07. See you again...

A két nap gyorsabban telt el, mint hittem. Az angyalom megbeszélte a farkasokkal, hogy támogatnak minket a háborúban.

Naplementekor elindultunk Erdély felé.

A hotel tetején szálltunk le, mint egy előkelő helikopter. Csak most nem vártak fotósok. Ahogy elindultunk a lift felé, szívem szerint rohantam volna... de nem lehetett.

A lift megállt a - 23.emeleten kiszálltunk. Az angyal mondani akarta, hogy üljek le... De mosolyogva, magamtól elindultam a bézs kanapé felé. Az angyal felém küldött egy búcsúmosolyt. Úgy sejtettem nem látjuk egymást egy darabig. Bement az ominózus szobába. A két napos repülés után most nem vágytam másra csak egy kiadós fürdésre, és most még azzal a vízkávéval is beértem volna, amit itt szolgálnak fel, de nem akartam mozdulni csak végre látni Andyt. Pár órával később egy londiner lépett oda hozzám.

- Maga Saguna? Sammi várja magát a 25. emeleten. Fölálltam és a lifthez rohantam a 25. en Sammi a nyakamba borult.
- annyira hiányoztál és aggódtam is érted. - mondta halkan. - Gyere, le kell fürdened. És vettem neked új ruhákat. - mutatott a törzsi szerelésemre. Mosolyogtam.
- rendben. - Amikor végre a zuhany alatt álltam úgy tűnt mintha a hideg patakban fürdés csak egy rossz álom lett volna. Felöltöztem. Sammi egy fekete miniszoknyát és egy hozzá illő fekete szaggatott felsőt hozott be nekem.

- Ez komoly? - kérdeztem magamat nézve a tükörben.
- Igen, kifejezetten jól áll. Ráadásul úgy kell, hogy kinézz, mint egy vámpír fanatikus.
- na, jó. cipőt is kapok, vagy mostantól mezítláb kell járnom? - mosolyogtam, mire Sammi hangosan elkezdett kacagni. Elővett még egy necc harisnyát és egy magas szárú bakancsot. Fölvettem. Úgy festettem, mint egy punk. Valahol mélyen még tetszett is, de ezt magamnak sem ismertem volna be. Nem szóltam egy szót sem. A hajamat 2 órán át bontogattam mire sikerült kifésülnöm belőle az őserdő és a barlang nyomait.

- Kész vagyok. - mondtam és belenéztem a tükörbe. Jaj... A szemem olyan volt mintha egy éve nem aludtam volna... a sötét karikák most jobban látszottak, mint valaha. És az arccsontjaim tisztán kivehetőek voltak. Régen nem ettem. Gondoltam. De most csak Andyvel akartam foglalkozni. Vajon mikor jön? Rágyujtottam.

- Annyira jól áll neked ez a ruha... - mondta Sammi kicsit szomorkásan. - kár hogy nem marad majd belőle semmi, ha...- huncut villanást láttam a szemében.

Kopogtak. A szívem elkezdett kalapálni és éreztem, hogy menten elájulok. De nem Andy volt. A hotel séfje jött föl és hozott nekem egy tányér meleg levest.

- Köszönjük - mondta Sammi majd rám nézett mikor becsukta az ajtót. - Ezt a séfet a szálló csak a te kedvedért vette föl. - mosolygott.
Sammi.. én találkoztam egy férfival ... És szeretném tudni, hogy ő jól van-e? - Sammi, ha nem lett volna falfehér megesküdtem volna, hogy elpirul.

- Ami azt illeti, Jinxx itt van a szállóban és én magam gondoskodtam róla, hogy megváltozzon a vámpírokról kialakult véleménye. - kicsit kiakadtam... De örültem is. - Úgyhogy ha nem haragszol én most megyek is... edd meg a levest. Andy hamar itt lesz, csak vadásznia kell. - Sammi elment én pedig az ágyhoz sétáltam miután befejeztem az evést.

Ledőltem és közben találtam egy doboz cigarettát az éjjeliszekrényben.

- Végre egy jó hír. - rágyújtottam újra 3 hónapja majdnem, hogy másodszor. Vártam egy darabig... Azután elnyomott az álom. Mikor fölébredtem már késő éjszaka volt. Andy egy fotelban ült és engem nézett. Ahogy fölültem már mellettem ült és olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem, meg fog ölni, de így azt sem bántam volna. Hosszú percekig nem szólunk semmit, csak öleltük egymást. Végül én törtem meg a csöndet.

- sajnálom. - meghökkenve nézett rám.
- mégis mit?
- hogy ennyi gondot okoztam. - mosolyogni próbáltam, de patakzani kezdtek a könnyek a szememből.
- de, hát te nem tehetsz semmiről. Én vagyok az oka, hogy veszélyben voltál. Végig. - tiltakozni akartam, de nem hagyta. Megcsókolt. 

Szenvedélyesebben, mint bármikor eddig. Éreztem, hogy erre várt az elmúlt hónapok alatt. Kezei követelően siklottak a ruhám alá
- várj! - kiáltottam. Fölálltam mellőle és elkezdtem vetkőzni, persze ezt örömmel vette
- tudod Sammi... megöl, ha elszakítod. - mosolyogtam és lassú vetkőzésbe kezdtem... Hallottam a jól ismert morgását. A fölsőt a földre dobtam utána a szoknya csúszott le a lábamról minden hang nélkül. Kiléptem belőle. Ott álltam a bakancsomban, a necc combfixemben és egy fekete bugyiban. Nem bírta tovább.. felugrott az ágyról és előttem állt magához szorított.
- olyan szép vagy. - mondta, ezt nehezen tudtam elképzelni az elmúlt hónapok után. Fölemelt, hogy a kezeimet a nyakára a lábaimat pedig a derekára tudjam fonni. Megint a falhoz nyomott, de most sokkal óvatosabb volt, mint először. Megint láttam a tüzet vöröslő szemében. Elfordította a fejét, de én a hajába túrtam...

- Nem kell visszafognod magad... kérlek... - Fogai karcolták a bőrömet, majd lassan harapott meg... 

Kezeivel tartott, és még jobban szorított a falhoz... a végére vad és szenvedélyes lett, de ezúttal mégis minden sokkal jobb volt, mint először. Egyszerre feszült meg a testünk a gyönyör hullámaitól. Ez az érzés leírhatatlan.
Ezúttal nem ájultam el. Egy bézs fotelben ültük ruhátlanul. A vérem végigfolyt a testemen elérve az ő csodás bőrét. Sajnos emberi érzékeim nem hagytak magamra, fázni kezdtem jeges érintésétől, így egy takarót rakott kettőnk közé.

Ez egy olyan éjszaka volt, amit soha nem akartam elfelejteni.
Még akkor, is mosolyogtam, amikor megérkeztek az első Marlán emberek. Őket az általam ismert farkas törzsek követték.
Tudtam, hogy hamarosan elkezdődik a háború. És én meg akartam védeni Andyt.

Posta

:) úgy gondolom, hogy talán mára ennyi elég :D holnap hozom az újabb részeket...
Remélem eddig tetszik ^-^

06. Angel...

Hirtelen fülsüketítő hangra lett mindenki figyelmes. Majd ismét csönd. A férfi Marlán emberek elkezdtek hihetetlen gyorsasággal barlangjaik felé mászni, míg Ella könnyektől fuldokolva más Marlán asszonyokkal együtt csak ideges álltak. Meg akartam kérdezni, de nem kellett... Hirtelen hangos babasírás hallatszott majdnem minden barlangból. Eliza a többi Marlán nővel együtt boldogan zokogott tovább... Megszülettek! énekelték.

Hirtelen Júdás mellettem állt és kért, hogy menjek kicsit vele... Jinxx nem túl lelkesen, de bólintott...
- Tessék... - kérdeztem mikor odébb sétáltunk.
- Én nagyon rég óta itt élek, mint tudod... és még sohasem történt itt ilyen dolog, hogy a váltóünnepen szülessenek meg a gyermekek. Soha... De most... El kell, vigyünk titeket innen. Mert a gyermekek... Ragadozók.... Olyanok, mint a kifejlett Oroszlánok.
- Hova megyünk?? - egy másik klánhoz.... megnézzük, hogy ott mi a helyzet ... ha ott minden rendben, akkor Én ott maradok veletek, amíg kell.

- és ha nincs minden rendben?? Akkor?? - kérdeztem... hirtelen egy másik férfi lépett mellénk. Ő is kicsit világosabb bőrű volt, mint a többiek.
- Indulnotok kell Júdás... de Sagunát én viszem ... Neki sietnie kell... Jönnek az irtók. Vidd azt a zenészt.... mutatott Jinxxre ...
- Rendben. Saguna... vigyázz magadra. - mosolygott rám ez a történelmi alak... amint hátat fordított láttam, hogy az öregebb Marlánok (Káin és Júdás) nem teljesen alakulnak vissza, emberi alakban, ugyan de hatalmas szárnyaik a hátukra feszülve pihentek. Hihetetlen volt.

A kísérőmről nem derült ki egyelőre semmi azon kívül, hogy a szava majdnem olyan nagy volt, mint Káinnak... olyan helyettes féle lehetett. A nevét nem jegyeztem meg, mert kimondhatatlan volt... de az kiderült számomra, hogy ő egy bukott angyal, aki azért van itt, mert anno kiállt Káin mellett. Istennel szemben - ez kicsit olyan volt mintha valaki viccelne, mert soha nem hittem el hogy létezik egy "felsőbb hatalom". De most, hogy láttam egy csomó olyan dolgot, amiben eddig sosem hittem... Hát már semmin nem csodálkoztam. Legalábbis azt hittem.

A következő egy órában a névtelen megmentőm karjaiban repülhettem ugyanis mivel ő bukott angyal ezért neki „emberi alakjában” is volt szárnya nem csak a kora miatt. Pont, mint a filmekben az angyaloknak csak neki fekete és vörös színben játszott... Mintha véres lett volna. Egész úton nem szólt hozzám. Ő nem volt túl kedves, de védelmező. Leszálltunk egy szigeten, de, ahogy betettük a lábunkat meghallottuk a gyereksírást. Repültünk is tovább.

A következő 4 szigeten szintén nem jártunk sikerrel. Az angyal megunta szerintem, mert egy olyan szigetre vitt, ahol nem volt senki rajtunk kívül, első ránézésre. Tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk arról, hogy miben más egy angyalnak, mint egy halandónak. Az angyal szívesen beszélt mindenről... még Istenről is .... Érdekes dolgokat mesélt és ott a tűz mintha táncolt volna a meséjére. Elaludtam. Eltelhetett pár óra, amikor arra ébredtem, hogy émelygek. Amint kinyílt a szemem, tudtam, hogy miért. Újra repültünk.

- mennyit aludtam? - kérdeztem
- úgy 4-5 órát. - felelte és éreztem, ahogy körbe- körbe repül a sziget fölött.
- baj van?
- valami van ezen a szigeten. És nem közülünk való.
- biztos vérfarkasok- jegyeztem meg epésen. Rossz kedvem volt és féltem is.
- igazad lehet - felelte olyan komolysággal, hogy remegni kezdtem a félelemtől... Lejjebb ereszkedett és egy csapat férfit láttam a sziget egyik rétjének szélén állni. Ahogy megláttak minket már át is változtak emberszerűen két lábon álló, de szőrös és farkas pofájú lényekké. Hosszú karjaik voltak, éles karmaik. A vezetőjük intett az angyalnak, hogy ereszkedjen le hozzájuk. és az a legnagyobb megdöbbenésemre, úgy tett. A szívem majd ki ugrott. Bár sejtettem, hogy ha az angyalom leszáll hozzájuk, akkor nem fognak veszélyt jelenteni.

- Üdvözöllek titeket Róma fiai - mondta az angyal.... már meg sem lepődtem, amikor közölte a két legnagyobb farkas, hogy ők Romulusz és Rémusz leszármazottai.

Körbevezettek minket a faluban ahol laktak, de végig megőrizték farkas alakjukat. Ezt én a bizalmatlanság jelének tekintettem, de aztán az angyal elmagyarázta, hogy ők meztelenek emberként.

Étellel kínáltak minket, amit kénytelenek voltunk elfogadni, mert ez szokás volt náluk. Amíg körbeültük a tüzet próbáltam emlékezni rá, hogy mi is történt ez alatt a pár hét alatt. Teljesen megfordult velem a világ. Amikről eddig azt hittem mese vagy tévedés, az most mind igaznak bizonyult. Olyan dolgokat láthattam, amikről az átlagembereknek fogalmuk sincs életeken át. A nagyapámra gondoltam, hogy vajon feltűnt-e neki hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Nem valószínű. Hiszen egyszer kétszer már arra sem emlékezett, hogy én ki vagyok. Elhessegettem a gondolatot, hogy talán már nem is él. Fáradtnak éreztem magam és most először azt éreztem, hogy az angyallal tényleg biztonságban vagyok. Elnyomott az álom.

Mikor fölébredtem minden más volt, mint előző éjjel. Az angyal ugyan ott ült, mint este, de most nem voltak láthatóak a szárnyai és mosolyogva beszélgetett egy felöltözött férfival, aki ma már emberként ült és hallgatta az angyalomat. Mosolygott közben és bólogatott. Hirtelen mind a ketten felém néztek. Az angyal intett, hogy menjek oda. Mikor mellé ültem tovább folytatta a mesélést a farkas fiúnak arról, hogy hogyan éltek néhány száz évvel ezelőtt.

Lesétáltam a patakhoz, hogy fürödni tudjak végre. A parton levetkőztem és berohantam a jéghideg vízbe, ami most jól esett. Megnéztem, hogy elmúltak-e már a foltjaim, amikor újakat fedeztem fel magamon. A Marlánoknál a sziklás részen a mászástól horzsolásokkal lettem gazdagabb. A vállaim véraláfutásokkal voltak tele a sok repülés-cipeléstől. De Andy nyomai már sehol nem voltak. Nem tudtam kiszámolni, hogy mennyi idő telt el. Nagyon hiányzott. És éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog még közeledik.

A parton megjelent egy mosolygós farkas feleség. Hozott nekem ruhákat. Bőrből készültek mintha a Nagyapám szüleinek a ruháit láttam volna. Az én ruháimat elvitte. Kimásztam és fölvettem a ruhát, furcsa volt, de kényelmes. A nő elvitte a cipőmet is, de nem hozott mást helyette, így mezítláb kellett vissza ugra-bugrálnom az erdőbe. Az angyal, amikor meglátott mosolygott rajtam. Nem tudtam, hogy miért, amíg észre nem vettem, hogy az ő lábán sincs cipő.

- Nem fogják visszaadni - most már nevetett.
- na, ne. - mondtam és tovább ugráltam nehogy belelépjek valamibe.
- Mennyi ideje vagyunk úton? - kérdeztem az angyaltól.
- 2 hét volt mire a vámpírszigetről a barlangszigetre vittünk titeket. Persze majdnem végig aludtatok. Mi ketten pedig 6 hete vagyunk folyamatosan úton. Előtte másfél hónapig voltál a szigeten.
- az pont 3 hónap? - kérdeztem megrettenve.
- majdnem.
- és Andy hogy fog megtalálni engem? - kérdeztem.
- nem fog. Vissza kell, hogy vigyelek Erdélybe és ott fogtok találkozni.
- mikor indulunk? - felvidultam.
- 3 nap múlva, amikor megy le a nap. - belenézett a semmibe. - de vigyáznunk kell. Háború készül. A szököttek miatt. Az irtók mindenkit el akarnak pusztítani, ezért intézték úgy, hogy a Marlánok ne változzanak vissza, hogy ne tudjanak segíteni a harcban.
- Kik azok az irtók? - kérdeztem gyanakodva...
- A bukott angyalok, akik magát az ördögöt szolgálják. Lelkeket gyűjtenek a Sátánnak.
- Sátán - ismételtem miközben az agyam összerakta a képet. Hiszen, ha Isten van, akkor Sátánnak is lennie kell. Ésszerű.
- Igen... - ránézett az összekészített tűzifákra és egy tekintettel meggyújtotta azt.
Felpattantam ijedtemben, de visszarántott maga mellé és mosolygott rám.
- nyugalom. - nem féltem csak meglepődtem.
Mivel megint fáradt voltam ezért összekucorodtam a földön és el is aludtam. Mikor egy pár órával később fölkeltem a tűz lobogott és hatalmas farkasemberek ugráltak körülötte. Félelmetes és gyönyörű látvány volt egyszerre. Felültem és megborzongtam. Az angyal egyik szárnyával betakarta a hátamat.
- hideg az éjszaka.
- igen, mert elvették a ruháimat. - mosolyogtam...
- na, igen... - az angyal is mosolygott. Nem beszéltünk többet. Én azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha elindultunk. Ő pedig táplálta a tüzet a tekintetével...

05. Nomad...

Eltelt két hét. A rezervátum egy civilizálatlan helyen volt. A patakban mostunk és tábortűznél főztünk. Hatalmas katonai sátrakban laktunk. Tizenkét személyenként, koedukáltan. Nem szerettem itt lenni, de hamarosan összebarátkoztam egy fiatal zenésszel, aki vámpírtámadás áldozata volt ezért aztán nem is meséltem neki Andyről. Ha megkérdezte miért vagyok itt rendszerint eltereltem a témát így valószínűleg azt hitte, hogy annyira fájdalmas hogy nem akarok róla beszélni, egy idő után fel is adta. Jinxxnek hívták, se kutyája, se macskája, senkije nem volt. Ezen meglepődtem, mert egészen jóképű volt. Sajnáltam egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy Andyn és Sammin kívül nekem sincs senkim. Ha értem jönnek valaha.

Ahogy teltek a hetek egyre biztosabban éreztem, hogy Andy nem fog értem jönni, hiszen soha nem akart átváltoztatni.
Egy este ültünk a tűznél és azon gondoltam, hogy mindenről én tehetek. Ha én nem ragaszkodom annyira hozzá, hogy ugrásra készen vártam őt egy irodaház tetején akkor most boldogan élhetné az életét. Néztem az eget, mint azon az éjszakán, amikor Sammi ott volt velem. Megint vártam valami csodát az égből. De nem jött. Jinxx mellettem ült szótlanul és egy fa nyársat égetett a tűzben üresen.

- mire gondolsz? - kérdezte
- arra, hogy miért vagyok itt.
- hát igen azok a szemét vérszívók. - mosolyogtam egyet. A saját kis csendünket egy rettenetes sikoly kergette el. Az egyik sátorból jött. Mikor odaértünk szörnyű látvány fogadott. Egy nő, aki szökést tervezett napok óta, most fejjel lefelé lógott, és egy csepp vér sem folyt már elvágott torkából. Kivéreztették. Tudtuk, hogy nem a vámpírok tették, de mindenki rettegni kezdett. Pedig én tudtam, hogy csak magának köszönheti. Ha valaki meg akar szökni annak ez, lesz a vége. Most viszont többen is ezt tervezték. Voltak, akik azonnal elkezdtek pakolni. Jinxxel visszamentünk a tűzhöz. Tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége, de azt is tudtuk, hogy, ha mi nem szökünk, akkor nekünk nem eshet bántódásunk. Ahogy az emberek elkezdtek szétszéledni az erdőben, hirtelen minden felől repülő, démonszerű lények lepték el az eget. Tudtam, hogy most nem szabad megmozdulnunk. Jinxxel mozdulatlanul ültünk tovább, amikor egyszer csak leszállt elénk egy ilyen lény. Ha közelebbről nézte őket az ember, ezek a démonok rettenetesen néztek ki, a bőrük aszott volt és olyan szaguk volt mintha rohadnának. A koboldszerű füleik tépettek mint amikor valakit csúnyán megrágnak a patkányok. Apró fekete pontszerű szeme találkozott a tekintetemmel. közelebb hajolt, hogy megnézzen vagy megszagoljon. Száját kinyitotta mintha harapni vagy vicsorogni készülne. Éreztem, hogy Jinxx feszeng, de ő sem mozdul. A lény egészen közel volt hozzám, hirtelen hányinger kapott el a dögszagtól, ami körül lengte. Hirtelen, mint egy állat fülelni kezdett és elrohant. Jinxx leeresztett.

- Szerintem még, ne nyugodj meg túlságosan. - Ezek közül a lények közül 1-2 minden éjszaka körberepült itt, de most, hogy a tábor fele szökni készült előjöttek mindannyian. Megbeszéltük, hogy nem mozdulunk, amíg teljes nem lesz a csönd. De ez nem következett be. Két lény felénk repült és a vállunknál fogva fölkaptak minket. Ahogy az égben repültünk láttam, hogy nem csak mi jártunk így. A több száz fős táborból kb. 30-an hasonlóan repkedtünk önkényes pilótáinkkal. Azt gondoltam, hogy azért, hogy nehogy mi is szökni próbáljunk.

Úgy éreztem, hogy órák óta lógunk már a levegőben, amikor ereszkedni kezdtek szépen lassan egymás után, mint a vadászrepülők. Egy sziklás szigeten tettek le minket barlangokban kettesével. Olyan volt, mint egy hatalmas méhkaptár. Ahogy Jinxxel álltunk a 2 hatalmas lény mellett rájöttem valamire. Ezek párban élnek, mint a civilizált emberek. Ahogy a szemem megszokta a sötétséget körbenéztem a barlangban. Tűzrakó hely és egy fészek?

Ránéztem az általam nőneműnek hitt lényre.
- Megnézhetem? - kérdeztem a fészek felé mutatva.
A lény válaszképpen bólintott egyet. Ettől függetlenül óvatosan indultam el a hatalmas fészek felé és csak lassan rajzolódtak ki a szemem előtt a benne lévő óriási nálam nagyobb tojások. Nyeltem egy nagyot. Ezek vajon azért hoztak, hogy megetessenek a fiókáikkal. Rettenetes érzés fogott el, de tudtam, hogy innen úgy sem menekülhetünk. Ránéztem a hímre. Ő valami furcsa mosolyszerűvel reagált a megdöbbenésemre, amit a tojások okoztak.
- nem fogunk megölni titeket. - szólalt meg, mire Jinxx összerezzent. A hangja olyan volt mintha mindenhonnan az szólna. és rájöttem. Nem mozgott a szája. A gondolatainkban beszélt.
- mik vagytok ti? - kérdeztem óvatosan.
- marlánok. Mi is emberek voltunk egykor. De túl sok bűnt követtünk el ezért megharagudtak az istenek és ilyen... Szörnyű testbe zártak minket. A feleségem és én majdnem 500 éve élünk ezen a helyen. Csak dögökkel tudunk táplálkozni és a vámpírok elfogadtak minket ilyen alakban. Ezért elkezdtünk nekik dolgozni.
- és mi miért vagyunk most itt? - Jinxx is felbátorodott.
- hogy ne támadjanak meg titeket azok, akik az irtók.
- irtók???
- igen, mint a nőt a sátorban... Ha a vámpír szigetről valaki szökni próbál, akkor szokták küldeni az irtókat. Hiszen tudhatjátok, a titkot őrizni kell. Senki nem tudhat a létezésükről. Ahogyan a miénkről sem. És az irtókéról sem.
- Akik szökni próbáltak.... Mind.... Meghalnak? - kérdeztem újra a hímet.
- sajnos igen, de ahogyan ti is... ők is tudták, hogy a szigetről tilos a szökés. Sajnálom.
- A nevem Ella A férjem pedig Jake. - szólt közbe a nőnemű lény. - ti pedig Jinxx és..
- honnan? - kérdezte Jinxx
- nem csak ti halljátok a gondolatainkat. Ezek a barlangok varázslatosak. Itt mindenki hallja a másik gondolatát. És tényleg ahogy jobban odafigyeltem még Jinxx gondolatait is hallottam. Sejtettem, hogy ő is épp ezzel próbálkozik, úgyhogy annyira próbáltam nem Andyre gondolni amennyire csak az erőmből telt. Sikerült. Ella furcsán nézett rám. Ő tudta az igazat. De nem szólt egy szót sem. Inkább témát váltott.

- Nos, jókor érkeztetek. Ma ünnep lesz. Kétszer egy évben egy éjszaka erejéig visszakapjuk a testünket. Megnézhetitek a Változási ünnepet, ha szeretnétek. - Közben azon gondolkoztam, hogy vajon a többi kb. 30 menekült is ilyen jól kezeli- e a helyzetet mint mi.
- Természetesen ők is ott lesznek - válaszolt Jake a fel sem tett kérdésre. Pirkadt. A napfelkelte gyönyörű volt a barlangból nézve, de Ella és Jake a barlang mélyébe húzódtak a sugarak elől.
- Ti sem mehettek a napra?? - kérdeztem.
- De kimehetünk. Csak az olyan fájdalommal jár, mintha apró tűkkel szurkálnának minket.
- Ez szörnyű lehet. - gondolta Jinxx megértően, mire mind a ketten rávicsorítottak egy mosolyt.

A nap nagy részét a barlang bejárata előtti kis területen töltöttük, de egyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten tudtunk itt gondolkozni, mert itt még nem hallottuk egymást. Együtt néztük a naplementét és közben azon járt az eszem, hogy fogom- e még valaha látni Andyt.

- Ki az a Andy? - Kérdezte este a tűznél Ella
- Ő az én... nem is tudom.... - fanyar mosoly jelent meg a szám szélén.
- Ő a vámpírod? Szereted őt? - nem adta fel.
- Igen.... És igen - mosolyogtam tovább...
- nos, gyertek közelebb... - Szólt egy hang mindenki fejében. A vezetőjük egy mindegyiküknél nagyobb szárnyas lény volt. Arra tippeltem, hogy a koruktól függően változik a méretük. A tűz köré álltak, mi a vendégek pedig kicsit távolabb helyezkedtünk el, mint a moziban a nézők.

A következő pillanatban a tűz kilőtt a világűr felé és egy hatalmas tornádóként söpört végig a Marlánokon. Pillanatokon belül egy klánnyi gyönyörűbbnél gyönyörűbb ember állt előttünk mindegyiken szakadt ruhák. A nők és férfiak sokaságán még így is átláttam. Jake és Ella egymást ölelve álltak a tűz mellett. Jeke egy kicsit hasonlított Andyre. Haja hasonló fekete volt, de a szeme színe melegséget árasztó barna. A bőrük színe a szörnyalakjukhoz képest meglepően sötét volt. Még azt is megkockáztattam volna, hogy valamiféle őslakók voltak. Kivéve Jake. Az ő bőre sokkal világosabb volt mint a többieké. Az én sápadt bőrömhöz hasonlított.

Odajöttek hozzánk és megöleltek mindkettőnket.

- Ti mind olyan gyönyörűek vagytok akár a vámpírok. - mondtam meggondolatlanul, mire Jinxx felhorkant.
- Azok a vérszívók nem gyönyörűek... - morogta magának. Jake még mindig magára vonta a tekintetemet. Nem tudtam nem összehasonlítani Andyvel.
- Mondd Jake...
- majd később - mosolygott rám. Tudta, hogy mit akarok. Ez még jobban meglepett. Oda sétáltunk a tűz köré, ahol egy gyönyörű férfi elkezdett régi történeteket mesélni.

Ő volt a hatalmas Marlán még egy pár perce. Kiderült, hogy igazam volt a kor és a nagyság összefüggésének tekintetében. A férfiről egy olyan dolog derült ki, amit a vendégek közül valószínűleg csak én fogtam fel épp ésszel... Ő volt Káin. Igen az a Káin... aki megölte a saját testvérét a bibliai történet szerint.

Innentől kezdve a történetekből kiderül, hogy a több száz fős klánban vannak még olyan történelmi alakok, akikről az ember még azt sem feltételezné, hogy valóban létezett. Egy másik férfi, aki egy fa alatt ült egymagában kiderült, hogy ő Júdás.
Hihetetlen élmény volt látni, szinte lehetetlen elhinni, amit láthatunk.

Jake egyszer csak mögöttem termett... És karon fogott.
- Most kérdezz
- Miért vagytok ti itt?
- Hallottam a gondolataidat hát elmondok mindent az elejétől. Húsz éves volt az öcsém, amikor ez történt. Őt elragadta valamiféle lény, amiről akkor még nem tudtam micsoda. Mivel akkoriba korán házasodtak az emberek a feleségem és én elindultunk utána, hogy felkutassuk. Sokévnyi reménytelen kutatás után 6 évvel az eltűnése után találtunk nyomokat Erdélyben a Drakula kastélyban. De őt soha nem láthattuk többé. Akkor még nem volt meg a vámpírsziget, csak ez a barlanghegy. Drakula fölajánlott nekünk két lehetőséget mivel láttuk őt. Az egyik az volt, hogy ott helyben elfogyaszt minket. A másikat meglepetésnek mondta. Mi inkább azt választottuk. Akkor még azt hittük, hogy a halálnál minden jobb. Hát magához hívatta Káint, akit arra kényszerített, hogy mérgezzen meg minket a saját vérével. És így lettünk azok, amik ma is.
- A testvéred... Andy... - könnyek szöktek a szemembe...
- Igen. Minden ünnepkor... tehát a mai naphoz hasonló napokon Andy eljön ide és együtt ünnepel velünk... de most ... Küldött egy levelet. Amiben leírta, hogy te itt vagy és megkérte Káint, hogy személyesen én vigyázzak rád. Amíg ő vissza nem tér a...
- a büntetésről.... tudom ...
- igen. Saguna én elmondhatom neked, hogy a testvérem még soha senkit nem akart annyira megvédeni mindentől, mint téged. Azt hiszem a legritkább dolgot találta, meg amit csak találhat. Te vagy neki az, amit az emberek az igaz szerelemnek hívnak... - sétáltunk a parton távol mindentől. És a gondolataim kavarogtak a fejemben.
- És van rá lehetőségetek, hogy újra emberek legyetek? - ez volt az első dolog, ami most eszembe jutott.
- van... de azonnal meghalnánk a korunk miatt. De a gyermekeink... Nekik megvan az esélyük. 10 éves koráig minden itt születő gyermek halandó.
10 évesen, ha nem változnak át... de ilyenre még ... Nem volt példa. - szomorúan nézett a barlang felé.

- Vissza kell mennünk. - a visszaúton nem szólalt meg egyikünk sem.
Mi a vendégek újra elfoglaltuk a helyünket, ahogyan azt Káin tanácsolta. A tűz egyszer csak újra fellőtt az égbe majd hirtelen kialudt. A Marlánok helyén továbbra is emberek álltak. Ijedten. Még soha nem történt ilyen...

04. Others, but alone

Eltelt másfél hét felváltva látogattak meg engem gyönyörűbbnél gyönyörűbb vámpírok általában kettesével. Ez azért volt rossz, mert mindig olyan párok jöttek, akik szerették egymást. Hiányzott Andy. Egy este egy nő jött hozzám egyedül gyönyörű hosszú szőke haja volt és olyan tökéletes arca, mint egy babának. De olyan volt, mint egy édesanya, aki a gyerekét óvja.

- Sammi! Te mióta vagy vámpír? - kérdeztem most már olyan természetességgel mintha csak az időről beszélgetnénk.
- Hát... 110 éves vagyok szóval 1900 óta. - mosolygott a saját korán és láttam a szemében, hogy felidézi a régi emlékeket.
- 110... akkor sok mindent átéltél. - fiatalabb, mint Andy gondoltam.
- hát igen... De most menj, fürödj meg. - mondta gondos anyaként. A kádban ülve nézegettem magamon a foltokat, amik mostanra sárgászöldes kékes színre változtak. Kinéztem az ablakon, mintha csak lenne ott valami, ami segít a halhatatlanságomon.

Napközben egyedül voltam, de éjszaka mindig ottmaradtak a vendégim. Így telt el még három idegesítő hét. Nem sokat ettem a Andy által vásárol ételek nagy részét ki kellett dobnom, mert még a hűtőben is megromlottak. Aznap éjjel megint Sammi volt a soros. Ő vigyázott rám.
- Vissza fog jönni - csitítgatott. Ki voltam készülve és már magamhoz képest is rosszul festettem.
- Több mint egy hónapja elment. - sírtam...
- Tudod, irigyellek - mosolygott Sammi minden együttérzéssel a szemében.
- Miért??? - annyira megdöbbentem. Hiszen Ő maga volt a tökéletes szépség.
- tudsz sírni. - mondta teljes komolysággal. Eszembe jutott Andy és amikor vér folyt könny helyett az arcán.
- te miért nem?
- Hát sírni éppen tudok de... olyankor csak a vér távozik a szervezetemből és ... Egy nagyobb sírás akár le is gyengíthet. - Megdöbbentem.
- téged ki változtatott át? És miért? - Sammi szeme összeszűkült a fájó emlékektől.
- Egy Boris nevű orosz vámpír volt. A nevemre sem emlékeztem, de szerettük egymást. De amikor átváltoztatott rájött, hogy nem akar engem többé. Vámpírként nem voltam neki olyan értékes, mint halandóként. Hát otthagyott egy hajón, ami hónapokig a tengeren sodródott. Majdnem belehaltam. Andy talált rám... - elmosolyodott. - megmentett.
- Nem értem... hogy, hogy nem emlékeztél??
- tudtam, hogy ez megragadja a figyelmedet. Az igazság az, hogy Borison kívül nem emlékszem semmire az életemből.
- és ezért nem akar engem... átváltoztatni? Mert akkor nem lennék neki érdekes többé?? - kérdeztem óvatosan.
- ugyan már... 110 év alatt nem láttam még Andyt ennyire szeretni valakit... Csak tudod... Ritka dolog az, hogy egy fajtankbeli tényleg tiszta szívből szeressen egy halandót.
- Szeret engem? - újra könnybe lábadt a szemem.
- te ugye, nem vagy teljesen épp eszű. - állapította meg Sammi. - azért ment el a vámpírtanácshoz hogy kérelmezze, hogy együtt lehessetek.
- de hát azt mondta, hogyha kiderülne, hogy én élek akkor megölnék. - fakadtam ki...
- hát az attól függ... - próbált nyugtatani, de láttam, hogy ő is meglepődik.
Éreztem, hogy azonnal tennem kell valamit. Hiszen nem ülhetek, otthon miközben Őt lehet, hogy már kivégezték miattam.
- Sammi... Oda kell mennünk. - követeltem.
- nem az... Lehetetlen...
- de ha valami baja lesz....
- nem vihetlek a vámpírtanács elé. Mi lesz, ha téged ölnek meg?
- gondolj Borisra... Emlékezz mit éreztél... kérlek .. muszáj tennem valami ....
– tudtam, hogy ez betalál...
- ne... Ne... Basszus... rendben van, de ha él .. akkor engem Ő fog megölni .... Akkor induljunk... én csak éjjel tudok utazni.
- még szerencse hogy itt vannak éjszakai repülők...
- na, mit gondolsz miért... - mosolygott...
- köszönöm.
A 22:20-as járattal mentünk, Erdélybe. Az útra nem emlékszem csak hogy Sammi ébresztett. 23:10re ott voltunk, Nem értettem, hogyan.

- Tudod éjszaka 99 %-ban csak vámpírok utaznak Te vagy az az 1% kb.
- el se hiszem... tele volt a gép ....
- vámpírokkal.
Az agyam már nem fogadta be az információkat. Túlfáradt voltam. Bementünk egy éjszakai autókölcsönzőbe, és ahogy sejtettem a legfeltűnőbb autóval száguldottunk bele az éjszakába. Arra számítottam, hogy majd egy romos Erdélyi Drakula kastélyba, egy régi elhagyatott helyre megyünk. Helyette egy fényűző szálló előtt álltunk meg. A bejárat előtt megvárták, amíg kiszállunk és elvitték az autót, mint a legnívósabb helyeken. Besétáltunk. Az előtérben hatalmas csillárok világították meg a bézs színű ülőgarnitúrákat aprónak tűnő asztalokkal, a hatalmas vöröses színű szőnyeggel. Egyszerre tűnt modernnek és antiknak az egész. Sammi vonult, mint egy királynő. Rettentően festhettem mellette, mert sokan megbámultak. Egyenesen a lifthez mentünk. Ott állt egy liftkezelő.

- jó estét hölgyeim. - ő is rettenetesen végigmért.
- lefelé 23. emelet. - mondta Sammi minden kedvesség nélkül. Biztos ő is észrevette a férfi bunkó tekintetét. A " mínusz" 23. emeletig eltelt vagy 3 perc, nagyon lassan ment a lift.
- végállomáááss - próbált viccelni a liftes. De Sammi úgy nézett rá mintha mindjárt neki ugrana, úgyhogy behúzott nyakkal eloldalgott.
- Most meg kell várnod itt. - mutatott Sammi egy bézs fotelre. Leültem. Rettenetesen sokáig lehetett bent abban a titokzatos szobában, mert világos volt, amikor fölébredtem. Tudtam, hogy mostantól este 7-8ig semmi esélyem rá hogy bárki is kijöjjön onnan. Felmentem a bárba gondoltam iszok egy kávét. Hívtam a liftet. Ekkor ért az első meglepetés. most nem volt a liftben senki. Mikor leértem a bárhoz akkor ért a második. Az előző napi tömeghez képest most senki nem volt az előtérben. Besétáltam a bárba és kértem egy kávét. A pultos úgy nézett mintha a dinkák bolygójáról jöttem volna miközben kiszolgált. A kávém hideg volt és szinte teljesen vizes. Megittam majd elindultam a lifthez. Visszamentem a "mínusz" 23. emeletre és visszaültem a "helyemre". Megint elaludtam. Mire fölébredtem már ment le a nap. Elszaladtam még egy kávéért ismét sem liftes, sem pedig emberek az előtérben. Visszafelé ugyancsak. Mire leértem már várt rám Sammi. Úgy nézett mintha kísértetet látna.
- te meg hol voltál?? - kérdezte
- kávé... - de nem tudtam befejezni, mert a nyakamba borult örömében.
- te nem vetted észre hogy itt nem egészséges dolog mászkálni??? Ez egy vámpírszálló.
- oh már értem az ürességet. - így érthető volt.
- gyere foglaltam egy szobát. - visszaszálltunk a liftbe és lementünk még két emeletet
- És Andy? - kérdeztem gyanakvóan...
- mindent elmondok bent. - felelte, amitől olyan ideges lettem, hogy remegni kezdett minden végtagom. Bementünk a szobába és leültem az ágyra. Sammi rám nézett és hirtelen megjelent az arcán egy anyás mosoly.
- ne aggódj. Nincs baj... de neked ...enned kéne. - Hívta a szobaszervizt. Fél órával később már előttem is volt kb. 10 féle különböző étel. Ettem egy keveset.
- jó most ettem... Mondj el mindent.
- hát Andy itt volt de meg akarták ölni amiért tudod hogy vámpír. Azt mondták, hogy át kell, hogy változtasson, ha veled akar maradni. Most épp a büntetését tölti, amit ezen felül kapott. 3 hónapig be lesz zárva... Sajnálom...
- Átváltoztatni? ... - de ő nem akar.
- Igen ezért kapta a büntetést, mert először nemet mondott és most nem tudják, hogy hihetnek-e neki.
- és most mi lesz? Itt maradunk?
- nem el kell mennünk Új-Zélandra.
- hovaaa??? - kiakadtam
- Tudod, akik valahonnan megtudják, hogy létezünk, azok számára van ott egy eldugott rezervátumszerűség. Ott fogsz élni a következő 3 hónapban.
- és te ott leszel? - kérdeztem.
- nem sajnálom... nem lehetek ott. - tényleg sajnálta.
- és mikor megyünk?
- most. 21:10 kor indul a gép - mosolya elárulta, hogy ismét a "vámpír légitársaság" gépével fogunk repülni.

03. The first night

Otthon nem várt minket veszély, de Andy ennek ellenére minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy még csak be se láthasson senki, miután végzett a sötétítéssel közölte, hogy el kell szaladnia, vadászni, mert különben nem bírná ki a közelemben. Hát, ha már otthon voltam gyorsan, amíg ő vadászott én lefürödtem és átöltöztem egy hosszú pulóvert vettem föl - ami lecsúszott a vállamról és a combom közepéig ért - sí zoknival. Minden voltam, csak sexi nem. Fölmásztam a kanapéra és ott gubbasztottam vagy egy órán keresztül mikor mocorgást hallottam. A konyha felől jött. Felkaptam a hamutartót, ami az egyetlen fegyvernek minősíthető tárgy volt a szobában és négykézláb elindultam kifelé. illetve csak két láb egy kéz, merthogy a másik kezemben kitartóan szorítottam hű fegyveremet.

A konyha ajtajában fölálltam és lassan elkezdtem befelé araszolni. Belestem az ajtó melletti résen, de nem láttam mást csak egy árnyékot, ami ide-oda mocorgott. Döntöttem. Beléptem a konyhába a fejem fölé emelt hamutartóval és majdnem lesújtottam, amikor Andy elkapta a kezemet.
- te teljesen megőrültél? - tört ki belőlem.

Észre sem vettem, hogy megmozdul, de hirtelen a konyhapulton ülve találtam magam (ő ültetett oda) Két lábam között állt és megbánóan nézett rám.
- El kell mennem. - súgta.
- miért? Hová? - követeltem.
- elmegyek pár helyi ismerősömhöz és segítséget kérek tőlük, hogy megvédjenek téged. Ez nem lesz egyszerű, mivel halandó vagy. - elmosolyogta magát.
- Az után el kell mennem a vámpírtanácshoz, hogy ne higgyék azt, hogy bujkálok előlük. mert ha így gondolják, akkor megölnek - ez még viccnek is rossz volt. Felszisszentem.
- és visszajössz? - kérdeztem.
- vissza. Megígérem, és aztán együtt leszünk, amíg csak akarod. És addig nem kell menned sehova se dolgozni semmi. Vettem neked ételt hogy ne menj ki a lakásból sem. - most is mosolygott, de láttam, rajta hogy fél a válaszomtól ezért nem erőltettem.

- rendben. - óvatosan átölelt mintha csak törékeny lennék és megcsókolt, harcban állt magával... morgott... Óvatosan vetkőztetni kezdett... halk morgása azonban állatiassá tette...Még mindig konyhapulton ülve karjaimat Andy nyaka köré fontam lábaimat pedig a dereka köré csavartam. Kezei most már követelőek és erősebbek voltak. 

- Gyere ide - húzott magához...
Nem tudom, hogy kerültünk a zuhany alá... a víz folyt ránk, miközben óvatosan belém csúszott... Csodálatos volt. Szemei hirtelen tűzvörös lángokat szórtak felém. Bár először megrémültem... végül átadtam magam az érzésnek... Éreztem jeges leheletét a nyakamon majd egy alig érezhető fájdalmat. Ahogy ezek után rám nézett, a vízsugár az arcáról mosta a véremet... Andy szeme megint kéken ragyogott és kezeivel tartott újra... Lassú érzéki hullámokkal hajszolt minkettőnket gyönyörbe... 

A kanapén találtam magam, ahol hirtelen elnyomott az álom...

A kanapén ébredtem Andy még ott volt nem ment el. Ahogy látta, hogy magamhoz térek egy félmosolyt engedett el felém, és ez a félmosoly is elég volt hozzá, hogy újra akarjam őt.

- szia - mondta megbánó hangon. Nem értettem
- eh. - legnagyobb meglepetésemre nem jött ki több hang a torkomon. Ijedten pislogtam. Felülve éreztem, hogy a combjaim és a gerincem is rettenetesen fájnak. Sajnálkozva nézett rám.
- Én... sajnálom ... Kicsit elragadott a hév... - bár én ezt kicsit sem bántam szerettem volna tudni mi történt.
- mi... Mi? - nem tudtam többet mondani.
- Hát tudod az én erőm sokkal nagyobb, mint amit egy emberi test el tud viselni... És majdnem összeroppantál... de én annyira sajnálom ... Többet nem fordul elő...- egyik szeméből egy vércsepp folyt végig az arcán ... Ettől úgy megdöbbentem, hogy fölpattantam az ágyból és már estem is volna tovább, de Andy elkapott... ekkor vettem észre, hogy a lábaim véraláfutásosak, lila, kék, fekete, vörös színekben játszanak. A kezeim is... Ha jól sejtem a hátam is. Ahogy elkapott úgy tartott állva, mint egy porcelánbabát.
- mi? A ha… n… g… om… - dadogtam levegő után kapkodva.
- amikor… tudod… megharaptalak, a kezem a torkodon volt és… majdnem… megfojtottalak… - megint egy csepp vér… sír? Gyönyörű volt… fehér bőre, fekete haja, jégkék szeme és a vörös vér, mintha egymásnak találták volna ki őket most már biztonságosabban álltam… Karjaimat a nyaka köré fontam és vártam. Nem tudott ellenállni. Megcsókolt. A csók után a szemébe néztem és ujjammal letöröltem az arcáról a vért, amit könnyezett. A számhoz emeltem ujjamat mikor rádöbbentem, nem szabad. Ez egy vámpír vére. Magam elé tartottam az ujjamat, mint egy kisgyerek, amikor mondja, hogy bibis.
Észrevette. Mosolyogva letörölte az ingujjával. De közben beleborzongott.
- saj..nál..om..
- ezt soha többet nem szabad így... - mondta, de nem fejezte be a gondolatot...
- amíg.... hal ... andó... vagy...ok ?? - kérdeztem és próbáltam tudatosan a szemébe nézni...
- nem... Nem foglak... átváltoztatni .... - hangja könyörgő volt inkább, mint kijelentő.
- ne...em.? - kérdeztem szinte sírva... Megrázta a fejét. Magához ölelt.
- mennem kell.
- tud...om. - megcsókolt aztán mintha ott se lett volna eltűnt a lakásból.

02. Work hard...

Teltek a napok. Én, pedig mint egy eszelős folyamatosan magam mögött kerestem őt. Rohantam haza, hátha ott találom, de nem jött el.
Egy hónappal találkozásunk után azonban elkezdtem furcsa e-maileket kapni.

* örömmel vettük, hogy regisztrált honlapunkon. http://kulonoslenyek.hu

És hasonlók. Megnéztem az oldalakat. Rendszerint vámpírokról és vérfarkasokról, kentaurokról olvashattam. Eleinte még nem zavart, ám amikor naponta több száz ilyen sms-t, email-t kaptam akkor kezdett idegesíteni. Nem akartam ezzel foglalkozni mégis éjszakába nyúlóan olvasgattam a különböző oldalakat.
Egyik nap aztán szokásos rakás e-mail között találtam egyet, amin megakadt a szemem én sem tudom, hogy miért.

Megnéztem. Egy újabb weboldal.

- A vámpírok az életükkel fizetnek, ha megvédenek egy embert a haláltól. Társaik darabokra tépik őket. Ilyenkor a vámpír rendszerint elbújik, a megvédett ember közelében marad és megpróbál beolvadni a környezetbe.

Na, ne. Andy veszélyben van és csak miattam. és vajon mit jelent, hogy beolvad a környezetébe? Nem értettem semmit. Kezdődött az esti műszak a cégnél. Tovább akartam gondolkozni, de a pillanatban mintha végszóra érkezett volna főnököm hangja ütötte meg fülemet.

- Saguna! Tanítsa be az új fiút. - közben olyan mézes-mázosan leste az "új fiút" mint mindenki más az irodában. Föl sem néztem. Csak egy jegyzetfüzetet meg egy tollat fogtam magamhoz és melléjük sétáltam. Még akkor sem néztem föl mikor odaértem csak…

- rendben. - odaléptem és kezemet nyújtottam. - szia Saguna vagyok.

- én pedig Andy. - megdöbbenve néztem bele egyenesen a szemébe. Úgy állhattam ott, mint egy eszelős.

Mikor a főnököm eltűnt a látó/halló távolságból hirtelen karon ragadott és elkezdett tolni az egyik mellékhelyiség felé.

- nem követnek? - kérdezte szinte olyan kétségbeesetten hogy engem is megijesztett.

- engem? Nem… Legalábbis nem vettem észre. viszont egy csomó furcsa e-mailt kapok.

- mi az, hogy furcsa? - szeme ideges volt és lángolt. Most nem kék volt, hanem valami egészen hihetetlenül fekete. Furcsa emberi reakcióm volt rá, annyira szerettem volna megcsókolni. De most nem lehet. Mondogattam magamnak miközben neki is válaszoltam.

- hát oldalak címe van benne rendszeresen… Rólatok… - mondtam miközben kiszabadítottam a karomat a szorításból.

- értem. - hirtelen megölelt. - annyira sajnálom. hogy veszélye sodortalak, de nem lesz semmi baj. most már itt vagyok veled. - illata szinte mámorító volt. Éreztem, ahogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon.

- baj van? - kérdezte megrökönyödve.

- nem, csak… azt hittem… hogy te már…

- meghaltam?

- igen. - Újabb könnycsepp…

- soha nem hagynálak magadra. És engem nem olyan könnyű elkapni - mosolygott. A szeme kezdett világosodni. Arca az enyémhez közelített és szája rátapadt az enyémre… nyelvemmel végigtapogattam a fogait és éreztem hegyes szemfogát.

- A toalett nem tartozik az iroda bemutatásához Saguna! - hallottam a főnökömet…

- hrrr… - Andy halk morgást hallatott.

Kimentünk és bár főnökasszonyom szemlátomást fuldoklott a dühtől Andy az arcomat a tenyerébe fogta és ismét megcsókolt. Az irodában mintha senki nem látott volna minket. Senki még csak a fejét sem fordította felénk, ahogy ott álltunk ölelkezve.

- nem látnak minket? - kérdeztem kissé zavartan még csókjától.

- nem. Ez a káprázat, olyan, mint egy varázslás. Ők azt látják éppen, hogy állunk az irodában és mutatod nekem a munka menetét. - mosolyodott el.

- ez hihetetlen - elképedtem.

- nos. Menjünk haza… a főnököd már nem fog zavarni a mai nap folyamán. - megint elmosolyogta magát.

- de hát a munka. - hogy lehet ennyire laza. nem értettem

- tudod illúzió. téged viszont meg kell védeni. mert belekeveredtél. - megint elszégyellte magát.

- rendben van. Menjünk. - ha akartam volna, sem hiszem, hogy ellent tudtam volna mondani neki.

Hazáig szinte suhantunk az emberek között olyan tempóban haladt.