3.

Egy kávézóban sikerült munkát találnunk... Alice épp a pultot nyomta... nem volt forgalom én pedig harmadszor mosogattam el a csészéket...
- Itt soha nincs senki... - nyögte...
- Nincs... minden olyan unalmas... mióta...
- Ki se mondd... meghalok, ha még egyszer végig kell hallgatnom a nyafogásodat... de nekem is hiányzik Ashley... ráadásul... amekkora nőcsábász... semmi esélyem, hogy...
- Hagyjuk...
Lassan és unalmasan teltek a napok... hetek... hónapok... de végre jó idő volt...
Kipakoltam a kerthelyiségbe a székeket és letakarítottam, hogy a vendégek ott is helyet foglalhassanak... bár a forgalom még mindig pocsék volt, ahogy az idő javult... egyre többen lézengtek az utcákon...
- Angel! - kiabált Alice...
- Mi az... - rohantam be, mintha égne a ház... a tv felé mutatott... ohh... BVB interjú...
- Melyik állomásotok volt a legemlékezetesebb? - kérdezte őket a riporter
- A bécsi... egyértelműen... - mosolygott Ashley és egy puszit dobott a kamerának...
- OOOHHHH - Alice elolvadt a pult mögött...
- és a többiek...? - CC válasza is Bécs volt... Jake és Jinxx felsoroltak pár helyet, hogy ne legyenek elfogultak... de hozzátették, hogy a Bécsi reggelt soha nem felejtik el.. az volt a legmókásabb... Andy?
- a Bécsi koncert utáni bulizás volt a legemlékezetesebb...
- Mi történt ott, hogy ennyire bennetek maradt?
- Megismertük a világ legkedvesebb vendéglátóit... - mosolygott a kamerába - akiknek megígértük, hogy, ha vége a turnénak... megkeressük őket... és megismételjük azt a felejthetetlen éjszakát...

- Nem is emlékszik rá senki... még hogy felejthetetlen...- dünnyögtem...
- Ne legyél ünneprontó... nem felejtettek el... mikori ez az interjú?
- Ott a dátum... egy hetes... látod?
- Igen... - kicsit elszomorodott...
- Ne lógasd az orrod... a herceged... bár nem szőke... de küldött neked egy csókot...
- Egy hete...
Tovább folytak a napok...
- Lesz koncert holnap... BOTDF - újjongott Alice...
- Az meg mi?
- JAjjjj nemááár tudod az a két srác... olyan cukik...
- Nem, nem tudom és nem is megyek... nincs kedvem... de te menj csak...- mosolyogtam... nem volt kedvem több koncerthez...
- Akkor otthon hagyhatlak? - nézett rám könyörgő fejjel...
- Persze, majd mozizok egyet... - letöröltem a pultot... - most zárj be... menjünk haza...
Kilépett, hogy behordja a teraszról a székeket... a következő pillanatban sikított egyet... rohantam, hogy megnézzem mi történt... azt hittem, hogy ég a ház...

2.

A koncertnek vége lett, talán túl hamar... még mindig egy helyben álltam, várva a csodára... ami már felém lépkedett, de akkor még nem tudtam róla...
Csak álltam ott szerencsétlenül, minden irányból lökdöstek a távozó emberek... valaki elkapta a karomat és húzni kezdett a színpad felé... ott elfordult és a színfalak mögött találtam magam...
- Szia! - nézett rám a nagydarab biztonsági őrnek tűnő alak...
- Szia... miért?...
- Mindig van pár szerencsés rajongó akit kiválasztunk a tömegből... van kedved bulizni a srácokkal?
- Nanáá... - mosolyogtam... - de a barátnőm is itt van...
- Megkeressük... - mosolygott... a barátnőmet, valami csoda folytán sikerült felhívnom...
- Alice! - kiabáltam a telefonba... - gyere a színpadhoz... nagy meglepim van...
Alice mire vissza tudott jönni eltelt vagy fél óra... idegesen egyik lábamról a másikra álltam...
- Na mi történt, mesélj!!
- Hát itt álltam és elkapott egy gorilla, azt hittem, hogy ki fog dobni vagy valami, erre elkezdett errefelé ráncigálni és feltette azt a kérdést amit mindenki hallani akar... van kedved bulizni a srácokkal? - utánoztam a kidobót, aki eltűnt pár perccel korábban...
- MI??? - Alice úgy sikított, hogy be kellett fognom a fülemet... Találtunk pár hordót, azokon ücsörögve vártuk, hogy mi történik...
Ashley lépkedett felénk... alig hittem a szememnek, miközben a barátnőm kezét szorítottam, hogy ne sikongasson...
- Helló csajok... tetszett a koncert?
- Igen nagyon - Alice legalább tudott beszélni, én csak ostobán bólogattam...
- Akkor jó, gyertek, már vár a busz... - jajj lábam... most ne hagyj cserben... lép...lép...lép... oké menni fog... - Remélem szerettek bulizni... mert ez felejthetetlen este lesz... szemeivel végigmérte Alice-t és vigyorgott... a perverz állat... de hát mit vártam...
- Mi a nevetek?
- Alice...
- A.. Angel... - dadogtam...
- Hahh ... a bukott angyalka... helyes... szép nevetek van... a buszba ott ült mindenki... a bemutatkozás simábban ment mint gondoltam... az egyik sarokba ücsörögtem... istenem de rágyújtanék most... Andy mellém ült...
- Cigit? - ÉLJEEN! gondolatolvasó... Remegő kézzel kihúztam egy szálat és megköszöntem.
- Nem tűnsz nagyon lelkesnek... vagy csak be vagy tojva? - mosolygott... a szemeiben azonnal elvesztem...
- Inkább csak... szégyenlős vagyok - vörösödtem el fülig...
- Pedig semmi okod rá... nagyon szép vagy... - Na ez most nem segít... a fejemet a térdemre hajtva kinyögtem egy köszi-t...
Mikor felnéztem az arca olyan közel volt, hogy csak bámulni tudtam a szemeibe...
- Nyugi... mintha barátokkal lennél... engedd el magad... - a kezembe nyomott egy poharat... és tele töltötte alkohollal... ami lassan oldotta a feszültségemet... Alice nem volt olyan mint én... Ashley ölében ülve versenyt ivott a srácokkal...
Az éjszaka még csak most kezdődött... Táncoltunk... rengeteget ittunk... A buli hevében egyszer csak Andy karjaiban találtam magam... ajkaink csókban forrtak össze... az este további részére nem emlékszem...
Reggel az ágyamban ébredtem... ruhák mindenfelé... nahát... a fele nem az enyém... körbenéztem... Andy mellettem aludt... erősen törtem az agyam, hogy mi történt, de nem voltam még képben...
A nappaliban a kanapén összebújva aludt Alice, Ashley és CC... érdekes... a konyhából hangok szűrődtek ki... ahogy beléptem ott ült Jake és Jinxx...
- Jó reggelt... - vigyorogtak... - hosszú volt az éjszaka?
- Húú hát én... - visszatért a szégyenlősségem... - nem sok mindenre emlékszem... hogy kerültünk ide?
Mindketten veszett röhögésben törtek ki...
- Te hívtál ide minket... azt mondtad itt bulizzunk és így is történt...
kopogtak...
- Anyu? - az ajtóban állt...
- Jó volt a koncert? - mosolygott mindig üdén...
- Azt hiszem...
- Másnapos vagy? - kérdezte nevetve egy dobozt nyújtva felém... gyógyszer... remek
- Nagyon... anyu... én nem tudom mi történt tegnap... de ha már itt vagy, gyere be... bemutatlak...
- Kinek??? - nézett rám...
A konyhába léptem.. követett...
- Jake, Jinxx ő itt az anyukám...
- Jó reggelt srácok... nahát Angel... ezek a fiúk pont olyanok mint...
Andy alsónadrágban lépett be...
- Hoppá... jó reggelt... - nézett farkasszemet anyámmal...
- Nem... nem pont olyanok... ők azok... - anyám meresztgette a szemét... - de még kettő hiányzik...
- Anyu... mi lenne, ha...
- Ja igen, mennem kell dolgozni... - hadarta... - majd később találkozunk... azzal kirohant az ajtón...
Én pedig még mindig a tegnap estét keresve álltam a konyhában Andy-t nézve...
- Nem tudja valaki, mi történt tegnap? - nézett a fejét fogva... a kezébe nyomtam a dobozt...
- Én nem emlékszem...
- Én igen - vigyorgott Jinxx... - a buszban bulizunk, aztán Angel kitalálta, hogy itt csak kényelmesebb lenne... ezért itt folytattuk... ti eltűntetek... aztán érdekes hangok szűrődtek le... mi tovább buliztunk aztán Ashley és Alice egymásnak estek... mi pedig a földön aludtunk... csak azt nem tudjuk... CC miért ölelgeti Ashley-t...
Röhögtek... én pedig zavaromban nem mertem Andyre nézni... most tuti valami idióta ribancnak néz, aki bármit megtesz a hőn áhított énekesnek egy éjszaka alatt...
- Rendben... hát ébresszétek fel őket... mennünk kellene lassan... - hangja fáradt volt...
- Oké... - azzal otthagytak minket... a konyhapultra ültem és néztem őt...
- Tudod... turnén vagyunk, de, ha vége, felhívnálak... - mosolygott... biztos voltam benne, hogy csak azért mondja, hogy ne érezzem magam valami hatalmas kurvának...
- Rendben... - leírtam egy papírra a telefonszámomat és a nevemet...
Mikor mindenki elkészült, Alice és Ashley hosszú csókcsatába kezdtek... és bizonygatták egymásnak, mennyire fog hiányozni a másik...
Andy megfogta a kezemet...
- Szeretnélek megismerni, ha majd vége a turnénak... - közelebb hajolt és egy puszit adott a számra...
Annak a puszinak a nyoma napokkal később is égett a számon...

1.

A lakás összes ajtaját, ablakát bezártam, majd örömmel indultam a vasútállomás felé... Szakadt a hó... Miután sikeresen a vonatra kerültem csak csendben ücsörögtem és már most idegesen markolásztam az öngyújtómat... rá kellett volna gyújtanom... túl hosszú lesz az út... végre anyu után tudok menni... Ez az érzés megnyugtatott kicsit... nem kell többet teljesen egyedül lennem...
Bécsbe értem... az életemet jelentő bőröndöt magam után rángattam. Ahogy körbenéztem anyu sehol... a telefonomért nyúltam, amikor valaki megkopogtatta a vállamat...
- Angel! Nem gondolod komolyan, hogy nem várlak... - Anyu mosolyogva átölelt...
- De jó látni téged!
Miután a szállásra mentünk, amit sikerült intéznie, pont a sajátja mellett, nekiláttam kipakolni a bőröndből

Estére készültem, a Black Veil Brides koncertjére... megszólalt a telefonom...
- Na megjöttem kis csaj, merre menjek?
- Alice! De jó, hogy ideértél... - lediktáltam a címet barátnőmnek és újra a tükör felé fordultam... kékes hajam amúgy is feltűnő volt, hát nem vittem túlzásba a dolgokat... Alice ott lesz elmebajos Andy hasonmás fannak... én majd csöndesen állok egy sarokban... és élvezem a zenét...
Mikor megérkezett, már úgy nézett ki mint ahogy vártam...
- Te így jöttél?
- Ne aggódj, a vonaton már kb száz emberrel találkoztam, aki pont így nézett ki... - nevetett...

Angel

- És te? Így jössz? - végigmért... - Mi lenne ha...
- Nem... nem akarok semmilyen csíkot, semmi feketét.... pont jó ez így... - vigyorogtam... - legalább nem lesz mit leizzadni...

Alice

- Jogos...
Alice gyorsan átöltözött és miután végzett már indultunk is...
A bejárat előtt sátrak is voltak... volt aki napok óta ott aludt... Alice intett pár srácnak, akik odajöttek...
- A vonaton ismertem meg őket... - mosolygott...
- Remek...
- Sziasztok... - mind a két srác fekete hajú kék kontaktlencsében és annyira szét festve, hogy nem tudtam volna megmondani, valójában hogy néznek ki... Alice viszont rögtön az egyikük karjába vetette magát... nem is ő lett volna... Így négyesben álltunk az órákig tartó sorban.
Mikor bejutottunk a tömeg végtelenjében találtam magam...
- Alice! - kiabáltam át a tömegen... - holnap reggel találkozunk! - vigyorogtam rá...
- Rendben, Angel! Vigyázz magadra...
Azzal bevetettem magam a tömegbe... igyekeztem minél közelebb kerülni a színpadhoz... az őrjöngés pillanatában tudtam, hogy fel kell néznem... ott álltak a színpadon...
Mindenki tombolt én pedig mosolyogva bámultam a színpadon száguldozó énekest...

Új :)

Annyi ötletem van, hogy nem is tudom melyikkel folytassam :DD De már körvonalazódik, szóval nemsokára új történtet kezdek...
Remélem tetszettek az eddigiek és a továbbiak is jók lesznek...

10/10 A látomás...

Borzalmas volt... mintha kirántanák alólam a talajt... semmi nem volt a helyén. A ház nem létezett... a parton ültem és sírva a homokot markoltam...
- Alex, mi a baj? - lépett mögém Dave....
- Azt hiszem megőrültem...
- Nem akarod elmondani? - ülte le a homokba...
- Nem tudom... te egy démon vagy Dave?
Olyan döbbenten nézett, hogy azt hittem azonnal ottmarad...
- Meséld el, hogy mi történt... kérlek... - tért magához a döbbenetből
- Rendben... - és nekiláttam... csak meséltem részletesen mindenkit leírtam... minden pillanatra visszaemlékeztem... mindenkiről pontosan elmondtam milyen volt...
- Jayy és én a házban voltunk... és akkor a következő pillanatban... semmi...
Dave... vagy megőrültem, vagy életem legszebb álmának legjobb pillanatában leöntöttek egy pohár vízzel...
Szerelmes lettem... és eltűnt minden...
- Alex... nem tudom mit mondhatnék... - rázta a fejét... - átmentél a teszten... - mosolyodott el
- Tessék?
Úgy ültem ott, mint akit pofán vágtak...
- Minden rendben, minden megtörtént amit elmondtál... de tudod, Jayy nem volt biztos benne, hogy ha választhatnál, a régi élet és az új között vele akarnál lenni... ezért... megtréfált téged kicsit a világod... Ez kellett, hogy bebizonyítsa magának, hogy őt választanád, akkor is, ha azt hinnéd, hogy csak egy látomás volt...
- Ez hihetetlen...
- Most csukd be a szemed... - mosolygott bátorítva - és ezúttal komolyan... remélem nem kell gyakran találkoznunk...
Ahogy becsuktam a szemem újra a házban voltam... Jayy fölém hajolt... de én elhúzódtam tőle...
- Ilyet... soha többet ne csinálj... - kértem... miközben egy vércsepp gördült le az arcomon... sírtam...
- Ne sírj... - húzott magához... - Sajnálom, de tudnom kellett... én nem látok a fejedbe...


- Rendben, de ígérd meg, hogy semmi hókuszpókusz... és én sem nézek a fejebe többet... cserébe....
- Nincsenek titkaim... nem is lesznek...
- biztos?
- Ellenőrizd...
* Szeretlek és kívánlak... * Mosolygott....
Visszamosolyogtam... pillanatok alatt a konyhapulton találtam magam...
Egyre hevesebben csókolt és karjai megfeszültek. Ujjai fürgén végigsiklottak a gerincem mentén majd egyetlen mozdulattal letépte a felsőmet. A szakadás hangja még a fülemben visszhangzott, amikor a következő szakadó hangra lettem figyelmes már teljesen meztelenül ültem még mindig a konyhapulton a karjaimat Jayy nyaka köré fontam, lábaimat pedig a dereka köré és közelebb húztam magam hozzá. Kezei most már követelőek és erősebbek voltak. Észre sem vettem, ahogy megszabadult saját ruháitól is. Egyetlen határozott mozdulattal magára rántott és a falhoz nyomott. Hihetetlenül gyönyörűnek tűnt az egész, amíg egyszer csak a tudatalattim SOS jeleket nem kezdett továbbítani az agyamnak. Jayy állandóan változó szemei hirtelen tűzvörös lángokat szórtak felém és tudtam mi következik, de nem bántam. Most nem. Éreztem jeges leheletét a nyakamon majd egy alig érezhető fájdalmat. Megharapott. Közben még mindig bennem lüktetett és most még jobban a falhoz nyomott.  Kezeit a fejem fölött a falnak támasztotta és hagyta, hogy én kapaszkodjak belé, hogy tartsam magam. A száját elemelte a nyakamtól és éreztem, hogy a meleg vér végigfolyik a testemen. A saját vérem. Most én jöttem, a fogaim a húsába mélyedtek, hangosan nyögött, de kezeivel most már megtartott. Éreztem, hogy egyre jobban akar engem és lassú, de erőteljes hullámzással a gyönyörbe hajszolja mindkettőnk testét...

Meztelenül feküdtünk mindketten... a tetoválásain futtattam végig az ujjaimat...
- Miért nem maradunk itt? - kérdezte...
- Ez a ház... túl sok emléket őriz...
- Új ház, új élet... várod már?
- Nagyon...

-JAYY!!!!- hallottuk Dahvie hangját, mire villámgyorsan felöltöztünk...
- Igeen? - kiabált vissza Jayy
- Kész a ház... a vámpírok el is mentek...

- Mehetünk? - szólt újra Dahvie...
- Persze... - bezártam az ajtót, most utoljára, megfogadtam, hogy nem jövök ide többet... bár az utolsó emlékem szép... sok van előtte ami rossz....

Az új ház előtt álltunk... el sem hittem, hogy lehet ennyire gyorsan dolgozni... Jayy magához szorított, Dahviet pedig vállon veregette...


- Most én vagyok a király... szóval azt parancsolom, hogy menj és keresd meg a háló szobát... és ott várj rám... meztelenül... - suttogta a fülembe... nevettem...
- Hallottam... - Dahvie fintorgott... Jayy játékosan kergetni kezdte a parton, aztán megállt...
- Dahvie... a te szobádban... van pár meglepi... - hallottam a gondolatait... csajok, és srácok vegyesen...  válogathat...
- Rohanooook... - azzal eltűnt, mi pedig leültünk egy függőágyba, és a csillagokat bámultuk... ez volt a tökéletes vége...
a szerelem miatt kirobbant háború történetének...

10/9 A szabadság...

A kelyhen át nézve őket minden félelmetes volt... mert nem tudtam, mi a valóság és mi nem az... hatalmas sereg jelent meg mind két oldalon... a Dahvie vezette sereg Jayy oldalán a kisebb, de higgadtabbnak tűnő sereg Saguna oldalán... nahát... ott van Mike...
- Nézd Dave... ott van Mike... - suttogtam a démonnak... - majdnem megölt engem... tudtad?
- Az őrület az ő bűnetetése a tetteiért...
- Mi lesz ha Jayy... nem ment meg?
- Itt maradsz egy darabig, aztán, mivel vámpír voltál... irány a pokol, vagy az örök kárhozat... ahogy tetszik...
- Miért kaptam időt?
- Mert... Jayy...

Hirtelen mindketten a kehelyre néztünk... Jayy a testemhez lépett... és elrohant vele valahova... nem ismertem a helyet... nem láttam azelőtt...

- Mit csinál?- néztem Dave-re...

- Megment... 

Jayy vérének ízét éreztem a számban... 

- Kösz mindent Dave...

- Ne lássalak többet... - nevetett és eltűnt a szemem elől a pokol "várótermével" együtt...

Jayy: 

Egy fa tetején találtam menedéket...Alex a karjaimban feküdt... még nem volt teljesen magánál... egy vámpírnak sem jó, ha sokáig nem dobban a szíve...

- Jayy... - suttogta. Ajkai alig mozdultak... - meg... megmentettél...

- Meg... - Olyan szorosan öleltem át, ahogy csak tudtam... a távolból szűrődő hangok felerősödtek... Dahvie ugrott mellém... 

- Kitéptem a jég szívét... - mondta büszkén...

- Ügyes vagy... - veregettem meg a vállát Jayy, mire az majdnem leesett a fáról... 

- Akkor a háborúnak... vége... - az ölembe vettem Alex-et és leugrottam a fáról... ott talpra állítottam... ujjaimat az övé köré fontam és együtt futottunk vissza a házhoz... A harcnak nyoma sem volt Andy és Juliet ültek a homokban a tengert bámulva és beszéltek az elmúlt évtizedekről mosolyogva... van mit bepótolni... 

Kain és Judas lépkedtek felénk... hajnalodott...

- Jayy... Ashley visszamegy a harmadik városba... de ez a város... rátok számíthat csak... 

- És Juliet? - mire odanéztem egy motoron ültek és épp távozni készültek

- Ő nem marad tovább... - Odaintettek és eltűntek a hajnal első sugaraival...

- Tehát?... - mosolygott a vénember...

- Rendben... legyen hát... de ez a ház... 

- Kaptok egy újat... 

Aznap délután munkások jelentek meg... elbontották Saguna emlékeivel teli házat...

- A fenébe... - pattant fel Alex, mikor már javában építkeztek... - bent voltak a ruháim is... 

Nagyon nevettünk Dahvie-vel...

Alex: amíg a ház nem készült el, elvittem Jayy-t a régi házhoz... Dahvie nem akart velünk jönni... azt mondta ott marad és ellenőrzi az építkezést... olyan volt, mint egy örökké élő testőr... aki nem annyira csípi a fejed... egyszerre ad biztonságot és kapsz frászt tőle...

Ahogy a régi házba értünk minden olyan nyugodt volt... 

Jayy csókjai tökéletesek, vére mindennél édesebb számomra... aztán hirtelen történt...

A konyhaasztalnál ültem... a kávém a kezemben... Dave épp szemben ült velem, Anne a szobából kiabált... Mike pedig mellettem...

- Nem... ez nem lehet... - döbbenten jöttem rá... visszatértem a múltba, vagy mi ez az egész??? Minden csak... álom volt?

- jól vagy? - nézett Mike...

- Nem,  kurvára el kell mennem...

Azonnal elindultam a helyre ahol az épülő háznak kéne állnia...

10/8 Támadás...

Egészen más volt a világ ebből a szemszögből... minden megváltozott körülöttünk a vándor vámpírok csapata hatalmas volt és nem hátrált meg semmitől... A városon hamar átjutottunk, az emberek csak döbbenten álltak... nem nyúlunk hozzájuk... Saguna is és Andy is tévedett... a vándorok nem az emberekre vadásztak... Saguna azért félt annyira, mert tudta, hogy Jayy érte jött el...
Most pont úgy nézett ki, mint amikor először jelent meg a látomásomban... de már nem félelmetesnek, hanem a végtelennek ígérkező életem értelmének láttam...

Dahvie is már sokkal higgadtabb volt mint előző életében... ő vezette a csapatokat, a városban...
Juliet, Jayy és én elindultunk Saguna háza felé... oda nem kell több ember...
Figyeltem Dahvie gondolatait, ami kisebb erőfeszítésbe került, mert utált engem és próbált kizárni a fejéből, de csak jót mulattam rajta...
A házhoz érve tudtam előre ki van ott...
- Két öreg ember, Saguna, Andy és Ashley...
- Két öreg?
- Várj még van ott... az a fiú... akit te hoztál ide Juliet... és van valaki még, de nem a házban... csak figyel...
- CC... a fiú... de ki figyel?
- Azt nem tudom... de nincs ellenünk... ez a valaki pártatlan egyenlőre...
- Hatan, három ellen... nem rossz arány... - mosolygott Saguna kilépve a tengerpartra... Jayy a mellkasához húzott, amikor Andy kilépett... Láttam rajta, hogy fájdalmat okoz neki a látvány, de csak mosolyogni tudtam rajta... átvert... megérdemli... és Julietet is átverte annak idején... duplán megérdemli...
CC fejét vizsgáltam... mintha minden gondolata Saguna lenne... ez az... megpróbáltam felé irányítani a látomást, amiket Jayy fejében láttam azelőtt... de nem próbáltam még, nem tudtam, hogy működik e....
Rám emelte tekintetét... Ashley- vel együtt... megértették... lassan elindultak felénk... és mellénk álltak... Saguna a jégszívű... miatta van minden... sugalltam Andy felé és bár nem volt vámpír... megértette... Juliethez lépett... azóta nem is találkoztak... térdre rogyott előtte...
- Sajnálom... - Juliet fejében képeket láttam, amin mosolyogtam... végre... az agya és cselekedetei összehangolódtak... Andy felállt és ő hozzábújt...
- Azt hiszem, az állás ezzel megfordult...- Jayy-hez simulva mosolyogtam Saguna jeges érzésein... most értette meg... az egész csak a bosszúról szólt....
Saguna lépett egyet, de nem mert egyedül támadni...
Kain és Judas, viszont nem értettek semmit... az agyukhoz nem fértem hozzá... ősi vámpírok voltak... a hármak közül ketten... a harmadik... ezen az oldalon áll... éreztem, de nem tudtam ki az... csak őt hallgatnák meg...
- Jayy... tudod, hogy ki az ősi vámpír közülünk? - néztem rá...
- Juliet! - Kiáltott oda... majdnem elkésett... a két vámpír Sagunával támadásba lendült, de Juliet eléjük ugrott...
- ÁLLJ!!! Kain, Judas a testvéreim vagytok... hallgassatok meg... - Azzal bevonultak a házba hárman... Saguna őrjöngött... a terve kiderült...
* minden simán ment volna, ha Alex nem lát Monroe fejébe... minden elbukott... a szökés még megmenthet... *
- El akar szökni... - suttogtam Jayy kicsit elengedett, de ekkor Anne elkapta Saguna torkát...
- Ha megpróbálod, te szuka, megöllek...
- Jó kis belépő drágám... - Ashley vigyorgott... - tudtam, hogy valami nagy dolog dog történni... ezért megkértem Anne-t hogy kint bújjon el és figyeljen...
- Alex, sajnálom, ha durva voltam - fogta továbbra is Sagunát régi barátnőm - de nem árulhattam el magam előtted... én nem látok a fejekbe... és Saguna... ő változtatott át és dobott oda Ashleynek, mint egy kutyát... Ash kedves volt velem... és felépültem mellette... ez a nő mindenkit átvert... Andy-t mikor odaadta magát neki, Julietet, mert elvette tőle Andy-t... Téged, mert Andyt irányítva ideédesgetett... Ashleyt, mert engem is irányítani akart... de nem ment... de mégis akit a leginkább átvert... az Jayy... mutatott az engem ölelő felé...
- Mi?
- Jayy... ez a nő... ő változtatott téged át, mert már akkor csak a hatalom járt az eszében... mindenkin át néz... eddig befolyásolni tudta Kaint és Judast, de most... Juliet mindent elmond nekik és Saguna elveszít mindent amiért annyit gonoszkodott éveken át...
- Anne, te ezt mind honnan tudod? - néztem rá... Ashley válaszolt...
- Mikor Saguna átváltoztatta... valami csoda történt... mindenről tud, ami körülötte történik... hihetetlen nem? minden apró rezdülést, minden változást észlel a környezetében... gyönyörű és okosabb mindenkinél...
Anne rámosolygott Ashley-re, majd folytatta... még mindig Sagunát szorongatva...
- Tehát, most Juliet, Kain és Judas kitalálják mi lesz a büntetése... egyenlőre a halál tűnik megváltásnak... - Saguna őrült módjára próbált kiszakadni Anne szorításából, és amikor sikerült neki, egyenesen felém rontott... a torkomnak esett... hallottam a reccsenést, morgást... de azt hiszem elájultam...
Nem tudom mi történt, de valami új helyen vagyok... itt minden sötét...
- Egy darabig a vendégem leszel... - suttogta egy hang...
- Te meg ki vagy?
- A Sötétség ura...
- Megmutatod magad?
- Nincs testem, de alakot tudok ölteni, kit látnál szívesen?
- Valakit akit nem ismerek... nem akarok senkit a helyedben látni... öltsd magadra a saját alakodat...
- rendben...
Dave lépett elém...
- Dave?
- Hát igen, mit szólsz, együtt éltél egy démonnal... éveken át és soha nem tűnt fel...
- Azt hittem bajban vagy...
- Nem én nem...
- Velem mi lesz?
- Jayy kell hogy meg mentsen, de most... el van foglalva... - mosolygott rám szomorúan - nézd csak...
Egy vérrel teli kehelyre mutatott... aminek tükrében láttam mi történik... Saguna őrjöngése alábbhagyott... Jayy és Ashley lefogták, miközben várták, hogy az ősök döntsenek...
- Hogy hallottam Juliet gondolatait amikor ő is ősi vámpír?
- Ez egyszerű... engedte, hogy halld őt...
Tovább néztem...
- ha a homokóra lejár... az életednek vége... végleg... - mosolygott egy hatalmas szerkezetre mutatva...
- Ígérd meg, hogy Jayy túléli...
- Rendben, megígérem...
Tovább néztem mi történik....

"Ha a homokóra lejár..."

10/7 A vámpír fogságában...

Jayy:

- Ez a kis csaj a fejemben kutatott... - őrjöngtem... - Saguna tönkre tett... és most rám küld egy embert, hogy nézzen a fejembe...
Eltörtem a karjaim közt lévő lány vállát... közben magamba szívtam az illatát. Undorító... eldobtam a testet...
- Jayy, miért nem jössz ide kicsit... - Dahvie hozzám simult, amikor odaléptem... - ugye, hogy jobb így...


Alex:

- WOOAAAHH - kiáltottam fel, mikor magamhoz tértem... - ezek... - de inkább elhallgattam.... rádöbbentem hogy Ashley vendégszeretetét élvezzük és nem kéne beszámolnom a két vámpír nemi életéről...
- Minden rendben... - nyújtózkodott mellettem Andy a kanapén
- Hát... érdekes látomásokkal gazdagodtam...- próbáltam elfelejteni az előző képet... éreztem, hogy az agyam sötétté válik és ezt nem akartam...
- Megtanulhatod kizárni... - suttogta
- Az nagyon, nagyon jó lenne
Könny cseppek folytak a szememből... a lányra gondoltam akinek teste csak úgy... holtan összeesett...
- Mehetünk - lépett elénk Ashley és Anne...
- Menjetek kocsival... ennyi embert nem tudok magammal vinni...
- Majd én megyek kocsival... vidd őket... - mondtam magabiztosan... Ashley hozzám vágta a kulcsot...
- Karcolás se legyen rajta... - vigyorgott...

A régi ház felé hajtottam... nem volt ott senki, de mégis innen indultam... itt éltem amíg nem tudtam ki vagyok... szükségem volt rá, hogy lássam, talán utoljára... Eszembe jutott, amikor megvettük a házat... Anne még ember volt... Dave... vajon hova tűnt... Mike nem őrült még meg... én pedig... nem egy csapat vámpírnak próbáltam segíteni, hogy megóvják az emereket egy másik csapat vámpírtól... Elmerengtem...
* a lányt látom... az illata ide vonzott ebbe a házba*
Sikítva fordultam meg, de már késő volt... szembe találtam magam vele...
- Jayy... - suttogtam...

"maradj nyugton, vagy megöllek..."

- Honnan tudod, hogy ki vagyok, te ember... - hangjában megvetést éreztem... A karomnál fogva megragadott és rohanni kezdett velem... mikor megérkeztünk, a falhoz csapódtam...
- Jayy... ne dobálózz máár... - nyávogott Dahvie
- ah... - nyögtem, miközben talpra próbáltam állni...
- Nahát, hoztál husikát? - nézett rám vörös szemekkel az előbbi...
- Nem... őt nem bánthatod... ő az enyém... - mosolygott Jayy ördögien...
Ahogy visszacsúsztam a földre, felém lépett és odahajolt...
- Maradj nyugton, vagy megöllek...
- Had één... - ez a másik idegesítő... Jayy pedig félelmetes...
- Tudom, hogy a fejembe látsz... ezért nem hagyhatom, hogy segíts Sagunának... meg kell őt büntetnem... mert összetörte a szívemet...
- Ne mondj ilyeneket... a szíved az enyém... - mosolygott rá a másik...
* nem kell hogy tudd, de csak eszköz vagy a kezemben... * hallottam a gondolatait, miközben ezt mondta:
- hát persze... a tiéd... - azzal otthagyott a másikkal...
- Dahvie vagyok... - nyögte ahogy odalépett szagolgatni kezdett... - jó illatú a véred... ez nehéz lesz...
Megpróbáltam a falba fúródni előle... Annyira közel volt, hogy éreztem a leheletét... halott szaga volt... furcsa... a többi vámpíron nem éreztem ilyet...
- Megkóstolnálak... - a haja a vállamat érintette... - és ahhoz képest, hogy lány vagy... egész jól nézel ki...
Felemelt és az ágyra dobott... reccsent a lábam...
- Eltörted a lábamat, te állat... - üvöltöttem...
Fölém mászott és végignyalta a nyakamat... a következő pillanatban már éreztem a fogát a húsomba mélyedni... majd hörgő üvöltéssel leesett rólam...
- A te szíved az enyém... nem fordítva...- suttogta Monroe a másik szívét a kezében fogva... forgott a világ...
- Megölted... - suttogtam... - pedig ő szeretett...
- Ő nem tudott szeretni, csak egy fantom volt... egy test... lélek nélkül... nem vámpír volt, hanem gólem... én hoztam létre, hogy mellettem legyen... vámpír alakja volt, de étvágya csillapíthatatlan... rossz hírem is van... most... át fogsz változni... - mosolygott...
Mellém ült, eldobva a szívet... és most valóban éreztem a fájdalmat... fogai nyomán vér patakzott az ágyra... mindent láttam...
* Jayy és Saguna mint a gyerekek játszottak a tengerparton.. Saguna átváltoztatta őt... Jayy szerette, de Saguna... és Andy?.... Jayy őrjöng... meg akarja ölni mindkettőt... Juliet közbelép, de ő is szomorú... Andy az övé volt... elátkozza... így lett a Köd...*
- Az egész háború... a szerelemről szól... - suttogtam... mire Jayy elégedett mosollyal bólintott... saját vérét a számba csöpögtette...
- Nem sokára visszajövök... addig érezd magad otthon... találsz vért... bőven...
A ház sarkában fuldokoltam... a levegő távozott a tüdőmből... éreztem, hogy sorban leállnak a szerveim... de a szívem tovább dobogott... meg kell bosszulnom mindent... csak felhasználtak és Jayy-nek igaza van... tudom, hogy ki áll majd mellénk... körbenéztem... egyetlen test mozdult... azonnal odaugrottam és már ittam is a vérét... nem gondoltam, hogy ennyire fogom élvezni...

Mikor Jayy visszajött mosolyogva nyugtázta, hogy kitomboltam magam... a testek tetején ücsörögtem és ártatlanul törölgettem a számat...
- Láttam mi történt... - suttogtam... - a fejedben
- Tudom...
- Van valaki... aki segíthetne...
- Segíteni akarsz... nekem? - döbbenten nézett rám
- Persze... megértem a bosszúdat... - a lelkembe sötétség költözött... - engem is csak kihasználtak...
- Ki az aki segítene...
- a boszorkány, aki elátkozta Andy-t... Juliet...
- Akkor menjünk érte... de előbb... - odajött és megcsókolt... a számba mélyesztette fogait...

Jayy:

A vére édes volt mint a méz... valami történt... Saguna iránti dühöm csillapodott, amikor Alex kimondta, hogy megért... nem akartam mást hirtelen csak őt... fekete hajába túrtam és a testem feléledt...
Magamba szívtam édes illatát... végre...
Miközben rajta feküdtem egyszer csak elkomolyodott...
- És te nem fogsz kihasználni?
- Nem... hiszen semmi titkom nincs előtted... nem is lehetne...
- Akkor jó - A számba harapott... éreztem saját véremet keveredni az övével... tökéletes elegy...
- De bosszúra vágyom...

- ... ahogy én is!
- Akkor mellettem állsz?
- Egyértelmű...
Újra a szájába haraptam, majd pár mozdulattal letéptem róla a ruháit... csak mosolyogva nézte a műveletet... felállt, a felhoz húzott... a lábaival tartotta magát rajtam... Csókjai tökéletesek voltak...

Alex:

Mikor magamhoz tértem a kábulatból, amit a vér és Jayy illata okozott, Juliethez indultam, de nem tudtam, merre keressem... Jayy ottmaradt a házban, hogy helyre rakja Dahvie-t a tempó amivel közlekedni tudtam meglepett, de nem csak az...
A szagok, a színek változtak, de ez nem volt nekem annyira meglepő, hiszen korábban is láttam már a vámpírok szemével. Jayy gondolatait figyeltem, visszaépítette Dahvie-be a testrészeit...
- Na most már kész... - jelezte nekem... tudta, hogy figyelem... - koncentrálhatsz Julietre...
Úgy tettem... Juliet gondolatai kuszák és szivárványosak, mint Dahvie haja... de azért meglett... a hegy lábánál volt, ahol először találkoztunk...
Egy kerítésen ücsörgött és dohányzott???
Szomorú volt...
- Juliet... - kezdtem... - mi történt?
- Tudod, a fejébe láttál mindenkinek... neked kéne a legjobban tudnod... végre levetkőzhetem az idióta föld gyermeke álcát...
- Akkor velünk tartasz?
- Még szép... túl rég óta várok erre az esélyre... - mosolygott először őszintén.
- Akkor menjünk... - mosolyogtam...
Lepattant a kerítésről és rohanni kezdtünk az új szövetségeseink felé...

10/6 Változások

Egy hét telt el. Reggel az addig mindig meleg, tengerparti ház teraszán csak kabátban lehetett megmaradni... havazott...
- szét fagyok... - dadogtam vacogva... - neked könnyű... - Juliet valamit nem érzékelt az tuti, rövid szoknyácskában és topban táncikált fel, alá... mezítláb...
- Mert a természet gyermeke vagyok...
- Én meg ember és mindjárt szétfagyok... - suttogtam duzzogva. Saguna elment és kizárt minket a lakásból...
- Miért kellett kizárnia?
- Saguna királynő kiszámíthatatlan... - mosolygott Juliet... - de a Köd nemsokára ideér... érzem a szagát... - elfintorodott és emberi szemmel láthatatlan tempóval elrohant...
Abban a pillanatban megjelent a feketén füstölgő Andy... elfintorodott...
- Itt volt a boszi?
- Igen, most párolgott el... - Végre átölelt. Annyira jó érzés volt, kezei melegen fonódtak körém...
- Megfagytál már? - mosolygott...
- Meg... ezek itt nem tudják, hogy emberből vagyok...
- Van valami, amit szeretnék végre megmutatni, szóval, ha nem foglal le nagyon a várakozás...
- Nem... mehetünk... - nevettem...
Hozzábújtam és próbáltam visszatartani a levegőt, amíg elfüstöltünk...

- Erről le kell szokni... már lassan olyan a tüdőm, mint egy száz éves dohányos embernek...
- Nem... hidd el... ez nem füst... csak köd...
- Akkor is... - elhallgattatott a szájával... mosolyogtam.
Egy ház előtt álltunk a semmi közepén... szó szerint. Jégtükör vett minket körbe, és ezen állt egy ház.
- Ha ez a sok jég elolvad... - suttogtam...
- Nem fog... ne félj... itt lakom
- Ez a te házad? - bólintott...

A kívülről rideg házba lépve megdöbbentem. Odabent olyan volt, mintha egy kertben lennénk. Felnéztem és az eget láttam, a lábam alatt fű zöldellt mindenfelé virágok, és... patak? Annyira csodálkoztam, hogy nyitva maradt a szám. Andy leült és gitározni kezdett... mikor magamhoz tértem, levettem a kabátom, és ráültem a földön, csak néztem, ahogy játszik...
- Tetszik?
- Hát persze, csodálatos...
Mosolyogva mért végig, majd kézen fogott és tovább vezetett az elvarázsolt házban. Egy sziklához lépett, kinyitott egy számomra láthatatlan ajtót és beléptünk. Egy barlang szerű helyiség volt... a falak feketén csillogtak, milliónyi kristállyal díszítve. Gyertyafény világított és nem volt más, csak egy ágy... fekete selyemmel leterítve... Leült és az ölébe húzott...
- Tudod, csupa meglepetés vagy - suttogtam...
- Mert nem látsz a fejembe... - nevetett...
- Nem csak azért... - a számat megint sikeresen befogta... elhallgattatott... A hátam az ágyhoz ért, óvatosan fölém hajolt és tovább csókolt....

Saguna szemszöge:

- Hova tűnt az a lány? Világosan megmondtam, hogy itt várjon...
- Elment a Köd....
- Ne is mondd... csak költői kérdés volt...
Juliet táncikálása kezdett az idegeimre menni...
- Miért nem mész és hozod vissza?
- Nem megyek oda... az a hely... természetellenes... én pedig...
- Tudom, a természet gyermeke vagy - gúnyolódtam...
- Menj, keresd meg a hiányzó láncszemet... - suttogtam végül... - ma éjjel meg kell történnie...
- Már megtaláltam, csak el kell hozni...
Meghajolt, majd eltűnt a szemem elől végre...
Tudtam, hogy közeledik a vándor csapat... ők hozták a hideget, és a hiányzó láncszem lesz aki visszaállítja az időjárást...
- Megjöttünk... - Juliet a földön húzta az ájult testet...
- Fektesd az ágyamba... aztán húzz el... - kezdett fogyni a türelmem... bár nem fáztam, de az idegeim megérezték a hideget és a régi emlékek feltörni készültek...

Alex:

Reggel kézen fogva sétáltunk ki az elvarázsolt házból. A végtelennek tűnő jégmezőn álltunk. Andy épp indulni akart, mikor
* a város felé tartok, mellettem halad az akire tudom, hogy bármikor számíthatok Jayy Von Monroe a legjobb barát, az egyetlen, nélküle csak egy vándor lennék... egy elveszett magányos vándor, de mellette vezér lettem... a vándor csapat mögöttünk fut...*


- Láttál valamit?
- Vámpírokat... - néztem rá mosolyogva
- Hát ez mondjuk egyértelmű volt... de mit láttál...
- Jayy Von Monroe-t - mondtam a nevet ami az agyamba égett - a vándorok egyik vezetője... a másikat még nem láttam, de megpróbálok erre a Jayy-re koncentrálni... hátha belelátok a fejébe, csak menjünk vissza Sagunához...
- Rendben... - magához ölelt és már is a ház nappalijában álltunk...
A kanapéra vetődtem és erősen koncentrálni kezdtem a fejemben lévő képre...
- Jayy, engedj a fejedbe... ommm... - hülyéskedtem, fél óra alatt nem jutottam semmire...
- Hozok neked valamit... - Andy mosolygása elárulta, hogy a valami nem biztos, hogy tetszeni fog... egy pohár vérrel tért vissza...
- Fúúújj
- Várj, ha a vámpírokhoz van közöd, akkor talán ez segít...
- Na jó... - belekortyoltam... szörnyű ízre számítottam, de valójában mintha egy soha nem érzett éhséget csillapítanék... édes...
- Waooohh... - Andy hátrébb lépett... - a szemed... vörös, mint egy vámpír szeme...
- Shhh
* A társam... a barátom... - a mellette állóra nézett - a város szélénél tartunk... nemsokára lecsapunk a szőke jégboszorkányra és a társaira... mindenkit megölünk vér... VÉR VÉR.... *
- Na?
- Nagyon nagy a baj... Saguna... - kezdtem el felfelé szaladni, de csak beleütköztem egy kóválygó nyurga srácba... ahogy hozzáértem, éreztem, hogy vámpír... nem túl rég óta... * Hol vagyok, hol az a csodás lány....*
- Te ki vagy? - kérdeztem...
- Christian Coma...
* irányítani tudja az időjárást... * - hallottam Saguna gondolatait...
- Na akkor üdv CC... - vigyorogtam... - Saguna merre vagy?
Elrohantam a tántorgó mellett... Saguna a parton volt.
- Nagy a baj... - siettem felé... - már a határon belül vannak... és nem nagyon érdekli őket más... csak a vér... és a bosszú... az egyikük eléggé ki van bukva rád... valami Jayy
- Jayy... - motyogta... - én változtattam át... szeretett... és én is szerettem... de aztán... a vámpírok nem képesek sokáig szeretni... - a szemében furcsa fényt láttam....
- Talán mégis...
Úgy nézett rám, mint aki felfedte a legnagyobb titkát és ezért halállal lakol...
- Szólj a ködnek... hozzátok ide Ashley-t...
Andy máris ott állt... Ashley pedig már várt minket... de nem volt egyedül...

10/5 Döbbenet...

- Jó reggelt kisasszony - hallottam egy halvány hangot... egy fiatal szolgáló lány volt... mosolyogva ácsorgott...
- Őh.. helló... - nyögtem... fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem végül is ebbe a házba...
- Már várja önt a ház úrnője... - mosolygott...
- Juliet? - próbálkoztam
- Nem, a kisasszony csak segített önnek ide találni... a ház úrnője Saguna kisasszony...
- Értem... remek... és te...
- Clara vagyok... - mosolygott
- Remek Clara, akkor meg tudok fürdeni valahol?
- Már engedtem vizet... - mosolygott és a szobából nyíló ajtó felé mutatott - ruhát is készítettem ki...
- Köszönöm... akkor... megyek fürdeni...
A kádban ülve a falat bámultam és Mike aljassága jutott eszembe... már mindegy... soha nem megyek vissza oda... még jó, hogy most kiderült milyen alak... Mikor végeztem a Clara által kikészített ruhára néztem...
- ez nem is az én ruhám... és napszemüveg... mi ez a hely...? - a bőröndöm sehol... Lesétáltam az emeletről... a hátamat a falnak vetettem...és a tengert bámulva rágyújtottam, közben idegesen húzogattam a ruhát magamon...
- Jó reggelt - a látvány meglepett... A lány aki felém lépett alig lehetett idősebb nálam... hosszú szőke haját fújta a szél, feltűnő rózsaszín ruhája a testére tapadt. Mosolygott...
- Helló... - felálltam és a kezemet nyújtottam - Alex vagyok
- Saguna - mosolygott, jéghideg keze mikor hozzám ért...
* Egy házban vagyok, hatalmas ott egy férfi, hosszú hajú, a fenekemet fogdossa... felpofozom, ott van Anne... bájolog a férfival... hó, minden felé, két idős férfi, vámpírok... én is vámpír vagyok *
Magamhoz tértem a pillanatból...
- Ez meg... ?
- Megvagy végre... - ölelt át... - te vagy a látónk...
- MI???
Leültetett és minden elmesélt... meséje több ezer éve kezdődött.... vámpírok, farkasok, bukott angyalok... azt hiszem valami őrült szektába kerültem...
- Amikor a Köd elmondta, hogy látod őt, tudtam, hogy te leszel a látó... most még talán nem hiszel nekem, de nemsokára ideér... és akkor mindent megmutat neked... onnantól kezdve látni fogod a vámpírok jövőjét... és segíthetsz nekünk a háborúban...
- Azt hiszem... összekeversz valakivel...
- Én vagyok a királynő... nem tévedek... szinte soha... - mosolygott...
- Királynő... - csak bámultam a fekete bőr kanapét...
- Clara... hozz légyszíves valami emberi italt... meg... nekem is...
- Rendben
Mikor visszatért majdnem leszédültem a kanapéról... egy borospohárban vér virított... hát ez komolyan nem normális... nem mertem megmozdulni...
- Te komolyan vámpírnak hiszed magad ugye? - mosolygott...
- Tudtam, hogy nehezebb lesz... - kivillantotta a fogait, amitől frászt kaptam... szemei vörössé váltak...
- Oké... nyertél... - motyogtam... a kezembe vettem a nem véres poharat... vörösbor... hát ez... remek, bár Mike után rám fért...
- Mi lesz a régi életemmel?
- Mike a barátod... sokáig fog börtönben ülni, amiért bántott és mivel nem találnak téged... azt fogják gondolni, hogy megölt...
- Megérdemli... de akkor is... nem túlzás egy kicsit?
- Nem... - gonosz villanást láttam a szemében... de igazából kicsit tetszett, hogy ilyen... mintha a rosszabbik énemet hozná ki belőlem.
Andy érkezett meg... azt hittem, hogy rosszul látok, a csukott ajtón füst ömlött be, majd ott állt...
- Kinek a hülye ötlete volt ez? - irtó mérges volt... - Alex biztonságban lett volna... jobb lenne, ha nálam lakna...
- Na persze... ha Juliet nem ér oda...
- ... akkor nem kellett volna eljönnöm onnan... és megmenthettem volna én!
- Igazán hízelgő, hogy mindenki engem akar, de... a helyzet az, hogy ma felkeltem, megtudtam, hogy te vámpír vagy, te pedig valami füstfiú... én pedig látok dolgokat... és mégis csak egy dolog jár az eszemben... Ki a fene az a csávó, aki fogva tartja a barátnőmet?
- hm??
- Láttam, amikor a kezemet fogtad... - mutattam Saguna kezére... - a fejedben emlékeket... és egy fiút, akinél ott van Anne... hó esett és valami régi ház...
- Ashley... - mondták egyszerre... - Elviszlek hozzá... - mondta Andy...
- Nem tudom, hogy ez...
- Királynőm... - hajolt meg Andy, majd kézen ragadott... alig kaptam levegőt... körülölet a füst... még hallottam a hogy Saguna kiabál, hogy majd hozzon vissza...
A ház előtt fulladoztam...
- Ez gyilkos, pedig dohányzom...
- Ez köd... nem füst... - mosolygott... - de sokkal jobban bírod, mint mások...
- Hát köszi...
- Na figyelj... - állt meg egy pillanatra... - Ashley... kicsit furcsa...
- Tudom, láttam őt...
- Rendben... - mosolygott maga elé... "nem tudod mi vár rád" mosollyal...
Becsöngetett... Az ajtót egy szőke bombázó nyitotta ki bejárónő ruhában... majdnem elnevettem magam...
- Ash?
- Itthon van...
- Hol lenne, te buta liba?
- Ja... gyertek be... - az ujjai között forgatta a haját... nevetnem kellett... szerencsére eltipegett és végre szabadon röhöghettem...
- Ez .. borzalmas volt... - könnyeket töröltem ki a szememből, amik a nevetéstől kicsordultak... Andy is nevetett...
- Mi ez a felfordu.... - Ashley tekintete rám vándorolt... hirtelen * ott álltam és felém ugrott, a fenekemet akarja megfogni... meg a mellemet... és el akar bűvölni...*
Abban a pillanatban hátrébb léptem, mire a fiú elterült a földön...
- Ezt meg hogy csinálta? - Andy megfogta Ash haját...
- Én vagyok a látó... - mondtam teljes nyugodtsággal...
- Befejezted? - kérdezte Andy, miközben elengedte a fiút...
- Itt én vagyok a király...
- Majd megemlítem Sagunának...
- Ne... inkább ne... mondd, hogy mit tehetek értetek?
- Itt van valaki, akit szeretnék látni... Anne - suttogtam
Ashley arcán mosoly suhant át...
- Mit kapok cserébe?
- Nem tépem ki a hajadat... - morgott Andy... - haver régóta ismersz... tudod, hogy megteszem
- Neked mi közöd ehhez? - nézett rá...
- csak segítek... de élvezem... - nevetett
- Hé Ash... - lépkedett le a lépcsőn Anne... Egészen meghökkentő volt a látvány... a teste néhány helyen véres volt, de mintha szebb lenne mint korábban... és bele látok... a fejébe... vámpír...
- Anne... - nyögtem...
- Alex? - döbbenten nézett... - mit csinálsz itt?
- Én... azért jöttem, mert azt hittem, hogy bajban vagy...
- Nos, amint látod, remekül vagyok...
- Annál is jobban... - láttam, hogy már nem önmaga... - mehetünk... - néztem Andyre és kimentem... a hóban találtam magam... hát ilyen a formám... megint fázok... Andy nem jött egy hamar... azt hiszem megmagyarázta a helyzetet...
- Mehetünk, ne haragudj, de Ashleynek meg kellett magyarázni, hogy mi történik...
- Most már nem érdekel... segítek a háborúban nekik... nincs veszíteni valóm... - mosolyogtam a fiúra...
- Az mindig van...
Újra fullasztó utazás következett... a hegy tetején álltunk. Andy a második város határa felé mutatott...
- Arról jönnek a támadók... -
majd az óceán felé mutatott...
- arra nincs menekvés... -
az első város határa felé mutatott...
- ez itt Saguna birodalma...-
majd a végén a harmadik város felé...
- Az ott pedig Ashley városa...
- Az emberek a városban... körbe vannak kerítve... - suttogtam... döbbenten jöttem rá, hogy a vámpírok az embereket védik...
- Miért védik meg őket?
- Te is véded a hűtőt, ha nagyon éhes vagy... - nevetett fel...
- Te szoktál enni? - kérdeztem hirtelen...
- Ember vagyok, mint te, csak... különleges családban öröklődő képességekkel... - mosolygott...
- Együnk valamit...
A városban sétáltunk... beültünk egy helyre, és rendeltünk. Furcsán néztek ránk... ez mondjuk érthető... fekete ruhámon Andy kabátjával, még így is majd meg fagytam... Saguna házáig kivételesen sétáltunk, aminek a tüdőm nagyon örült. A kezemet a kezébe csúsztattam félénken... mosolygott és így sétáltunk tovább. Mikor a partra értünk sötét volt, Saguna a teraszon ücsörgött...
- Csak hogy hazahoztad... - mosolygott Andyre... - megtaláltad a barátnődet?
- Ő már... nem ember... - motyogtam
- Óh... sajnálom - Felállt és besétált a házba...
Andy maga felé fordított és átölelt. Az illatát magamba szívtam.
- Köszönök mindent... - suttogtam, mire felém hajolt és ajkai az enyémet súrolták...

10/4 Alex...

Hárman ültek a konyhába, Anne pár napja nem jött haza, mind aggódtak már érte... Alex Mike mellett ült, de gondolatai máshol jártak. A sötét hajú fiún járt az esze... nem tudott tenni ellene...
- Elmegyek sétálni... - pattant fel... - egyedül... - tette hozzá mikor Mike is felpattant...
- Biztos?
- Tuti...

Alex szemszöge:

A ház előtt megbántam, hogy nem öltöztem melegebben, de elindultam a hegy felé... arra amerre a fiút láttam sétálni minden reggel.
Az erdő amin át kellett jutnom a hegy lábáig sötét volt, de nem tartott vissza... fáztam és hangokat hallottam mindenfelől. Félni kezdtem, de aztán hamar elértem a hegyi ösvényt.
Elindultam fölfelé, hamar hatalmas köd lett... a városban ezt megszoktam, de itt a hegyen... Megálltam.
Hirtelen megjelent előttem egy leopárd szerkós csaj és meredten bámult...
- Hova mész? - kérdezte...
- Én csak... sétálok...
- Nem félsz? - mosolya megdöbbentett...
- Egy kicsit, de ki kell szellőztetnem a fejem... - a szemembe nézett...
- Mi történt...? - mintha megbabonázott volna...
- Eltűnt a lakótársam és meg kell találnom még valakit...
- Kit?
- Nem tudom...
- Rendben - mintha kitisztult volna a fejem... - menj csak - mosolygott...
- Köszi, várj, - fordultam vissza, de már nem volt sehol...

Még sokáig csak álltam ott... nem tudtam, hogy csak képzeltem a lányt, vagy valóság volt... Mikor végre összeszedtem magam és elindultam volna megpillantottam a fekete hajú fiút...
- Szia - köszöntem rá bátortalanul
- Szia - a hangja olyan volt, mintha ezer éve dohányozna... - merre mész?
- őhhh - nem mondhatom, hogy téged kereslek...
- jó rendben, nem kell, hogy elmondd... - vigyorgott... - Andrew vagyok... Andy
- Alex... nekem... haza kéne mennem... - reszkettem... levette a kabátját és rám terítette. - így jobb, köszi...
- Tudod, elég veszélyes egyedül erre felé... mit szólnál, ha sétálnánk egyet, aztán hazakísérlek...
- Rendben... - közvetlensége meglepett... elővettem a cigimet és megkínáltam...
- Áh köszi, úgy is folyton bagózok... - nevetett és meggyújtotta a cigit.
Pár órával később sötétben értünk a ház elé... mikor elmeséltem neki, hogy Anne eltűnt, komoran nézett... mikor a látomás lányról meséltem, féltem, hogy bolondnak néz, de nem így lett...
- Hoppá... - suttogta... - ez nem jó jel...
- Mi? - nevettem, olyan volt, mintha valami veszély fenyegetne... akkor még nem tudtam, hogy igaza van...
Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk...
Beléptem a házba, Mike várt rám...
- Jól érezted magad az új barátoddal? - lépett felé idegesen...
- Mike én...
- NE HAZUDJ NEKEM - üvöltött és felém emelte a kezét... hatalmas pofon csattant az arcomon... de még nem volt vége... elkapta a nyakamat és fojtogatni kezdett... - csak az enyém vagy... megértetted?
Kezdett elsötétülni a világ, mikor egy hangos puffanás és Mike elterült mellettem. Köhögve ültem fel... a lány volt...
- Bocs, elfelejtettem bemutatkozni... Juliet vagyok - mosolygott meggyőzően...
- Alex - köhögtem - hogy kerültél ide?
- Erre felé volt dolgom... igazából... érted jöttem... - elfordította a fejét én pedig a szemébe nézve azt éreztem, hogy vele kell mennem
- Rendben...
- Gyere, összepakoljuk pár cuccodat...
A kezemet fogva húzott, miközben magam után húztam a bőröndöt, amibe bedobálta a ruhám egy részét...
- Hova megyünk?
- Az új otthonodba...
*ez nem jó jel... - jutott eszembe Andy hangja, de nem álltam meg, csak mentem a lány után... nem akartam többé visszamenni Mike közelébe...

10/3 Összefogás...

Kain és Judas a történelem két legősibb vámpírjai voltak. Kain a nemes és művész klánok, Judas pedig az őrült torz klán vezetői voltak. Kinézetre két őszülő porszívóügynök. Ez a gondolat megnevettetett kis híján.
- Kain, Judas, üdvözöllek titeket!
- Saguna, köszönjük, hogy ilyen hamar fogadsz minket, és neked is Juliet, hogy el tudtál jönni az őserdőből.
- Ez csak természetes. – feleltem miközben a veranda felé tereltem mindenkit.
Amint leültünk, Káin már mondta is a magáét.
- Nagy baj van… a klán megfigyelői szerint egy hatalmas csapat vándor közeledik felénk. Ezek fölött nekünk nincs hatalmunk, csak neked Saguna, ha behódolnak. Értesítened kell a többi város vezetőit, Ashley és szólj a Ködnek is… hatalmas támadásra kell számítani. Körülbelül egy hetünk van felkészülni.
- Ashley nem hallgat rám... - nyögtem a pajzán vezetőre gondolva... - Juliet?

- Neeem... kizárt... - A fejét rázta... a harmadik város vezetője egy Ashley nevű vámpír volt... taperolás nélkül nem lehetett megúszni egy látogatás...
- Hölgyeim... ez nem kérés volt, hanem parancs... - Kain mennydörgött...
- Rendben - hajtottunk fejet...

A városba mentem, szereznem kell egy lányt... ez a legjobb módja, ha Ashleyt befolyásolni akarom... Pillanatok alatt felhajtottam egy libát... épp munkából indult volna hazafelé... de hát a hipnózisnak nem lehet ellenállni... hát ez az... a havas tájon át hajtottam a harmadik városba...itt mindig esik a hó... hihetetlen... a lány mellettem dideregni kezdett, nem hiába... emberből van...

A villa ami előtt megálltam hatalmas volt... mikor az inas beengedett, eszembe jutott minden részlete a háznak... hiszen itt nőttem fel... Korábban a szüleim háza volt, amikor vámpír lettem a tanácsnak ajándékoztam, hogy ne kelljen itt élnem...
- Saguna... - Ashley felém siklott... épphogy sikerült kitérnem előle... de a keze már a fenekemet súrolta. Hatalmas pofont kevertem le neki...
- Hoztam ajándékot... - magam elé toltam a lányt, aki mosolyogva nézte őt...
- Milyen helyes... - a lány kábulatát már nem én okoztam... valóban így gondolta...
- Remek akkor tedd boldoggá... - Ash még mindig az arcát fogta...
- Ez nem volt szép... az ajándékod azonban kárpótol valamelyest...
- Ashley, ha nem akartad volna megfogni a fenekemet... - leintett...
- Mit tehetek... valami oka van annak, hogy az első város tündéri királynője ellátogatott szerény hajlékomba...
- Kain és Judas kerestek meg... háború van készülőben...
- Ne aggódj, tudok róla és természetesen a két öreg számíthat rám...
- Remek... - azzal sarkon fordultam...
- Saguna...
- ...?
- Nagyon jó a segged... - vigyorgott...
Pöffeszkedő páva... egyszer úúúggyy... de úgy megütöm, hogy nem áll fel soha...
Duzzogva hajtottam vissza a saját városomba...

A kanapén Andy ült, mikor beléptem...
- Mindenki elment... micsoda megkönnyebbülés... - suttogta
- Visszajöttél... nem is baj... Kain és Judas úgyis itthagytak neked egy levelet...
A kezébe nyomtam a lepecsételt borítékot, majd mellé ültem... a borítékot arrébb dobta és fölém hajolt, óvatosan eldöntve a kanapén...
- Alig vártam, hogy visszaérj...
Nem szóltam semmit... ennek a szerencsétlennek tudnia kell... nem érzek semmit... hiszen vámpír vagyok...
- Saguna kisasszony... - Clara döbbenten állt... - elnézést
Zavarában elszaladt, mi pedig jót nevettünk...
- Annyira szerencsétlen... - suttogta Andy az ajkaimba...
- Át kéne változtatnom...

Képtelen voltam testi élvezeteket értékelni, de Andy érintése kellemes meleg volt... ennyivel beértem... hagytam, hogy kiélje magát... aztán elküldtem...tudtam, hogy neki sem számítok többet...

10/2 Látogatók...

Lassan tértem magamhoz. Az álmatlanság szörnyű dolog egy embernek, de én más voltam. Vámpírként az inszomnia áldás. Engem nem tudtak megtámadni napközben sem.
- Saguna kisasszony – hallottam Clara hangját a cselédszoba felől – Sa… - amint meglátott lehajtott fejjel állt, kezeit idegesen morzsolta… megőrjít.
- Mondjad Clara, mi ilyen sürgős? – robbant ki belőlem…
- Kain és Judas urak hamarosan megjönnek, valamint az a füstös fiú, tudja az az Andrew, telefonált, hogy beszélni óhajt önnel és majd idejön. – még mindig a földet bámulta…
- Köszönöm, elmehetsz… - megengedtem magamnak egy halvány mosolyt.
Clara és Carlo a fiatal mexikói házaspár, akik az örök élet reményében hűségesen szolgáltak. Felöltözve álltam a tükör előtt. Hála az égnek Bram Stoker öreg barátom tévedett, láttam magamat a tükörben. A tükörből visszanézett rám egy pár szigorú zöld szempár, szorosan hátrafogott szög egyenes, szőke hajzuhatagomon még igazítottam egy utolsót. Hófehér vékony szinte áttetsző anyagú ruha fedte a testemet. A hátamon végig dekoltált, ami látni engedte a hátamat ékesítő tetoválást. Angyalszárnyak.
Milyen ironikus… pedig maga vagyok a gonosz. Mosolyogtam. Leszaladtam a lépcsőn, és kiabálni kezdtem…
- Carlo! Kérem, hozza ide Julietet, de vigyázzon, hogy Andrew és ő kerüljék el egymást…
- Igenis! – hallottam a hangját.

Letelepedtem az ébenfekete bőr ülőgarnitúrára és kifelé bámultam a hatalmas üvegajtón. A kilátás Pazar volt, az üvegajtón túl egy hatalmas veranda, tökéletesen berendezve, kerti partykhoz kiváló rattan bútorok, a verandáról fehér márványlépcső vezetett a homokos tengerpartra. A ház kétszintes, minden részletében eleganciát és gazdagságot sugárzott. A falakat a négy klán alakjainak szobrai díszítették. Szerettem ezt a helyiséget az ülőgarnitúra mellett egy fekete fújt üveg dohányzóasztal állt. A szobrok egy kandallót öleltek körbe, ami fölött egy hatalmas tükör volt. A kanapéval szemben pedig egy TV volt a falon az egyik sarokban egy bárpult. Az emeleten a hálószoba mellett egy hatalmas fürdő helyezkedett el. A cselédszoba, és mellette egy apró konyha. Nem volt rá szükségem, de a látszatot fenn kellett tartani.

Gondolataimat egy ismerős sötét érzés zavarta meg. Andy sétált be a zárt üvegajtón, maga után húzva egy adag fekete füstöt. Állandóan dohányzott. Elfintorodtam… az ajtóhoz létem és kitártam…
- Bajban vagyok Saguna – suttogta. A hangja olyan volt a sok füsttől, mint egy reszelő…
- Adj egy cigit és meséld el nekem, hogy mégis, hogy jövök én a képe – kérdeztem meglepetten. Tőlem kér segítséget a köd nagyura… épp elbíztam volna magam…
- Ne vadásszatok a városban pár napig kérlek… egy embernőnek feltűnt a jelenlétem. Félek, hogy gyanakodni fog.
- Ne avass be az érzelmi világodba – fintorogtam rá, látszott, hogy tetszik neki az ember, különben kiiktatta volna.
- Ha már te nem lehetsz az enyém – olyan közel hajolt, hogy éreztem a leheletét. Ami meglepő módon nem volt füst, sem dohányszagú, inkább, mint az eső utáni frissesség… Ajka az enyémhez ért, de mire visszacsókoltam volna felpattant. Megrekedtem…
- Megjött a párduc testű boszorkád… - dörmögte – visszajövök, ha szabad leszel...
- Hagyd nyitva az ajtót… - igazítottam meg a hajam. Elpárolgott, de még hallottam a nevetését. Mindig is vonzott a sötétsége, de még soha nem engedtem ennyire közel. Talán féltékeny lettem az embernőre… igen. A tükörbe nézve elhessegettem a gondolatot.
- Ürülök, hogy látlak! – lépett be a szobába Juliet. A varázsló klán vezetője volt. Varázserővel rendelkező vámpír. Gyönyörű párductestét egy aprócska top és egy hozzá illő leopárdmintás szoknya fedte a testét. Láb szárán szintén leopárd mintás szőrme. De mezítláb volt. Vöröses haja apró fonatokban lógott a fenekéig. Mozgása kecses macskaszerű. Zöldes szinte mérgező szemei engem vizslattak.
- Történt valami? – kérdezte gyanakvóan – itt járt a Köd? – fintorgott. Zsigerből gyűlölte Andyt...
- Itt járt, de nem történt semmi, viszont, fontosabb, hogy Kain és Judas mindjárt ideérnek.
- Nagyon fontos dolog lehet, ha idejönnek… - huppant le a kanapéra. – szellőztess ki, Andrew nagyúr szaga mindent átjár… téged is. – nézett rám számon kérően
Szerencsémre Clara jelent meg.
- Asszonyom, a vendégei megékeztek. - pont jókor...

10/1 A köd...

Rohant az erdőből a varos fele. Andy tudta, hogy rendet kell raknia. Ő volt a köd. Neki kellett eltüntetnie reggelre az emberek szeme elől a vámpírok éjszakai tetteinek nyomait. Alig pár lépés… pont időben. Elsétált az emberek mellett, akik akkor ébredtek, munkába indultak es nem láttak mást csak egy szomorkás sötét aurájú hosszú hajú fiút.
Dave, Alex, Mike es Anne külvárosi otthonukban töltötték a napjaikat. Egyetem óta együtt laktak, jó barátokként. Anne es Alex a varosban dolgoztak egy helyi újság két főszerkesztőjeként, Dave ugyanitt fotósként, Mike pedig főszakács volt a helyi legmenőbb szállodában. Azon a reggelen is mind munkába indultak. Észre sem vettek a hatalmas ködöt, ami minden reggel a városon ült, vagy megszokták, vagy nem is tűnt furcsának.
Andy kiért a városból, elsétált a három fiatal mellett, akik tudomást sem vettek a jelenlétéről, a negyedik, az a lány, aki minden reggel mögöttük kullogott csendesen most egyenesen a szemébe nézett. Halványan elmosolyodott.
Alex a szomorú fiút figyelte, a többiek észre sem vették, de ő napok óta látta, mint egy áttetsző látomás… minden reggel. Minden hajnalban látta a fiút elszaladni a ház előtt a város felé, majd később szomorúan sétálni vissza… de vajon hová?
A külvárosban az ő négyszintes házuk volt az utolsó hát a hegy és a tenger előtt. Egy darabig gondolkozott még a fiún, de Mike visszarántotta a gondolatait a földre. Átölelte a derekát. Épp próbaidőn voltak. Mike évek óta ostromolta Alexet a szerelmével, mire a lány egy hete beadta a derekát. Randizgatni kezdtek…

A nap már magasan járt, amikor Jake és Jinxx a két bukott angyal eltüntettek minden a vámpírokra utaló jelet a városból. Ekkor Andy a hegy tetején állva magába szívta a ködöt és a városka végre élvezhette a napsütést. Egy sziklán ücsörögve dohányzott, majd az utolsó füstfelhőt kifújva maga is füsté válva elrepült…

A munkaidő végéhez közeledve Alexnek eszébe jutott a búskomor látomása hajnalról. Baljós szél fújt a hazafelé vezető úton, de most nem zavarta. A lány az utat kémlelte, hátha meglátja a titokzatos idegent.

8/8 Akkor is szeretlek...

Pár nappal később hazamehettem... Andy jött értem és nem tágított mellőlem... Rain duzzogva üdvözölt... a lakásban mindenféle nyom volt... vér... a kés... minden... a rendőrök nem vittek el semmit, hiszen az ügy egyértelmű volt.
Összebújva feküdtünk, miután rendet raktunk...
Minden éjjel sírva ébredtem... még rosszabb volt, amikor Andy nem volt ott egy koncert vagy fellépés, vagy bármi dolga miatt... Mégis nagyon közel álltunk egymáshoz...
Az írásba menekültem, megjelent az első könyvem, de nem éreztem jobban magam...
Hónapok teltek el így...

Aznap is reggel egyedül ébredtem... elgyötörve néztem, ahogy esett az eső... Látnom kell Davidet... A pszichiátria felé rohantam... az eső az arcomat áztatta...
- Kihez jött?
- David Black...
- Nahát, még soha nem volt látogatója... biztos örülni fog... - a biztonsági őr mosolygott... kedves embernek tűnt...
Ahogy végigmentem a folyosón, olyan volt mint egy luxus szálloda... amíg meg nem láttam a falat díszítő rajzokat... minden olyan szétszakadt... olyan pszicho... ijesztő...
A nevek a rajzok alján díszelegtek... lelassítottam, hátha lesz ott ismerős név... de nem volt...
A szobához érve azonnal észrevettem, David az ablak előtt állt... háttal nekem... Haja sokkal hosszabb lett, mint mikor utoljára láttam.
Nem tudtam, mit mondjak, csak egyik lábamról a másikra álltam.
Amikor megérezte, hogy valaki figyeli... megfordult... de nem hitt a szemének... megdörzsölte azt... mint akinek látomása van.
- Megint kezdődik... - nevetett halkan...
- Dav... én vagyok az... - suttogtam felismerve a helyzetet...
- Az nem lehet... Cloud? - Felém lépett... kicsit ijedten néztem, de nem mozdultam... Amikor elém ért... nem mozdult tovább...
A szemébe néztem... soha nem láttam ilyen szomorúnak...
- Cloud...
Nem szóltam, csak átöleltem... a karjai lassan körém fonódtak... nem tudtam sírni, pedig a könnyek a torkomat mardosták...
- köszönöm... - suttogott és éreztem, hogy a könnyei folynak.... - köszönöm, hogy itt vagy...
Rettenetesen sokáig álltunk némán...
- és... jobban vagy?
- igen... azóta... nem történt... semmi... de Cloud... valamit tudnod kell... akkor is szeretlek... tudom, hogy nem kéne ezt éreznem... de... nem tudok tenni ellene... - hátrébb léptem...
- David... én...
- Ne mondj semmit... tudom, hogy ez... nem jó így...
Megnyugtatott, hogy ez nem változtat semmin... mikor eljöttem, mégis olyan volt, mintha búcsúzna...
Másnap telefont kaptam... David megszökött... egy búcsúlevelet hagyott, amit hamarosan megkaptam...

 * Drága Cloud! 

Élj boldog életet, megígérem, hogy nem látsz többet... 

bármi történt is és örökké szeretni foglak... 

bátyád David... *

Sírtam... annyi idő után először... megígérem, hogy nem látsz többet... elvesztettem... megint.
- Hazudtam... - suttogott egy hang a hátam mögül...
- Te? - nyögtem... - Claus? - a szemébe nézve őrületet láttam...
- Claus nem létezik... soha nem is létezett...

^_^Andy^_^

Mikor hazaértem minden sötét volt... a koncert sokáig elhúzódott... pedig próbáltam sietni...
De elkéstem...
Cloud a kanapé mellett... A mellkasából vér folyt... átöleltem... és közben azonnal tárcsáztam...
- Cloud, minden rendben lesz...
- Ne... - mosolygott sírva... - Andy, szeretlek...
- Szeretlek, kérlek... bírd ki...
- Andy... - nyögte... - el... kell... mee....- nem tudta befejezni
Felvették a rendőrök, mikor letettem sírva ültem Cloud mellett... ájult, vagy élettelen testét ölelve. Nem tudtam megállapítani...
- Cloud... - suttogtam...
- Hát így lesz vége... - hallottam meg a hangot, amitől kirázott a hideg...
- David?
.... nem jött válasz... a jéghideg pengét éreztem a hátamba fúródni...
- igen... David...
- Miért?
- Mert nem lehet a tiéd... nem tudom elengedni... szeretem őt...
Nem tudtam mozdulni, éreztem, hogy meleg vér folyik ki a számból... Cloud testére folyva... kezdett elfogyni a levegőm... de még láttam, ahogy David leül velem szembe és átvágja a saját torkát...
- Így lesz vége... - ez volt az utolsó amit hallottam... David suttogó hangja

Vége:

Másnap az újságok harsogtak a hírtől... Három halott... a híres énekes, az éppen befutott írónő... és testvére... aki betegesen szerette a testvérét...
Joe szomorúan tolta arrébb az újságot... mikor kilépett és bezárta az üzletet...most utoljára... esett... Cloud lakása felé indult...
Rain szomorú nyávogással fogadta... Mikor felemelte, a csengő a nyakörvén csöngött... az asztalon egy üzenet...

* Ti örökké együtt lesztek a mennyben... 

a pokol pedig rám vár... D.*

Joe a papíron lévő vörös betűket nézte... vér volt, hogy kié? Már nem számít... és Cloudra és Andyre gondolt... vajon tényleg együtt vannak és boldogok együtt? A cicával lépett ki az utcára, ahol már várt rá a taxi...
- Gyere Rain... haza megyünk... - lassan ült be a taxiba...

8/7 Az őrület tetőfoka...

Az agyam leállt, miközben a saját bátyám belém hatolt, lassan kihúztam a kést a kezéből a következő pillanatban hörögve fordult le rólam... a kés célt ért... Fuldokolva röhögött... a földre ejtettem a kést.
- Megöltél...
- Ne David...
- NEM VAGYOK DAVID.... Cloud... megölted a bátyádat... de tőlem nem szabadulsz...
- Ne...
- A pokolban találkozunk Cloud...
David mosolygott, miközben összegörnyedve felém lépett, felvette a földről, majd belém mélyesztette a kést... és összeesett...
Zokogva rohantam le...
A ház előtt nem találtam senkit, éjszaka volt és esett... ennyi idő telt volna el... aztán megpillantottam a rendőröket, de elbújtam... nem tudom miért tettem... A telefon a remegő kezemben volt és tárcsáztam...
Az oldalam vérzett, zokogtam... Andy lassan vette fel...
- Sajnálom... - suttogtam a telefonba... sírva
- Cloud, hol vagy?
- Meghalt...
- ...
- Davidet megöltem... - nyögtem, majd a telefon kicsúszott a kezemből és összeestem a szakadó esőben...

Nem tudom mennyi idő telt el... de azt tudtam, hogy David halott, én öltem meg... Christine halott... David ölte meg... és egyedül vagyok...
Kórházban ébredtem.
- Miért? - suttogtam, mire a mellettem álló nővérke csendesen rám mosolygott...
- Örülök, hogy magához tért...
- Hogy kerültem ide?
- Én sajnos nem tudok semmit, azonnal szólok a doktor úrnak...
- Rendben... - csendesedtem el...
Órák teltek el talán... az oldalam húzódott, de jobban fájt, hogy elveszítettem mindent... egy orvos lépett be...
- Miss Black?
- ... igen...
- Nem is tudja mekkora szerencséje volt, hogy megtalálták a rendőrök...
- nem, nem érzem túl nagy szerencsének, igaza van...
- Pedig... mindenesetre... ha jobban érzi magát... Davis a szomszéd kórteremben fekszik... bemehetne hozzá mielőtt...
-... David él? - döbbenten néztem az orvosra....
- Igen... komoly műtéten esett át, de túlélte... továbbá amint felépül, kényszerkezelésre kell, hogy küldjük...
- Micsoda?
- Tudja a bátyjának súlyos tudathasadása van...
- Nem tudom, hogy ez mit jelent...
- Amikor elvesztették az édesanyjukat... David elzárta a fájdalmát, de kialakított egy másik személyiséget... a rendőrök évek óta keresik... tudja... több embert megölt... sajnálom...
Csak csendben ültem...
- Tudja... a pszichiátrián segítenek majd neki... túljutni ezen...
- A bátyám... megerőszakolt...
- Tudjuk... de tudja, az a másik... énje volt... Clausnak hívja... tudja miért?
Csak megráztam a fejemet...
- Rendben... most pihenjen... - egyedül hagyott...

Nem bírtam sokáig, lassan felálltam és az infúziós állványt magam előtt tolva... lassan átballagtam a szomszédos kórterem ajtaja előtt álltam. Remegett a lábam... a kezem a kilincsre vándorolt, de nem tudtam lenyomni a kilincset... az üvegen keresztül láttam, hogy orvosok állnak az ágy mellett... és hallottam, hogy beszélnek...
- Cloud... - hatalmasat sikítottam, annyira megijedtem a mögülem érkező hangtól... karok öleltek hátulról... Nem mertem megmozdulni, hirtelen minden elsötétült és újra a lakásomban voltam, David fölém hajolt én pedig nem tudtam sikítani...

Mikor újra magamnál voltam a kórterem fehér falain kívül Andy kék szemei meredtek rám...
- Hát te? - néztem rá döbbenten...
- Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem akartam...
- Te voltál... - suttogtam és újra remegni kezdtem...
- Cloud... meg kell nyugodnod... többet nem bánthat téged... - suttogta miközben az ágyam szélére ült és szorosan átölelt...
Sírni akartam, de ezúttal nem ment... csak meredten bámultam a fehér falat Andy válla fölött...
- Azt hittem, nem látlak többet...
- Én pedig attól féltem, hogy elveszítelek...
Egy nővérke törte meg a pillanatot...
- David magához tért... ha szeretne, most bemehet hozzá...
- És... most... magánál van?
- Teljes mértékben... saját maga... - miközben ezt mondta, lehajtotta a fejét...
- Rendben... - Andy a nyomomban volt, de az ajtóban megkértem, hogy ne jöjjön velem...
A bátyán lekötözve feküdt... az ablakon bámult kifelé...
- David...? - suttogtam
- Cloud... annyira sajnálom... - nem tudott rám nézni... csak bámult kifelé...
- Én sajnálom... észre kellett volna vennem... - Sírva az ágyára ültem... - nézz rám... nem haragszom...
- Nem tudok...
- De nem te voltál...- suttogtam...
- Hanem Claus? - láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán... - Hát nagy hírem van... Calus nem létezik... csak David, az elmebeteg...
- Ne mondd ezt...
- Menj innen... kérlek...
David nem szólalt meg többet... hiába próbálkoztam...
Két nappal később már nem volt a kórteremben... tudtam, hogy elvitték... és azt is... hogy nem akarja, hogy látogassam... A bátyám túlélte ugyan és Claust megöltem azon az éjszakán... de David egy része is elveszett... valahol a sötétben...

8/6 Mi történik itt?

Andy autója ott állt... ettől falnak megyek, hát ennek soha nincs dolga...
Ahogy felértem a kulcsommal kinyitottam az ajtót... Ott ültek a kanapén... Cloud Andyhez bújva aludt... Andy rám nézett...
- Most aludt el... - a szavakat, csak a szájával formálta, hogy a húgom ne keljen fel... bólintottam... jeleztem neki, hogy emelje fel... úgy tett.. nem néztem ki belőle...
Kinyitottam az ágyat... így végre mind elfértünk... Lefeküdtem, Andy mellém fektette a húgomat, de ő felébredt... és ránézett...
- Ne menj el... - felém csúszott, hogy Andy a másik oldalra odaférjen... pofátlanság...
Nem tudtam a húgommal lenni emiatt... a plafont bámultam, miközben folyamatosan Christine arca lebegett előttem... miért nem tudom kiverni a fejemből...
Mint egy éles kés... Cloud jéghideg keze a mellkasomra tévedt álmában... kicsit nyugodtabb lettem és elaludtam... újra Christine arcára ébredtem... futott... aztán elvágtam a torkát és mellé rogytam... én voltam... a gyilkos én voltam... a szemem kipattant... Andy és Cloud mellettem aludtak...

^_^Cloud^_^

Mikor magamhoz tértem a bátyám állt az ágy végében késsel a kezében... potyogtak a könnyei...

- sajnálom... - nyögte... Andy akkor ébredt, de magánál volt pillanatok alatt... maga után rántott... Dav pedig, mint egy vadász, rohant utánunk... nem volt saját maga... de én láttam a szemében a bátyámat...
Megtorpantam, pedig Andy minden erejével húzott maga után...
- Menj, kérlek... - engedtem el a kezét... a kettőnk között lévő ajtót becsuktam... Andy őrjöngve dörömbölt... de nem engedtem be... Hallottam, hogy telefonál... az ajtónak támaszkodva bőgtem... meg kell mentenem Davidet... saját magától...
- Megvagy... - David magához húzott... - most pedig velem jössz...
A karomnál fogva húzott a lépcsőházból vissza a lakásba... ennyi, most meg fogok halni, gondoltam...
- David, mi történik? - suttogtam....
- Nem David vagyok, hanem Claus... - nézett rám félszegen a bátyám testében lévő... valami...
- Claus?
- Miért? Nem ismersz meg?
Elkomolyodott...
- Pedig már találkoztunk szépségem... azon az éjszakán... amikor eljöttünk LA-be... és aznap, mikor meghalt az anyátok... David titokban tartott engem...
- Miről beszélsz? - neki estem... - David, tudom, hogy te vagy az... - Ellökött... a földön hasalva zokogtam...

"Nem David vagyok, hanem Claus..."

- NEM DAVID VAGYOK!!! David meghalt, mikor megölte azt a kis cafkát...
- Christine ... - döbbenten ültem fel... - ... te ölted meg....
- Nem, David volt... - egy pillanatra, mintha összezavarodott volna...
Döbbenetem nem múlt el... nem tudtam kihasználni zavartságát... elvesztem...
A földön ültem Rain az ölemben... nem tudtam mit tehetnék... David észhez kell hogy térjen....
- David... - suttogtam... - tudom, hogy hallasz...
- Próbálkozol szépségem... ??
Közelebb jött... Rain fújtatva elmenekült...
Letérdelt mellém a késsel a kezében és elkezdte simogatni a hajamat, közelebb hajolt, hogy megcsókoljon... nem mertem mozdulni... a saját bátyám a számra tapadt... nyelvével utat tört magának a számba... forgott velem a világ...
- Kívánlak Cloud... - suttogta... - évek óta erre várok....

8/5 Süti... édes, mint a bosszú...

Rain az ajtóban ült, mint egy jól nevelt kutya...
- Te mire vársz? - mosolyogtam rá... miközben csupa liszt voltam a sütögetéstől...
 Imádtam édességet gyártani, de enni kevésbé...
Úgy nézett rám az ajtóban állva, mint aki rossz helyen van...
- Ez egy cukrászüzem? - döbbenten állt a rengeteg édesség fölött....
- Én nem tudtam mit szeretsz... - mosolyogtam... egy kávét nyomva a kezébe... - ezen kívül...
- Le kéne vinni eladni a kávézóban, mert ha én ezt megeszem, akkor tuti hogy beteg leszek.... - vihogott... - ráadásul elhíznék...
- azt kétlem... de levihetjük... - ez egész jó ötletnek tűnt...
Rain folyamatosan Andy lába körül tekergett...
- Ő lenne Rain? - kapta fel Andy... - hát neked milyen szép szemed van...
- Nahát... kedvel téged...
- Mondtam, hogy őrült macskás nő vagy... a cica nem engem szeret... hanem a macskamentát... elővett a zsebéből valami zöld cuccot...
- rafinált vagy... a macskát sikerült megnyerned...
Maga felé húzott és megcsókolt...
- Remélem a gazdáját könnyebb lesz... és nem kell hozzá trükközni... - lassan finoman csókol, mikor kopogtak...
- David - nyitottam ajtót...
- itt maradt a... helló... - nézett Andyre gyilkos szemekkel... - ugye nem zavartam meg valamit?
- Nem, mi csak levisszük a sütiket - kapott fel egy tálcát Andy...
- Most már cukrász vagy Cloud? - nevetett gonosz kacajjal...
- Mit hagytál itt Dav?
- Az órámat... de már megyek is...- ördögi vigyor jelent meg a szája sarkában... láttam már ilyennek... mindig ezt csinálta, ha valaki szerinte nem hozzám való... - jók legyetek...
Elviharzott...
Később a kávézó felé sétáltunk a tálcákkal... Christine a pultban állt és az egyik zenekari taggal dumált...
- Hé CC... jó hogy itt vagy... - szólt Andy mikor odaértünk. - Ő itt Cloud....
- Óh értem... Chris vagyok ... CC... mindenkinek... - vihogott... vicces figura volt... állandóan jókedvű és mindig nevettetett másokat...
A sütik pillanatok alatt fogytak el, miután Andy kitalálta, hogy mennyiért árulja őket Christine. Joe el volt ragadtatva...
Beálltam a pultba segíteni, akkora volt a forgalom.
David egyszer csak előkerült a semmiből...
- Egy kávét...
- Neked is szia... - nyögte Christine....
- Hagyd csak, ma nincs jó kedve... - súgtam oda a barátnőmnek...
Kiszolgáltam a bátyámat...
- Cloud... ez a fiú...
- ... tudom, nem hozzám való....
- ha tudod akkor miért?
- Semmi közöd hozzá Dav, hogy kivel vagyok együtt... mindig ezt csinálod... jó lenne ha leszállnál a magas lóról... és kinyitnád a szemed...
- Kösz a kávét... - állt fel és hagyott faképnél...

^_^David^_^

Éreztem, hogy elszakad a cérnám, ezért inkább faképnél hagytam Cloud-ot... kint Christine kapott el...

- David, miért bántod őt? - átlátott rajtam? 

- Miért ütöd az orrod mindenbe...

- Dav én... 

- Rajongd te is körül ezt a hülye csajbandát... ne engem fárassz... 

- Hogy mondhatsz ilyet? Évek óta szeretlek, de te észre sem veszel...

Azzal beszáguldott... miért bántottam meg? A falnak vetettem a hátamat... miért kell így lennie...

Alattomos módon elbújtam az autómban, onnan lestem őket... Andrew és Cloud kézen fogva távoztak... éreztem, hogy elönt valamiféle elmondhatatlanul mély féltékenység...

Christine épp zárni készült... mögé léptem és átöleltem, tudtam, hogy mit akar és ezúttal megkapja...

- Sajnálom... - suttogtam a fülébe...

- Nem haragszom rád... nem tudnék... - szemeibe könnycseppek gyűltek... utálom, ha egy nő sír... de tartottam magam... és megcsókoltam... undorodtam magamtól, az úton a háza felé győzködtem magamat, hogy így lesz a legjobb... 

Az ágyba fektettem és fölé hajoltam... A szemei elárulták... boldogságban úszott az érintésemtől... 

Levetkőztettem... a teste nem olyan tökéletes, mint Cloudé, de mindegy is... azért élveztem az együttlétet vele... Magamhoz húztam miután felöltöztem... de mikor mosolyogva hozzám bújt...  én felálltam és otthagytam...

- Ne haragudj... de mennem kell - suttogtam... 

Másnap az irodában ültem, amikor Cloud hívott... zokogva...

- Christ megölték... - suttogta... 

- Hogyan? - döbbenten ültem.... - és hol, meg... mi???? átmenjek?

- Nem kell... Andy itt van... a lakásától nem messze van egy bolt... oda indult... az utcán valaki... elvágta a torkát... 

Andy ott van... már megint... és most még Christine halála is... Éreztem, hogy menten megőrülök... 

- Jól van Cloud, akkor este átmegyek... - suttogtam a telefonba - és... részvétem... Christine igazán kedves lány volt...

- Tudom... - hallottam, hogy sír... 

Hazamentem. Nem tudtam tovább ott ülni... hogy halhatott meg az a lány... ráadásul a rendőrök faggatni fognak, hiszen, előző este együtt voltunk... Mibe keveredtem megint... a fejemet a kormányra hajtottam... és elaludtam a lakás előtt a kocsiban... álmomban láttam Christine testét... véres volt...

- NEEE! - sikított... 

Mire riadtan felébredtem... már este volt... elindultam Cloud lakásához...

8/4 Első új munkanap...

^_^David^_^

Mélyen magamba szívtam Cloud édes illatát... nehezen fogtam vissza magam... életem legnagyobb kihívása volt ez... Cloud halkan szuszogott... már aludt.

Könnyeimmel küzdöttem, mégis jobb lenne ha hazamennék... felálltam és öltözni kezdtem... 

- Hova mész? - nyögött

"Megbánod, ha a húgomra nézel még egyszer..."

- Csak... inni...- sóhajtottam, ittam majd visszamásztam mellé, de ezúttal odafigyeltem, hogy a lehető legkevésbé érjek perzselő bőréhez... ő a húgod... hajtogattam magamnak... ma amikor az a hülye azt hitte, hogy Cloud a barátnőm, láttam, hogy ideges lett... távol kell tartanom a húgomtól... ő csak az enyém... a szám remegett az idegességtől... 

Reggel idegesen mentem dolgozni, aminek eredménye ez lett, hogy jól beolvastam az első ártatlan titkárnőnek, aki szembejött velem...

Borzalmas napom volt...

^_^Cloud^_^

Dav ideges volt amikor elment... hihetetlen, hogy fel tudja húzni magát mindenen... 

- Jó reggelt... - léptem be 

Legnagyobb meglepetésemre a hely tömve volt fekete ruhás emberkékkel... mintha a tegnapi koncerten lévők nagy része bezsúfolódott volna a kis kávézóba.

- Neked is... - mosolygott rám Christine... - valaki már vár... - mutatott az iroda felé...

Mit akarhat kora reggel Joe... gondolkoztam, de nem Joe várt...

- Szia... - mosolygott rám a szupersztár...

- Jó reggelt... 

- Cloud... szeretnék bocsánatot kérni tőled, amiért tegnap úgy eltűntem...

- gondolom elfoglalt voltál...

- nem, csak... féltékeny...

- ?????????

- A srác aki veled volt, azt hittem, hogy...

- Ő a bátyám... 

- Igen, már Ash elmondta... 

Lehajtott fejjel állt előttem... olyan magas volt... 

- De Andy, miért voltál féltékeny, hiszen... nem is... ismersz... 

"Remélem adsz rá esélyt, hogy megismerjelek..."

Hirtelen magához húzott és szorosan ölelt...  és egy puszit nyomott a homlokomra... 

- Remélem adsz rá esélyt, hogy megismerjelek...

Az első sokkból magamhoz térve hátrébb léptem. És kék szemeit fürkésztem... 

- Rendben... - mosolyogtam

- Ennek örülök... - helyet foglalt a székben, ami korábban Joe széke volt...

- Mit csinálsz? - kérdeztem...

- Dolgozok... Joe szabira ment... - mosolygott...

- Egy akkora sztár mint te... dolgozik?

- Na látod, ezért jó, ha valaki nem tudja, hogy ki vagy valójában... - elhúzta a száját... - jó lenne, ha elhinnéd, hogy nem vagyok olyan... mint amilyennek hisznek...

- Ne haragudj, csak nehezen hiszem el, hogy ez komoly...

- Pedig az... egy csomó pénzt költöttem rá, hogy dolgozhassak... 

Nevetett... 

- Rendben főnök, akkor megyek, mielőtt Christine magához nyúl a sok vendég miatt...

- Rendben... - mosolygott...

Aznap még lassabban telt a munka... az iroda felé nézelődve azon kaptam magam, hogy Andy ajkairól álmodozok...

- Kérhetek egy kávét? - mosolygott rám Ashley... kapucniban és napszemüvegben....

- Nahát, egy újabb Batman... - röhögtem... közben töltöttem egy kávét...

- Ha itt leveszem az álcát... soha nem jutok a kávémhoz... - röhögött - a csajok rögtön szétszednek... 

- nagyképű... - vigyorogtam...

- fogadjuk, egy csokiban... 

- tartom...

Ashley levette a szemüveget... és abban a pillanatban mikor ledobta a kapucnit... hangos sikoltozások közben megrohamozták őt a kávézóban ülő csajok...

- Nyertél... - röhögtem... leesett neki, hogy így is úgy is veszített...

- Mi ez a felfordulás? - nézett ki Andy, az irodából, mikor elmentem előtte...

- a haverod bebizonyította, hogy egy csajmágnes... 

- Fogadtatok?

- Igen...

- Akkor hagyom szenvedni... - röhögött...

Ashley a pult mögött állt mikor visszaértem... és aláírásokat osztott...

- bocs, de csak így tudtam megoldani... - vigyorgott rám...

- Oké, csak ne legyél láb alatt...

Nevetve szolgáltam ki a vendégeket...

Este amikor számoltunk el sem hittem... fel kellett hívnom Joe-t, hogy elmondjam neki mennyi a bevétel...

- Nem mondhatod komolyan, szívrohamom lesz... - Joe majdnem sírt a telefonban....

- Joe... minden megoldódott hála a fiúknak...

- Ez egy hihetetlen szerencse, amit neked köszönhetünk... háláld meg annak a fiúnak... - elvörösödtem...

- Joe...

- Nem úgy értettem, hogy .... na... - Hallottam, hogy szenved... kinevettem...

- Joe, szerinted, mi lenne ha meghívnám egy sütire...

- A nyál is összefut a számban ha a sütijeidre gondolok... - hallottam Joe-t hatalmasat nyelni...

Letettem a telefont... 

- Szereted az édességet? - néztem Andyre

Bólintott...

- Holnap reggel 9kor... várlak itt... - mosolyogtam a kezébe adtam a címemet... egy puszit nyomtam az arcára és hazamentem... - Jó éjt főnök...