13. Hell...

A trónterem épp olyan varázslatos volt, mint előzőleg, mikor ott jártam, de ezúttal nem maradtunk ott. A vámpírtanács csatlakozott a stratégákhoz. Jinxx és Sammi egy sarokban ücsörögtek. Megváltozott, minden. Jinxx rám emelte tekintetét, szemei vörösen izzottak, mikor közelebb értem fejet hajtott, Sammi pedig meghajolt.
- ne vicceljetek – suttogtam oda. – a barátaim vagytok, Andynek és nekem nagyobb szükségünk van rátok, mint valaha.
- felség, szívesen segítünk, bármiről is legyen szó.
- rendben. Kell egy jó terv…

Halkan, suttogva elmeséltem nekik mindent, ami történt attól kezdve, hogy megtámadtak minket az irtók. Némán hallgattak. Addig a részig, amikor eljutottam Ashley aljas átváltoztatásához. Sammi felszisszent, amikor elmondtam, hogy a vérétől újra visszatértek az emlékeim.
- Kihasználta Andy szerelmét. Tudta, hogy megtenne bármit, hogy megmentsen téged.

- A HÁBORÚ EZENNEL KEZDETÉT VESZI! – mennydörgött Dracula hangja. – Mindenki készüljön fel.

Visszavonultunk átöltözni és felfegyverkezni. Bátyám puszta kézzel készült a harcba, de mi fegyvereket kaptunk, két kékes fényben csillogó katana. Ők lettek hű társaim. A hátamra erősítettem a tokot és határozott mozdulattal a tokba helyeztem a kardokat. Meglepően könnyen kezeltem őket. Emlékeimben élt, hogy valaha használtam őket, de ki tudja mikor volt már az…
- Nagyon jól áll önnek, felség. - Ashley alkalmatlankodott a szobámban.
- Jobb lenne, ha elmennél. Rettenetesen haragszom rád.
- Szerintem mind ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Vonzódsz hozzám és ez a kis katonád is tudja. Össze fog roppanni ennek a tehernek a súlya alatt. - amíg ezt mondta olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem édes illatát. A szája vonzotta az enyémet, de erőt vettem magamon. De ez olyan erőfeszítést kívánt tőlem, hogy előugrottak agyaraim. Ezt kihasználva rávicsorogtam a hercegre.

- Tűnj el! - sziszegtem. Hátamról előkaptam a két katanát és keresztben a torkának nyomtam. Kihasználva helyzeti előnyömet az ajtó felé tereltem.
- Tűnj innen és ne gyere a közelembe! - ezúttal csak suttogtam. Azt éreztem, hogy szívem majd ki ugrott a helyéről, pedig nem is dobogott…
- rendben - vigyorgott csibészesen… - tudod, hogy ez úgysem fog működni.

Miután elhagyta a szobát, a kardokat a földre ejtettem és hanyatt dobtam magam az ágyon. Próbáltam kikapcsolni az agyamat, de hamarosan újra hallottam, az ajtó nyílását.
- szerintem érthetően fogalmazok… megmondtam, hogy…
- rendben – Andy úgy mosolygott rám az ajtóból, hogy rögtön elolvadtam.
- nem neked szólt. Az ifjú herceget tettem lapátra az imént. – morogtam

Andy szeme hirtelen lángra lobbant. Most értettem meg, mennyire veszélyben érzi magát. Ashleynek igaza volt. Össze fog roppanni, ha nem tudom legyűrni a Ashley vére által okozott vonzalmamat.
- Mennünk kell - szólalt meg mikor elszállt a haragja. - indulunk - ölelt magához.
- Vigyázzunk egymásra! - suttogtam neki.
- Szeretlek Saguna! - megcsókolta a kezem. - és az életem árán is megvédenélek.
- én is téged… maradjunk közel egymáshoz, a tervünk nem egyszerű - suttogtam - ha lebukunk idő előtt…
Megrázta a fejét.

Elindultunk felfelé, hogy a földszintre kerüljünk. Az egész szálló telis tele volt a különböző klánok és csoportok különféle lényeivel. Drakula lépett elém Helennel, aki sokkal inkább öltözött bálba, mint háborúba. El is mosolyodtam rajta…
- Te így jössz? - kérdeztem kétkedve…
- soha nem öltöznék fel úgy, mint te… - végigmérte valóban hiányos, de legalább kényelmes harci öltözékemet.
- ejnye, Helen! Tudd, kivel beszélsz - Drakula felpofozta feleségét… csak miattam. Eddig jól hoztam a szerepet.

A tükör előtt állva rájöttem, hogy a korábbi énem egyetértett volna Helennel. Ahogy közelebb léptem egy érdekes felfedezést tettem. Korábban fekete hajam, mintha most őszülne…
- Bátyám, a hajam… korábban…
- hófehér volt, és most is az lesz, idővel… - Drakula az ujjai közé vette egy tincs hajamat és játszadozott vele.
- Húgom, induljunk, várnak a kentaurok.

A Hotel előtt a parkolóban szárnyas kentaurok hátán ültek a vámpír katonák. Én az Chrissel, a hűséges angyallal repültem, amit, cseppet sem bántam, a kentaurok nem tűntek túl barátságosnak.
Az irány, amerre repültünk, ismerős volt, pontosan arra haladunk amerről korábban érkeztünk, a vérfarkasok szigete felé. Ott leszálltunk a sziget közepén, ahol már vártak ránk a farkasok. Ez volt a találkozóhely. Mind ide jöttek, akik korábban a szállóban voltak és hozták a klánjaikat, alattvalóikat. A Marlán férfiak emberi alakban katonai felszereléssel, fegyverekkel érkeztek, angyalok seregével. Hatalmas szárnyasok, denevérek, sárkányok, olyan lények, melyeket még a hotelben sem láttam ezelőtt. Egy hatalmas barlang bejáratához közeledtünk.

A sötétségben is jól láttunk. Technikailag halott voltam, mégis féltem. Nálunk félelmetesebb lények létezhetnek? Nem hiszem.
Jó pár kilométernyi gyaloglás után Egy lépcső következett, ami meredeken vezetett lefelé. Rájöttem mitől féltem. A pokolba megyünk. Egyenesen… és a pokolban olyan dolgokat láthatok, ami rosszabb, mint a félelem…
Angyalom kísért végig és szorosan a nyomomban volt hűséges katonaként Andy is. Ahogy haladtunk lefelé, azt vártam, hogy melegebb lesz, de épp ellenkezőleg… Jeges táj várt minket, a lábunk alatt, mintha korcsolyapálya lett volna. Valaki hangosan puffant. Éktelen sikoly törte meg a csendet. De nem közülünk jött a hang, hanem a ránk váró táj felől...
Andy megszorította a kezemet, és úgy csúsztunk tovább a jégmezőn egy hatalmas kőkapu felé. Dracula valamit morgott a katonáról, meg hogy nem való ezt csinálni, de már nem érdekelt… a pokolban voltunk. Ennél rosszabb nem sok történhet, mint ezen a helyen. Andyvel elértük a kaput. Leláncolva, lelakatolva tartották, valami kék fény szűrődött ki a repedéseken. A vérfarkasok elénk sétáltak és fáklyákkal világítottak, hogy lássuk a kőbe vésett feliratokat. El tudtam olvasni, és Dracula is, de a többiek, csak meredten bámultak ránk. Ekkor tudatosult bennem… mi valóban a legősibb teremtményei vagyunk a földnek.