállította kéjes mozgását.

Lehúzta a ruháját, majd belemarkolt a fenekébe, mire a lány felnyögött. Tombolt benne a vadállat, felállt, a lányt magán tartva, nekitámasztotta a falnak. A király újra akarta a testét és a királynő vérét is. Érezte a vér ízét a szájában, mintha a kedvenc édessége lenne... keményen belé hatolt, amikor Saguna az ő vérét vette. A testükön folyt a vér, a vágyik az égig szárnyaltak. 

Lassan egymást harapdálva hajszolták a gyönyört...

- Hallottad, mit talált ki a bátyám? - kérdezte Andy felkönyökölve az ágyon

- Igen, egy zenekar... szerintem jó ötlet... 

- Komolyan?

- Igen... biztos...

- Nem bánnád egyáltalán?

- Nem, szerintem ez egy nagyon jó ötlet és nem buknánk le... így kérdéses, hogy miből élünk... ilyen körülmények között...

- Igazad lehet...

- Naná... királynő vagyok... - nevettem...

- Elnézést felség...

Nevetve újra fölém került... arca hirtelen elkomorodott... és vágyakkal telítődött.

- Szeretlek...

- Én is, örökké...

Később egyedül maradtam, elment megbeszélni az új álcájuk részleteit a többiekkel...

A Sátán megjelent előttem...

- Ugye nem gondoltad, hogy megszabadulsz tőlem? - kérdezte...

- Nem, sejtettem, hogy még találkozunk...

- Akkor... azt is tudod, hogy most mi következik?

- Elveszed őt tőlem?

- Választhatsz... vagy elveszem őt... vagy csak az emlékeiket rólad... olyan életet kapnak, mint amilyen neked volt... azelőtt... és te is... nem lesztek többé vámpírok... ők máris híresek lesznek... te pedig... egy hétköznapi nő életét élheted... de nélküle... nem fogsz rá emlékezni, hogy együtt voltatok...

- Miért csinálod ezt?

- Egy csók... ennyi kell hozzá, hogy újra emlékezzetek mindannyian...

***

Félelmetes álomból ébredtem. fekete csuklyás lények üldöztek... fáradt voltam. Az újság ahol dolgoztam nemsokára nyit, indulnom kell dolgozni... 

Farmert és pólót vettem, bár nem sokra emlékszem a múltamból, a baleset előttről, de azt tudom, hogy nem szeretem a kosztümöket... 

Az irodámban ültem... az új szám címlapján az a zenekar virított... sóhajtottam... elképzeltem, hogyan csókolhat a címlap sztárja... kék szemei világítottak a papírról...

Olyan mintha ismerném a tekintetét...

Aznap az egyik kollégám interjút készít velük...

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy egyenesen nekiszaladtam a folyosón...

- Sajnálom - kapartam össze a cuccaimat a földről... Felsegített... 

Döbbenten álltunk egymással szembe egy pillanatig... így még ismerősebb... láttam a szemében, hogy ő is gondolkozik...

Idegenek... tovább sétáltunk, vissza- vissza nézve, de egy szót sem szóltunk... pedig egy csók... ez választott el az igazságtól... de ezt egyikünk sem tudta...